Fejlődés fájdalommentesen

Az a baj, hogy amikor valami történik, ami akkor és ott éppen nem kellemes, nagyon nehéz eldönteni, hogy az meg mi a fene. Konkrétan most én nem is tudom.

A múlt héten eléggé összezuhantak a dolgok. Persze ez is relatív, hiszen csak ahhoz képest, ami előtte volt. Három oka is lehet (csak amiről én tudok).

Lehet többletpotenciál. Ez a legrosszabb, de ezzel sincs baj, volt már ilyen, valszeg lesz is, max pár napot tud már visszaküldeni, belefér.

Az is lehet, hogy az a tisztítás, amit a Ho'oponopono-val elkezdtem, felhozott mélyről dolgokat, amik visszarezegtek. Nem volt ugyan róla szó, de a legtöbb tisztításnál számítani lehet ilyesmire, és én most tényleg elég intenzíven csináltam. Naná, merthogy működött.

Lehet - volt már olyan -, hogy csak útközben a környék nem olyan szimpi, de azért irányban vagyok így is. Mint amikor az ország egyik pontjáról a másikra költöznél, és utazol éppen, és az a hely, ahova tartasz, gyönyörű, de útközben látsz olyan helyeket, ami még az előző városodnál is rosszabb. Ettől még nem feltétlenül vagy eltévedve.

És az is lehet, hogy a saját akadályaimtól szakít el erőszakkal a saját célom. Mint mikor elhagy a szerelmed, és az nagyon rossz, de aztán rálelsz (vagy inkább Rádlel) az IGAZI szerelem, és rájössz, hogy ehhez előbb szabaddá kellett válj.

Sajnos vagy nem, ez csak néhány nap, egy-két hét múlva derül ki. Mindegy, azért én kicsit visszavettem a tisztítást, sőt, kicsit átgondoltam, hogyan fogom használni, és szóltam transz-szörfileg, hogy olyan életvonalon akarok haladni, ahol kellemes a fejlődés. Kinek kell a szenvedés?! :)

Rendben is van minden, mostmár egyensúly van, és béke meg lelkesedés. Ahogy kell.

Hozzászólások



:)

Bekesseg nektek!

:)



Oké.

Oké.



Szia Én!

Nem tudok tájékozódni a fogalomvilágodban. Nem tudom mit tekintesz énnek, mi az egyéni és kollektív én, mi a választóvonal, mi és hogyan biztosítja az összeköttetést. Nem tudom, hogy az elmét és az ént hogyan különbözteted meg, mert nyilvánvalóan a kettő nem ugyanaz, ahogy nem tudom miként épül ez össze az lélek vagy szellem fogalmaiddal.

Számomra nem probléma, hogy a fizikai világ keménysége nem univerzális természetű, hogy csak adott rezgésszinten van úgy, nem pedig minden rezgésszinten. A megéléseink lokálisak és pillanatnyiak, akármekkora is a lokalitás és akármilyen hosszú is a pillanat. Minden ideiglenes, de attól még valóságos. Az a képességünk és természetünk, hogy ezen a rezgészinten fizikai világot hozunk létre, amire a fizikai világ törvényei érvényesek. Lehet, hogy minden gondolatok, elképzelések és megélések, hogy az anyag energiából épül fel, attól még érdemes elállnod egy kidőlő fa alól. Persze, csak akkor, ha nem akarod, hogy agyonüssön. Ez ilyen egyszerű. Ebben a világban vagyunk, itt ehhez kell alkalmazkodni. Persze, ha képes vagy a fizikai síkra lehozni magasabb rezgésszintek megéléseit, akkor nem érdekes a kidőlő fa, mert elhúzol a fizikai síkról, mielőtt agyonütne. Mindkét lehetőség tökéletesen valóságos. Ám egyelőre még kötve hiszem, hogy a fizikai tested át tudod transzformálni akár egy aldimenzióba is, úgyhogy marad az ésszerű viselkedés ezekkel az elmédben számodra nem létező/ csak az elmédben létező fizikai izékkel.

