Kitárom szívemet

Azzal kezdeném, hogy mindenki (legyen) úttörő saját életében. Nem tudom, ki hogy van vele, de rá kellett, hogy jöjjek, még mindig okoz számomra némi kihívást az érzelmek nyílt kimutatása. Legyen szó bármilyenről. Például a szeretet. A legfontosabb. Sokkal több embert szerettem és szeretek életemben, mint ahánynak valóban ki tudtam nyilvánítani, illetve mondani ezt a szót. Amikor örülök, de igazából örülök az életnek, vagy bármilyen élménynek, ami abszolút felvillanyoz, sosem tesz képessé ugrándozni a boldogságtól, vagy a legközelebb álló ember nyakába ugrani. :)

Isteni érzések ötvöznek legbelül, de kívülre nem mindig vetítődik ki igazi benső állapotom. Van bennem egy „fék” ami reflex-szerűen visszatart. Mondhatni, mintha óvatosságra intene figyelmezvén annak veszélyeire, hogy amint kimondom boldogságomat, az varázsszerűen szertefoszlik, a köd sűrű homályába zuhanva. Régen túlságosan visszahúzódó voltam, s most sem vagyok a társaság közepe, inkább olyan, aki szeret nézelődni, néha csendben, külső szemlélőként figyelni az embereket. Keresem a jót bennük, hiszen általánosan véve szeretem őket. Mégis, néha nehezen tudok igazán megnyílni, s amikor netán kiérzem a bizalom hiányának legkisebb jelét egy másik emberből, képtelen vagyok teljes mértékben kitárulni előtte, azaz valóban őszinte lenni. Édesanyámat csak egyszer voltam képes megölelni, amikor sikeres államvizsgámhoz gratulált. Nem vagyok büszke ennek „gyakoriságára”, mégha teljesen ideális is a kapcsolatunk, de ez az ösztönzés valahogy mindig tabu érzés-szinten volt/van jelen családunkban. Egy nagyon jó barátnőm, akinek szájából, az őszinte beszélgetés bizalmas csodáját megragadva elhangzott irányomba a „szeretlek” szó, s baráti gesztussal megölelt nyomatékot adva kijelentésének... én néma maradtam. Egyszerűen nem jött ki hang a torkomon, bármennyire szerettem volna. Lázasan cikáztak a fejemben mindenféle gondolatok, mit és hogyan tehetnék, s a végén már csak azért nem szólaltam meg, mert attól tartottam, nem tükröződne benne a lélek egyedien finom rezdülése, s végül silány, érzelemmentes szócskává, vagy éppen tetté sekélyesedne az, amit szívből szeretnék átadni, akár viszonozni. Írásban sokkal könnyebb... Bármily személytelenebb, de ha ily formában sikerül, vehetem talán úgy, hogy elvégeztem az alapfokot. A haladót már egy ideje járom ugyan, de a legfelsőbb fokozat a cél. No, jó, picit maximalista voltam mindig. :)
„Mindannyian magasztaljuk a művészetet. A nagy művész kultúrhös akit mindenki dicsőit, de mi egy mestermű ha nem az alkotója személyes érzelmeinek a kinyilványitása? Minél intezívebb érzelmet tud a művész nézőiben, hallgatóiban kelteni, annál nagyobbnak tekíntjük.”
A szeretet kifejezése maga a művészet. Megtaláltam már az eszközeit is, melyek közelebb hoz(hat)nak isteni önvalómhoz. Legyen az zene (zongora), festés, vagy éppen versírás. Csak úgy... kedvtelésből. Úgy érzem, ha időnként távolabbról is mereng a végcél, biztatván sugallja: jó ösvényen haladok. Azt hiszem. :)

Nem szokásom mantrákat hallgatni, ám ez jobb és oldottabb kedvet okoz:
http://www.youtube.com/watch?v=JeBi1JT5ZFs&feature=related

Lélekemelő zene… (sokszor hallgatom mostanság):
http://www.youtube.com/watch?v=4noQ0MD1_8s

Hozzászólások



:)

Lehetséges, hogy szerelmemnek tudathasadása volt. Az egyik személyisége kedvelt engem, de a másik három már nem! Még ezt is elbírom róla képzelni! :)

Aludni térek. Szép éjszakát mindenkinek!



Milyen volt "szőkesége", nem tudom már...

de az alapjellemét meghazudtolva tolt- húzott engem, mindig magasabbra és magasabbra ... és kipótolta a talentumaimat, ha valahol hibádzottak, mégis két idegen vált belőlünk.



