Az új kezdet I. Silver and Cold

Mosolyogva ült le asztalához, s pergament vett elő. Ez egy csodálatos nap, az évforduló napja. Elővette a fiókból a tintásüveget, kinyitotta, megcsókolta kedvesétől kapott pennáját, majd a tintába mártotta. Ahogy a míves írószerszám hegye a tintába merült, úgy a Gróf is elmerült emlékeiben.

Hol is kezdjem? - Kezdett az írásba- Talán a legelején. Még iskoláskorú voltam, mikor megpillantottam őt, az ifjú és vad oroszlánt. Első pillantásra beleszerettem. Bársonyos csipkézett fekete fűzőt viselt, s meglepő módon, feszes bőrnadrágot. Mint kiderült, azért, mert mindene volt a lovaglás, ám a női nyerget nem szerette. Arca kedves, szeme szürkéskék, akár a viharos égbolt. Haja mélybarna, akár a fenyő törzse. Hosszan lelógva takarta nyakát, vállát, s hátát. Nyaka vékony, s kecses, akár egy daru. Vállai keskenyek, kezei aprók és nőiesek. Aprók és nőiesek, mégis képesek betörni egy vadlovat. Sziluettje akár egy homokóráé, melyben bárki örömét lelné, ha homok lehetne. Lábai keskenyek, combjai szilárdak. Szilárdak, mert egy frissen befogott lovat szőrén megülni is képesek. Lábfeje aprócska, akár egy leányé. Nincs mit tovább szabadkozni, a legszebb úrhölgy volt, akit valaha a Gróf láthatott. Akkor s ott elhatározta, kerüljön, amibe kerül, meghódítja a nőstényoroszlán szívét.

Felemelkedett a pergamen felől, s megcsókolta a Grófné arcképét, mely dolgozóasztalát díszítette, S egy verset mormolt ajkai közt:

Egy szakadék szélén álltam,
mélybe sírt a szemem.
Jöttél te, s elragadt a szerelem, ...

Hazaérvén, rögtön pergament ragadtam, s írni kezdtem szerelmi vallomásom.
"Az öreg gróf halála óta, képtelen vagyok színesben látni a világot. A virágok illattalanok, a versek kacskák. Az egykoron kristálytiszta tó vize most sárga, partja mocsaras..."

Majd újra felemelkedett, s folytatta:

Jöttél te, s újra nyíltak a virágok.
A befagyott tó felolvadt, a gizgaz elkorhadt,
Az elmúlás minden jele lelohadt.
Az erdő újra madárcsicsergéstől volt hangos, ...

"Amióta megláttam, önröl álmodom. Önröl írom verseim, Önröl mintázom festményeim. Önt látom minden arcban. S talán ön az egyetlen mentsvár, az örökös harcban. Egy szakadék szélén álltam, mélybe sírt a szemem. Jött ön, s elragadott a szerelem. Acélos szíve viaduktot formált a szakadék fölé, s átkeltem rajta. Ez a híd az óta is áll, így veszem a bátorságomat, s elhívom önt, egy vidéki kiruccanásra.
Imádattal, s hódolattal:
A Gróf Úr"
Majd Legszebb galambom lábához kötöttem, a levelet, megcsókoltam az állatot, s szélnek eresztettem...

Ekkor finom illat lepte el orrcimpáit, majd egy kedves hang szólott a szomszédos helyiségből: -Ó én drága grófom, ne dolgozzon annyit, inkább jöjjön, s lakomázzunk meg, eme gyönyörű szép napon. - Ezzel letette a pennát, felállt az öreg tölgyfa bútortól, s kiment az étkezőbe. Mielőtt leült, kézen csókolta szeretett feleségét, s meggyújtotta a gyertyákat az asztalon...

Címkék:

Hozzászólások



Tisztelet

Úgy gondolom, nagyobb arcátlanság figyelmen kívül hagyni egy levelet, mint válaszolni rá.



Netikett

"Már elkészült, közzétett kommentet üzenetet, nem illik utólagosan átszerkeszteni, úgy hogy az más számára ne legyen látható többé"

Tehát, ha szégyent hoz önmagára, s nevére, azt ne rejtegesse. Vállalja fel, titkok nincsenek. Becsületes ember nem tesz ilyet.



Megtenné hogy az ilyen

Megtenné hogy az ilyen jellegű savanyú irigykedő kommenteket mellőzi, s nem akar kikezdeni egy házas nemessel? Úgy gondolom ez az oldal nem tarskeresőként funkcionál. Kedves grófném pedig annyiszor fog szerepelni irományaimban, amennyiszer szeretném, elvégre én vagyok az író. Továbbá megjegyezném, hogy házas nemeskéntt, természetes hogy feleségemről írok gyakorta.
Nem társat keresni regisztráltam, csupán egy tágasabb olvasókörnek óhajtottam, megmutatni irodalmi próbálkozásaimat.
Mindezek után szerepemből kilépve:
Megjegyezném azt is hogy A gróf kitalalt személy, ezek pedig novellák.
Üdvözlettel: AZ író.