Születés és halál

Bár hasonlóan vélekedem, mint Eckhart Tolle, aki a következő gondolatokat vetette papírra: „A halál nem az élet ellentéte. A halál ellentéte a születés. Az élet örök”, mégis fontosnak vélem, hogy ráirányítsam a figyelmet a jelenlegi életünk törékenységére, hiszen csakis egyetlenegy dolog biztos: valamikor meghalunk!

Lehet, hogy egy új testben, valamikor új lehetőséget kapunk, de a születés és halál két végpontja, dátuma között mindenképpen érdemes arra törekednünk, hogy az utolsó pillanatokban lepergő „életfilmünknek” legyenek olyan szép, emlékezetes filmkockái is, amiket látva, az utolsó lélegzetvétellel egy időben, arra gondolhatunk: mégiscsak érdemes volt megszületni, élni.

Néhány híres magyar ember első és utolsó napjairól szól ez a bejegyzésem. Persze a történetekkel nem a halál elkerülhetetlenségét óhajtom bizonyítani, hiszen az tök felesleges volna, hanem azt, hogy a két végpont (a születés és a halál dátuma) közötti időszak életregényeinek tartalmi minőségéért mindig a „szerzők, az „írók” felelősek.

A híres emberek bizonyos értelemben halhatatlanok, de némelyikre – 30 vagy 40 év után- már a kutya sem emlékezne, ha nem tettek volna le az „asztalra” valami olyasmit, amire egyszerű halandóként mi képtelenek vagyunk. Ki emlegetné például a gyermektelen, utódok nélkül meghalt Adyt, ha nem lett volna híres költő? Valószínűleg senki…

Viszont azokat, akik egy szeretetteljes emberi közegben, családban élnek, jó emberként, a családi krónikák, illetve azon települések emlékezete, ahol valami értékeset tesznek a közért, akár 100 év múltán is emlegetik.

Először egy rövid személyes történetet adok közre.

Nagymamám egyedüli gyermeke volt a szüleinek. A dédim rendkívül nehezen esett teherbe, pedig még a csodatévő gyógyvizes kúrákat is becsülettel végigcsinálta, de méhében csupáncsak egyetlenegyszer fogant élet.

Amikor nagymamámat a „tepsin” betolták a halottas kocsiba, a fehér lepedő alól kilátszottak a csupasz lábfejei, talpai… és én akkor arra gondoltam, hogy 88 esztendővel korábban azok a picike, rugdalózó talpacskák bizonyára hatalmas örömet okoztak egy félig „meddő” asszonynak, aki akkor még véletlenül sem sejthette, hogy sok-sok évvel később az egyik ismeretlen dédunokája – vagyis én- fogom azokat utoljára látni.

Teljesen véletlen, hogy létezem, hiszen ha a dédim meddősége végérvényes marad, akkor én sem születek meg soha. A nagymamám egyszerű, mégis rendkívüli asszony volt, akinek neve mindaddig, amíg én élek, soha nem fog elhalványulni, hiszen rengeteg mindent köszönhetek neki.

Most pedig következzenek azok a hírességek, akik bár meghaltak, mégis halhatatlanok!

BABITS MIHÁLY ELSŐ ÉS UTOLSÓ NAPJAI

A költő életrajzából idézek:
„Anyám aznap, amelynek estéjén megszülettem, mustostököt evett, ezt nagyon megkívánta, s utána hosszú levelet írt egy barátnőjének. A levél olyan gyönyörű lett, hogy anyám azonnal föl is olvasta apámnak, s később szentül meg volt győződve, hogy költői pályámat ennek a levélnek kell tulajdonítani, hiszen akinek a születése előtt pár órával az édesanyja ilyen levelet fogalmaz, abból nyilván csak költő lehet. Mikor születtem, már késő november volt. A szüret már régen lezajlott, a pincékben csípős, szappanos mellékízű újbor forrt, mely karcolta és égette a torkot s már alig tűrte a «must» nevet”.

