Görcsölés

Kérlek segítsetek!
Mivel lehet leküzdeni a folyamatos görcsölést,agyalást?Hiába mantrázok,hiába hallgatok pozitív gondolatokat,egyszerűen nem bírom abbahagyni a folytonos görcsölést.A párommal is megromlott a kapcsolatom,mert folyton azon aggódok hogy elveszítem,és a bolhából is elefántot csinálok.Ha beszélünk is és mondd valamit,ami nekem nem tetszik,és napokig ezen agyalok,és egyre jobban belemerülök,és teljesen maga alá temet a félelem.Nem bírok uralkodni magamon...Borzasztó érzés,én nagyon szeretnék laza,és nyugodt lenni,mert hetek óta nem eszem emiatt,és mindenkit kiborítok vele.Régóta alkalmazom a Titkot, rengeteg sikerrel,de mostanában nem tudom mi van velem,egyszerűen nem megy.Miért van ez,és mi a gyógymód rá?
Köszi a válaszokat.

Címkék:

Hozzászólások



Hát én pont ilyen okból

Hát én pont ilyen okból kérdeztem,hogy miért van ez,mert nekem nem az derült ki,mint számodra.Csak nem értem mit kellett ezen besértődni szimpla válasz helyett,meg nagyképűséggel gyanúsítgatni.
Na mindegy,szép estét!:)



:)

Ne légy már ilyen! Az én számomra nem az derült ki,mint neked!
Nem hinném,hogy bunkó vagy!
Kívülálló meg két dolog miatt lehet valaki. Vagy nem is akar odatartozni... vagy mert nem érti a többieket.
Az nem jó,ha azért IGEN,hogy ne légy kívülálló...
én NEM,de ide akarok tartozni,hogy ne legyek kívülálló,mert itt jó.... na az úgy már valami...
A többitt meg majd idővel megérted! :)
Üdv!
Át kell adnom a gépet a családnak. :)



Értelek Julcsi.A szitu meg

Értelek Julcsi.A szitu meg az,hogy ti komolyan,én meg tényleg nem.És igen,én ezt így is gondoltam,hogy sokan igen én meg nem.Még mindig nem értem mi eben az ítélkezés.Mindig szerettem volna azok közé tartozni akik igen,hogy ne legyek kívülálló,de nem tudtam hogyan csinálják,hogy ilyen az agyuk,ezért kérdeztem.Nem értem mi ebben a bántó még mindig.
"Ti komolyan így éltek,hogy ha nem szeretitek magatokat akkor másokkal összejöttök,hogy legalább ő szeressen titeket?"-Erre írtad,hogy szerelmes leszel.Jó,már nem szólok egy szót se,de akkor se értem.
Örülök,hogy életemben először megkérdeztem,aztán kiderült,hogy egy beképzelt tajparaszt vagyok.Nem is értem miért nem mentem emberek közé oly sokáig.Komolyan,vagy befogom a számat,vagy ha beszédre nyílik,akkor én vagyok a bunkó.



Jayme! :)

"Ti komolyan így éltek,hogy ha nem szeretitek magatokat akkor másokkal összejöttök,hogy legalább ő szeressen titeket?"

Hááát... ez az indítás lehet lenéző és bántó. Mégha nem is annak szántad!
Épp ezért lehet éretlen is,hiszen nem arról van szó a sorok közt,amit te levettél belőle.
Most már ezt te is tudod? Kicsit pirosabb lett az alma. :D
Egy ilyen indításban az ítélkezés is benne van... hiszen "ti komolyan? Mert én nem!"

Valami ilyesféleképp jött le nekem a hozzászólásod,de talán csak pirosodni kell még nekem is! :)
Üdv:Julcsi



Értem amit írtál.Azt nem

Értem amit írtál.Azt nem értem,hogy ha nem voltam ilyen szituációban soha akkor miért nagyképű és éretlen a kérdésem.Sőt én ítélkezést se látok,kérdeztem szerintem.Nem értem miért számít ítélkezésnek az,ha kérdezek emberektől egy olyan szituációról amilyenben nem voltam.