Persze, hogy nem létezik tőlünk független fizikai valóság, mi hozzuk létre a fizikai valóságot, már, ami a Földet illeti. Ezért járunk két lábbal a Földön. Lehet, hogy úgy tudod, hogy nem jársz fizikai alakban a Földön, azért menj el a boltba némi zsetonnal, hogy szerezz kaját és ne halj éhen a sok gondolkozásban.
Apropó, bolt.

Elmesélem egy élményem. Elmentem a gyerekért az iskolába és tök üres fejjel indultam haza, miután nem akart a játszóra menni. Csak arra lettem figyelmes, hogy tiltakozik, mert mégis inkább a játszóra menne. Tök üres fejjel odavezettem és teljesen kihalt volt délutáni csúcs idején az egész tér. Ott sorakoznak az üzletek, semmi mozgás. Szomjas voltam, gondoltam veszünk egy ásványvizet. Bemennénk az üzletbe, semmi. Zárva, nem nyílik az ajtaja. Délután nincs nyitva? És nincs kiírva semmi. Na, jó, akkor menjünk a játszóra. Mi az, hogy itt semmi mozgás, sehol senki, minden kihalt. Elindultunk, mentünk vagy 20 métert és kijött a cukrászdából egy nő és a boltba bement. Hát ez meg hogy lehet, akárhogy rángattuk az ajtót, nem nyílt. Közben megjött az első autó és babakocsi is. Na, jó akkor, menjünk be. Az egy perce tökéletesen kihalt üzletben éppen fizetett valaki és még vagy hárman bent voltak. Csak hápogni tudtam, tökéletesen világos volt, hogy a tudatalatti rutinjaimat kaptam meg néhány másodperces csúszással. Az öt érzékszervem nem keltett semmit.

Mindketten energia-világban élünk, de a felfogásunk más mindarról, amit érzékelünk, amit megélünk. Ez nem gond, szerintem ez normális. De lehet, hogy további megéléseim nyomán majd kétségbe vonom a létezésem valóságosságát, ki tudja?



Viszont az energiát is a

Viszont az energiát is a végtelen tudat hozta létre. Szóval az energiáig okés, én is hasonlóképpen gondolkodom, csak más szavakkal. De az energián túl?
A végtelen tudat az egyetlen valóság, az összes többi illúzió.
Vagy mondhatjuk úgy is, hogy a végtelen szeretet az egyetlen igazság, a többi illúzió.

A fizikait, mint említetted, az elme hozza létre. Egyéni és kollektív elme. A forrás, vagy nevezzük tudatnak, ebbe a korlátozott elmetudatban van, és mi pedig érzékelés szintjén elvesztettük a kapcsolatunkat a tudatunkkal, ahol gyakorlatilag mindenki egy. Egység van most is, csak az elme szétválaszt.
Tehát jelenleg az elme az, ami fizikait alkot, törvényeket, természetet. Mint egy virtuális valóságot. Ebben a virtuális, vagy holografikus valóságban léteznek a fizikai törvények, és minden amit "látsz, de közben meg mégsem. Mivel jelenleg elme vagy, a tudat egy szűkebb látókörű része, így azt érzékeljük, mintha létezne külvilág. Közben pedig csak gondolatvilág van. Ami fizikailag nem létezik, mivel a fizika sem létezik. Csak az érzékelésünkben.

Igen, ha beleütök egy falba, kemény lesz és megsérülök.
Viszont ezt is a korlátolt elme hozza létre, ami pedig előre programozott.
Mint az álmodban. Ott is csak gondolatok vannak, de fizikai érzéked is van, bár kevésbé korlátozott, de van, így vannak fizikai törvények is. De ezeket csak az elméd hiteti, érzékelteti veled. Miközben ott fekszel az ágyadban. Sétálhatsz az utcán, érzed a talaj keménységét, a lábadat, a testedet, elvileg van szemed amivel látsz, miközben csukva a szemed nem mozdulsz valójában. Az elme játéka ez. Az elme hozza létre a valóságot, előre programozva.
Ezt pedig eredetileg szerintem a tudat kezdte el, csak félelem került a képbe. De itt nálam is megáll a fogalmi alkotás képessége.

