Az "Én" halála

Az „Én” halála
===========
Minden, amit eddig mondtam
Semmit nem érő, üres szavak.
Vége. Vége van mindennek,
S állok a Sötét hideg vermében.
Visszanézek a rég múltra,
A fakó képek eltűnnek, lassan.
A jövő bizonytalan, ezer az útja,
Tovább lépnék, de melyik útra?
Csak félelem az, ami itt terem,
S reszketve, csendesen könnyezek.
Emberek fognak közre. „Idegen..”
Suttogják egymás fülébe.
Elfutok, menekülök én,
Megállok a szakadék szélén.
Nézek bele a mélybe:
Csak egy lépés lenne…
Gondolom, megtörve.
Nincs több álarc, nincs több mese,
Most, magammal állok szembe.
Nincs már semmim, de minden az enyém,
Mégis tehetetlenül állok a mélység tetején.
Mert nincs már ego, nincs „én”..
Öngyilkos lett az Ön- zés,
Fent az Isten- hegyén.
Egy Angyal száll le mellém,
Felém nyújtja a kezét.
Megérintem, majd rá borulok.
Nem tudok mit mondani, csak zokogok.
Átölel a fény, a szeretet,
Gyengéden nyitja meg szívem.
Felnézek.
A Földön vagyok..
S élek.

CsatolmányMéret
New_Moon.jpg31.75 KB
Címkék:

Hozzászólások



Egy lépésen sok minden

Egy lépésen sok minden múlhat, néha az egész élet. Félelem túl méltó ellenfél ahhoz, hogy ne küzdjük le.. :) Mit nekünk álarc... csak mi győzhetünk vele szemben, ugyanis: mindig győz az igaz. :)
Szép költemény, köszönöm, hogy megosztottad biztonság kedvéért 2x is. :))



Köszönöm...

a hozzászólást. :) Valóban kétszer van fent. :D Nahát! :)) Ezt most a "véletlenre" fogom, mert nem tudom hogyan lett az egyből még egy. :)



Kedves Lebeke!

Remek a versed!
Bizony el kell jutni az legnagyobb mélységbe, és onnan már hamar felvisz az áramlat, ha igazán akarod.

Látom biztosra mész, haljon meg az az egó,, publikáltad kétszer is:)