A kishang

hang a fejedbenSzeretném felhívni a figyelmedet egy hangra, amellyel olyan mértékben azonosultál, hogy már azt hiszed, te magad vagy az a hang. Ez a kis hang ott van a fejedben, és állandóan mond neked valamit. Mindig mást mond, de maga a kis hang sohasem változik. Talán már annyira eggyé váltál vele, hogy észre sem veszed a létezését. Valószínűleg most azt kérdezed: „Miféle hang?“ Arról a hangról van szó, amely éppen az imént azt kérdezte: ”Miféle hang?” Amikor odafigyelsz, akkor hallod ezt a hangot. Sőt, nem csak hallod, de hallgatsz is rá.

Annyira egybeolvadtál ezzel a kis hanggal, hogy talán már nem is tudod megállapítani, melyik vagy te, és melyik a fejedben lévő kis hang.

Most azonban, hogy ezt tudod, elkezdheted tudatosan hallgatni ezt a hangot.

Megdöbbentő, amit hallani fogsz. Hallani fogod, hogyan értékeli és bírálja a többi embert. Hallani fogod a legkülönbözőbb véleményeket, álláspontokat, érveket, kifogásokat és rengeteg magyarázatot. Hallani fogod mindazt, ami megakadályozza, hogy az életed, a munkád és a kapcsolataid olyanok legyenek, amilyennek egyszer megálmodtad.

A kis hang még gyerekkorodban épült be az elmédbe. Sokszor hasonlít például a szüleid hangjára. De az is lehet, hogy az elméd – ugyancsak a túlélés érdekében – fellázad a “szülői” hang ellen, így a kis hang is pont az ellenkezőjét mondja neked, mint amit a szüleidtől hallottál. Bárhogyan is van, mindkét esetben a kis hang irányítja a gondolataidat és a tetteidet.

Amikor a kis hang irányítja az életed, akkor te nem veszel részt benne, hanem “csak nézel, mint a moziban”. Tehát, ha nem vagy jelen, akkor nem is tudod igazán a kezedbe venni az életedet. Ahhoz, hogy az életed a tied legyen, legyél- itt és most! Ha jelen vagy, egy idő után a kis hang a fejedben csitulni kezd. Előbb-utóbb elveszti jelentőségét.

Amikor hajlandó vagy tudatosan odafigyelni a kis hangra, és hajlandó vagy felelősséged teljes tudatában nélküle is dönteni, akkor megtetted az első lépést az igazi szabadság felé.

Hozzászólások



xiaozhengzheng

2018-11-13 xiaozhengzheng
michael kors handbags
uggs outlet
uggs outlet
coach factory outlet
nike outlet
pandora charms
kate spade outlet
canada goose jackets
nfl jerseys
michael kors outlet online
coach outlet
kate spade outlet online
michael kors outlet clearance
michael kors handbags
christian louboutin outlet
kate spade outlet online
ray ban sunglasse
prada outlet
ray ban sunglasses
coach outlet online
jordan shoes
coach outlet
polo ralph lauren
cheap nfl jerseys
canada goose
moncler outlet
canada goose outlet
coach outlet online
moncler jackets
lunette ray ban
polo outlet
pandora charms sale clearance
coach outlet online
michael kors handbags
canada goose
kate spade sale
mbt shoes outlet
pandora jewelry
polo outlet
christian louboutin
pandora charms sale clearance
kate spade outlet online
coach outlet online
moncler coats
cheap oakley sunglasses
christian louboutin
christian louboutin outlet
oakley sunglasses
ugg outlet
christian louboutin outlet
yeezy boost 350
coach outlet online
moncler jackets
louboutin outlet
ugg boots
true religion jeans sale
canada goose outlet online
pandora charms
polo ralph lauren
canada goose
yeezy shoes
coach factory outlet
adidas nmd r1
pandora outlet
ugg outlet
mbt shoes
ferragamo shoes
uggs outlet
michael kors outlet
coach outlet store online
polo ralph lauren outlet
yeezy boost 350
canada goose outlet
kate spade purses
louboutin uk
coach factory outlet
mbt
pandora jewelry
mont blanc outlet
pandora outlet
prada handbags
polo ralph lauren
pandora outlet store
adidas yeezy boost
nmd adidas
cheap oakley sunglasses
coach factory outlet
coach outlet
coach factory outlet
michael kors outlet online
christian louboutin outlet
canada goose
ray ban wayfarer
tory burch sandals
adidas outlet online
mbt outlet clearance
adidas outlet
canada goose jackets
pandora charms outlet
ugg boots outlet
kate spade bags
true religion jeans
michael kors outlet
christian louboutin shoes
coach factory outlet
cheap ugg boots
oakley sunglasses wholesale
pandora jewelry outlet
canada goose outlet
adidas outlet
pandora jewelry
cheap mlb jerseys
adidas superstar shoes
polo ralph lauren
red bottoms
christian louboutin shoes
nike outlet online



Igen Zsul

Az a ket kishang mindig ott van es ott lesz,de egyszerre csak az egyik tud megszolalni,es ez mindig az,amelyiknek mi tulajdonosok helyet adunk.

