Köszönettel, hálával tartozok

Egy átlagos kedd délután lépett be az üzletbe, mozdulatait minden másodpercben a fájdalom járta át. A botjára támaszkodva közeledett a pult felé, lassan, komótosan megfontolva minden lépését. Haja már teljesen őszre váltott, bőrén az elmúlt 75 év összes megpróbáltatása pontosan látszódott. Ekkor még "csak" egy átlagos bácsinak tűnt, valószínűsíthetően, komoly történelemmel a háta mögött.
Mikor odaért hozzám, végre felemelte, az addig földre szegezett tekintetét, és abban a pillanatban, valami végérvényesen megváltozott bennem.

Az előtte lévő "sajnálkozó" gondolataimat, felváltotta, valamiféle büszkeség èrzése, megtoldva egy kevéske irigységgel is...
Rám nézett. Az egyik legélettelibb szempár szegeződött, egyenesen, az én "fiatal" arcomba. Volt egy kis zavar bennem, nem tagadom, hiszen az öreg pillantása nem tükrözte a meglett korát. Az egyik legszebb, legfiatalosabb kék szem volt, amit eddig életemben láttam. Sehogy sem "illett" össze, a látható fájdalma, és a
viselkedése. Záporoztak bennem a kérdések, a kételyek, mégis ez hogyan lehetséges..?? Közben eszembe jutott a mostani "világfájdalmam" oka, annak elviselése,(egy kisebb könyökprobléma), és igen, rendesen elszégyelltem magam. Ő továbbra is csak állt a pult másik oldalán, türelmesen, hihetetlenül nyugodt mosollyal az arcán, mint aki pontosan látja, hallja a gondolataimat. Kellett néhány másodperc, mire "visszatértem", de már az én arcomon is széles mosollyal, és végre köszöntöttem őt. Mikor megszólalt, a hangja, a hanghordozása, csak növelte bennem, az előtte fellelhető döbbenetemet. Viccelődött. Nem panaszkodott. Inkább élcelődött, és nem panaszkodott. Udvarolt..., és még mindig nem panaszkodott.
Volt már dolgom sok emberrel, de talán most először "vitt" el engem így érzelmileg valaki, pláne egy "idegen" valaki.
Észre sem vettem az idő múlását, csak hallgattam őt ámulattal, a vicces sztorijait, az otthonban történtekről, a "nőügyeiről" szóló "hőstörténeteit", a jó hangulatú visszaemlékezéseit.
Hallgattam őt, láttam őt, értettem őt, és hihetetlenül megkedveltem őt.
Kicsit lemeztelenítve, összetömörítve a tényeket, ő egy otthonban él, egyedül, sokadmagával, nagyon beteg, de csak fizikailag, bár nehezen mozog, de mégis dolgozgat a nyugdíja mellett.
Azóta már többször járt nálam az üzletben, és bár már elhiszem, hogy létezik ilyen ember is, mégis nehéz még mindig felfognom. Igen, a tapasztalat nem ez.
Sajnos az idős emberek zöme, "kötelezően" beteg, "elvártan" megtört, "megrögzötten" mogorva. Ez nem kritika felőlük, róluk, ez szimpla megállapítás. Hozzáteszem, hogy abszolút megértem, és együttérzek velük, hisz nem lehet könnyű nekik, ebben a mostani felgyorsult világban "élniük".
Pontosan ezért volt döbbenetes megismernem őt...:)))
És igazából, még mindig nem tudom, hogy ki lehet ő, de annyit biztosan megértettem, hogy egy csoda történt velem, mikor belépett az üzletbe...
...és hálásan köszönöm ezt neki!

L.I. <3

Címkék:

Hozzászólások



:))

Szia Ági!
Így van bizony, a csoda nap, mint nap besétál az életünkbe, akár egy "öregember képében" is, és ez gyönyörű érzés! Furcsa volt az első találka, legszívesebben megöleltem volna őt, így ismeretlenül is...:-D
Szép napot neked, nektek!!!
Pussssz Ildikó



:)

:)))
Ha hiszel a csodákban, észreveszed őket az életed minden pillanatában.
Mert nyitottá válsz rá.
Élvezd ki minden csodás pillanatot. <3

Az jutott eszembe, hogy ez is amolyan belénk ültetett társadalmi elvárás.
A média és minden egyéb ezt próbálja az emberekbe beletáplálni, hogy aki "öreg" az már csak beteg és elesett és stb. lehet. Érezzük, tudjuk, hogy ez nem feltétlenül igaz, mégis tudattalanul így működik az emberek túlnyomó nagy százaléka. Elvárják tőlünk, hogy bizonyos kor után ez a "normális" és ezt fogadjuk el, tegyünk neki eleget. És mi tudattalanul így is működünk.
Csakhogy!
Mindenki érzi, tudja, hogy ez nem igaz!
Merni kell felrúgni a bevált kliséket.
A régi öregek még tudták! Ők még emlékeznek arra, hogy minden kornak megvan a maga kihívása, és szépsége. S ha meg tudjuk ezt élni, akkor kortalanná válunk. Mert a testünk kívül lehet, hogy ráncos, és elgyötörtnek látszik, de odabent a lélek örök fiatal marad. És ez a szemen (csak ott) látszik.
Nem számít, ki hogy néz ki.
Csak a szemét nézd!
Benne van az egész élete.
A sajátodban is.
Ápold a lelked, fényesítsd a tekinteted, s a kezedben lesz az örök ifjúság kulcsa. :))))

ölelés neked!
Ági :*



Az öregség egy állapot, nem betegség

Nagymamám, aki a bácsitól is öregebb volt, olyan volt, mint a rádió, csak mondta és mondta a magáét, megállás nélkül :)) A "rádióműsorai" is változatosak voltak:

1. hírek: mi újság a faluban?
2. nosztalgia félóra: ej, amikor én fiatal voltam! :)
3. politika: a nyugdíjasok sanyarú helyzete
4. vallás: a Bibliában is megírva vagyon ...

Mindenkivel el tudott beszélgetni, még az idegen, nem helybeli árusokkal is, akik házról házra járva kínálták a portékájukat.

A gyógyszereket nem ismerte, orvoshoz nem járt.
Az öregséget nem betegségnek, csupán egy állapotnak tartotta.