Az új kezdet I. Silver and Cold

Mosolyogva ült le asztalához, s pergament vett elő. Ez egy csodálatos nap, az évforduló napja. Elővette a fiókból a tintásüveget, kinyitotta, megcsókolta kedvesétől kapott pennáját, majd a tintába mártotta. Ahogy a míves írószerszám hegye a tintába merült, úgy a Gróf is elmerült emlékeiben.

Hol is kezdjem? - Kezdett az írásba- Talán a legelején. Még iskoláskorú voltam, mikor megpillantottam őt, az ifjú és vad oroszlánt. Első pillantásra beleszerettem. Bársonyos csipkézett fekete fűzőt viselt, s meglepő módon, feszes bőrnadrágot. Mint kiderült, azért, mert mindene volt a lovaglás, ám a női nyerget nem szerette. Arca kedves, szeme szürkéskék, akár a viharos égbolt. Haja mélybarna, akár a fenyő törzse. Hosszan lelógva takarta nyakát, vállát, s hátát. Nyaka vékony, s kecses, akár egy daru. Vállai keskenyek, kezei aprók és nőiesek. Aprók és nőiesek, mégis képesek betörni egy vadlovat. Sziluettje akár egy homokóráé, melyben bárki örömét lelné, ha homok lehetne. Lábai keskenyek, combjai szilárdak. Szilárdak, mert egy frissen befogott lovat szőrén megülni is képesek. Lábfeje aprócska, akár egy leányé. Nincs mit tovább szabadkozni, a legszebb úrhölgy volt, akit valaha a Gróf láthatott. Akkor s ott elhatározta, kerüljön, amibe kerül, meghódítja a nőstényoroszlán szívét.

Felemelkedett a pergamen felől, s megcsókolta a Grófné arcképét, mely dolgozóasztalát díszítette, S egy verset mormolt ajkai közt:

Egy szakadék szélén álltam,
mélybe sírt a szemem.
Jöttél te, s elragadt a szerelem, ...

Hazaérvén, rögtön pergament ragadtam, s írni kezdtem szerelmi vallomásom.
"Az öreg gróf halála óta, képtelen vagyok színesben látni a világot. A virágok illattalanok, a versek kacskák. Az egykoron kristálytiszta tó vize most sárga, partja mocsaras..."

Majd újra felemelkedett, s folytatta:

Jöttél te, s újra nyíltak a virágok.
A befagyott tó felolvadt, a gizgaz elkorhadt,
Az elmúlás minden jele lelohadt.
Az erdő újra madárcsicsergéstől volt hangos, ...

"Amióta megláttam, önröl álmodom. Önröl írom verseim, Önröl mintázom festményeim. Önt látom minden arcban. S talán ön az egyetlen mentsvár, az örökös harcban. Egy szakadék szélén álltam, mélybe sírt a szemem. Jött ön, s elragadott a szerelem. Acélos szíve viaduktot formált a szakadék fölé, s átkeltem rajta. Ez a híd az óta is áll, így veszem a bátorságomat, s elhívom önt, egy vidéki kiruccanásra.
Imádattal, s hódolattal:
A Gróf Úr"
Majd Legszebb galambom lábához kötöttem, a levelet, megcsókoltam az állatot, s szélnek eresztettem...

Ekkor finom illat lepte el orrcimpáit, majd egy kedves hang szólott a szomszédos helyiségből: -Ó én drága grófom, ne dolgozzon annyit, inkább jöjjön, s lakomázzunk meg, eme gyönyörű szép napon. - Ezzel letette a pennát, felállt az öreg tölgyfa bútortól, s kiment az étkezőbe. Mielőtt leült, kézen csókolta szeretett feleségét, s meggyújtotta a gyertyákat az asztalon...

Címkék:

Hozzászólások



Kedves Gróf Úr!

Látom, sikerült teljesen lenyűgöznöm a levelemmel. :)
Nagy gyakorlatom van az ilyesmiben. :) Akár hiszi, akár nem, én már egy igazi herceggel is leveleztem.
Annak a postagalambja egyszer még éjszaka is tudott repülni.

Az a drága ember addig le sem feküdt, álomra nem hajtotta fejét, amíg a válaszát meg nem írta nekem.



Kedves Gróf Úr!