Babits saját halálát sorokba már nem szedhette, de talán jobb is, hiszen rendkívül megszenvedett érte. Az utolsó ismert fényképéről, melyet egy esztergomi fotóművész készített - halála előtt pár nappal - már „csak a csont és bőr és fájdalom” poétája néz vissza ránk. http://m.cdn.blog.hu/ko/konyves/image/1011/babits.jpg

Az esztergomi „zárófejezet” fájdalmas részleteiből csupáncsak néhány képet villantok fel.
A költőnek nem a nyelési, hanem a vizelési problémák okozták a legfőbb gondot, ugyanis a morfium és egyéb alkaloidák beadását követően hólyagürítési és székelési nehézségek léptek fel nála. Beszélni akkor már a gégeműtétei miatt nem tudott, ezért a „beszélő” füzetei segítségével, írásban kommunikált a külvilággal. A nővérkék abból a füzetből olvasták fel a telefonüzeneteit is, amik egyikéből most idézek: ” Kedves Főorvos úr, nagyon rosszul vagyok. Tegnap előtt este óta nem volt vizeletem, irtózatosan feszít, mit lehetne csinálni, hogy megkönnyebbüljek? A katéter, attól félek, megint nem sikerülne, mint ahogy a kórházban sem sikerült. Nagyon szomjas vagyok, ihatom? Attól is féllek, hogy a tegnap a vesekő elzárta a kivezető utat, lehet ezen segíteni?”

Babits nemcsak testileg, de pszichésen is sokat szenvedett. A gyakori gégekanül-cserék és egyéb beavatkozások felőrölték erőtartalékait, ezért orvosai, ápolói minden erőfeszítése ellenére is rohamosan romlott az állapota. Hozzátartozói és a körülötte lévők kimerültek, ezért szorgalmazták a fővárosba való visszaszállítását. Babits azonban tiltakozott: „Én szívesebben maradnék itt, Esztergomban” – írta, de augusztus 3-án, amikorra már teljesen magatehetetlenné vált, mentővel átszállították a budai Siesta Szanatóriumba, ahol másnap befejezte földi pályafutását. Utolsó útjára sokan elkísérték és övé maradt a költői halhatatlanság.
Babis temetése: http://jozsefvarosanno.ucoz.com/kerepesi/babits_tem.jpg

II. RÁKÓCZI FERENC ELSŐ ÉS UTOLSÓ NAPJAI

II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én született, a borsi kastélyban, két nevezetes család, a Rákócziak és a Zrínyiek sarjaként. Borsiból Munkácsra vitték, és ott belefektethették abba a szép, vörösrézből kivert, monogramokkal és képekkel díszített, selyemmel és strucctollakkal ékesített függő bölcsőbe, amely az Erdélyi Múzeum raktárában még ma is megvan. A bölcső eredetileg nem Ferencnek, hanem az elsőszülött Rákóczi Györgynek készült, akit elveszítettek a szülei. Az újszülöttet fejedelmi udvartartás, különleges gondoskodás és szeretet vette körül.

Visszaemlékezéseiben erről Rákóczi így vall:
„Zavarba jövök, és elpirulok, Uram, ha fölidézem születésedet és körülményeit, és ha az enyémre gondolok. Te, az Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születtél, én pedig palotában; téged ökör és szamár között szegény pásztorok, engem – ki por és féreg vagyok a te színed előtt – udvari emberek nyüzsgő tömege vett körül.”

A fejedelmet március 25-én hideglelés kínozta, ami napokig nem csillapult. A szegény bujdosók nagy remegéssel gyűltek a betegágya köré, de a közeledő katasztrófát nem tudták feltartóztatni. 1735. április 8-án – II. Rákóczi fejedelem- éppen úgy befejezte a földi pályafutását, mint más halandók.

Mikes Kelemen leveléből ismeretesek halálának részletei: „Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivéve közülünk a mi édes urunkat és atyánkat, három óra után reggel. Ma nagypéntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyánkat” siratjuk.

Rákóczi holttestét mindjárt a halála után felboncolták és aprólékjait egy ládába tették, majd a rodostói görög templomba eltemették. Szívét, ahogyan kérte, Franciaországba küldték. Végül a bebalzsamozott testét Konstantinápolyba helyezték örök nyugalomra, amit később mégiscsak megháborgattak, de ez már egy másik történet.

Cifra bölcsőben kezdte … és szétszabdalva végezte, de nevét a magyar történelem örökre jegyzi. Úgy gondolom, hogy emléke előtt illik minden magyarnak fejet hajtani!

