Hozzáláncolva (?)

Próbálom röviden összefoglalni a történetemet/történetünket, mert így lesz érthető, ami most van (ehhez egy pici előzmény is szükségeltetik). :-)
Tavaly nyár elején ért véget egy több éves kapcsolatom. Jeleztem neki, próbálkoztunk, de nem fejlődött sehova már, ezért szakítottam vele. Ebben (mármint a szakításban) a "segítséget" egy másik férfi adta meg. Akkor kezdtem vele beszélgetni interneten, mikor az előző kapcsolatom már romokban volt (április). Eleinte ő nem is kezdeményezett, én sem írtam neki, majd "észrevettem", és egész jókat beszélgettünk, hónapokon keresztül (májustól). Éreztem, hogy ebből valami komolyabb is lehet talán. Eltelt három hónap, közben végig készültem abba a városba, ahol Ő is lakik, de nemcsak miatta, hanem munka miatt is. Augusztusban találkoztunk, és nem is hittem volna, de minden tökéletes volt közöttünk. :) Részletekbe nem szeretnék belemenni, de nagyon egy hullámhosszon voltunk, mind testileg, mind lelkileg, mind szellemileg. Nem, nem feküdtünk le, mert egyikünk sem szerette volna elkapkodni ezt - és ez is olyan jó volt. Kétszer találkoztunk, a harmadikon már voltak nézeteltéréseink. Nem viták, csak valahogy ő is más volt, én is. (Ezt nem tudom most jobban megfogalmazni, sajnos.)
Aztán ő eltűnt, a munkájára hivatkozva. Tény, jelezte korábban, hogy húzós hetei jönnek, és nem tudja, mikor fog ráérni. De mégis szenvedtem, nagyon is. Három hetet bírtam nélküle (közben, több napos eltérésekkel, kerestem őt telefonon is, sms-ben is, hogy "most mi van/lesz", mindig kedvesen, de elutasítóan válaszolt). Részletekbe megint nem mennék bele, de találkoztunk még kétszer, hogy megbeszéljük a dolgainkat, hogy mi a probléma. Azt mondta, minden jó volt, és semmi gond nincs. (Az egyik talin megtörtént közöttünk a dolog.) Nem tudtam hova tenni a dolgokat, és igazából nem is tudott indokot mondani, hogy mi volt az oka a hallgatásának.
Ez november elején volt. Az a néhány ember (összesen 3), aki tudott erről, azt mondta, hogy hagyjam őt a fenébe, és keressek mást. Ezután tényleg azt láttam legjobbnak, ha hagyok időt magunknak, hogy kiderüljön, merre tartunk.
Ezidő alatt nem kerestük egymást. Nagyon szenvedtem. Már-már nyúltam a telefonhoz, de mégis megálltam, hogy írjak neki. Dühös is voltam, hogy nem keres, és voltak pillanataim, mikor arra gondoltam, hogy írok neki egy hosszú emailt. Egyszer egy dühöset írtam volna Neki, tele minden sértettségemmel és mérgemmel, máskor pedig egy kedves és szeretettel teli, úgymond megértő emailt. Kavarogtam bennem mindenféle érzelmek...
Igazából már szeptember óta próbáltam őt elfelejteni, mert azért valahol érzi azt az ember, ha nem akarják. Bár az a pár nap csodálatos volt, és nem tudtam kiverni a fejemből... Miért? Azért, mert igazából nem szakítottunk! Nem mondtuk ki, hogy "nem te vagy az, akit kerestem" vagy bármi más ésszerű okot adott volna, hogy miért tűnt el szó nélkül. Szóval próbáltam ismerkedni másokkal is, mert tudtam, hogy el kell őt felejtenem. Összesen három férfival találkoztam ezidő alatt, de egy találkozásnál tovább egyikükkel sem jutottam. Az én hibámból, rájöttem! Ők kedvesek, aranyosak voltak, volt aki még helyes is, DE amikor velük voltam, folyton Rá gondoltam, és arra, hogy mit keresek én itt ezzel a másik valakivel... és mindig volt valami butaság, ami nem tetszett bennük, merthogy Ő ebben is jobb, másabb stb.
Ezzel még nincs vége!! A Titokkal még nem foglalkoztam ekkor (nem tudatosan legalábbis), és végig november-decemberben arra tudtam gondolni, hogy még nincs ennek az egésznek vége, és találkozni fogunk még. Kívántam, hogy sodorja őt az élet az utamba még egyszer, és beszélgessünk, majd újra találjunk egymásra, és onnan folytassuk, ahol augusztusban abbahagytuk.

