A leggyengébb láncszem

a leggyengébb láncszemMind ismerjük a mondást, miszerint:

Minden lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszem…

Mai elme központú világunkban, e mondás egyetlen értelmezésével találkozom. Mégpedig a hasonló című tévés vetélkedő mintájára, eme bizonyos alkotó elemek kiiktatásával… Azt hiszem ez egészen modern metódus, ha valami nem illik a gépezetbe, vagy úgy véljük, akkor dobjuk ki…
Ám mindannyian tudjuk, már a legelején, hogy ez hibás módszer, hiszen így előbb-utóbb minden összetevő a szemétre kerül…
És akkor minek is az egész folyamat...?
Ez tehát a logikus elme megközelítése, a jelenséget illetően.
Száraz, kemény és önpusztító…

Régóta merengek e bölcsesség mélyebb tartalmain… Meg sem próbálom rendszerezni megértéseimet, mert ahonnan támogatást kaptak, ott nincs katalogizálás… Úgy értem az intuíciók dimenziójában, nem lehet sorszámozni és rangsorolni… Megkísérlem egy egységes halmazként összefoglalni.

Arra ébredtem rá, hogy a tudatosodás útján, e mondás tapasztalata egy jelzőtábla…
Azt mutatta meg nekem, hogy az együvé tartozásnak ez is egy szegmense…
Arról mesélt, hogy az a gyengének látott vagy bizonyult rész, szembesít lehetőségeinkkel… Ha képesek vagyunk belátni, hogy vagyunk, akik vagyunk, legalább tudjuk, hol tartunk… Nem áltatjuk magunkat és egymást hamis illúziókkal… Tudjuk honnan kell elindulnunk céljaink felé…
Fölösleges és hiábavaló volna többet akarni magunktól és képzelni magunkról, mint ami a színtiszta valóság… Úgy még kiinduló pontunkat sem tudnánk beazonosítani… Akkor pedig hogy lelnénk meg az utat?

Bátorító és üdvözítő érzés ez…

Megszabadító és üdítő felismerés az önazonosság, egyénileg és közösségileg egyaránt!!!

Légies könnyedséget és örömöt kölcsönöz érzelmeinknek és cselekedeteinknek, ha pontos képünk van valóságunkról…
Ha van valódi önismeretünk és ebből fakadó reális önbizalmunk…

Arra gondolok, hogy azt a rengeteg energiát, mit korábban a gyengeségeimmel és gyengeségeinkkel folytatott harcra fordítottam, áttranszformálhatom teremtő erővé…
Mikor már nem haragszom magamra vagy másokra a láncban betöltött szerepünkért, hanem tiszta szívvel elfogadom azokat, akkor korábbi küzdelmeim energiái hatalmas áradó folyamként öntik el lényemet és életemet…
Meg nem élt érzelmeim és öngyógyító mechanizmusaim táplálójává válnak, evvel az egekig emelnek. És ahol vagyok, ott a környezetemre is átsugárzom e belső fényt… Mind egyformává válunk… Akkor, pedig már nincs is gyenge láncszem, csak Egy lánc… mely oszthatatlan…

Önmagam megértésének, valódi természetem megismerésének egyik sarokpontja volt eme felismerés.

A tudatosodás ösvényének viszonylag korai szakaszában, megértünk egy másik ide illő, slágeres igazságot, mégpedig hogy:
egyedül nem megy …
Gondolom, magyaráznom sem kell, hogyan következik ez az előzőekből…
Keresve a fényt s a megvilágosodást felismerjük, hogy az igaz átalakulást csak közösen érhetjük el…

Természetesen, mindenkinek meg van a maga egyedi, belső utazása, mely senkiéhez sem hasonlítható. Van számtalan sok módszer is, mely segítségünkre lehet, az igaz isteni-emberi minőségeink csúcsára való eljutásban…
Ezeket sem szándékoznám rangsorolni, nyilván mindenkinek más és más az üdvözítő technika…

Azonban mindannyian érezzük, ezen külön utak ökomenikus szellemiségét…
Mind tudjuk a többiekről, hogy ugyanolyan útkeresők, mint mi magunk…
A közös törekvés lényegét abban látom, hogy tudom minden más emberről, ugyanaz a célja, ugyanaz az erő hajtja…
Ugyan olyan, mint én.
Nem hasznosabb vagy haszontalanabb tagja láncunknak, csak egy másik szem, ki legjobb tudásához mérten viseli közös vállalásainkat…

És így lesz a látszólag megkülönböztető bölcseletből, egységet kovácsoló elfogadás…

Ez hát a megértés, mely rám köszöntött merengéseim közben…

Kívánom Mindőtöknek, hogy Legyen Segítségetekre Utatokon!!!