MÓRICZ ZSIGMOND ELSŐ ÉS UTOLSÓ NAPJAI

A szabolcsi író életrajzából származnak a következő sorok.

„Vasárnap reggel volt. Éppen egy héttel Péter-Pál után. A magyar aratási ünnep. Akkor születtem ugyanis; s rá egy héttel meg lehetett tartani a keresztelőt.

Még alig pitymallott, édesapám leugrott az ágyról. Én felsírtam a bölcsőben, s édesanyám magához vett...
Péter-Pál a reformátusoknál nem ünnep - a szenteket "bálványoknak" mondta édesanyám -, kivételt tett azonban Péter-Pál napjával, amely engem adott neki. Ennek az egy napnak megbocsátott, s hogy igazolja magát, egész pogány hitet alkotott, hogy Péter és Pál nem is voltak zsidók, ezek a mesékben a Jézus magyar kísérői voltak. Roppant büszke volt azért édesanyám, hogy a fia éppen egy ilyen neves napon lett a világra. Pláne, hogy ebben az évben Péter-Pál még vasárnapra is esett. Dupla ünnep s hozzá: délben tizenkét órakor lett meg a gyerek. Édesanyám mindenben szimbólumot látott, s el volt telve büszkeséggel, csak éppen azon sírt, versenyt a mindig síró kicsivel, hogy a fiát mindenki Péternek vagy Pálnak akarta keresztelni... Neki nem kell se Peti, se Palkó. S ebben benne volt az irtózás annak a világképnek legkisebb jelétől is, amit a férje hozott az életébe. Hiába szépítjük, hogy "finomult ízlése volt", ez a finomultság a paraszt ízléstől való távolságot jelentette.Micsoda szívós és lankadatlan harcot intonált ez az ő hajnali sírása, hogy neki nem kell se Peti, se Palkó. Abban az időben ez a két név túlkoptatott volt a falun. Anyám sírása azt jelentette, hogy neki nem kell se ásó, se kapa. Neki nem kell se kondás, se bíró. Neki nem kell se bocskor, se gatya. Se árvalányhaj, se falusi romantika.

- Mi lesz az újszülött neve? – kérdezték a keresztelőn.
Akkor megszólalt édesapám valahonnan hátulról, s mondta nagy hetykén:
- Zsig-mond!
Zsigmond?!... Soha ezt a nevet nem hallották... Az egész rokonságban, de az egész faluban sem volt egyetlenegy Zsigmond sem. Senki se tudta, hogy apám honnan vette ezt a nevet, de édesanyám oly rendkívüli módon megörült neki, hogy nem leszek hát se Peti, se Palkó, hogy hangosan felzokogott örömében. Csaknem megállott a keresztelésem szertartása, hogy mi történt vele?...De én túlsivítottam, azt mondják, mikor a hideg vizet a fejemre öntötték”

Móricz Zsigmond halálát állítólag egy örömhír okozta. 1942. augusztus 29-én arról értesítették telefonon, hogy egyik leánya, Gyöngyi gyermeket szült. Az író annyira elérzékenyült, hogy stroke-ot kapott és elesett. Egy héttel később, szeptember 5-én hajnali két órakor elhunyt agyvérzésben, a budapesti Korányi klinikán.

KOSSUTH LAJOS ELSŐ ÉS UTOLSÓ NAPJAI

A Kossuth-házaspár első szülött csecsemője meghalt, ezért Lajos, a második gyermek, aki 1802. szeptember 19-én látta meg a napvilágot bizonyára bearanyozta életüket. A keresztelőt az evangélikus anyaegyház templomában, Tállyán tartották az egyik szeptember végi napon. Mivel a tállyai egyházi anyakönyv egy tűzvészkor megsemmisült, Kossuth születésének pontos dátuma megkérdőjelezhető. Egy helyi legenda szerint: egy nagyon öreg Mihály bácsi kint ült a ház előtt, amikor a kis pólyás Kossuth Lajost levegőzni kihozta a dajkája. Mikor meglátta a csecsemőt, felállt a lócáról. Öregesen közelebb lépett, felhajtotta a baba terítőjét, és így szólt: „Ebből a gyermekből Magyarország vezérlő csillaga lesz.”