Jayme

Ezt az ember nem tudatosan csinálja... ilyen nincs. Egyszer csak rádöbben,hogy hol a hiba. Onnan azonban már tudatos a változtatás.
Vannak akik sosem jönnek rá... így is élnek,és így is maradnak,és nem lehet segíteni rajtuk.
Nekem nem más mondta meg anno... én jöttem rá,hogy a beteges féltésem oka bennem van... keresni kezdtem és erre jutottam.
Az ember pedig nem azért jön össze valakivel,hogy legalább ő szeressen,hanem mert szerelmes lesz. A félelmek oka azonban lehet ilyesmi.
A kérdéseid pedig egyáltalán nem hülyék,csak kicsit nagyképűek és éretlenek... mindenki életében vannak ilyen rádöbbenések,és általában akkor jönnek,amikor nem várjuk,amikor azt hisszük velünk minden rendben.
Ne ítélj,hogy ne ítéltess!
Én már vigyázok erre,ugyanis ahogy ítéletet mondasz valamiről... onnantól ketyeg az óra... és egyszer csak megkapja az ember ugyanazt a leckét.. oszt oldja meg olyan okosan,ahogy leszólta a másikat.
Üdv:Julcsi



Hát odafigyelek,tudom,hogy

Hát odafigyelek,tudom,hogy tükör,de mit tegyek,ha máshogy oldottam meg az ilyesmi szitukat.Ezért nem értem, ezért kérdeztem.



Nem

azért vagyok vele,hogy hiányt pótoljon.Három éve együtt vagyunk.Ezalatt az idő alatt természetes,hogy ragaszkodom hozzá.Nem halnék meg ha egyedül lennék,de nem kellene senki más sem,csak azért hogy ne legyek egyedül.Nekem csak Ő kell.DE azt hozzá kell tenni hogy borzalmas dolgokon mentem keresztül az elmúlt egy évben ami nagyban hozzájárult az önbizalomhiányomhoz.És ő végig velem volt,és ezért még jobban ragaszkodom hozzá.De pont azok a dolgok váltották ki belőlem a görcsöket is amin keresztülmentem.



Jayme! Ez neked is

Jayme!

Ez neked is tükör!
Figyelj oda!



Ti komolyan így éltek,hogy ha

Ti komolyan így éltek,hogy ha nem szeretitek magatokat akkor másokkal összejöttök,hogy legalább ő szeressen titeket?Annyira érdekesek vagytok számomra.Mindig is meg akartam tudni miért van ez így sokaknál,de sose kérdeztem meg.Szóval most megkérdezem.Miközben nem szeretitek magatokat és összejöttök valakivel,akkor hogy nem jöttök rá arra,hogy csak azért jöttök vele össze,hogy valaki szeressen titeket,szóval,hogy hiányt pótoljon?Vagy rájöttök és mégis így döntötök?Vagy nem jöttök rá?De azt hogy?Szóval nem gondoljátok végig,vagy mi?Szóval tudjátok ezt magatokról,vagy valakinek szólni kell,hogy rágyertek?Lehet,hogy hülye kérdések,de én valamilyen szinten csodálom az ilyen embereket,mert olyan különlegesek számomra,hogy nem értem őket.De szeretném megérteni.



Köszönöm!

Nagyon sokat segítettetek,és az az érdekes,hogy egészen a mai napig nem tudtam miért vagyok levert és állandóan ideges.És ahogy leírtam ezt a bejegyzést,és még pluszba jöttek a Ti vigasztaló hozzászólásaitok,egyszerűen úgy érzem mintha leszakadt volna rólam valami borzasztóan nehéz súly.Mert most már tudom mit kell tennem! (Azt hiszem egy kis tükör előtti beszélgetés magammal jót fog tenni=)=) )Hálás köszönet Nektek!!!



Most nem

azon van a hangsúly,hogy vele mi lesz,hanem azon hogy ezt a berögzült szorongást hogyan lehetne leküzdeni.Mert kihat az életem minden területérre,és borzasztóan aláássa az amúgy is ingatag önbizalmamat.



:)

beliveinme :) érdekes névválasztás!
Nem másoknak kell hinni benned... Te higgy magadban!
Jártam hasonló cipőben anno... az egyetlen oka a félelemnek az önbizalomhiány.
Keresd meg mit is szerettél volna régen. Mi valósult meg ebből?
Ami nem... az miért nem?
Mitől félsz?
Nálam nagyfokú önbizalomhiány volt. Ettől persze,hogy féltettem a páromat,hiszen ő legalább szeret... de mi van ha már ő sem... hiszen ki is vagyok én....?
Ezen túl lehet jutni.
Először is,értesd meg a környezeteddel,hogy nem tudod mi ez,de legyenek türelemmel,amíg ki nem lábalsz belőle.
Akarj kimászni belőle.
Nekem az első lökést a lányom születése adta meg,mert nem akartam,hogy olyan anyja legyen,aki nem bízik önmagában,és állandóan áldozatszerepben tetszeleg... mert akkor milyen példát mutatok neki?
Szóval neki kezdtem... az első kérdéseim azok voltak magamhoz,amiket leírtam... aztán jött a többi is..
sok meló volt benne... ennek már húsz éve...
Már megvagyok.
Javítani,igazítani való mindig van... kinek nincs... de a görcsölés ... nem is emlékszem mikor volt utoljára.
Már erős vagyok önmagamban.
Neked is sikerülni fog!
Higgy magadban! :)
Üdv:Julcsi