Szeretettel,
felebarat



:)

Azért az a hang mindíg is ott lesz, mert az a mi "belső szánk".:) Ha magamban olvasok, vagy fogalmazok, akkor ez a hang mondja ki a szavakat, gondolatokat, amit én fogalmazok. Én vagyok, aki foglmaz, aki magában kimondja, aki legépeli, és aki örömét leli mindebben. Mit szeretek ebből az egészből? Örömöt lelni.:)



Tiszaviragom!

Koszonom,hogy velem (is) gondolkozol!
Mondd,van vmilyen modszered,hogyan lehet megkulonboztetni a ket kis hangot egymastol,ott es akkor,mikor "hallod"?
1.egoskishang
2.lelekhang,megerzes,hatodik erzek,oszton,...

Szeretettel,
felebarat



Christian

Igen ezt kishangot amiröl irsz EGOhangnak:-)))) is hivhatjuk,

de van egy mäsik "kishang" amire felbarät mär ceelzoot.
LEELEKhangja ezt a hangot a heetköznapokban ugyhivjuk hogy,
MEGEERZEES vagy HATODIKEERZEEK.:-)))))
ees erre a "kishangra" eerdemes odafigyelni.:-)

Fontos szerintem meg kell tanulni külömbseeget tenni a "KEET KISHANG" között.:-))))

ees dönteni:-)))

Tisztelettel,
Tiszaviräg

Kedvenc dalom:http://www.youtube.com/watch?v=fye3zB_Ilfk

"Go Jolly" - "Lépj vidáman



Kedves Kunigunda!

Az elmúlt heteim függvényében nem ítélnék el semmilyen lehetőséget.
Az írásomban remélem világos voltam, hogy a nem-et azt nem megtanultam, hanem a hangterápia hozta ki belőlem ösztönösen.
A "meg kell tanulni nem-et mondani..."-szülői utasítás.
Az ítélkezés, meg a lehetőség elszalasztása az orrunk elől...

Kívánom neked, hogy a sikerrel kézenfogva járj!
http://www.youtube.com/watch?v=RaHgxfZZEm4&feature=related
lollipop



Van egy...

Van egy,megbizhato,a LELEK HANGJA. Ez ismeri a lelket,es SZOL.Ha lelkiismeretes vagy,meghallod,ES figyelsz ra=VEZET teged.Ha lelkiismeretlen vagy,meghallod es elfordulsz,ugy csinalsz,mintha semmit se hallanal.Igy bolyong a "vak es a suket".

Szeretettel,
felebarat



Kedves Jázmin!

Ajánlom ezt a blogbejegyzésemet: http://www.thesecret.hu/neuronok_rossz_kod_lolli
Továbbá, hozzáfűzném, hogy túl vagyok a 4 kezelésen, és már tudok lelkiismeretfurdalás nélkül bárkinek nemet mondani, sőt elérem amit akarok... :)))
A kezeléseket tovább fogom folytatni, mivel kiderült, hogy sok segítséget nyújtott ahhoz, hogy sokkal harmonikusabb legyek, és megtaláljam a belső utamat.
Ezenkívül szinte biztos, hogy rá fogok találni mind írásban, mind pedig alkotásban a saját stílusomra.
Mostanában új még nekem is, hogy minden apróságnak örülni tudok.
Kívánom neked, hogy a sikerrel kézenfogva járj!
http://www.youtube.com/watch?v=RaHgxfZZEm4&feature=related
lollipop



Kedves Lollipop!

Mi is az a hangmasszázs??



Sok sok hang közölte velem, hogy tévúton járok...

A pillanatra hangolódva találtam rá a hangmasszázsra, életem eddigi legjobb döntése volt.
Új hangokat hallok, és minden nap újból fel kell fedeznem magam.
Nagyon izgalmas, és egyre kíváncsibb vagyok.

Sok szeretettel ölellek!

Kívánom neked, hogy a sikerrel kézenfogva járj!
http://www.youtube.com/watch?v=RaHgxfZZEm4&feature=related
lollipop