December második felében volt több időm, és regisztráltam egy chat oldalra. Előtte már gondoltam arra, Neki mi volt a neve (ott beszéltünk először anno,és akkor nem hittem benne, hogy ilyesféle helyről komoly kapcsolat is összejöhet). Két nap múlva léptem be oda újra, néztem a felhasználókat, és pont ott volt! Dobogott a szívem, haboztam, majd ráírtam (másnak adva ki magam). Tudom, nem szép dolog, és hogy miért tettem? Azért, mert így legalább tudhattam mi van vele, és hihetetlen, de egy hétig a mennyországban voltunk mindketten (mint anno augusztusban). De bennem ott volt az erős lelkiismeret-furdalás, hogy minél hamarabb el kell mondanom, ki vagyok, mert nem bírom így tovább.
Megtörtént. Úgy reagált, ahogy számítottam, fájt neki, dühös volt rám, de rögtön ezek után azt mondta, hogy menjek már át, és beszéljük meg személyesen. Ekkor nem voltam abban a városban, ahol ő lakik. Ilyeneket is mondott, hogy szívesen simogatna most stb. :) annak ellenére, hogy dühös volt. Illetve, hogy nem tudja, hogyan lesz köztünk a jövő, de még szeretne velem találkozni, és beszélgetni, meg mást is. :) Továbbá, hogy megér még egy próbát az egész, de nem biztos, hogy működni fog.
Ezután még kétszer beszéltünk, de elutasító volt velem, de azt mondta, nem haragszik. Bocsánatot kértem, azt mondta, nincs miért.

És hogy miért "Hozzáláncolva (?)" a cím? Azért, mert eltelt öt hónap, próbáltam mást keresni, de nem tudtam Őt elfelejteni. Továbbra is éltem a saját életemet, igyekeztem lekötni magam, barátokkal találkozni, jönni-menni, de folyton Ő járt a fejemben. Mintha valami láthatatlan erő vonzana hozzá...
Most várok, mást nem tehetek. Majd jelentkezem, ha történt valamilyen változás.

Hozzászólások



Bátor volt a maga módján :)

Ádám azért bátor volt a maga módján, mert hajdanában mintaférjként sem félt leírni 1-2 olyan kedves szót, amit egy komoly udvarlótól :) joggal el is várhatott az ember!

Források: Pipacs - féle postafiók, illetve az Akasha Krónika



**

"Milyen jellegű emailt írt Neked? "

Kedves Ariana, az igazság az, hogy már nem óhajtok rá emlékezni! S bár a sors az előbb is elhúzott az orrom előtt egy mézesmadzagot, én annak a pasinak az utcájába, aki azt a hajdani e-mailt írta, be nem megyek.



Nagy érdeklődéssel várom!

"(közben, több napos eltérésekkel, kerestem őt telefonon is, sms-ben is, hogy "most mi van/lesz", mindig kedvesen, de elutasítóan válaszolt). "

A régi történeteddel kapcsolatosan csak annyit jegyzek meg, hogy az a pasi, aki válaszol, ha kérdezik, még ha elutasító is, nálam már a normális kategóriába tartozik! :)

Az új történetedet pedig, - amiben mindkét pasi szerepel, - nagy érdeklődéssel várom!
Magamról most nem írok semmit, mert igencsak el voltam keskenyedve (keseredve) tegnap este.



Ja, a te történeted van itt! :)

Bocsi, picit bambultam, kedves Ariana! :) Később jövök!



Kedves Ariana!

Örülök, hogy előkerültél, s nagyon várom már a történeted!

Most szaladok a dolgomra, mert késésben vagyok, de később majd kereslek!

Szép délutánt!



Pipacsnak :)

Rég jártam erre. Van a történetnek folytatása, mindkét pasi szerepel benne. Megírom majd, ígérem, csak most egy pici emberke leköti minden időmet. :-)
Milyen jellegű emailt írt Neked? Hol írtál róla? Mi a helyzet azóta?



Olyan szelíd volt, mint a tavaszi szellő

Hú, egyszer Ádám írt egy kör e-mailt, de olyat, hogy azt senki sem tette zsebre, hanem a fülét -farkát behúzva, megpróbálta szép csendesen megemészteni, s messzi ívben elkerülni a tomboló Zeusznak még az utcáját is!

Ádám, mi van veled, mi ez az egész - írtam neki postafordultával, mert még engem is teljességgel megrémisztett.

S akkor jött a válasz, mely olyan szelíd volt, mint a tavaszi szellő, s a soraival megcirógatta az arcomat.

No, ilyesmiket értettem én félre, s az ehhez hasonló gesztusai sodortak bele egy őrültségbe!



*

"Azért tévedés ne essék, akiről én itt regényt írtam, azt többször láttam élőben, mint e-mailben!"

