Az elválás művészete

elválás művészeteMenjek vagy maradjak?

A válasz azonnal nyilvánvalóvá válik, ha tudunk és akarunk is következetesen gondolkodni. Meg kell értenünk, hogy a világ saját tudatunk tükre, és a nehézségek újabb és újabb jelmezben mindaddig szembe jönnek velünk, amíg meg nem oldjuk őket. Ha sikerül ráeszmélnünk, akkor megvan az út és a cél. Amíg nem távolítjuk el a zavar forrását önmagunkban, addig egy válással lecserélhetjük ugyan a másik arcát, de a sajátunk ugyanaz marad, így aztán az új kapcsolatban is hasonló gondokkal fogunk küszködni. Ez alól csak azok a bizonyos nagy szerelmek képeznek kivételt, amelyek olyan erősek, hogy egyszerűen nem hagynak választási lehetőséget. Természetesen reménykedhetünk, hogy belső gyengeségeink az új, izgalmas környezetben egy ideig rejtve maradnak, vagy kezelhetőbbé válnak, ám a béke nem lesz tartós. Ha hiányzik valami a fejlődésünk folyamatából, az mindaddig az orrunk előtt marad, amíg nem kezdjük kezelni és megoldani a mögötte álló problémákat. Ebből az következik, hogy csak akkor lehet jól kijönni egy helyzetből, ha azt valóban magunk mögött tudjuk hagyni.

Remélem tudtam segíteni ezzel a könyv részlettel annak, aki ebben a cipőben jár:)

Hozzászólások



Igazság szerint az ember

Igazság szerint az ember megérik arra egyszer, hogy szépen sorban az összes félelme feloldódjék a szeretet gyógyító erejében. Amíg ez nem történik meg, addig ez a helyzet áll fent. Persze meg lehet próbálni tudatos gondolkodással önfejleszteni, de amíg a szív nem áll készen az agy hiába erőlködik, ezt nem lehet és nem is szabad erőltetni. Persze üdvös, ha valaki tudja, hogy ez a helyzet önmagával, csak képes legyen az új helyzetnél elengedni minden önismeretét, hogy vegytisztán dobja bele magát a kapcsoaltba... mintha letörölnénk a táblát, hogy újra lehessen rá krétával rajzolni. S egyszer tényleg megérik az a szív, az az ember arra, hogy a szeretetet átengedve magán feldoldódjanak azok a gyengeségek, amelyekkel addig nem mert szembenézni, s amelyek eddig okozhatták az "egykaptafás" kapcsolatmintákat.



IGEN! magam mögött hagyom...

csenge333
Már úgy is "száműztem" magam innen...



Drága Pincur..

Nekem tudtál segíteni ! SŐT !Csakis akkor tudunk jól kijönni egy helyzetből, ha azt magunk mögött hagyjuk!!! Köszönöm ! Ölel :Ágica



Pincurom!Nekem pötyöghetsz addig,

csenge333
ha gondolod...Szívesen veszem!!!



ha eljön az idő, meglesz:)

addig pötyögök Neked, ha kéred:)



Hát nekem is januárra

Hát nekem is januárra marad sajnos, mert időközben rájöttem, hogy semmi pénzem nem maradt, sőt, minuszban kezdem majd az új évet..sebaj:)



Hú, még én sem vettem meg, karácsony

csenge333
előtt eszemben volt...Januárban ez lesz az első...



:)

Szívesen Drága:) Megvetted?



Köszönöm Pincur:) Akkor

Köszönöm Pincur:)
Akkor most nekiállok következetesen gondolkodni..kár hogy még sose csináltam ilyet