Hajnalban ébredtem. Az ágyamból néztem, hogyan festi rózsaszínre a felkelő nap a felhőket.
Az öreg, ingás fali óránkra pillantottam, amit még megboldogult nagymamám kapott nászajándékba egy távoli rokonától. A fénye már megkopott, de az egész kastélyban nincs pontosabb időmérő-szerkezet nála.
Hajnali 5 óra múlt alig néhány perccel.
Lehunytam a szemem, és a gondolataimba mélyedtem, talán picit el is szenderedhettem, mert amikor fél hatkor ismét felpillantottam, meglepetten tapasztaltam, hogy beborult az ég.
Hamarosan sűrű, kövér esőcseppek kopogtak az ablakpárkány lemezén és az esőfelhők színtelen szürkévé színezték át az egész reggelt. Aztán varázslatos lett mégis minden!

Megláttam a postagalambot, ahogy ázott tollakkal ott didereg párkányon. Édes remegés vett rajtam erőt, mert azonnal tudtam, hogy Ön írt nekem.

Drága Barátom, biztosan hajnalok hajnalán kelt ki a meleg ágyából, hogy az üzenetét a korai órákban kezembe vehessem!
Kérem, máskor ne tegye ezt, és vigyázzon magára, mert mostanában túlhajszolja magát!
Az üzleti élet, a hivatal, a könyvírás és a család túl sok energiáját emészti fel.
Ne higgye azt, hogy ez nem viseli meg a fiatal, erős szervezetét! Aggódom, tudja, hogy mindig aggódom!
Lehet, picit sírtam volna, ha nem ad hírt magáról, de azt nem várom el, hogy miattam minden második napon fáradtan induljon a tőzsdére!

Mielőtt kinyitottam a levelét a szívemhez szorítottam és ajkaimmal érintettem. Mindig így teszek, ez szinte szertartás. Éreztem a tinta friss illatát és végigsimítottam a levélhajtásokat. A betűinek láttán, olyan édes remegés járta át ismét a testem, hogy le kellett ülnöm a fonott karosszékbe.

Először fecskemódon átfutottam, majd szavanként olvastam el drága írását.
Minden sorából éreztem, milyen különleges helyet foglalok el a szívében.
Sietek hát tudtára adni én is Önnek, hogy halálom percéig szeretni fogom!

**
Gróf Úr, nyugi, ezt csak a füzetemből másoltam. :D



Kedves Gróf Úr!

2013. március 23-án, 20 óra 3 perckor kelt leveléből számomra nem derült ki egyértelműen, hogy ki annak a címzettje, ezért nem volt bátorságom válaszolni rá.

Az illendőség megkövetelte, hogy mindaddig csöndben maradjak, amíg ki nem derül: kinek szánta azokat a sorokat. Higgye el, nem hagyom Önt válasz nélkül!



Újabb netikett szegés

Ha már minden áron szerkeszteni óhajtja írásait, azt tegye így:

szerk:

ezt és ezt írtam hozzá...



Tisztelet

Úgy gondolom, nagyobb arcátlanság figyelmen kívül hagyni egy levelet, mint válaszolni rá.



***

Talán szemtelennek tűnhet a kérdésem, de ha már kigondoltam, leírom.
Kedves gróf úr, a becses feleségét nem zavarja, hogy Ön más kisasszonyokkal áll levelező viszonyban?

Csillagfényes szép estét és éjszakát kívánok Önnek, ... és maradok legnagyobb távoli tisztelője!



Nincs puskám

Tudja kisasszony, nemesebb az ki nem vadászik. Nem dicső az gyilkolni. Régi korok letűnt öröksége, a párbaj. Két férfi kardot ránt, s megküzd egymással, a becsületért. Győzedelmeskedni akkor dicső, ha az ellenfél egyenrangú.
Egyszerű veszélytelen állatokat nem bántok. A rókák különben is nagy kedvenceim. Elkergetik az udvarból a szomszéd macskáit.



Magához vágom

a legyezőmet! :)
Ne csodálkozzon majd rajta, ha a legkedvesebb öcsém kihívja Önt párbajra!
Figyelmeztetem, messze földön híres céllövő, mint ahogy azt a nemesi nevünk is őrzi már évszázadok óta.

