Hogyan vonzzál pénzt?

Arra gondoltam, írok egy cikket a vonzás törvénye egy másik megközelítéséről. Mindenhol leírják, hogy ez az egész folyamat lazán, görcsösség nélkül kell, hogy megtörténjen, különben nem lesz belőle semmi. Könnyű ezt leírni, de nem annyira könnyű megtenni. Amikor pár éve mindenki stresszben van mert válság van, és már riogatnak a következővel, kevés ember tudja megtenni, hogy elengedi a félelmeit, és csak hagyja megtörténni a dolgokat.

Pedig ez a kevés ember jár jól. Úgyhogy mindenkinek aki pénzt szeretne vonzani, az első tanácsom, hogy minél kevesebbet foglalkozzon a témával. Elmondom miért. Minden embernek a hitrendszere, tudatalattija az, ami meghatározza, hogy mennyit kereshet. Amíg ezen nem változtat, addig a feje tetejére is állhat, akkor sem fog több pénzt vonzani. Vagy ha igen, akkor az szépen el is tűnik. Jön egy hirtelen kiadás, stb. A jó hír az, hogy ezen könnyű változtatni. Rejtély számomra, hogy emberek, akik vonzanak mindenfélét ezerrel, és valami összejön, de leginkább nem, miért nem ezzel foglalkoznak először? Elég sok időt és bosszúságot megtakaríthatnának.

A folyamat:
1. Légy tisztában azzal, hogy mit és hogyan kell csinálnod. Értsd meg.
2. Ismerd a céljaidat, amiért bármit megtennél.
3. Szánj rá egy órát, és nyilvánítsd ki, amit szeretnél az Univerzum/Forrás/Isten felé.
4. És itt hagyd az egészet békén. Szállj le a témáról, szépen mondva bízd rá a Forrásra, hogy hogyan kapod meg.

Mikor fog megtörténni? Majd ha nem gondolkozol ezen. Próbáld ki: ültess el egy magot. Majd ásd ki minden nap, és nézd meg, hogy hajt-e már. Aztán számolj be róla, hogy milyen növény lett belőle. Van némi rutinom a kérdésben, a helyes válasz: semmilyen. Éppen így, ha állandóan azon gondolkozol, hogy mi lesz, hogy lesz, abból se lesz semmi. Ha úgy érzed, hogy ezt nem tudod megtenni, de fontosak annyira a céljaid, akkor keress fel, „kiverjük” a fejedből ezeket a gondolatokat.

Játékosság

A pénz vonzásának egyik legfontosabb aspektusa a megfelelő érzelmi állapot. Milyen a kapcsolatod a pénzzel? Mohón vágysz rá, szükséged van rá, izgatott vagy, netán reményteli?

Ha a szűkösség, a hiány, vagy a túlzott komolyság állapotából közelíted meg ezt a folyamatot, akkor nagyon nagy a valószínűsége, hogy hibázni fogsz.

Ez a megfelelő rezgés ahhoz, hogy a semmit vonzd, vagy olyan dolgokat, amiket nem szeretnél.
Tehát, ha azt mondod: „Igazán szükségem van 100.000 Ft-ra, hogy a következő hónapban ki tudjam fizetni a számláimat, szóval most akkor keményen fókuszálok erre, és elkezdem vonzani ezt az összeget…” nos, sok sikert hozzá. De ellened fogadok.
Erre nagyon figyelj oda, mert az emberek 99,9 %-a itt rontja el. Amíg szükséged van rá (ill. amíg ezt érzed) inkább ne is csinálj semmit, mert csak ezt fogod erősíteni. Valamint ide kapcsolódik a korábban említett hitrendszer is.

Valamivel jobb rezgés a remény, de még ez is gyengécske. A reménnyel önmagában nem fogsz messzire jutni.

Sokkal jobb a kíváncsiság és a kísérletezés. Ezzel a rezgéssel, egy sor kielégítő eredményre szert tehetsz. Én ezt nagyon tudom ajánlani. Mivel a vonzás főleg érzelmekről, gondolatokról szól, nehéz leírni 100%-os pontossággal a tapasztalatokat, ezért mindenkinek saját kutatásokat kellene folytatnia a témában. Egyrészt így kevésbé koncentrálna a hiányra, másrészt hamarabb jutna egyről a kettőre.

