Az első hívás

Október 17-én indítottam be a külső szándékot arra, hogy a fiammal "igazi" legyen a kapcsolatom.

Ma (ja, most látom, hogy már tegnap) megint volt egy "először", ami nagyjából már a megérkezéshez közelít: felhívott, magától.

Nem úgy, hogy én kerestem, nem vette fel, és visszahívott (sokszor csak napok múlva). Hanem egyszer csak csörgött a telefon, és elmesélte, mi van vele. Milyen jegyeket kapott, miből írt dolgozatot, miből tanult és miből puskázott, miből megy versenyre. Tegnap is beszéltünk pedig (igaz, akkor én hívtam, és visszahívott), de tegnap is sokat mesélt, és mégis maradt mára csomó mondanivalója.

Ezekben a szektorokban valamiért nehezemre esett az internetes írás. Remélem, ez elmúlik :) Viszont a munkával kapcsolatos külső szándék is folyamatosan halad. Bejutottam egy 13 üzletes ajándék-nagykerhez a munkáimmal, és folyamatosan dolgozom. Megrendelések vannak, és felbukkanó lehetőségek.

Az előző szektorban folyamatosan Ho'oponopono-ztam, ebben a mostaniban egyáltalán nem. Az előzőben előjött a szüleimmel kapcsolatos harag. Azzal most nem tudom, mi van. Most a sims-ben újraírom a gyerekkoromat. Teljesen.

Elmúlt a félelem, már csak nyomokban üti fel a fejét a lelkemben.

Hát, itt tartunk.

Várom a csütörtököt, de nem türelmetlenül, és nem azzal a "remegéssel", ami minden mást kiszorít. Tudom élni az életem közben. Ez elég új :)

Címkék:

Hozzászólások



>>>

Kedves Mariann!

Csak lazán.:) És fölösleges elvárások nélkül.:) És néha ki kell várni hogy magától hívjon a gyerek.:)