Élete, érdemei közismertek, de halának részletes körülményeiről már kevesebben tudnak. 1894. március 20-án halt meg Torinóban, 92 éves korában, természetes halállal. 1894 februárjában gyakran volt lázas. Március első napjaiban súlyos tüdőgyulladást kapott, melyhez csakhamar veseelégtelenség is járult. Fiait, Ferencet és Lajos Tódort sietve hívatták haza. Amikor Lajos Tódor, a kiváló vasútépítő-mérnök megérkezett, Kossuth már csak annyit tudott mondani: „Fiam, rosszul vagyok!” Parányi, öreg teste szívósan küzdött az elmúlás ellen, de 1894. március 20-án , este 10 óra 55 perckor mégiscsak lekaszálta a halál. A szenvedéstől eltorzult arcvonásai kisimultak és az orvos lezárta a fennakadt pilláit.

Látjátok, Őt sem a haza (nem Magyarország) sorsa érdekelte az utolsó óráiban, hanem a fiai.

ADY ENDRE ELSŐ ÉS UTOLSÓ NAPJAI

„Születtem pedig, hajh, 1877. november hó 22. napján Szilágy megye Érmindszent községében, a régi Közép-Szolnok vármegyének Szatmárral határos érmelléki kis falujában”. - írta kurtán az életrajzában.

Állítólag egyik kezén hat ujjal látta meg a napvilágot, mint a táltosok, de erre bizonyítékot nem találtam. Ady életrajzaiból, prózai és verses írásaiból kétségtelenül kiderül, hogy anyja, a „szent asszony” valóban szent volt előtte. A költő és anyja, egymással szemben tökéletesen be tudták tartani a szeretet törvényét. Egymáshoz való állandó figyelmességük, gyöngédségük örök-szép dokumentuma lesz mindig az emberi léleknek. Ady egyik írásában a következőket írja édesanyjáról: „Érmindszent nekem leges-legelőször is az édesanyámat jelenti, aki sóhajtani se mer, ha én netán alszom és álmodom”. De ugyanez az áhítatos szeretet nyilatkozott meg mindig az Édes (Pásztor Mária) szavaiból is, amikor „lelke Bandikájáról” beszélt.

Ady Lőrincnének, Pásztor Máriának három terhessége ismeretes. Az elsőből született egy leány, Ilona, aki korán meghalt. A második volt a sorban Endre, aki keresztlevele tanúsága alapján András.
Végül Lajos zárta a sort. Az Ady- család alacsony gyermekszáma hátterében valószínűleg Ady Lőrinc gyakori házon kívüli „nőügyei” álltak, de ez nem oszt, nem szoroz.

Sokszor bizonyítgatott közhely, hogy a költők anyjuktól öröklik költői képességüket és lelkületüket. Csokonairól, Petőfiről, Goethéről, Byronról, Heinéről és sok más nagy lírikusról egy csomó életrajzíró és esztétikus állapította meg újra és újra, mennyire anyjuk mivolta határozta meg az ő költői egyéniségüket. Ady és édesanyja temperamentuma, egész lelkisége szinte megdöbbentően emlékeztettek egymásra.

A beteg Adyt, a Veress Pálné utcai lakásukban felesége, Boncza Berta ápolja éjt nappallá téve. Ady 1919 januárjában többnyire már csak ágyban feküdt. Bár néha felkelt, de nem sokáig bírt talpon maradni, hiszen októbertől a végzetes januárig ötször esett át tüdőgyulladáson. Bertuka végül úgy döntött, hogy beutaltatja férjét a szanatóriumba.

„Csinszka, már Te sem tudod megfordítani a dolgokat” – mondta a költő és ez valóban így is lett.

Az agónia január 27-én hajnalában kezdődött el. Ady ágyánál ekkor csak egyetlen ápolónő, Papp Mariska tartózkodott. A költő halálának másnapján elmesélte, hogyan teltek a költő utolsó órái, percei. Elmondása szerint este Ady megvacsorázott, aztán elszenderedett. Az egész napos magas láz ekkorra alábbhagyott. Éjféltájt köhögni kezdett, de azután újra visszaaludt. Reggel nyolc körül nehezen lélegzett. Gyorsan kámforinjekciót kapott, de már nem segített rajta semmit. Reggel negyed kilenckor beállt nála a halál.

