Bevonzottam! 2. felvonás

bevonzottam, mágnesFolytatódjon akkor a nem tudatos vonzással kapcsolatos történetszál. Nem tudatosan irányítottam az életem és mégis sikerült, mert nagyon szerettem volna. Szívvel-lélekkel. Mégpedig összeköltözni életem szerelmével saját tulajdonú lakásunkba. Megvolt az elképzelésem, megvolt kedvesemnek is, hogy milyen házat szeretnénk. Egy évnyi álmodozás után belevágtunk az én unszolásomra. Hosszas keresgélés, jópár ház, lakás megtekintése után, görcsös akarás után úgy éreztem, én már ezt nem akarom. Ekkor volt bennem az az érzés, amit általában a gondolatok, kérések elengedésekor szoktam érezni. Megnyugodtam, s úgy döntöttem szüneteltetem magamban ezt a lázas keresést. Így is tettem. Rá egy hétre csak úgy szétnéztem az egyik ingatlanos portálon, és megállt bennem az ütő az egyik hirdetésnél. Igen! Kiálltottam fel. Na ez lesz az a lakás! Meg sem néztem a főbb paramétereket, egyszerűen éreztem. Azonnal telefon, lázas izgalom. Még aznap rábólintottunk kedvesemmel(neki is nagyon tetszett a lakás). Még alkudni is tudtunk belőle. Azóta is, az egész rokonság csak ámélkodik, hogy mennyiért vettük a lakásunkat.
Szépen felújítottuk, berendeztük, otthonossá tettük.
Volt bennem egy érzés, hogy még nyár előtt meg kell venni a lakást. A legjobb időben vettük. A mai állapotokat tekintve, nem biztos, hogy hitelképesek lennénk. Egyébként megfigyeltem. Velem minden mindig a lehető legjobbkor történik. Nem korán, nem későn. Pont akkor, amikor kell. Lehet, hogy sikeresen úszom, sodródom az árral? :)

Címkék:

Hozzászólások



Hmmm...

Érdekes ez az "elengedem" érzés. Asszem én is ilyesmit éreztem mindig.

Amikor már annyira rá vagy pörögve a témára, hogy már tényleg fárasztó és rossz azzal foglalkozni. Abbahagyod a görcsölést, mert már nagyon lehúz, idegesít, vagy bármi. Vágysz egy kis nyugira. És hirtelen félredobod inkább az egész problémát a fenébe. Ki a franc akar ilyenen idegeskedni... És akkor megnyugszol, mintha nem lenne probléma. De a vágy mindettől megmarad.

Itt írta valaki, hogy a vágy a lényeg. Lehet benne valami. De tartósan fenntartani ezt az érzést nem könnyű :) Pedig mekkora királyság lenne!