De mi marad az anyáknak az anyák napja után?

Nem tudom miért most jutott eszembe ez a pár gondolat, éppen a Budai alsó rakparton haladva hazafelé.
Az anyaságról gondolkodtam. Az anyaságról, mint érzésről. Sok anyát ismerek, de kevésre mondhatom, hogy „édesanya.” Persze, hogy jövök én ahhoz, hogy bárkit is megítéljek, véleményezzek? Sehogy, így ez csak egy gondolati eszmefuttatás, némi önkritikával tarkítva.
Sokféle anyatípus létezik, melyikük csinálja jól? Az, aki minden percét a gyermekének, gyermekeinek szenteli, vagy az, aki csak egy részét adja át gyermekeinek magából, vagy a karriert építő, aki csak átutazó a csemetéi életében?
Nem tudom. De a gyerekek nagy része rengeteg frusztrációval nő fel, nagyon sok elfojtással, és mérhetetlenül sok kompenzálással.
Mi okozzuk ezt nekik, vagy a körülöttünk zajló felgyorsult, kifordult, összekuszált világ?
Talán mind kettő. Talán az egyensúly hiánya.
Bennünk sincs egyensúly, akkor hogy tudnánk a gyermekeink világában megtartani az ezt?
Az az igazság, hogy anyává válni, egy hosszú, életen át tartó feladat. És a nők többsége, azzal, hogy megszülték gyermekeiket, nem válnak rögtön anyává.
/tegnap olvastam egy történetet, szerintem gyönyörű:
"Kelet-Afrikában van egy törzs, ahol a gyermek megszületésének idejét nem a világrajövetelének napjától, sőt nem is a fogantatás napjától számítják. E törzs számára a születés kelte azt a napot jelöli, amikor a leendő anya először gondol majdani gyermekére. Az anya, amikor úgy érzi, eljött az ideje, hogy gyermeke legyen, elvonul az erdőbe, és magányosan ül egy fa alatt mindaddig, amíg bensőjében meghallja gyermeke énekét.

Amint ez megtörtént, az anya visszatér a falujába, és megtanítja az éneket a leendő apának. Ezután ezzel az énekkel hívogatják a gyereket. Miután a gyerek megfogant, az asszony a méhében hordott kisbabának énekel, és megtanítja a dalt a falu bábáinak és öregasszonyainak, akik a vajúdás alatt és a születés csodálatos pillanatában ezzel az énekkel köszöntik a gyermeket.

A szülés után valamennyi falubeli megtanulja az újszülött énekét. Ez a dal ezután élete minden fontos pillanatában elkíséri. Ezt éneklik neki, amikor valami baja esik, ezt éneklik győzelmek, szertartások, felavatások alkalmával vagy a házasságkötési ceremónián. Amikor élete végén szerettei összegyűlnek a halálos ágyánál, utoljára hangzik fel a dal."
-Jack Kornfield: A lélek éneke.-
Készítette: Várady-Szabó Kriszta/

Na, így egy kicsit hitelesebb az érzés, de persze mi nem Afrikában vagyunk, nálunk nincsenek ilyen hagyományok, pedig néhány light-os nem ártana.
És, hogy ellenpéldát is írjak, én igenis ismerek olyan nőt, akinek csak egy pillanatba telt, és ősanyává vált. Mindegy, hogy hány évesek vagyunk, a belső, szellemi, lelki érettség határozza meg az elménket, és persze a szívünk „állapota”.
De a nagy átlag, egy életen át tanulja, hibázik, hibáztat, szeret, haragszik, megfog, elenged, de végül a szív mindig hazatalál. Mindent megért, mindent megbocsájt, mindent elenged. Csak a szeretet marad, de az óriási méretű. Na, ekkor válunk igazi anyává!
Anyák! Ha a szürke hétköznapokon gyermeketek felmérgesít, ha valami rosszat követ el, vagy csak bosszantani akar, álljatok meg egy pillanatra, és a szíveteken át próbáljatok beszélni hozzájuk, azt a nyelvet beszélik, értik, mindegy, hogy hány évesek. Mosolyogjatok, és ők is azt fogják tenni, simogassátok meg, öleljétek magatokhoz, ez az igazi fegyelmezési módszer!
Ha erre valaki képtelen, akkor rajta csak, a régi módszer biztos hatásosabb, rángatás, zsarolás, kiabálás, leteremtés, na, ez biztos jobb megoldás!