Tehát én úgy tudom, hogy mint objektív, tőlünk különálló fizikai valóság nem létezik. Nem járunk a földön két fizikai lábbal, csak gondolatban. És az 5 érzékszerv kelti az érzésjeleket, amik szintén csak elektromágneses jelek.

Én így látom. Kb hasonló amit te írtál. Nem tudom.



De jó

Trepanca, hogy ezt itt pont így leírtad!!! Köszönöm! (én nem tudnám így, pedig a transz-szörf megértésében is segíthet)

Pontosan ez az, ami miatt imádom a kvantumfizikát, mert megmagyaráz minden ezoterikus tanítást :) A nagyon elutasító és gúnyolódó embereknek szoktam mondani, hogy vigyázz, mit hangoztatsz ezekről a dolgokról, mert amikor rájössz, hogy ez nem ezotéria, hanem kvantumfizika, tehát tudomány, akkor nagyon hülyének fogod magad érezni :) De persze csak a közelieknek, idegenekkel nem kerülök hitvitába :)

A transz-szörföt is ezért kezdtem el használni, mert logikus, ésszerű, és egyébként a spirituális meggyőződésemmel is tökéletesen összhangban van.



Szia Én!

Viszonylag egyszerű a kérdésedre a válasz: mert tudatába kerültem.

Csak a valóság van. Az egyetlen valóságos létező az öntudatra ébredt energia, és minden abból van, gondolatok és érzések is, minden valóság. Minden érzésünk, sejtésünk, gondolatunk, álmunk tökéletesen valódi, és ezzel formázott valóságot hozunk létre. Nem csak mi, az emberi formát öltöttek, hanem az összesféle tudat.
A Földön a mi állandó képességünk, hogy a megéléseink anyagi formát öltenek. Ezért mondják a keletiek, hogy nincs semmi más, csak a megéléseink. És ez tökéletesen így van a szó legszorosabb értelmében.

A kvantumfizikai szemlélet pont azt mutatja be, hogy a formázatlan, összes potenciálist tartalmazó energiát a tudat, a tudatod választása formázza meg. Mindaddig minden lehetséges, amíg a megéléseddel ki nem választod, hogy mi történjen, mi legyen, ám az akkor végérvényesen kizárja az összes többit azon az eseményláncon.

A nagy öröm és szeretet élményed a létezés alaphálójának érzékeléséhez kötődik nagy valószínűséggel. Ezt az energiát kapjuk kölcsön formázni. A háló megengedő és elfogadó természetű, ezért létezik mindaz is, ami nem öröm és nem szeretet. Mi csináljuk, abban a pillanatban, amikor megéljük.

Ha nem hiszed, hogy egy szilárd valóságban élsz, akkor üss ököllel egy jó nagyot tégla vagy betonfalba. Neked ez a valóság egészen addig szilárd és külsődleges marad, amíg a rezgészintedet szabadon nem változtatod. Ha képes vagy feljebb transzformálni nagyjából egy fél oktávval a kezed rezgését, akkor átnyúlsz a falon és eltűnik a fizikai szemek elől. De attól még valóságos vagy Te is és a fal is.

Megfelelő tudatossági szinten nem csak a nyers, vagyis potenciális energia formázható, hanem a már megformázott is korlátlanul átalakítható. A mágusok és alkimisták ennek a tudásnak részben vagy egészen birtokában voltak. A hétköznapi emberek még nem azt tanulják, hogy az anyagot alakítsák át a tudatunkkal.

A kvantumfizikai szemlélettel megtanulhattuk, hogy a világunk csak energia, formázott energia, gondolatokból, érzésekből és megélésekből állnak és az ölt fizikai formát. Most az embereknek a gondolataik, érzéseik, megéléseik átalakítását kell megtanulnia. Hogy a legrosszabb helyzetet és megélést is előnyükre átfordítsák, a jószándék és szeretet megéléseivé alakítsák a megértés által a traumákat, mert akkor az ölt fizikai formát. Pusztán a megéléseink átértékelésével, a traumáink elengedésével, a helyzet megértésével egy tökéletesen másik, szeretetteli, elfogadó, barátságos és örömteli világot hozhatunk létre.