:)

annipanni... az érzéseimről elég jól tudok beszélni, csak az a bizonyos szó.. amit nem szeretné/ek csak a levegőbe kiejteni, mert az ellenkezője sem jó, ha valaki mond(ogat)ja, de igazából semmi valódi érzés nincs mögötte... s mint ismeretes, valójában nem is a szavak számítanak igazán... szerintem teljesen jó úton haladsz.. az üres edény fénnyel van teli, csak tegyük láthatóvá. :)

Kingi... én pont ilyennek 'ismerlek", érzelmesnek, amilyennek jellemezted magadat.. s örülök én is, hogy tudhatok rólad :) A szeretet léte és mélysége nem attól függ, hányszor ölelkezünk... szerencsére. :) Igazat adok, valahol ez típusfüggő, és mily unalmas lenne, ha minden ember egyetlen prototipus szerint születne, cselekedne, gondolkodna... mindenki egyforma bölcs lenne és egyformán tökéletes... :))

Lolli... elolvastam történetedet, akár egy bestseller-részlet.. tetszik, köszönöm. :) Élő példa(kép) vagy, hogy mennyit változhat az ember (pozitív irányba), ha folyamatosan tesz érte.. mert akar. Nem, nem éppen mindegy, hogyan ölelek :), az a szép, ha szívből jön.. vagy legalábbis így van értelme, azt hiszem. :)
"Gyakorolj valakin... :D" ... :D kell egy kis rutin.. mint az autóvezetésnél.. ja.. :)))

Köszönöm a hozzászólásokat, tippeket. Legyen szép napotok! :)



...

Itt egy ölelés történet, ami velem történt meg.. :)))
http://www.thesecret.hu/sziciliai_emlek_re_cry_baby
Utána anyukámat rászoktattam, hogy öleljen meg.
Ez mind szokás kérdése. Nem lehetne gondolatok nélkül csendben megölelni valakit? Nem mindegy hogyan ölelsz? Azért ölelsz, mert jól esik, oda nem kellenek szavak. Csak a szüntelen zajos világ várja el tőlünk a visszajelzéseket. Engem ez az utóbbi időbe untatni kezdett. Amikor találkozom itt az oldalról élőben a többiekkel, szokás, hogy megöleljük egymást. Először furcsának tűnt, és mostmár élvezem, mert nekem olyan megnyugtató, szinte elolvadok benne.
Multkor a szemem láttára nyugtattak meg valakit. Hát jót sírt utána.
Az ölelést nem helyettesítheti más kifejezési forma. Mert az ölelés, az ölelés.
Azért van, hogy átéld. Hogy közben mi történik veled? Talán ez egy olyan lehetőség, amikor elindul benned a vágy valamerre.
Nem minősítem amit átélek, csak átélem, és elengedem.
Csend legyen a fejben!
Gyakorolj valakin... :D



Drága Diusom,

én pontosan olyan vagyok, mint a Te kedves ismerősöd, azaz szeretetkimondó, és megölelgető (családtagot, barátot, ismerőst) - s sokszor furcsán néznek rám ezért az emberek, de még ha akarnék sem tudnék megváltozni.. De nem is kell, mindenki úgy jó, ahogy van. Ha mind egyformák lennénk, nagyon szürke lenne a világ.. Tehát - szerintem - szükség van kis érzelmes típusokra és racionálisabb - kicsit lehet, h ridegebbnek tűnő, de ugyanolyan mély érzésű emberekre is egyaránt:)

Csodálatos embernek, művészléleknek tartalak és nagyon örülök, hogy "ismerhetlek" - köszönöm.

Ó, még valami: van egy nagyon kedves barátném, akivel több, mint 6 éve vagyunk barátnők és mindig segítettük egymást örömben-bánatban a fősulis évek alatt, de még sosem válaszolt a viruló, vigyorgó fejjel lelkesen mondott "olyan jó h vagy nekem, szeretlek" baráti mondatomra - mindig csak kedvesen és higgadtan mosolyog és hallgat, de még sosem fordult meg a fejemben, h ne szeretne:))

"Szeress mélyen és és szenvedélyesen. Megsérülhetsz, de ez az egyetlen módja annak, hogy valóban teljes életet élj."



Mintha magamról olvasnék

Amit érzel, én is érzem. Bár mostanában sokat ölelgetem a barátaimat, de a szüleimet én sem tudom csak úgy átölelni... Azon vagyok, hogy kimondjam, azt ami a szívemen van. Még, ha utána meztelennek is érzem magam, mert kiadtam az érzéseimet. Igen ez a legjobb kifejezés. Mert, ha kimondod, sebezhető leszel, de ez csak illúzió! Valójában nem tudnak bántani! :) Már nem érdekel, ha a szavaim üres edénybe hullanak! Hiszem, hogy az üres edény fénnyel telik meg előbb-utóbb!



Moyo, Ragyogás... Köszönöm.

Moyo, Ragyogás...
Köszönöm.



Ölelés neked..

"A legnagyobb
félelem, amit valaha is átélsz: az élet, nem a halál. Attól is
félsz, hogy megengedd másnak azt, hogy megtudja, hogy szerelemből
való vagy. Azt hiszed, ha megmutatod valakinek, hogy tudod, hogyan
kell szeretni, bántani fognak.Ezért nem ismerik el a lelki emberek,
...hogy ők igenis szellemi emberek. Félnek ...megengedni, hogy fényük átragyogjon."



A szeretet kifejezése, maga művészet:)

Ennél gyönyörűbben kifejezni magát a szeretetet.... Szerinted lehet?

Én magam így fejeztem ki a magam módján:
http://www.youtube.com/watch?v=aLuY7piB7oA