Szóval eltelt az idei anyák napja is, kinek így, kinek úgy, és mi maradt utána nekünk?
A szerencsésebbeknek, a „gazdagabbaknak” minden nap anyák napja van, melyet férfi társaink is erősíthetnek gyermekeinkben, akkor tényleg egy nő egyszerre 5 féle dolgot képes elvégezni, az általa küldött szeretet mennyisége mindig visszacsapódik, ebből lehet stresszesebb napokon új erőre kapni.
De vannak azok a családok, ahol az ünnepek csak néhány napig tartanak, karácsonykor 2-3 napig szeretnek, anyák napja pedig csak egy napos. Sajnálom, ők valamit nem találnak, nem érzik az ízeket. Csak reménykedni tudok benne, hogy ez meg tud változni, életre tud kelni a szív szép lassan minden emberben.
A világunk, most nagy változás előtt áll, és az egyetlen, ami megmenthet minket, hogy kitárjuk a szívünket, eldobjuk a negatív érzéseinket, és elementáris erővel elkezdünk szeretni!
És mi nőkön, anyákon áll vagy bukik minden, a női energiákon.
Lányok, menjünk, és szeressünk…..!

Hozzászólások



...

„De a gyerekek nagy része rengeteg frusztrációval nő fel, nagyon sok elfojtással” … és üt, ha kell, ha nem, mert amióta a világon van, más mintát otthon nem látott.

Léteznie kellene egy olyan PÓT „édesapának” és „édesanyának” is – és nemcsak elméletileg- aki a mostoha körülmények ellenére is segítene a gyermekeknek egészséges felnőtté válnia. Sokan úgy gondolják, hogy ezek a pótszülők legyenek a nevelési és oktatási intézmények, amiben van is logika, csak azt hagyják figyelmen kívül, hogy a mély társadalmi problémákat – főképpen hatékony eszközök nélkül- a nevelési és oktatási intézmények képtelenek megoldani!

Amíg néhány édesanyának könyörögni kell, hogy tegyen meg valamit a gyermeke érdekében, és néha a jog által is kényszeríteni, bár az utóbbit mindenki kerüli, hiszen ütközni nem szeret és fél, addig a gyerekek az ördögi kör rabjai maradnak.



Kabát

Élt valamikor régen vagy talán mostanság egy asszony. Az emberek úgy ismerték mint aki mindig visz magával egy kabátot de mindig másféle kabát volt nála. Arcára nem tudtak emlékezni nem tűnt fel az arckifejezése senkinek mikor vitte a kabátot. Egyszer feltűnt az embereknek nem látják az asszonyságot keresni kezdték. Bejártak mindent de nem találta senki sem. Valaki emlékezet látta arra felé menni hát követték az irányt. Eljutottak egy hatalmas házhoz. Zörgettek de nem nyitott senki kaput gondolták valami baj lehet szóltak az elöljárónak ki jött rögvest. Az elöljáró rányitott az ajtóra s az kinyílt és bement a házba kevés embernek engedte meg hogy kövessék. A házban találtak egy nagy helységet ami tele volt kabátokkal és a helység közepén ott feküdt halálra fagyottan az asszonyság. Feltűnő volt alig van rajta ruha. A halottat elvitték a házat bezárták majd az örökösök intézkednek a ház sorsáról. Sok idő elteltével a ház felé járt egy öreg ember. Elvolt fáradva s leült neki támaszkodott a falnak gondolta pihen egy kicsit. Amint a háta hozzá ért a falhoz hát nem falvolt hanem ajtó az rögtön kinyílt és ő hátra dőlve a helységben találta magát. Körülnézet és mindenhol kabátokat látott. Nem tudni mért fel próbált egy kabátot. Lás csodát amint a kabát rajta volt egy emlék kép jött az emlékezetébe amit réges régen elfelejtett. A nagymamájánál állt az udvarban a kezében a frissen sütött kenyér amin lekvár volt és nézte azt miként kerülnek a kemencébe a cipók. Az átélt élmény hatására könnycsepp jelent meg a szemében rég elfelejtet emlék hatására. A kabátot le vette másikat vett fel ebben ifjú korában látta ön magát mikor első szerelmének udvarolt felejthetetlen élmény volt újra átélni. S újabb újabb kabátokat próbált fel volt ahol a tengeren hajózott más emberek élményét átélve. Messzi tájakat barangolt be. Egyszer csak belátta abba kell hagynia a kabátokat és nem próbált fel egyet sem.Áhítattal gondolt arra a személyre ki-é volt a sok kabát milyen élményeket élhetet át csodálatos élete lehetett. Kiment az ajtón becsukva maga mögött. Érdeklődött kié volt a ház ki lakott ott benne végre mert most lakatlannak tűnt. Nagy nehezen talált valakit ki emlékezett a ház egy asszonyságé volt sok éve már meghalt. Az öreg ember haza ment a falujába és elmesélte a kabátok történetét.Áhítattal hallgatták a történeteket minden történetet azzal fejezetbe milyen csodálatos élete volt az asszonyságnak kié e sok kabát volt. Az emberek kezdték hitetlenkedni a cselekmények valódiságában. Ekkor az öreg ember felkerekedett és elment újból abba a városba ahol az a ház volt. Kereste de mind hiába a házat nem találta. Eszébe jutott egy rég elfeledett név UN- ASHA mindent megértet e névben benne volt a válasz a történésekre.