Megtisztelne, ha kifejtené, mire alapozta azt a feltevését, hogy én szemet vetettem magára?
A megyebáli táncrendemben nem látom a nevét, ... és vadászaton sem volt jelen, amit múlt hónapban szerveztünk.

Vagy Ön volt az, aki tavaly nyáron megfékezte a lovamat a szakadék szélén?
Félig ájult állapotban voltam, ezért nem emlékszem minden apró részletre. :)



:)

köszönöm az írásait.
Tetszettek.
Várom a folytatás(oka)t. :))

ui:remélem rókára nem vadászik? :)
(jelezném, én védett vagyok :) )



:"D

Ahogy gondolja.
A tényen, hogy arra kért, a grófnémat iktassam ki a történetből, alapvetően felháborító, s úr lévén, udvariasan válaszoltam. De hogy most mindezt még tagadja is, egyszerűen vérlázító.
Ég önnel.



Gróf Úr!

Nem akarom Önt kiábrándítani, de ehhez hasonló történetekkel jó néhány spirálfüzetet teleírtam.
Ezért ha nosztalgiázni akarok, akkor a szülői ház padlásán megkeresem őket, ... vagyis az Ön novellája nélkül is teljes a romantikus gyűjteményem.

Tetszettek a történetei, ezt nem tagadom, ... de leghatározottabban visszautasítom azt a feltételezését, miszerint ki akartam Önnel kezdeni!

Olvasóként szóltam hozzá, nem pedig társkereső hölgyként.
Remélem, érthető voltam?



Nemesi levél

Itt nem erről van szó. a mi időnkben már nem járnak hermelin bundába öltözött grófok, s nemesek. Származása pedig mindenkinek van. Nemesi levéllel pedig a mai világban mit sem ér. 100 éve talán még ért valamit.
Mentésre pedig, ha nem veszi zokon, nem adok engedélyt. Itt olvashatja bármikor. De utánközlési joga senkinek sincs.

Továbbá: A megosztás, nem utánközlés, hanem terjesztés. megosztással, nevemmel együtt terjeszti novelláimat. Ezt természetesen bárki megteheti.



:D

"Tehát, ha szégyent hoz önmagára, s nevére, azt ne rejtegesse. Vállalja fel, titkok nincsenek. Becsületes ember nem tesz ilyet."

Átküldené nekem azt az illemtankönyvet, amelyből Önt tanult? :)
Köszönöm!



?

Ezt most szarkazmusnak véljem? Vagy tényleg nem hitte hogy a XXI. század már nem a Grófok kora?



Netikett

"Már elkészült, közzétett kommentet üzenetet, nem illik utólagosan átszerkeszteni, úgy hogy az más számára ne legyen látható többé"

Tehát, ha szégyent hoz önmagára, s nevére, azt ne rejtegesse. Vállalja fel, titkok nincsenek. Becsületes ember nem tesz ilyet.



:)

"Megjegyezném azt is hogy A gróf kitalalt személy, ezek pedig novellák".

Nahát! Ha ezt külön nem közli, sohasem jövök rá! :)
Köszönöm!



Kedves Gróf Úr!

Remélem, megengedi novellájának mentését? Ugyanis gyűjtöm a romantikus történeteket!
Engedélyét előre is köszönöm!

ui.: Önnel ellentétben az én családomnak tényleg van nemesi levele. :)



Megtenné hogy az ilyen

Megtenné hogy az ilyen jellegű savanyú irigykedő kommenteket mellőzi, s nem akar kikezdeni egy házas nemessel? Úgy gondolom ez az oldal nem tarskeresőként funkcionál. Kedves grófném pedig annyiszor fog szerepelni irományaimban, amennyiszer szeretném, elvégre én vagyok az író. Továbbá megjegyezném, hogy házas nemeskéntt, természetes hogy feleségemről írok gyakorta.
Nem társat keresni regisztráltam, csupán egy tágasabb olvasókörnek óhajtottam, megmutatni irodalmi próbálkozásaimat.
Mindezek után szerepemből kilépve:
Megjegyezném azt is hogy A gróf kitalalt személy, ezek pedig novellák.
Üdvözlettel: AZ író.



Kedves Gróf Úr!

Gratulálok az írásához!