Az önbizalom nagyon fontos!

Paul PottsKiknek ajánlom a következő humorosnak ható írásomat? Azoknak, akik nap mint nap az értékesítés területén dolgoznak. Vagy éppen állást keresnek. Hogy még sikeresebbek legyenek!
Jó 10 évvel ezelőtt megnyertem egy angliai nemzetközi cég ausztriai leányvállalatának, magyarországi értékesítési vezetői állását. Jómagam eredetileg vegyésztechnikus vagyok, ezt az asztalosságot csak hobbiként űztem.

Német nyelvtudásomat nem tanártól, hanem német nyelvet tanító könyvekből egyedül szereztem, mialatt a munkanélküli segélyen voltam.

Az álláshírdetésben, melyben gyakorlott szakembert kerestek,
aki az élelmiszeriparban a hygieniai területen járatos, és
mellette az elvárás volt még az egyetemi végzettség is, ami
nekem nem volt, s mellette a folyékony német nyelvtudás,
mind szóban, mind írásban!
Mondanom sem kell, hogy semmilyen gyakorlati tapasztalatom
nem volt az élelmiszerhygiénia területén!

Nem volt mit veszítenem, mert már 2 éve állás nélkül voltam,
s így minden nekem szimpatikusnak tűnő állást megpályáztam!

A vegyipari szakmámban szinte alig dolgoztam, ezért a tudásom
talán a kettes szintet érte csak el, és a német nyelvtudásom a
gyakorlat híján igen csak hagyott kívánnivalót maga után.

Negyven jelentkező volt, mind diplomások voltak és egytől-
egyig sokkal jobban beszéltek németül mint én!
Úgy néztek rám, mint a Paul Potts-ra a tavalyi
angliai tehetségkutatón!
(ha a video nem indulna el, nézd meg később, mert nagyon érdemes!)

http://www.youtube.com/watch?v=1k08yxu57NA&eurl=http://ezerev.blogspot.c...
vagy ezen, de roszabb minőségben!

http://www.youtube.com/watch?v=sxOytYLlhiQ&feature=related

Tőlem is megkérdezték, hogy tulajdonképpen miért jelentkeztem,
hiszen alig felelek meg a meghírdetett feltételeknek!
Azt feleltem, hogy "mert én úgy érzem, hogy én felelek meg
legjobban a feltételeknek!"

Megpályáztam ezt az állást, és meg is nyertem!
Miért? Döntsétek el Ti, kedves barátaim!

Ilyen ünnepelt "sztárként" jöttem el én is az állás megnyerésével,
mindenki legnagyobb örömére, de talán mégis az én legnagyobb
örömömre!

A meghallgatás során azért, hogy elkerüljem, hogy óhatatlanul
is meggyőződjenek az én hiányos szakmai tudásomról, ezt
megelőzvén az alábbiakat mondtam!

Nagy megtiszteltetés számomra ez a beszélgetés!
Egy ilyen nagy, neves nemzetközileg is
elismert cég intelligens, nagy tudású szakembereinek
őszinténszólva én már semmi újat nem tudnék mondani, ezért
nem is kívánom eddigi pályafutásomat ecsetelni!
Én itt csak tanulhatok Önöktől, gondolom ebben egyetértünk Uraim!
De azt nagyon szeretnék!!!
Voltak még más témák is de azokat is hasonlóan hárítottam.
Ma mikor mindannyian a piacból élünk, a legfontosabb az,
hogy azt az érzést keltsük, hogy mi biztosan hozni fogjuk az
elvárásokat, ugyanis a kiválasztó személyek rossz döntése a
cégüknek hoz többletkiadásokat, míg a jó döntésük
növeli az ő pénztárcájukba befolyó pénzt, mindamellett, hogy a
cégnek is profitot hozunk. Aki ezt el tudja hitetni, az már majdnem
győzött is!

És én úgy jöttem el győztesként erről a meghallgatásról, hogy már
mondták is a munkakezdés időpontját!
És ők olyan boldogok voltak, mint itt ahogy a videón is látszik!
Hát még én!!!

CsatolmányMéret
onbizalom_2.jpg4.83 KB
Címkék:

Hozzászólások



Igazad van

" Életünk minden pillanata kockázat,amelyet a szeretet vagy a félelem vezérel.Ha sikerül a tudatosságot elérni akkor ezek a pillanatok felismerésekben fognak megnyilvánulni.Így minden pillanatban új világok nyílnak meg.Merj kockáztatni."



Humorgumó

Köszönöm, azért tettem fel, hogy az okos tanuljon belőle!
Legyen önbizalmad és megnyílik a lehetőség előtted!Ha kell 100szor
meg kell próbálni, s csak egyszer jöjjön be egy jó állás és helyben vagy!



Mártinak

Köszönöm a kedves hozzászólásodat és a bíztató szavaidat!
A szeretet jószándékot szül!



Kedves Péterbácsi

Le a kalappal előtted:)

"Életünk minden pillanata kockázat,amelyet a szeretet vagy a félelem vezérel.Ha sikerül a tudatosságot elérni akkor ezek a pillanatok felismerésekben fognak megnyilvánulni.Így minden pillanatban új világok nyílnak meg.Merj kockáztatni."



Köszönöm !!

Többször láttam a videón , de köszönöm neked Péterbácsi !!
Az Önbizalom ahogy írtad fontos , gratulálok a nyelvtanulásodhoz és az állásodhoz és a sok írásodhoz .
Szeretettel Ölellek Márta



Kár

hogy nem értek mindent a videón... Meghatott így is!



Az önbizalomról

Örülök, hogy tetszett az írás, a videon nekem is mindíg összeszorul a szívem!



Drága Péterbácsi :)

Jó kis példa ez a vonzás törvényére :)
És a videót hálásan köszönöm, már sokszor megnéztem, de mindig borsózok tőle...
huuh

A szeretet mindent áthat.....
Mosolyogj Drága Magyarország :)



Kedves Peterbacsi,

Imadtam a blogod minden szavat...Ittam magamba!
A videon pedig (bocsanat a kifejezesert) beszartam! Hihetetlen! :D
Sirtam! Ugy,h mar faj a szemem! :P
You made my day Peterbacsi,
Koszonom,
Shila :)

"Kevesebbet gondolkozz,tobbet erezz!"