Ennél is erősebb rezgés, a játékosság és az izgatottság. Ez tökéletes pl. hogy vonzzál pénzt. Fogd föl játéknak a dolgot!

Jó ha tudod, hogy a pénz már most is ott van a közeledben. Ha el is bújt, úgy tette, hogy azért könnyedén észrevehető és elérhető legyen. A pénz és a lehetőségek az orrod előtt vannak. Csak be kell állítanod a szemeidet és az elméd, hogy észre is vegye őket. Ezt úgy tudod megtenni, hogy a gondolataid és érzelmeid rezgését elmozdítod, abba az irányba, hogy hatékonyan megtaláld a pénzt.

Kezdd el kicsiben és haladj a nagyobb összegek felé. Vonzz forintokat, száz forintokat, ezreseket, tízezreket majd ha ezek jól mennek százezreket, milliókat. Ezek után -hozzám hasonlóan- valószínűleg elfordulsz egyéb témák felé, amit vonzani szeretnél, utazások, kapcsolatok stb. Őszintén szólva, összehasonlítva a többi dologgal, pénzt vonzani meglehetősen unalmas. Kicsit olyan mint megszállottan pontokat gyűjteni a számítógépes játékokban. Mindig többet és többet, egy új szinthez, de értelme (az új szintnek) nem sok.
A folyamatot mindenképpen tartsd be, a korábban említett korlátozó hiedelmek miatt. Így is az utadba fognak állni, de mivel lesz sikerélményed az apróbb összegekkel, egyszerűbb dolgod lesz.

Sok sikert! És számolj be az eredményekről!

Elric Freeman
www.teljessegforrasa.hu

Hozzászólások



... haat :)

Ehhez annyit tudok megjegyezni, hogy voltam mar nagyon car helyzetben, nagyon ideges , feszult voltam es megis bevonzottam tobb millat ...
Igazabol nem hiszem, hogy erzes kerdese a dolog.
Tudtam mibol akarom, honnan akarom es onnan jott.
Kicsit sem voltam vidam es kicsit sem voltam nyugodt, a nap minden perceben csak arra gondoltam, hogy kell es megjott ...
A modszerek es tapasztalatok valtozoak :)

Sok - sok sikeres vonzast mindenkinek :)



Nagyszeru!!! Velem baj van ,

Nagyszeru!!! Velem baj van , kicsi kivansaggal kezdtem ,aztan sikerult is. Mindez tortent 2 eve .Penzt vonzottam be sikeresen. Mi tortent azota? A fejembe zavaros dolgok , es persze semmi , de semmi . Tudom ez mukodik , csak elvesztem a megerositesekkel , a hataridokkel . Mikozben masrol nem hallok mostanaba csak ne gorcsolj ,kerulj egy fantasztikus erzelmi allapotba , hagyd , majd bevonzod. Tudjatok mit leszarom a hataridoket leszarom a megerositeseket! Belegabalyodtam , talan megtalalom a sajat szemelyemre szabott megoldast. Igen vannak es voltak negativ gondolataim es nem harcolok ellenuk , se megerositesekkel , se elfolytassal . Felszabaditom magabol , jojjon csak bantson es fajon . Ha ezt a harcot megvivtam , akkor beszelhetek magammal arrol vajon mit is akarok . Talan igaz a penz bevonzasa uncsi es konnyu dolog , de nekem ez volt az elso siker elmenyem a vonzassal . Feljthetelen!! Pontosan tudom , olyan erzelmi allapotban voltan abban az idoben ami leirhatatlan , szoval azt tudom mi hianyzik most .



:D De jó!

Hálás köszönet a bejegyzésedért!

Hááát, jól elbújt a kis mocsok, de megtalálom, az biztos! :D

Tényleg köszi, bevallom, engem ez a téma foglalkoztat mostanában leginkább, hiszen minden másért hálás lehetek, az is vagyok, de ez az egy téma, amivel mostanában hogy úgy mondjam, hadi lábon állok, de amiket írtál, nagyon nagy löketet adott! :)

Jó lenne még hasonlókat olvasni, hogy még ügyesebb lehessek :)

Szép napot!