Teste több mint tizenkét órán át feküdt a halotti ágyon a Liget Szanatórium II. emeletének 30-as számú szobájában. A megboldogultnak azonban nem volt nyugta, mert hatalmas tolongás támadt körötte. Százak kerekedtek föl, hogy legalább egy pillantást vethessenek rá.

Ady a halottas ágyán: http://nyugat.oszk.hu/html/galeriak/fotok_album/pages/images2/021hub1_ar...

Az első, aki az ágynál megjelent, Móricz Zsigmond volt. Ő munkához is látott azonnal. A lebírhatatlan erejű barát mindig dolgozott ugyanis. Akkor is, ha temetett. Most is: jegyzettömböt vett elő, ceruzát, és a még ki sem hűlt, felkötött állú holttest felett nekilátott a riportnak, amely Ady Endre a halottas ágyon címmel jelenik meg majd a Nyugat Ady-emlékszámában. Kora délután Móricz elment, hogy intézze a temetést.

A rajzolók továbbra is ott tolonganak az ágya körül. ,,Nehéz fej - súgja az egyik - nehéz, de szép." Mire a másik: ,,Háromnegyedből a legjobb lerajzolni." ,,Háromnegyed nekem rossz - szól egy harmadik, aki fotósként felülnézetből próbálkozott megörökíteni a halott arcvonásait.

Ó, Istenem, mint a dögkeselyűk egy dög fölött, úgy keringtek az ágya körül! Később, a költő sötétszürke ruhájával karján visszatért Móricz, és kizavart mindenkit, majd az ápolónő segítségével felöltöztette a holtat.

Pásztor Máriának, a nagyobbik fia halála után gyakran az ajkára buggyant a „lelkem Bandikája” siránkozás. Halottak napján, a születési vagy halálozási évfordulón mindig meglátogatta fiát a kerepesi temetőben, 18 esztendőn keresztül. Legutoljára november 22-én, Ady hatvanadik születése napján. Ady Lőrincné, Pásztor Mária tizennyolc évvel élte túl költőt. Nagy ajándéka volt a Sorsnak ez a tizennyolc esztendő, ugyanis megérte sokat üldözött és sokszor megcsúfolt gyermeke lángelméjének, kivételes költői nagyságának teljes elismerését és világhírét.

**
Kedves olvasóim, mi még itt vagyunk … és sokunknak sem a történelem, sem az irodalom nem fogja jegyezni a nevét, amikor elmegyünk. Csakis családtagjainkra és azokra a tartalmas emberi kapcsolatainkra számíthatunk emlékőrzőként, akik jelenleg is körülöttünk vannak. Próbáljunk hát minél több jót cselekedni, a szűkebb és tágabb környezetünk örömére és megelégedésére, hogy amikor eljön az idő, ne üres „tarisznyával” induljunk útnak.

Abba a „tarisznyába” csakis mások tudnak „tenni” tiszteletet, megbecsülést és szeretetet, de csakis akkor, ha előbb mi adunk.

Egy olyan idézetcsokorral zárom a bejegyzésem, ami segíthet megtanulni nekünk ezt a „leckét”!

„Az élet tisztelete azt jelenti, hogy a születés és a halál végpontjai között úgy bánunk egymással, hogy érdemes legyen a világon élni”. (Popper Péter)

„Tégy jót, és mindig gondolj arra, hogy lehet, hogy az utolsó órádat éled”! (Talmud)

"Sírva jöttél világra, s körülötted mindenki mosolygott, Úgy menj el, hogy mosolyogj, és körülötted mindenki sírjon." (régi indián mondás)

Zen koan mondta: "Az egyetlen dolog, ami biztos, az a halál. A halál pillanata nem biztos. Hogyan éljek?" Ha minden pillanatban meghalhatok, és ha minden pillanatban mindenki, akit szeretek, meghalhat, akkor szerintem csak úgy érdemes élni, hogy részt vegyek, ott legyek minden élő pillanatban, hogy ne hagyjak semmit se holnapra, hogy élvezzem az együttlétünk minden édes cseppjét a legeslegutolsóbbig” (Feldmár András)