Ennél világosabban nem tudom leírni.



Trepancának szólt a kérdés

Trepancának szólt a kérdés egyébként, de köszönöm, hogy leírtad a véleményed.

Bár nem értek egyet veled CsMariann, de a tiéd és neked kell felismerni a létezést.

Én biztos vagyok benne. Nem feltételezek. Tudom, láttam, tapasztaltam. És tapasztalom máig is.
Lehet fura olvasni, de nem lehetetlen. Én az érzékek tágításáról beszélek. Ha képes bárki tágítani a szemsögén, egyre több részlet mutatkozik meg.

Olyan ez, mint a puzzle. Egyre több darabot találsz meg és egyre jobban körvonalazódik a kép.
Ehhez pedig nem hitre van szükség, mert az itt már nem érvényesül, hanem egyszerűen a felismerésekre és egy nagy adag bátorságra, hogy még mélyebbre menj a nyúl üregében. Minél lentebb mész, annál többet látsz.

A szélesebb spektrummal való érzékelés áldás. :)
Amit elmeséltél történetet, hogy miért vagy itt, vagyis hogy feltételezed, hogy miért és miként, azon én is átmentem és nagyon valóságos, de nem magyarázták meg azt, ami van körülöttem. Így további kérdések merültek fel. És pont a feltételezések miatt. Itt tettem fel egy ma már helyesnek vélt kérdést, hogy meddig kell még keresnem a választ?
Erre a válasz az volt, hogy amíg kérdéseim lesznek.
És meddig lesznek kérdéseim?
Amíg nem tudsz.

Hát ennyi volt :)

Ha elfogadod az itteni szabályokat, hogy ez itt egy anyagi világ, máris csapdában és korlátok között találod magad.

Nehogy félre érts, nem kötekedek, vagy kioktatlak, vagy bármi. Elfogadom a gondolataidat.
Egyszerűen csak azt szeretném megmutatni, hogy bátran menj még ennél is tovább. Menj mélyebbre. Ismerd meg és fedezd fel magad még ennél is jobban. És még onnan is menj tovább.
Egy ponton találkozni fogunk :) Csak bátorítani szeretnélek, ennyi az egész gondolatmenet. Ha nem fogadod el, vagy nem értesz egyet, attól még ugyan az maradsz nekem. Jogodban áll bármit gondolni és bárhogyan élni. Csak amikor eljut valahova az valaki, ahol sokak által felfoghatatlan szabadság és elégedettség van, ahol bátran leteheted évtizedes terheidet, félelmeidet, akkor azt az örömhírt osztani akarja mindenütt, és kiáltozni, hogy emberek, van egy "hely" ahol mindez lehetséges és amit most érzékelsz, csak egy tűhegynyi kis területen át való tájékozódáshoz hasonlítható.

Nem viccelek, felfoghatatlan szabadság és öröm van ott, ahonnan érzékelem a világot. Szó szerint, élet.
De tudom, hogy még nagyon keveset tudok még így is róla. De ahhoz képest, ahonnan indultam, maga a mennyország. Ahol nem kell megfelelned senkinek, semmiben.

Köszönöm hogy leírhattam.



Nem vagyok

Nem vagyok biztos benne. Egyetlen dologban vagyok biztos, hogy nincs ember, aki ilyen kérdésekben bármiben is biztos lehetne. Minden, ami körülöttünk van, csak feltételezés, csak elmélet. Nincs végső bizonyíték. Soha, semmire. A tudomány még nevet is adott ennek a felfedezésnek: nemteljességi tétel.
Hiszek dolgokban, és a hitemet szimpátia alapján választottam. Egyszerűen, mert ez tetszik :)

Abban hiszek, hogy én látogatóban vagyok a földön. (most nem transz-szörfileg mondom, hanem úgy egyáltalán). Én valahol máshol lakom, ahol nincs félelem, fájdalom, arrogancia és düh, csak szeretet van meg harmónia, satöbbi, ezeket hallottad már. De ez így elég unalmas, még leírni is, ezért játszásiból lejövök néha a Földre, ilyen-olyan ruhákban, mégpedig azért a Földre, mert ez az a hely, ahol az anyaggal lehet játszani. Tényleg valahogy úgy, ahogy a simsben játszom: megalkotok egy karaktert, kitűzök valami célt vagy feladatot, és megpróbálom valahogy teljesíteni. Ha nem jön össze, mentés nélkül kiléphetek :)