Ha nem ismertem volna személyesen, az e-e-mailjeibe, SMS - eibe tutira nem szeretek bele, bár érdekeseket tudott írni.

Vajon olyan szívdöglesztő még most is, mint régen? Vagy rajta is fogott az idő? :) Á, nem hiszem! Ő egy örökifjú.



Virtuális hapsik :)

Éppen a múltkor olvastam egy nagyon jó írást a virtuális hapsikról, majd megkeresem! :)

Azért tévedés ne essék, akiről én itt regényt írtam, azt többször láttam élőben, mint e-mailben!



Kedves Lollipop!

Mikor olvasgattam itt a secret-en láttam, hogy mindig jó tanácsokat osztogattál, ezért is örülök, hogy írtál. :)
Lehet hagyni kellene, de sajnos vagy nem, nem így érzem és gondolom.
Olyan oldalát is megmutatta az elején, ami nagyon tetszett, és boldogok lehettünk volna, ha hagyjuk kiforrni a dolgokat. Én rossz passzban voltam, ő pedig türelmetlen volt, és siettetni akart mindent. Pár napról beszélünk, de ezidő alatt elég sok minden történt köztünk érzelmileg. Benne is hasonlók zajlottak le, mint bennem. Honnan tudom ezt? Mikor másnak adtam ki magam, rákérdeztem az előző kapcsolatára (rám), és azt mondta sokáig (1, 5 hónapig, mikor nem kerestük egymást) nem tudta "mi van". Aztán rájött. Egyik dolog az ex. Ezt megértem. A másik egy olyan buta dolog, amin tudtam volna változtatni, ha szól, hogy zavarja.
Még most is azt gondolom - és ez a gondolat megnyugtat -, hogy mi még együtt leszünk, és minden jó lesz. (Ezt mondom el minden este magamban.) Vissza szeretném vonzani magamhoz, még a felismerés és fájdalom árán is, ha kiderül, hogy nem vagyunk egymáshoz valók.
Csak nem tudom, mivel teszek jót... Annyit tudok most, hogy nem keresem, de el nem tűnök az életéből. Várok... és pozitívan gondolkozom. :)



Sünikének

Köszönöm a véleményedet. Igen, ugyanezt mondtam neki most, hogy rossz időben találkoztunk, akkor még nem álltam készen egy új kapcsolatra, még nem voltam túl az exen, hiába is gondoltam úgy. Azzal, hogy újra lehetőség volt beszélgetnünk (ha személyesen nem, hát virtuálisan), meg szerettem volna mutatni neki, hogy nem olyan vagyok, mint aki 4 hónapja volt (új város, munka nélkül, rossz albérlet - picit ki voltam borulva).
Az eszemmel tudtam, hogy hagyni kell őt, de valamiféle érzés folyton ott volt bennem, hogy ha jó volt, miért kellett hogy megszakadjon vagy vége legyen? A közelében szerettem volna lenni.
Igazad van, élnem kell az életem, és ha találkoznunk kell, még fogunk, de ehhez most idő kell.
Eddig jól megy, boldog vagyok, és apróbb változások már történtek velem/a környezetemben. De Őt még nem tudom elengedni teljesen, de már haladok efelé. :)
Csak megzavart azzal, hogy még lát esélyt, hogy folytathassuk. Próbálok ezzel nem foglalkozni most, és a saját életem rendbetételére koncentrálni!!



Válasz,vélemény Ariananak!

Kedves Ariana! Én is éreztem már hasonlót,és azt mondom ha nem szakítottatok,akkor nincs vége,mert nem mondtátok ki,nem zártátok le! Éld az életed! Azt nem mondom hogy ne gondolj rá,mert tudom milyen érzés ez,de ami energiát bele fektetsz azt mástól veszed el,sajnos. De amíg nem tudod le zárni,addig nem tudsz tovább lépni,ez egy ördögi kör! De fel a fejjel,ha találkoznotok kell még úgy is fogtok,de ezt ne erőltesd,ne sürgesd! Valószínű rosszkor találkoztatok,rossz időben,és még várnotok kell...................Szép napot neked!



...

ez egy tipikus virtuális kapcsolat...nekem is volt ilyen és nem mondta ki a szakítást, szét idegesítettem magam miatta. Nem elfelejteni kell, hanem rájönni, hogy nem akarja. Szerintem is hagyjad, és ne tápláljál olyan iránt reményt, aki nem érdemes rá. Én visszavonzottam kétszer is ilyen embert, de semmi értelme nem volt, max. annyi, hogy kiderült nem ők illenek hozzám.
/Ajánlom elolvasásra: Alon Gratch - Ha a szerelmes gondolkodna.../