„Minden órának szakítsd le a virágát, találd meg minden percben a szépet, a kellemest, az örömet adót, s a többiről igyekezz elfeledkezni, vesd ki az agyadból a gondot, élvezd a percet, amíg élvezheted, hiszen ki tudja, mi vár rád holnap, s egyáltalán, megéred-e a holnaputánt?” (Szilvási Lajos)

„Élvezned kell az életet, mert két másodpercen belül véget érhet” (Kimi Raikkönen)

„Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van” (Wass Albert)

„Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni.” (Marcus Aurelius)

„Sírni fogsz, amiért az idő túl gyorsan múlik, és amiért végül elveszítesz valakit, akit szeretsz. Készíts képeket, nevess sokat, és szeress úgy, mintha soha nem fájna semmi sem, mert minden hatvan másodperccel, amit szomorúsággal töltesz, egypercnyi boldogságot veszítesz el, amit sosem kapsz már vissza”! (Andy Biersack)

„Nem választhatjuk meg a halálunk módját. Az időpontját sem. Csak arról dönthetünk, hogyan élünk. Most.” (Joan Baez)

„A halál elkerülhetetlen, élj meg minden napot úgy, mintha az utolsó lenne”. (Justina Chen Headley)

„Ha vén halottnak a sírgödör szélén még egyszer megnyílhatna az ajka, valamennyi azt mondaná:
- Bolondul éltem!
Mert valamennyi úgy élt ezen a földön, mintha ez volna az örökkévalóság helye, s ő az elején érezte magát a végtelen időnek, úgy robotolt, verejtékezett, gyűjtött, rendezkedett, hogy az elején túl aztán jól élhessen. S egyszer csak, maga se tudja hogyan: ott fekszik a sírnál.
Tehát élt, de mégse élt. S erre nem eszmélkedett előbb.
Ha visszanézhetnénk a temető kapujából, bizony sokan elmondhatnánk: életünk idáig való útja nem volt egyéb, csak nyugtalanság a nyugalomért” (Gárdonyi Géza)

„Az elmúlt 33 év során minden reggel belenéztem a tükörbe, és megkérdeztem magamtól: "Ha a mai lenne az életem utolsó napja, azzal szeretném vajon tölteni, amit ma csinálni fogok?" És valahányszor a válasz túl sok napon át volt "nem" egyhuzamban, tudtam, hogy valamin változtatnom kell... majdnem mindenen - a külvilággal szemben támasztott elvárásaimon, a büszkeségemen, a félelmeimen a szorult helyzetektől vagy a kudarctól - mindezek a dolgok egyszerűen szertefoszlanak, amikor a halállal nézünk farkasszemet, és csak az marad hátra, ami igazán lényeges. Nem ismerek jobb módszert azon gondolat csapdájának elkerülésére, hogy valami vesztenivalód van, mint emlékeztetni magad arra, hogy meg fogsz halni” (Steve Jobs)

„Most mondd meg, ha belenézhetnél egy kristálygömbbe, látnád a halálod, és tudnád, hogy holnap, vagy a jövő héten történik, mit tehetnél? Leülnél rágni a körmödet, átkoznád a világot és gyűlölnéd az életet? Vagy úgy élnéd le utolsó néhány órádat, mintha a halál nem számítana? Úgy értem, jobb életet élnél addig? Vagy inkább sajnálnád magad, el lennél keseredve és megátkoznád a napot, mikor világra jöttél?
Nyilvánvaló, hogy senki sem tudja, mikor fog meghalni. Nem is tudhatja. Nem is akarná tudni. Egyetlen dolga marad: bátor, teljes életet élni, minden egyes nap”. (Dan Schmidt)

„A SZÜLETÉS PILLANATÁBAN MINDEN JÖVŐ. A HALÁL PILLANATÁBAN MINDEN MÚLT. DE KÖZBEN? MI VAN KÖZBEN?”

No, éppen ez az, ami csakis rajtunk múlik, mert valamennyien „írók” vagyunk. életünk regényének írói!

