Neked.... érzéseim

Egyszer majd kötéllé fonom kimondatlan szavaim.
A szavakat, amiket akkor halgattam el,amikor beszélnem kellett volna.Szavakat amiket nem mondtam ki mert féltem a következményektől,és szavakat amik súlya lelkem törték össze.
Szavak egy végtelen hosszú ág, bogas, ügyetlenűl font, egyik helyen vaskos, másutt hajszálvékony kötélben, ami úgy fonja be parányi létezésem, ahogy erek a testet,idegek az agyat. Eltemettem , talán soha nem látható, örökre elveszett,elrejtett, eltitkolt,félt, vágyott , éhezett,okolt, rettegett, akart,buta vagy ostoba, nemes, vagy középszerű szavak melyek egy -egy adott pillanatmorzsában elsüllyedtek,és a nyelv, a garat, a tudat , a reflexek örök pajzsán fennakadva holt teherként ültek meg a szikkadó létezés mindennapjainak tenyerén. Egyszer majd eljön a nap ,mikor tükröt merek tartani önnmagam és az eltemetett szavak elé, szembenézve az ezernyi ki nem mondott hanggal, melyek egyként tudnának mesélni egymillió mesét, az egymillió pillanat egymillió lehetőségéről.

Vannak emlékeim amiket aligha vehetnének el tőlem.
Az egyik Te vagy.
Mélyre temettelek,oda ahonnan csak akkor lehet kitépni , ha úgy döntök , minden értéket eldobok, megfosztva magamat.
Néha mintha itt lennél. Máskor csak kereslek,mert távolra szökkensz, minden lassan múló nappal fakóbb árnyat vetve az emlékezés porára.
Elsorvadok így.
Könnyeznék , de már nincs rá erőm.
Vannak emlékeim.
És az egyik Te vagy.

Hozzászólások



Kedves Tevenyereg!

Igazán kedves hogy olvasod a bejegyzéseimet köszönöm!!



Kedves Gabriella!

Gyönyörűen írsz.
Csodálatos tényleg.
Fájdalmas,de őszinte,szívből jön érezni.
Köszönöm!
Szép estét neked!