Beszéld meg!

beszéld megMilyen érzés ha nem tudsz valakivel megbeszélni valamit? A napokban megnéztem egy filmet. Eléggé durva drogos film volt. Egyből kavarodtak a fejemben a gondolatok, és azokat meg is osztottam másokkal.

Van úgy hogy ez nem sikerül, és nem tudom elmondani valakinek a történéseket velem kapcsolatban. Ilyenkor emészt a dolog, és muszáj olyan embert találni aki ha csak „ahan”-nal is válaszol, de meghallgat. Lehet az a történet annyi, hogy elcsúsztam a folyosón, vagy annyi hogy láttam egy új reklámot a tévében, de vannak sokkal komolyabb dolgok is, kérdések az élettel kapcsolatban. Azért vannak az elzüllött, lázadó fiatalok, mert nem beszélik meg a gondolataikat, nem csak azért mert nincs kedvük, hanem mert nincs kivel. Nehéz megnyílni, mert vannak olyan emberek akik visszaélnek a bizalmunkkal, és fél nap múlva valaki más meséli vihogva az átköltött sértő történetünket. De nem szabad zárkózottan élnünk, és várni azokat az embereket akik biztos nem fedik gondolatainkat, titkainkat. Ha sokáig várunk úgy éljük le az életünket hogy nem tapasztaljuk meg milyen érzés az mikor valaki cserbenhagy, elárul, vagy visszaél a bizalmunkkal. Ezek negatív érzések, de az élet velejárói, és ugyanúgy éreznünk kell, mint a jó dolgokat. Természetesen nem azt mondom hogy minden embert szólítsunk le az utcán és kezdjünk el bizalmas dolgokat mesélni, hanem ne féljünk kimondani a véleményünket, gondolatainkat, mert ezáltal ismernek meg minket. Így kedvelnek meg, vagy így váltunk ki ellenszenvet másokból, de az is azt mutatja hogy álláspontot foglaltunk, van egyéni gondolatunk valamiről, és nem sodródunk a tömeggel. Sokan betegségnek tekintik, ha valaki pszichológushoz jár. Szerintem nem betegség, hanem egy kiút keresése, problémák megoldásának eszköze. Ha nem talál olyan embert aki meghallgatja és válaszol a kérdéseire, miért ne lehetne egy hozzáértő, bizalmi fogadalmat tett ember. Olvastam egy könyvben, hogy a gyerekek álmait meg kell hallgatnunk, mert ez fejezi ki őket, ebben találják meg a válaszaikat az élethez. Nem arra ad választ hogy miért nem tudunk futni a gonosz elöl a rémálmunkban, hanem arra, hogy sok érzelem van bennünk, amit az agy álomképekben is tudatunkra juttat. Ha nem meséli el az álmát, nem tanul meg fogalmazni, nem tanul meg köríteni történetekhez, mert az álmok legtöbbje foszlányokból épül fel, amikhez áthidaló eseményeket kell fűzni, a teljesség miatt. Rossz ha egy gyerek nem bírja magát kifejezni. Ha megbeszéljük az álmokat, a napunkat, a problémáinkat, ezzel érzelmeket is társítunk, megtanuljuk kifejezni azokat. Aki elfolytja az érzelmeit az a lehető legrosszabbat teszi magával. Nem szabad elkerülni a veszekedést, a sírást, a nevetést, mert ha ezek felgyülemlenek, és nem fejezzük ki őket, a későbbiekben olyan kitöréssel járnak amikkel magunkban és másokban is kárt okozhatunk. Ebből erednek az utcai verekedések, az iskolai lövöldözések, és még sorolhatnám mi minden.

Egy gyerek sose hibás. Ő a világtól tanul. Lehet világ számára a szülei élete, az iskolai elnyomások, vagy a tévében látottak. Azt fogja megtanulni, az lesz a példa, és ha nincs kinek ezt elmesélnie, akkor nem lesz jóra vezető ember a világában. Ahol tudok segítek az ilyen embereknek, mert tudom hogy rossz érzés ha csak egy mondatot nem mondhatok el valakinek. De nem tudom milyen ha egy egész világ van magamba fojtva.

Hozzászólások



Nagyon...

Nagyon rossz érzés ha nincs kivel beszélgetni. De az ha elmesélek valamit a páromnak és ő még csak egy aha-t se mond rá az még rosszabb.