-----------------

források: http://www.ekor-lap.hu/babits_utolso_hetei_esztergomban
Babits: CURRICULUM VITAE
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00623/19901.htm
http://home.hu.inter.net/kortars/0007/czeize.htm
http://www.epa.oszk.hu/00000/00022/00553/17282.htm
Veresegyháziné Kovács Jolán: Híres magyarok utolsó napjai

Hozzászólások



A gödöllői királykisasszony

Habsburg–Lotaringiai Mária Valéria főhercegnő 1868. április 22-én született, Ferenc József és Sissy legkisebb gyermekeként.

Csak” 21 ágyúlövés hallatszott, jelezve, hogy Budán több évszázad után ismét királyi fenség látta meg a napvilágot. Mindenki fiút várt, aki később Magyarország uralkodója lesz… (…) A kis jövevényt Mária Valéria névre keresztelték, Mária országában, mi más nevet kaphatott volna, mint éppen a boldogságos Szűzanyáét. A Valériát azért választották, mert így hívták Pannónia, az egykori római provincia keleti részét”.

Mária Valéria és Gizella egy közös fotón:
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/4c/21/b0/4c21b0c26d58d456f117a...
Hazánkban mindenki a gödöllői királykisasszonyként emlegette Mária Valéria főhercegnőt!

Érdekes, hogy Mária Vetsera is a boldogságos Szűzanya nevét kapta! :)



Falusi Mariann szülinapos!

Számomra nagyon szimpatikus, mert minden megnyilatkozásából érzem, hogy hatalmas lelke van!

Melyik volt a legfájdalmasabb emléke? - kérdezték tőle egy interjú során

F. M.: Sok-sok éve történt, egy este csak annyit mondtam a páromnak, hogy tartsunk pár nap szünetet. Nem sokkal ezután fogta magát, és az Árpád hídról a Dunába ugrott. Éveken át gyötört a lelkiismeret-furdalás: mi lett volna, ha akkor nem mondom azt, amit mondtam. Hiába győzködtek, hogy nem én tehetek róla, nagyon hosszú idő kellett ahhoz, hogy túljussak a történteken. Éjszakánként azelőtt gyakran beültünk egy éjjel-nappal nyitva tartó pizzázóba vacsorázni. Tomi halála után már csak én jártam oda – rá emlékezni. Mára megbékéltem ezzel, de kitörölhetetlen nyomot hagyott. Ezerszer meggondolom, hogyan és mit mondok a másiknak. (http://24.hu/szorakozas/2014/04/25/falusi-mariann-szerelme-eldobta-az-el... )

Persze ennek felidézése egyáltalán nem illő, amikor valakit köszönteni óhajtunk, de nagy valószínűséggel Ő sem feledkezik meg róla soha!

Isten éltesse sokáig!



Vajon milyen betegség győzte le a legyőzhetetlennek vélt…

Vlagyimir Iljics Lenint?

A „tudósok újabb megállapításai szerint stressz, örökletes betegség vagy akár méreg is véget vethetett Vlagyimir Iljics Lenin életének, ami ellentétes azzal a korábbi, általánosan elterjedt nézettel, hogy nemi betegség gyengítette le az egykori szovjet vezető szervezetét.

Az 53 éves szovjet vezető több agyvérzést is kapott, mielőtt 1924-ben meghalt, s máig sem ismert, mi okozta azokat. Egy boncolás során megfigyelték, hogy az agyi véredényei rendkívül kemények voltak, aminek az oka érthetetlennek tűnt. Először is nagyon fiatal volt, másodszor pedig nem volt jelentős rizikófaktora.
Lenin nem dohányzott, és soha nem tűrte maga körül a dohányosokat. Nem volt cukorbaja sem, nem volt túlsúlyos, és a boncolás nem találta nyomát magas vérnyomásnak sem. Lenint az akkoriban rendelkezésre álló kezdetleges gyógyszerekkel kezelték szifilisz ellen.

A nemi betegség okozhat agyvérzést, de Lenin esetében a boncoláskor tapasztalt tünetek ezt nem bizonyították. A szovjet vezetőnek az apja is 54 éves korában halt meg, és mindketten hajlamosak lehettek az érelmeszesedésre. A stressz is az agyvérzés egyik rizikófaktora, márpedig a kommunista forradalom kétségkívül igencsak stresszes időszak volt”.

