Rajzolt világom

Én gyakran olvasgatok verseket, blogokat, posztokat, és bevallom őszintén kicsit elszomorít, hogy annyi az elkeseredett írás. Igen, valóban sok a probléma, és a gond. Sokan, lassan elfelejtik értékelni az élet apróbb örömeit. Elfelejtik, hogy illedelmesen is lehet kommunikálni, anélkül, hogy bárkinek az önérzetébe belegázolnának.
Most szeretnék veletek megosztani egy kis történetet.
Néhány napja az utcán egy kórház közelében megállított egy korosodó férfi, bottal járt, látszott rajta, hogy fáj a lába. Én már el is haladtam mellette, de ő ingerülten utánam szólt, hogy adjak neki annyi pénzt buszjegyre, hogy eljusson x helyre, mert megint nem fog annyit gyalogolni.
Háááát én a megdöbbenéstől ugyancsak elcsodálkoztam, na nem azon, hogy pénzt kért a buszjegyre, hanem magán a stíluson.
Egy pillanatig elgondolkodtam.... én is sántikálva, befáslizva mentem a rendelőbe, de úgy rendesen ledöbbentem.
Nem igazán tudtam mit tegyek, kikérjem - e magamnak a hangnemet, vagy lépjek túl rajta, és segítsem ki. Az utóbbit választottam. Szó nélkül oda adtam a kért összeget, mert eszembe jutott a buszellenőrzési szokás, és nem akartam kitenni a megalázó procedúrának. De valahogy mégis kellemetlenül éreztem magam. Ha ugyanezt a kérését szebben, indulatok nélkül adja elő, én akkor is kisegítettem volna. Vajon mi készteti az embereket erre a kommunikációs stílusra ?
A sok probléma, a pénz hiánya, a betegsége, a tudom is én milyen gondja. De hát az mindenkinek van.....
Elég sokat kellett várnom a rendelőben, és úgy gondoltam, nekem nem igazán tetszik ez a világ, ezért "rajzolok" magamnak egy másikat. Így született meg ez a kis versike.
/ Természetesen nem a történtekről írtam, azt " zsebre tettem" és azzal részemről lezártam az ügyet. /

Rajzolt világom

Rajzolok egy szép világot,
Ami most van, abban fázok.
Rajzolok majd boldogságot,
Kiszínezem a világom.

Az én tengerem kristálytiszta,
Boldog mindegyik lakója.
Magas hegyem hósipkája,
Szikrázik a napsugárba.

Rajzolok majd magas fákat,
Sok erdőt, meg szavannákat.
Elefántot is rajzolok,
Meg mindenféle állatot.

Sok ceruzám mind befogom,
Kiszínezem a világom.
Rajzolok én városokat,
Falvakat, és kis tanyákat.

A házakba embereket,
Papát, mamát, gyereket.
Minden színű boldogságot,
Sok nevetést, édes álmot.

Világomban nincsen fegyver,
Békében él minden ember.
Kedves vendég a marslakó,
Csillagporos zöld kis manó.

Rajzolok egy szép világot,
Ami most van, abban fázok.
Sok papír van, meg ceruza,
Ó, ha minden ezen múlna!

írta: Béres Lászlóné / Csicsernyica /

Hozzászólások



Kedves Pipacsvirág

Igen, Istentől a teremtőtől kaptuk az életet, meg a szabad akaratot is !!! Én a pszichológiában úgy tanultam, hogy minden ember saját maga " írja meg a sorskönyvét " !!! / hosszú lenne most részletezni /
A versem pedig a saját gondolataimról, képzeletvilágomról szól, vagyis az én "sorskönyvem" része, amibe senki, még a "padszomszédom se tud belefirkálni".
A gondolataimba, és a szívembe van, ami csak, és csakis az enyém, és akár hogy berzenkedik a "padszomszédom"
nem tud hozzá férni, csak abban az esetben, ha megengedem neki,.... ami szintén csak rajtam múlik.