Minden az enyém lehet

Néhány nappal ezelőtt történt, csak (hálistennek) nem volt időm leírni :)

Utánam nyúlt a régi munkahelyem. Nemcsak, hogy hívtak vissza, de valamiért bennem is felmerült újra, hogy talán mégiscsak... Újra sorba vettem, pro és kontra, az összes érvet és ellenérvet. A leginkább attól tűnt nehéznek a döntés, mert úgy éreztem - és minden logikus érv amellett szólt -, hogy választanom kell, hogy valamit elveszítek, mert mindkettő együtt nem mehet, viszont mindkét életnek megvannak az előnyei, amiről nem szívesen mondanék le.

Egy egész nap telt el, kétségek között vergődve, mire újra megnyugodtam, mert eszembe jutott, hogy megint elfeledkeztem a varázserőmről. (Hülye ingák.) Bármi az enyém lehet, bármit elérhetek. Ha az egyik mellett döntök, sikerre vihetem. Ha a másik mellett, azt is ugyanúgy. Sőt, ha azt akarnám, mindkettőt is vihetem. Csak az én fejemben volt (eddig), hogy az egyiknek feltétlenül a másik rovására kell mennie. Van olyan világ, ahol párhuzamosan csinálom a kettőt, és működik. Ó, de biztos akkor sokat kell dolgozni, és nagyon kimerítő. Igen? Csak ha ebben hiszel. Ha akarod, teremts olyan világot, amiben mindkettő megy, és úgy tudod beosztani az idődet, hogy mindenre kényelmesen jusson!

Mire végre újra eljutottam oda, hogy csak választanom kell. De választanom kell (már persze, ha nem akarom lavírozással tölteni a hátralévő életem :) ). A külső szándék csak akkor tud működni, ha megmondom, de konkrétan, hogy merre vigyen. Ha haladni akarok, le kell tennem a voksomat végre. Egyik, másik vagy mindkettő.

Végül, most már nyugodtabban végiggondolva, megértettem, hogy a munkahely a félelem miatt vonzó. A nyugdíjbiztosítás, a tébé, az egészségpénztár, a "mi lesz, ha" miatt. Az ingák annyira erősek, hogy folyton emlékeztetnem kell magam az erőre, ami a világot működteti.

Csütörtökön találkoztam a fiammal. Személyesen :) Másfél órát tudott rám szánni :P, de ebből kábé az első 40 percben szóhoz sem jutottam: folyamatosan mesélt. Biológiáról. Vagyis arról, ami érdekli. Közeledünk ahhoz a szektorhoz, amit szeretnék - vele kapcsolatban. Is.

Hozzászólások



Nem túlzás :)

Ez a bejegyzés arról szólt, hogy először azt hittem, választanom kell két dolog között, de aztán rájöttem, hogy nem, mindkettőt lehet egyszerre.

Egyébként szerintem tényleg mindent lehet, persze senki se akar szó szerint mindent. De egyébként azt is lehetne. Az univerzum nem moralizál :)



Nem tulzás az hogy minden a

Nem tulzás az hogy minden a miénk lehet? Minek annyi? :)



A jó munkahely az, ahol jó

A jó munkahely az, ahol jó érzés dolgozni. Olyan is van hogy rosszabb helyen a pénz miatt kell maradni. De csak addig amíg nem lesz egy jobb lehetőség, ahol minden oké.