Kedvenc buddhista talányom szerint:

Kérdés: -Hogyan menthetsz meg egy vízcseppet a kiszáradástól?

Válasz: -Úgy, hogy visszateszed az Óceánba…

Gondolom, ennek szimbolikáját mindenki érti…

Kívánom mindenkinek, hogy találja meg saját vízcseppjének azt az Óceánt, s így váljon Örökéletűvé!!!

Meghajlok A Bennetek Élő Tudatosság Előtt!!!

Baráti Szeretettel.

zorba

Hozzászólások



Kedves Jlia!

Ne hidd, hogy én másképp teszek... én is csak vágyakozom, álmodozom, mind saját életemben, mind a közösség szintjén...:)



Drága Zsul!

Azért én már csak ilyen áhítozós maradok,hátha egyszer a szíV győz! :)
V mint Vágy ... :))

Szeresd magad,hogy mások is szerethessenek! :))



Kedves Jlia!

Én úgy érzem, hogy az egyéni utak harmónikus összegéből jön ki, az amiről áhítozól. Olyan módon nem lehet, hogy most összeülünk és elkezdünk gondolkodni, hogy "nagy, mindenkit érintő közügyek". Abból mindíg csak gyűlölködés lesz, mert mindenki a saját maga szemszögéből vélt gyenge láncszemet akarná kivenni. Az én szemszögömből a gyenge láncszem, amit viszont nem szeretnék kivenni, az az a láncszem, amely birtokolja és irányítja ezt a társadalmi berendezkedést, s így kereteket húz életünkbe... persze a válaszlépés nem marad el, hiszen nézz csak magad körül szét! Nézd csak meg ezt az oldalt... mennyi ember, aki a szabadságot és boldogságot nem csak illúzióként éli meg, hanem ténylegesen! Érdekes kettőséggel állunk tehát szemben: a rendszer szemszögéből nincs szabadság, hiszen a pénzed mértéke adja meg cselekvési szabadságodat. Ez is egy jele annak, hogy a rendszer hazug és igen csak EGO-val átszőtt és mesterségesen irányított... látszat, káprázat, hamisság. Az elidegeníthetetlen emberi jogok meg csak duma, hablaty, máz... az emberek többsége azzal sincs tisztába, mert nem mondják el nekik, hogy jogból is kétféle létezik, olyan, amelyet az állam ad, s olyan, amely pusztán, mert ember megilleti! Nagyon sok ilyen jogtól megfosztották már az embertömegeket, kiket mégis rákényszerítenek arra, hogy jogkövető - gyakorlatilag birka- legyen. Ez is egy jel arra, hogy a rendszer sántit. Visszatérnék alapgondolatomhoz. Zorba cikke nagyon jól mintázza azt, hogy az országról és a közösségről való gondolkodás azért nem működhet észből, EGO-ból, mert annak mindíg ugyanaz a vége... nézz meg politikával foglalkozó internetoldalakat... lehet oldalban, díszletben mások, de egy a közös bennük: fröcsög belőlük a gyűlölet. Ha egy ilyen oldalt kiválasztanék, melynek díszletével ugyan egyet értek, de tartalmával már nem, s beírnék a szeretet nyelvén valamit, ott helyben "kivégeznének" puhány és áruló címen.:) Holott ugyanazt gondolom a rendszerről, amit ők, csak éppen nem akarok lelövetni és kiírtani senkit.:)
Ahogy senkit nem lehet "rávenni" a boldog és örömteli élet élésére, ahogy senkire nem lehet rákényszeríteni azt, hogy egyre több és több szeretetet és örömöt fedezzen fel magának az életben, úgy a közösséget sem lehet rákényszeríteni arra, hogy EGY emberként cselekedjék, és egy önműködő, önállátó nemzeti közösségként működjön, hogy így kerüljön aztán interrakcióba a világ más pontjaival is, hiszen nem cél a belefordulás. Éppen ezért tartom célravezetőnek az allulról építkezést. Természetesen a jó rendszer felépítése is allulról építkezik. A jelenlegi demokrácia csak látszólag építkezik allulról, hiszen a köztársaság fogalma nem érvényesül a mai modern demokráciákban, hiszen a társadalom többsége közügyi szinten ki van zárva a döntésből... mi csak azt választjuk meg, hogy kik ne tartsák be választási ígéreteiket, hogy kik legyenek azok, akik újabb 4 évre teljesítik az EU, Nemzetközi Valutaalap, Világbank, MNB, Frankfrurti Központi Bank, Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS), és egyéb Magyarország érdekeit figyelembe NEM vevő szervezetek kéréseit.
Egyértelműen az allulról építkezésben látom a megoldást, és ez már régóta tart... sokkal előbb elkezdődött, mintsem, hogy észrevehettem volna, hiszen én csak 2008-ban vettem észre a társadalom azon részeit, akik örömben és boldogságban élik az életüket... azok, akik visszanyerték valódi szabadságukat, azáltal, hogy ők rendelkeznek életük és boldogságuk felett. Örülök, hogy én is ezen emberek közé tartozom.:) Az agy persze ezt nehezen dolgozza fel, mert ezen állapot azt az illúziót kelti, mintha nem foglalkoznál a köz ügyével... de szerintem pont, hogy ezzel használunk leginkább a köz ügyének... rengeteg szeretet és öröm kell ennek a társadalomnak ahoz, hogy kigyógyuljon egyéni és kollektív sebeiből.:) S eközben a mi energiaszintünk és boldogságunk is nő, hiszen minden kölcsönhatásban van mindennel...:) Hiszem, hogy ennek előbb utóbb máshol is megmutatkoznak a jelei... nekünk nincs más dolgunk, mint - ha szabad így fogalmaznom - szerelemben élni az életünket a Világmindenség iránt.:) Szeretem ezeket a V betüket... Világmindenség, Vali...:)