Viszont azt gondolom, hogy ha már idejöttem ebbe az anyaginak nevezett valóságba, akkor rendesen játszom. Amikor egy színdarabot, vagy filmet nézek, én is tudom, hogy nem valóság, meg a színész is tudja. De nem örülnék, ha kiszólna a dialógusból, hogy ez csak játék ám. Vagy ha csak ledarálná a szöveget, és nem hihetném, hogy igaz. És a többi néző se örülne, ha amikor egy megható jelenet alatt épp a könnyeikkel küszködnek, én hangosan felröhögnék, hogy de hülyék vagytok, hát ez csak film.

Elfogadom az itteni szabályokat. Ez pedig az, hogy ez itt most egy anyagi világ, ahol fáj a lábam, ha belerúgok egy kőbe. Viszont lehetek rendező ;)



Miért vagy ennyire biztos az

Miért vagy ennyire biztos az anyagba, és hogy az, amit érzékelsz az a valóság? De itt előbb a valóság és az anyag általad definiált lírása érdekel, hiszen lehet csak másként értelmezed az anyag és a valóság fogalmakat.

Ugyanis én úgy tudom, hogy ebben a szűk tudati szinten azt érzékeljük, mintha ez anyagi valóság lenne, de igazából nem az. Csak a programozott, az anyagi valóságra programozott elménk miatt érzékeljük anyagi valóságnak. Se csak mert egyenlőre kevesen képesek a forrásukkal kapcsolatot létesíteni. Amint megtörténik, kiderül a turpisság. Egy ettől tágabb érzékelésben, vagy létezésben már az energia is csak illúzió. Ezt hívják forrásnak, vagy eredetnek, vagy egyesek nirvana-nak, vagy megvilágosodásnak.

Kvantumfizikai kutatások viszont egyértelműen arra a következtetésre jutottak, hogy anyag valójában a nagy semmiből áll össze. Azaz üresség és tér.
A test, mint fizikai szerkezet olyan értelemben, hogy valós...

Nehezen tudom leírni. Egyszerűen azokat a tapasztalatokat, amiket megéltem, és érzékelek, egyszerűen nem lehet olyan könnyen leírni. Talán úgy lehetne, most hogy agyalok közben, hogy képzeld magad egy virtuális valóság játékba. De nem tudsz arról, hogy csak egy számítógépes, programozott valóságban vagy, ahol minden olyan fizikai és minden olyan valóságos, ami végső soron mondható valóságnak, de nem az eredeti, végtelen és tág valóság. De mivel nem tudod, így minden úgy tűnik, mintha mozgásban lenne. Még te is, holott egy tapodtat sem teszel. Sőt, még a tested is csak egy program. A környezet a természet, minden. Valós, de nem a teljes.
Programozva van, azaz csak egy gondolatvilág. Ebben hiába vizsgálod a dolgokat, csak a semmit vizsgálod, bontod apró részekre, mivel csak gondolat. A csavar még ebben, hogy képes vagy felülírni ezt az egész virtuális programvilágot, ha figyelsz a tudatosságodra. Mert tudatosság vagy. Mint mindenki. Csak a kapcsolat van megszakadva. És ez most egyre jobban kezd erősebbé és élénkebbé válni. Ezt jelenti, a tudati váltás.
Akár csak akkor, mikor álmodsz. Az elmédben vagy, de minden valóságos és fizikai. -nak tűnik. Ez az egész egy gondolatvilág. Elme hozza létre. Erre már több, egymástól független és egymást nem ismerő teremtmény mutatott rá, az évezredek folyamán. Csak a fogalmak hiányában, nehezen volt leírható, így a tapasztalatokra kellett hagyatkozni. De ma már nem olyan nehéz. A tudatalattink folyamatosan üzen. A megalkotott számítógépes technológián át a Hollywood-i filmeken keresztül az tudományig, minden üzen és mutatja, a valóságunk "természetét" Ehhez pedig, csak nyitottan szét kell nézni.

