Nekem sikerült, Neked is fog!

Nagyon régen jártam már erre. Annyira régen, hogy tíz percembe telt, míg rájöttem a felhasználó névre és jelszóra. :)) Miért is vagyok most megint itt? Mert mesélni szeretnék. Magamról.

Azt hiszem feladtam mindent, amit tanultam, hallgattam, olvastam, néztem a vonzás törvényéről már rég. Semmi sem alakult úgy, ahogy szerettem volna. Sőt... csak rosszabb lett minden. Úgy gondoltam, hogy nem megy ez nekem.

Pedig előtte naponta (hónapokon keresztül) hallgattam Balogh Béla tízparancsolatát. Minden este az ágyban fekve, buszon utazva. A telefonom volt, mindig kéznél.

A házasságom romokban volt már évek óta, az anyagi helyzetemre a katasztrofális volt a legjobb kifejezés. Magányos és boldogtalan voltam. Ez nem változott egy jottányit se, pedig napi szinten gyakoroltam a vonzás törvényét, figyeltem a gondolataimra.... aztán feladtam.

Emlékszem olvastam azt is, hogy a kérés után az elengedés is fontos. Ne görcsöljünk rá a kívánságra... Lehet, hogy nálam ekkor jött az elengedés. :)

Az egyik közösségi oldalon összejött egy jó kis csapat. Először csak virtuálisan. Sokat írogattunk, beszélgettünk, ment a hülyéskedés, sok nevetéssel, de mindenki a saját gépe előtt. Aztán tavaly nyáron tovább léptünk. Rendeztünk egy találkozót....majd a következőt, és ősszel a harmadikat.

Jó kis csapat. Az ország minden pontjáról.

Itt ismerkedtem meg a jelenlegi párommal. Nem tartott sokáig a döntés, hogy mit akarunk. Októberben költöztem.

Valahogy minden olyan természetes volt az első perctől kezdve. Soha nem voltam ennyire boldog. :)

A házasságomat normálisan le tudtuk zárni. Már csak a hivatalos pecsét kell a végére, de megmaradt egy jó emberi kapcsolat. Kell is, hiszen a férjemmel van két közös gyerekünk.

Szóval új pár, új élet kezdődött tavaly októberben. Most eszembe jutott, hogy Balogh Béla tízparancsolatában benne van az ideális társ vonzása is.
Miután nem foglalkoztam azzal, hogy vonzzak...tehát kértem és aztán elengedtem... megjött.

Decemberben jött valami más is. Valami, amiről mindig azt mondtam, hogy be fog jönni, de azt hiszem csak magamat akartam meggyőzni az általam is lehetetlennek tartott eseményről. Ez pedig a lottónyeremény.
Lehetetlen?
December elején négyesünk lett a lottón. Nyertünk 1 millió forintot.
Én töltöttem ki a szelvényt. Nem szoktam rendszeresen lottózni, tehát állandó számaim sincsenek. Találomra húztam be öt számot.

A hitetleneknek, csalódottaknak, kétkedőknek üzenem: ne add fel! DE! Ne felejtsd el: kérj, köszönd meg és aztán engedd el a kérést!

A párom azt mondja véletlen, hogy egymásra találtunk, véletlen a nyeremény. Én tudom, hogy véletlenek nincsenek! :)))))

Hozzászólások



Köszönöm! :)))

Azért írtam le, hogy higgye el más is... tényleg rajtunk múlik minden! Az igazi gazdagság nekem a szeretet. Az, ami körülvesz hónapok óta és tudom, hogy így is marad. Anyagilag nem vagyok gazdag, a nyeremény elment adósságtörlesztésre és karácsonyi ajándékra, de valahogy az anyagi gazdagság sose érdekelt.
Köszönöm az áldásod! :)))



:))

Végre boldog vagyok , hogy másnak is sikerül az amit megálmodott :)) Végre más is tud nevetni , örülni , mosolyogni , hinni , szeretni , tisztelni , hálát adni :)) Végre valami amit szívesen olvasgatok ezen az oldalon , és nem az álszent , ki ha én nem egós vitákat :))) Véletlenek nincsenek :)) Kívánok neked legalább olyan boldog életet mint amilyen az enyém , szeretettel gondolok rád Merkaba :)))

ui: Talán mindennél fontosabb az , hogy milyen emberi kapcsolatokat alakítasz ki magad körül , hisz gazdagnak lenni nem egy nagy tudomány , de úgy élni és törődni másokkal mint ahogyan azt te is szeretnéd hogy veled bánjanak , nos az az igazi fejlődéshez vezető út :))))))))))) Áldás nektek