Kudarc vagy út a Tökéletesség felé

Vannak gondolatok, amiket törölsz, de valamikor mégis előjönnek, mert ugye semmit sem lehet nyomtalanul eltüntetni. Ami megtörténik annak már nyoma marad! Mindörökké!

A be nem teljesült, vagy a véget érő szerelmeket sem lehet kitörölni… Nem is kell… inkább tanulni kell belőle…
Amikor benne vagy, mész utána, hajtod, hátha sikerül meghódítani a másikat, aki csak taszít.
Aztán lassan rájössz, hogy ez nem így megy.
Összetörsz... sírsz akkor és szenvedsz sokat...
De idővel meggyógyul és szebb és erősebb lesz mint előtte volt a lelked...

Mondják, hogy amikor egy váza összetörik már nem lesz olyan mint új korában!
Igaz, valóban nem lesz… sokan úgy gondolják, hogy a hegek ott maradnak…

De nem, ez nem így van az emberi szívvel és lélekkel...az tény, hogy tényleg nem lesz olyan... hanem sokkal jobb lesz... erősebb... már nem lesz képes összetörni olyan könnyen... Csak sokkal nehezebben...

De ha mégis összetörik újra, és ha nem öli meg az illetőt a történés, akkor még erősebb lesz!
És ez addig megy, míg sérthetetlen lesz... egyben teljesen törhetetlen...

És egyszer csak tökéletessé válik.

Így vezet minden út ugyanoda... A tökéletesség felé...
Így válunk mindannyian egyé... ami nem más, mint a tökéletesség.
Ki megéli ezt élete folyamán az már nem jön vissza.
Ki meg nem... az jön és újra tanul...

Mindennel így van ez… Nem csak a szerelemmel, de egy jó példa arra, hogy miért ne adjuk fel, ha kudarc ér minket az életben… és miért is ne? Mert az csak erősebbé tesz és megadja a következő lépést…

Köszönöm, hogy elolvastad!

Hozzászólások



Szia Vica!

Örülök, hogy ráleltél az utadra és, hogy megértetted, hogy miért kaptál múltbéli jeleket! Valóban van olyan időszak, amikor az ember egyedül van, de nem magányos. És mindezt azért kapja, hogy képes legyen rendbe rakni bizonyos múltbéli történéseket. Szándékosan nem írom, hogy "hibákat", mert ezekből az esetekből tanul és fejlődik a lélek. Ez így van rendjén.

Nagy örömmel tölt el, hogy irányelvet ad számodra, és hogy tetszenek az írásaim!

Sok jelet és útba igazodást kívánok!

Üdv,
Zsolt



Nekem segítettél

Szia Zsolt!

Azt hiszem rossz helyen keresgéltem...

Engem ennek az emlékképnek a visszatérése indított el azon az úton ahol most járok. Eljutottam A titokhoz és sok más ezoterikus témájú könyvhez, íráshoz, fórumhoz.. így kerültem ide is.

Talán csak ennyi oka volt az emlékek visszatérésének, talán ez csak a kezdet.. még nem tudom.

Követtem el hibákat a múltban, egy sor előítélettel rendelkeztem, nem mindig hallgattam meg másokat, stb. Ugyanakkor nem vettem észre a véletlen egybeeséseket sem, nem figyeltem a különböző jelekre, stb. Hibáztam, hogy mekkorát majd kiderül.

Az életem most romokban, mégsem bánom. Nem tudom hogyan tovább, de hiszem, hogy ha valami egyszer véget ér, annak oka van. Ugyanakkor tudom, hogy ami véget ért az rossz volt, ragaszkodhattam volna még hozzá sokáig, ahogy eddig is tettem, de hosszú távon értelme nem lett volna, csak még tovább szívattam volna magam, így hát léptem és tudom, hogy valami jobb, valami szebb vár rám. Mert mindennek a vége, valami újnak, valami jobbnak, szebbnek a kezdetét is jelenti egyben. :-)

Most az egyedüllét állapotában vagyok, hogy egy másik írásodra hivatkozzam. Nem vagyok magányos, jó így, de nem lehet örökké egyedül az ember, ez csak átmeneti állapot lehet.

Olvasgatom az írásaidat, nagyon tetszenek...

Vica



Szia Vica! Nincs véletlen és

Szia Vica!

Nincs véletlen és ezt tudjuk nagyon jól. Amikor elkezdtek visszajönni az "emlékképek" amiket már úgymond kitöröltél, az azt jelentette, hogy az elnyomott és töröltnek hitt régi történések megoldásra várnak az életedben és nem halogathatod tovább. Meg kell oldanod! Ha figyeled a jeleket és ezt minél tudatosabban teszed, akkor mindig megkapod az útbaigazítást, hogy merre haladj tovább utadon.
A véletlenek mindig arra próbálnak rámutatni, hogy segíteni próbálnak az "égiek"... Ha túl sok van, akkor nagyon legyél résen és hallgass mindig a szívedre... mert útba igazit... hiszen a szíveden keresztül jutsz el a helyes döntésekhez.

Szerelmesnek lenni valakibe akit gyűlölsz? Menekülés plátói szerelembe? Hááááát.... ezt neked kell tudnod :)

Viszont: Mindent magának okoz az ember... senki más nem hibás azért, mert mi esetleg nem érezzük magunkat jól a bőrünkben... még ha olybá tűnik is... Az ember magának okoz bizonyos szituációs helyzeteket, mert valamivel feladata van... Az ember környezete az a saját belső világának, értékének, felfogásának a kivetülése... mint egy tükör, amiről már írtam egy előző írásomban. Ami benned van és amivel feladatod van, az fog mindig szembejönni veled és körülvenni téged... olyan emberek, olyan helyzetek és olyan érzések... és minél jobban halogatod a dolgot, annál cifrább lesz a következő eset, hogy még jobban felhívja a figyelmedet arra, hogy valamit meg kell oldanod... Ez mind mind a változást segíti elő, hogy így haladj a tökéletesség fel vezető úton...

Remélem segítettem!

üdv, és szép napot!

Zsolt



Jézusom, mintha csak nekem írtad volna ezeket a sorokat!

Én is átéltem amit írsz.
Évekkel ezelőtt töröltem egy emléket, mert nem láttam más kiutat/megoldást. Az egészben az a pláne, hogy még csak nem is tudtam róla, teljesen a tudatalattimba került az egész. Ittam és méghozzá elég sokat, ami elég volt ahhoz, hogy másokat se hallgassak meg. Nem tűnt fel semmi... bár mindig is éreztem, hogy csináltam valamit amit nem kellett volna és amiről nem szeretnék tudni.
Aztán évek múlva a semmiből egyszer csak elkezdtek visszajönni az emlékképek. Egy-egy mondat, egy-egy mozdulat és szép lassan néhány hónap alatt visszajött egy történet, egy beszélgetés, ami az egész életemet megváltoztatta. Nem tudom, hogy igaz-e, igaz lehet-e egyáltalán, csak azt tudom, hogy túl sok a véletlen és gyakorlatilag mindent megmagyaráz (beszólások, elejtett mondatok, mások viselkedése), amit korábban nem értettem. Gyakorlatilag az egész életem a feje tetejére állt...
Nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel. Szerelmes lennék valakibe akit eddig azt hittem, hogy gyűlölök? Vagy csak menekülök egy reménytelen, plátói szerelembe, mert éppen megégettem magam? Fogalmam sincs...