És ezt nem csak úgy kitaláltam egy szobában befüvezve. :)

De érdekel a te és más véleményed is.



Kedves Mariann!

Az anyagi létünk nem illúzió. Éppúgy valóság, mint bármi más.
Ez a közkeletű téveszme a májá kifejezés félreértelmezéséből fakad.
Az anyag éppúgy szent, mint a gondolatvilág vagy az érzelemvilág.
Az anyagi létünk elképzelésekből, érzésekből, a teremtéseink által formázott energiából sűrűsödik a most külsődlegesnek tűnő anyagi szintig (és még tovább) össze. Megfelelő tudatossági szinten korlátlanul bármikor átformázható a már anyagi formát öltött energia is. De ez nem illúzió, cseppet sem, nagyon is valóság, a Földön az általunk anyagi sűrűségűvé préselt energia. És természetesen rajtunk múlik, hogy mit rakunk a présbe, milyen érzéseket, elképzeléseket, megéléseket sűrítünk anyagi valóságunkká.



Pontosan

Ha az ember folyton abban él, hogy "majd akkor, ha elérem ezt meg azt, akkor boldog leszek, de addig ki kell bírni", akkor megette a fene az egészet.
Csak olyan úton érdemes menni, ami nemcsak a végén lesz élvezetes, hanem útközben is.

Egyébként is onnan lehet a leginkább felismerni, hogy az ember a saját útját járja, vagy valami "rendszer" által rákényszerítettet, hogy a saját utadon könnyedén haladsz. Ez nem jelenti azt, hogy ne kellene dolgokat megtenni, vagy ne igényelne némi erőfeszítést. Csak szívesen tedd.

Innen indultunk ki :)



Ha azért szeretnél valamit,

Ha azért szeretnél valamit, mert a jelenlegi nem jó, akkor félelemből teremtesz, ami ugyan létrejön, de csak egy erőszakos teremtmény, amivel nem leszel elégedett, így üres maradsz és folyton csak újabb és újabb célokért küzdesz. Függővé válsz.

Ha viszont a jelenlegit elfogadod úgy ahogy van, nem ítéled el, akkor szeretetből teremtesz, művészetből, a lényeged tudásából, így elégedettség tölt el, mely nem okoz ürességet és kényszeres célhajszolást és célok keresését.

Az előbbi miatt fájdalmas és sokszor szenvedés az, amit létrehozol és bevonzol.
És nem érted, miért?



szia, halev :)

egyetértünk teljesen.
a fájdalom jelen van persze ebben az ÉLET nevű játékban, és ha már megjelent, nem megélni, elfojtani vagy küzdeni ellene felesleges. ha már ott van, hát éljük meg, szeretem én is használni a "megengedem magamnak" kifejezést :)
persze szeretnék oda jutni, ahol nincs szükségem, tehát nem teremtek magamnak fájdalmat.

meg aztán, illúzió az anyagi létünk, akár fájdalmas, akár boldog. én a magam részéről inkább a boldogság-teremtésben szeretnék jó lenni :)

ja. szuper a fotód! :)



Akkor hát, ugyanarról

Akkor hát, ugyanarról beszélünk :)

Olyasmi lehet ez, mint a fájdalommentes szülés. Az se azt jelenti, hogy érzéstelen, és hogy semmi, csak a fölösleges kínlódástól szabad. (Ez csak egy analógia, és gondolom, szóval lehet, hogy sántít a hasonlat, mert nem volt részem se fájdalmasban, se fájdalommentesben. Én akkor épp aludtam :) ).

Vagy - ezt ismerem -, mikor egy icipicit megéget a vasaló. Nem marad nyoma, és azonnal nem fáj, de arra jó, hogy elkapjam a kezem. És attól még, hogy ez MINDEN vasaláskor megtörténik legalább egyszer (hát ja, én már csak ilyen vagyok), attól még nem úgy gondolok a vasalásra, mint valami fájdalmas dologra... Igen, asszem ez a találó.