OK! Az aggódás nem szokás

OK!

Az aggódás nem szokás kérdése. Félelemből van.
Akkor ha jól értem, attól félsz, hogy elveszíted, és nem lesz ki mutassa, hogy mekkora szeretetreméltó és tökéletes ember vagy. Ezért, mivel magadat ilyennek tartod, másoktól várod el, hogy felmagasztaljon. Ennek érdekében pedig olyan módszereket alkalmazol, amivel kivivhatod magadnak.
Ez persze nem te vagy, mivel álarcokat húzol magadra, hogy megfelelhess az elvárásaidnak mások szemében.

Ezt unja a párod. Bár nem tudatosan, de érzi és nem érzi természetesnek a lényedet.

Ha magadat nem becsülöd, nem értékeled nagyszerűnek, akkor nem várhatod el, hogy más ezt tegye. Persze az álarcokkal kikényszeríted másokból, jelen esetben a párodból, de mivel ez fárasztó, így nem tudsz mindig más lenni, néha néha előbukkansz a valódi önmagaddal. Csak ezzel az a gond, hogy a párod személyében ez egy másik emberként csapódik le, amit most észrevett és nem érti hogy ki vagy.

Fedd fel magad egészben. Mutasd meg ki vagy. És ha sikerül természetesen, szeretetteljesen átadnod magad neki, akkor tuti minden rendbe jön és a félelmed egycsapásra eltűnik. A kapcsolat pedig tökéletes lesz.

Remélem érthető voltam. Ha nem kérdezz!



veszítsd el...és nincs min

veszítsd el...és nincs min görcsölni:)



...

Pont ez az,hogy elég sokszor volt már "szünet"mert nem bírta elviselni hogy mindig kételkedek benne...aztán lenyugszok és megint minden oké...de amikor nincs velem,szinte megőrülök,mert borzasztóan szeretem...szinte függök tőle,ami szintén megint az én felfogásom hibája.Talán azért van ez az egész bizalmatlanság,meg függés,mert nem sok önbizalmam van...Most a lényeg az,hogy leszokjak a folytonos aggódásról,mert egyébként nincs okom kételkedni benne,de az egóm mindig kreál valamit,amiből ügyet csinálhatok,és ez borzasztó rossz.



Most akkor min agyalsz

Most akkor min agyalsz tulajdonképpen?Hogy a párodnak más véleménye van dolgokról,mint Neked?



beliveinme! Az első és

beliveinme!

Az első és legfontosabb lépést megtetted, hogy felismerted, a görcsöléssel csak rontasz a helyzeten.
Ha az aggodalmad tárgya, hogy elveszítheted a párod korábban nem volt jelen, és most pedig megvan, akkor azt meg kellene fejtened, hogy mi hozta ki belőled. Ez azért volna fontos, mert akkor fényt lehetne deríteni arra, hogy miért tartod fontosnak a párod személyét az életedbe. Annyira fontosnak, hogy az elveszítettség gondolata gyötrelmet okoz benned. Erre szoktam mondani az egyik kedvenc könyvem egyik mondatát, hogy a szeretet egy csodálatos dolog, kivéve amikor gyötrelmes.

Ennek oka van. Mégpedig benned. Az, hogy fontosnak tartod a párodat az életedben. Ennek pedig személyes érdeke van benned.

Azt is érdemes volna végig gondolni, hogy mi lenne, ha nem lenne a párod. Miként alakulna az életed.
Ezt ha gondolatban megvizsgálod és félelmet érzel, akkor ebből már el lehet indulni, hogy kiderítsd, mit akarsz tőle. Ha pedig végig gondolva semmi extra nem történne, úgy gondolnád, hogy az életed akkor is teljes lenne, akkor pedig nem félnél, vagy, rájössz közben a félelmed okára.

Remélem segítettem. De kérdezz bátran!