Szia

Látod így születnek meg az egységes dolgok, a kettőnk írása alkot egy egészet!
Köszönöm, és szép napot!
:-)



Kedves Burguca!:)

Egyetlen - nagyon lényeges - dolgot tegyünk hozzá, pontosabban emeljünk ki, hisz említetted!

NE EGOS SZERETETTEL SZERESSÜNK! Az anyai szeretet hasonlít legjobban arra, amit isteni szeretetnek nevezünk, és ami a világból most annyira hiányzik. Ez gyakorlatilag nem is annyira szeretet - pontosabban az, de a mai ember szeretet alatt kizárólag egos szeretetet, azaz ragaszkodást ért -, inkább ELFOGADÁS.

A lényeg az ELFOGADÁS!!!

Elfogadni a másik embert, ahogyan anya a gyermekét, feltételek nélkül, úgy, ahogyan van. Elfogadni a világot, ahogyan anya a családban kialakuló, bármilyen körülményeket, úgy, ahogy van. Elfogadni, nem megítélni, nem gondolni róla sem jót, sem rosszat, elfogadni olyannak, amilyen. Nem táplálni iránta sem rejtett, sem kendőzetlen haragot, nem vágyni megváltoztatni, hisz amit meg akarsz változtatni, azzal elégedetlen vagy, és amivel elégedetlen vagy, azt nem fogadtad el feltételek nélkül.

Minden történet ERRŐL SZÓL!

Mi az Ádám/Éva verziót ismerjük, de van több is.
Éva evett a JÓ ÉS ROSSZ TUDÁSÁNAK FÁJÁRÓL - azaz elkezdett ítélkezni, megcimkézni, elutasítani dolgokat, vagyis elkezdett NEM ELFOGADNI.

A világ úgy jó, ahogyan van. Nem kell megváltoztatni, nem kell jobbá tenni, semmit sem kell tenni vele, egyedül elfogadni kell. És a másik embert is csak elfogadni kell, ahogyan anya a gyermekét. Ezért nagy most a nők felelőssége, valóban, hisz a nők erre sokkal inkább képesek, mint a férfiak, akik bár másodjára, mégis sokkal többet ettek abból a gyümölcsből - sokkal nagyobb, makacsabb az egojuk, nehezebben lesznek képesek az elfogadásra. Ezért kell a nőknek behozni a hiányzó energiát.

Szóval szeretni, szeretni, szeretni, de mindent és mindenkit, válogatás nélkül, vagyis inkább elfogadni, elfogadni, elfogadni. Embereket, helyzeteket, mindent.:)