Fejlődés fájadalommentesen

Igen, sokan meg akarják úszni a fájdalmat, a fájdalom az kapott egy jókora negatív konnotációt, ami nem igaz. A fájdalom a határainkat jelöli ki. Fontos része a fejlődésünknek minden szinten. Sajnos nem lehet megúszni, hiszen a traumaoldás mindig a fájdalmas emlék felidézésével és átélésével kezdődik, majd a megértés képes ezt a fájdalmat átfordítani elfogadássá, és ezzel eltűnik a fájdalom. A fájdalom elfogadása lerövidíti a fejlődést. A fájdalom elutasítása bebetonozza a gátjainkat.

A szenvedés egészen más, a szenvedés dagonyázás a fájdalomban, amikor a fájdalom öncéllá és magyarázattá, önigazolássá válik. A szenvedés megakadályozza a fájdalom elengedését, a trauma elengedését, ahelyett, hogy megoldaná vagy elengedné, csak dagonyázik benne, nem fejlődik sehová. A szenvedés megakadályozza a fejlődést.

A fejlődés valóban lehetséges szenvedés nélkül is, amikor elfogadjuk a saját utunkat. Elég régen járok rajta, hogy biztos legyek benne, nem lehet megúszni fájdalom nélkül. Egyszerűen akadnak olyan élmények, amelyek fájdalmasan érintenek. Akkor is, ha tudatosítom az okát, akkor is, ha utólag megértem, akkor is, ha túl tudok lépni rajta rövid idő alatt. Egyszerűen van, amit fájdalmasan élek meg. Nem mondhatom, hogy nem fáj, mert akkor hazudnék magamnak, akkor még az is frankón bekeverne, egyik hazugságból a másikba röpíteném magam csak azért, hogy megtagadjam a fájdalmat.

Sokan vannak, akik meg akarják úszni a fájdalmat, nos, ez a félelem a fájdalomtól, és természetesen az ézések mindig megteremtik a valóságukat, vagyis tuti lesz fájdalom. Szenvedés nélkül viszont lehet élni, mert felesleges a fájdalomban tunkolni és tupírozni azt. A fájdalom funkciója figyelmeztetés, hogy meg kell értenem, el kell fogadnom, stb, stb, stb. Ha elfogadom a fájdalmat, gyakorlatilag eltűnik az életemből, illetve percélményekké válik hosszas hadakozás helyett. És ez ugyanígy van más kényelmetlen helyzetekkel, megélésekkel is. Amint elfogadom a létét, megértem, megtanulom a helyzetben lévő leckét, már többé nem háborgat. Na, az aztán a kényelmes élet.

Mert mi van, ha fájdalmas, megalázó, megeröltető, kínos, stb? Az olyan tragédia? Képes vagyok kezelni minden helyzetet. Ha meg nem, akkor kérek segítséget és megtanulom kezelni, nem?
Isten lehetőséget biztosít számunka, hogy megtanuljunk minden körülmények között önmagunk lenni. Akkor is ha fáj, akkor is, ha állati ciki, akkor is, ha boldogságos, akkor is, ha szerelmetes.



nem hiszem

Ez volt a legfontosabb, amit az utóbbi másfél évben megtanultam. Nem kell szenvednem ahhoz, hogy fejlődjek. Azért jöttem a Földre, hogy tanuljak, hogy megteremtsem a "magam legjobb változatát", hogy jobbá tegyem a világot és hogy boldog legyek. Senki, a világon senki nem várja el tőlem, hogy ezt szenvedés árán tegyem (Isten főleg nem!!). Az más persze, hogy amikor ellenállunk az útnak, ami a miénk, amikor nem hiszünk magunkban, amikor olyasmit teszünk, amiről elhitetik velünk, hogy helyes, de valójában nem az, amikor félünk megtenni vagy nem megtenni dolgokat, amikor a saját utunkban állunk, akkor annak nagy fájdalom a vége :)



szenvedes

Bekesseg nektek!

Kedves CsMariann,

"Kinek kell a szenvedés?!" , bizonyara senki nem ker belole, de ez az egyetlen 'ut' az ALAZAT-hoz.

Bekes, szep hetveget!