Drága Zorba!

A megfeszített lánc előbb-utóbb elszakad. Mindig ott,ahol a legnagyobb a teher.
Feszültség helyett jobb lenne már lazítani... felszabadultan örülni,ünnepelni.
Pont erről beszélgettek tegnap az m1 A la carte című műsorában,hogy nálunk már
nincs közös ünnep... mindenki csak szónoklatokra használja azt,aminek igazából csak egy közös örömködésről kéne szólnia...
például egy hídavatás,vagy egy nemzeti ünnep kapcsán. Ölik egymást a parlamentben egészséges viták helyett... és ez a példa
lett a minta a hétköznapokban is.
Nincs közös cél... csak hatalomhajhászat!

"Arra gondolok, hogy azt a rengeteg energiát, mit korábban a gyengeségeimmel és gyengeségeinkkel folytatott harcra fordítottam, áttranszformálhatom teremtő erővé…
Mikor már nem haragszom magamra vagy másokra a láncban betöltött szerepünkért, hanem tiszta szívvel elfogadom azokat, akkor korábbi küzdelmeim energiái hatalmas áradó folyamként öntik el lényemet és életemet…
Meg nem élt érzelmeim és öngyógyító mechanizmusaim táplálójává válnak, evvel az egekig emelnek. És ahol vagyok, ott a környezetemre is átsugárzom e belső fényt… Mind egyformává válunk… Akkor, pedig már nincs is gyenge láncszem, csak Egy lánc… mely oszthatatlan…"

-Ez a rész különösen tetszik az írásodban! De jó lenne ezt országunkra is kivetíteni... ha a Parlamentben is elterjedne ez a nézet!!
"Be más lenne itt az élet!!" mert már nincs "Ej,ráérünk arra még!"

Az egyéni utak mellett jó lenne közös célt is találni,nem csak kisebb csoportoknak,hanem országos szinten is!

Jutott eszembe,ha már leggyengébb láncszem... mint játék... én szerettem a Cápák játékot. Kár,hogy annak vége lett,mert nagyon tanulságos volt,hogy ha nem tudtak megegyezni,és az ide-ide-nekem-nekem győzött,akkor minden elveszett... és olyan öröm volt,mikor békében megalkudtak,hiszen játszani jöttek!

Még valami,ami megérintett:
"Kérdés: -Hogyan menthetsz meg egy vízcseppet a kiszáradástól?
Válasz: -Úgy, hogy visszateszed az Óceánba…"

-Ezt megfontolhatnánk... és dolgozhatnánk rajta... hogy az elmaradott kisebbségek... vagy a megszűnés veszélyében élő települések,falvak is vissza legyenek helyezve az "Óceánba", a magyar élet és művelődés és gazdaság körforgásába!
Erre is láttam példát tegnap...a Házon kívül-ben azt hiszem... jövő évtől segélyt csak az kap,aki legalább a 8 általánost befejezte... és az emberek járnak tanulni! Juhééé!!!!

De is jó ez az írásod! Köszike! :)

Ölellek szeretettel:Julcsi

Szeresd magad,hogy mások is szerethessenek! :))