A Rózsa és a Skorpió

A Rózsa és a Skorpió

Volt egyszer valahol a távol Afrikában egy poros karavánút, melyen gyakran megfordultak kereskedők, utazók.
Egy napon, török kereskedők szállítottak rózsatöveket, de váratlanul homokvihar támadt rájuk, s a megriadt tevék szanaszét szaladtak, szétszórva értékes terhüket. Minden rózsatő elpusztult, kiszáradt a forró napon.
Csak egy kis gyönge tövecske sodródott a széllel, még végül elakadt egy oázis közelében. Mélyen belefúródott a homokba és mivel itt nedves volt a talaj, sikerült megkapaszkodnia.
Három nap és három éjjel kellett ahhoz, hogy kipihenje a borzalmas utazást, s a negyedik nap végre újra érezte az élet lüktetését sejtjeiben. Mohón szívta fel a nedvességet a talajból, szárai kiegyenesedtek, levelei kisimultak, és bimbója újra élénk, vörös színben pompázott. Pár nap múlva a bimbó kipattant és megszületett a sivatag első rózsája. Olyan volt, mint egy igazi csoda a sivár, szürke sivatagban: ....fantasztikusan színes.... ....és csodálatosan illatos.....
Így látta meg őt a skorpió. Még soha nem érzett ilyen vonzerőt. Éreznie kellett ezt az illatot, amihez foghatót soha nem érzett, és látnia kellett ezeket a színeket közelebbről is, amihez hasonlót még soha nem látott. Ezért hát közelebb merészkedett. Egészen közel.....
És a rózsa tövise megszúrta az orrát. Megijedt és hátra ugrott. -Miért bántasz? -kérdezte a rózsát. -Én nem bántalak-felelte a rózsa. -De megszúrtál a tüskéiddel! -A tüskéim nem azért vannak, hogy másokat bántsak, hanem, hogy megvédjem magam másoktól.
-Tőlem nem kell félned, én nem akarlak bántani, sőt, ha kell, megvédelek. -Köszönöm-mondta a rózsa. Gyere máskor is, olyan magányos vagyok.
Így aztán a kis skorpió mindennap meglátogatta a gyönyörű rózsát, és csodálattal nézett fel rá.
Egy napon azonban, a rózsa levelei lehajoltak, s úgy tűnt, nagyon beteg. Amikor meglátta őt a kis skorpió, aggódva megkérdezte: -Mi történt? Mi a baj? Miben segíthetek? .....
És a rózsa így válaszolt: -Nem tudsz segíteni! Túl nagy a forróság, nem találnak már vizet a gyökereim. A kis skorpió nem kérdezett többet, megfordult és elindult az oázis irányába. A kúthoz érve szájába vett egy csepp vizet, és visszaszaladt a rózsához, és a tövéhez cseppentette.
A rózsa bágyadtan hajtotta le a fejét és csüggedten mosolygott a kis skorpió értelmetlennek tűnő erőlködésén. De a skorpió, most nem törődött mással, csak elszaladt és visszajött, egy újabb csepp vízzel, tette ezt tízszer, százszor, ezerszer..... És este, amikor lenyugodott a Nap, és felkelt a Hold, a rózsa újra felemelte fejét, és boldogan nyújtotta a telihold felé, s illatát széthordta a szél.
A kis skorpió végkimerülés szélére került, elnyúlva feküdt a rózsa lábánál, de szeme ragyogott, ahogy felnézett rá. S ekkor a rózsa letekintett, s hálásan mondta: -Megmentetted az életemet. Bárcsak meghálálhatnám valaha. Mit tehetek érted?
-Nincs más kívánságom, csak egyszer az életben szeretném közelről érezni a virágod illatát. De tudom, te nem tudsz hozzám lehajolni, én, pedig nem tudok felmászni, mert tüskéid agyonszúrnának.
A rózsa ekkor elmosolyodott, megrázta magát, s lehullott az összes tüske a száráról. Tudta, hogy így védtelen marad, de ez volt a legkevesebb, amit megtehet a kis skorpiónak hálából.
És ekkor a kis skorpió összeszedte utolsó erejét, és felmászott a rózsa szárán, egészen addig, míg el nem érte a virágot. Ekkor ollóival vigyázva átkarolta, fejét óvatosan bedugta a szirmok közé... S, mint szerelmes férfi, ki arcát kedvese hajába fúrja, úgy szívta be a kis skorpió is, a rózsa bódító illatát. Egészen beleszédült! Itt a magasban a tömény illat, a csillagok ragyogása, és a sivatag végtelensége megérintette lelkét.
Elmosolyodott, mert mostmár tudta, mi a boldogság.
Lábai elernyedtek, ereje elfogyott és ájultan zuhant vissza a rózsa tövéhez. A hajnal első sugarai, már csak a kihűlt testét találták. S a rózsa szirmaival összegyűjtötte a hajnali harmatcseppeket, s mint könnyeivel megsiratta a kis skorpiót. Néhány csepp a skorpióra csöppent, rózsaillattal borítva be testét.
Néhány nap múlva a rózsa is elhervadt, nem volt már, ki vízcseppekkel táplálja a nagy forróságban.
Az emberek sok-sok év múlva, találtak egy elhalt skorpiót a sivatagban. Nem értetették, hogyan lehet rózsa illata, hiszen a rózsát és a skorpiót olyan hatalmas távolság választja el egymástól. Több ezer kilométer.... Nem tudták, és nem is tudhatták, hogy létezik egy magasabb rendű erő, mely két sorsot egymáshoz rendel és összekapcsol!

Címkék:

Hozzászólások



válasz

"Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze."
De mint mindennek, ennek az ellentéte ugyanúgy igaz. A világban így lesz egyensúly...
Minden cáfolat a boldogtalanságra, a csalódottságra, a tiszta érzelem, melyet, bárki adhat, és ezt bárki befogadhatja. Csak ébredni kell végre, igen.



Létezik hisz abban élünk és itt nincsenek

távolságok



Szia

Nagyon várooom...