Vihar dúl

Vihar dúl a lelkemben, óriási vad csata ami tépi
SZÍV harcol a szívem ellen, a TESTEM, a testemet védi
GONDOLAT a gondolat ellen, a KÖNNYEK már könnyet ejtenek,
Az ÉRZÉSEIM támadásban, az érzéseket bántják ők is
Miért küzdünk mi is, miért vívunk az IGAZSÁGÉRT,
a SZERELEM nevében futunk, futunk a VÁGYAINKÉRT.

Az alázatért, az életünkért, a békéért szállunk fel, fel a holdvilágba,
Meghasadva önmagunkkal, ilyen végtelen nyomorultul, ó te gyáva

És az úton, miközben a béklyód cipeled, melléd szegődik némán,
Egy álruhába bújtatott, ősgyermeki szeretet
Megtanít csendben, türelemmel élni, meghallani a hívó szót,
Megőrizni a szépséget, megmutatni néked egy illúziót,

Kitisztul hát a fejed, a felhők elvonulóban, minek a harca is ez, mért ily keserű mindez?
Miközben a kérdéseinket mind feltettük végre, a céljainkat már réges rég elfelejtettük
A SZÍV harcolt a szerelemért, de a csatáját már elbukta TESTÜNK,
ÉRZÉST nem adott, csak a GONDOLATTAL küzdött tovább,
az IGAZSÁG nevében, végre, végre rám talált
És alázatra tanít, a sok-sok, tengernyi KÖNNY engem,
s téged is magával hozott, végre itt vagy énmellettem,
Megérkeztünk hát, egy szebb jövő felé,
érzéseink előtörtek,
a távolban most megláttalak édes,
és békességünk fehér madárként,
a lelkeinkben végre egyesültek.
SZERELEM ez az érzés, nem csak a VÁGY kergetés,
megengedem én a fénynek, hogy álmaimba most bepillants-ék.

Elcsitult hát a vihar, a lelkünkben nincs több sötétség
A csatáinkat elvesztettük, de megnyerte a szívünk őt,
A Madarak énekével, innen messzire elröpülünk
Itt szabadok lehetünk, szeret minket az ég is,
hullócsillagok fényével, fel-fel, fel az égig ….

Hozzászólások



.

A "nem is akarok már erről több szót ejteni" 2014-es fogadkozásom semmi ahhoz képest, amit tegnap éjszaka kőbe véstem.



Már nemcsak a csatát

... hanem a "háborút" is elveszítettem az érzelmek mezején.
Nincs rajta mit szépíteni! Totális vereséget szenvedtem! Így kénytelen vagyok letenni a zászlót.

Azt a zászlót, amelybe bolond nagy hittel hímeztem bele hajdanán a "szerelem" szót.
De nem is akarok már erről több szót ejteni.



*

Szép ez a vers, de elteszem holnapra, mert pillanatnyilag a saját csatám emlékein mélázok.



Szia

Nagyon szép!;)



Szia, a következő vers jutott

Szia, a következő vers jutott eszembe versedről, ami ugyan ilyen szép:

Bajza József

Tűnődés

Ah, ki mondja meg nekem
Mért borúl az én egem?
S ha feltűnnek szép korányim,
Gyász miért vonúl el rajtok?
S a sötét erdő magányin
Mint egy árva kit sohajtok?

Eddig évim hajnalában
Még könnyelmü gyermek én,
A vigalmak enyhkarában
Éltem boldogság ölén:
Ah e bájkor már repűl,
S más helyébe nem derűl.

Mint az árva úgy sohajtok
A sötét erdő magányin,
S gyász van elvonúlva rajtok,
Ha feltűnnek szép korányim;
Mért, o mért borong egem,
Ah, ki mondja meg nekem?

A viruló kert s mezőnek
Nem vidítnak bájai,
Mély titokba rejtve nőnek
Keblem néma vágyai,
S egy tünelmes fellegárnnyal
Lelkem más csillagba szárnyal.

Mért esengek szívdobogva,
Honnan e hő gerjelem,
Ha hegyemről andalogva
Messze száll tekintetem,
S fátyolában egy lyánykát
Ott szemem lejtezni lát?

Rózsaévim hajnalában,
Még könnyelmü gyermek én,
Gyakran láttam fátyolában
Lyánykát a forrás gyepén,
S bár kedves volt néznem őt,
Nem sejtettem semmit hőt.

Most, ha berkem fülmiléje
Társa mellett zengedez,
S a vadonnak gerlicéje
Párosan száll fészkihez,
Létöket magasztalom,
S elborít a fájdalom!

Ti egy tündér szebb világnak
Hozzánk szállott lelkei,
A mindég zöld ifjuságnak
Égi báju szépei!
Kiknek ott, hol árva sorvad,
Szívök lágy érzetre olvad:

Ti mondjátok meg nekem,
Mért borong az én egem?
S ha feltűnnek szép korányim,
Gyász miért vonúl el rajtok?
S a sötét erdő magányin
Mint egy árva kit sohajtok?