A teljes terjedelmű cikk a link alatt olvasható:
http://mult-kor.hu/20120507_miben_halt_meg_lenin



„A hős, ki csak népének élt”

„A rablánc a lábon nehéz volt
De széttörte büszkén a nép
Hát éljen a hős, aki értünk
Feláldozta hű életét”. :)

https://www.youtube.com/watch?v=1uYPnco7F7w

Vlagyimir Iljics Lenin szovjet-orosz politikus, a Szovjetunió dicső vezetője e napon született, ezért a világtörténelem egyik legfényesebb napja volt 1870. április 22. napja! Bizonyára az sem véletlen, hogy a Föld napján született, mert nevét az egész világ ismeri! :)



Rád gondolok, és a sírás fojtogat…

énekeli Kökény Attila: https://www.youtube.com/watch?v=v9B9kECkkdg Valószínűsítem, hogy ma nem sír, hanem boldogan ünnepel, hiszen a szülinapi tortáján 42 gyertya ég!

Isten éltesse sokáig!



Az egyik leghíresebb Zita ezen a napon született

Neve: Szeleczky Zita
Foglalkozása: színésznő

„1915. április 20-án születtem. Az volt az érdekes, hogy az édesanyám és édesapám előtte való évben Abbáziában nyaraltak, én azt hiszem, hogy ott teremtődtem a gyönyörű napsugárban, a gyönyörű tengerben, és azért is volt bennem egész életemben az a nagy vágyakozás a tenger után...

Imádtam mindent, ami víz és napsugár, és Olaszország.
A háború kitörése hozta őket haza. Ez volt a background, ami biztosan megrendítette őket... Nagyon nagy boldogság volt, amikor megszülettem.

Nem sokra emlékszem a gyerekkoromról, csak arra, amit elmeséltek... Nekem egy dolog maradt az agyamban elég erősen: mentünk egyszer az utcán, és azt mondtam, hogy zaftos kis Zita keze...

Aki fogta a kezemet, annak izzadt a keze, én azt nem szerettem, kihúztam a kezem, és azt mondtam: zaftos kis Zita keze. Ezen nagyon sokat nevettek azután”. (http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/p-z/szeleczkyelet.htm )

Így énekelt Ő!
A kanyargó Tisza partján: https://www.youtube.com/watch?v=0QH8K1defFo



Dolák-Saly Róbert…

előadóművész, színész, humorista ma szülinapos! E jeles nap tiszteletére hallgassuk meg együtt Dolák 1-2 dalát! :)

Szenzációsak a nótái!
https://www.youtube.com/watch?v=dQ_eqqPel0k
Szerelmi vallomás: https://www.youtube.com/watch?v=1A1bJKg0B5E



Jobb lett volna, ha az apja kisszéket csinált volna helyette

Ezen a napon, 1889. április 20-án született Adolf Hitler. Mifelénk azt mondják azokra, akik egy-egy közösségnek a „szemetei”, hogy jobb lett volna, ha az apjuk kisszéket csinált volna helyettük.

Bár a mostani – a feje tetejére állt jelenünkben, világunkban – talán még őt is felmentenék a különböző emberjogi szervezetek.

A „Meghökkentő mesék sorozatban van egy epizód, Születés és katasztrófa címmel. A lényege pedig az, hogy egy nyomorult családban, melynek fő pillére egy iszákos, közönséges, ostoba férj, és egy szegény, satnya, elkínzott asszonyka, állapotosság tényálladéka forog fenn éppen.

Az eddigi gyerekek sorra nem maradtak meg, és a férj igencsak pozitívan biztatgatja asszonykáját, miszerint olyan satnya és száraz kóró, hogy majd ez a gyerek sem éri meg a reggelt, amennyiben megszületik egyáltalán.

Csak hát ez súlyos tévedés ez egyszer, mert ez megmarad, ronda, csökevényes kis jószág, de életben marad. S csak egy bibi van, hogy a film végén Adolfnak nevezik el. :)” (forrás: világháló)

Ó, egy kicsit kuszán fogalmazott a fenti véleménynyilvánító, de a lényeg kiolvasható belőle!

Talán erről az epizódról van szó? Hm, nem tudom… https://www.youtube.com/watch?v=VZJF3l4VFf0



Szülés a középkorban

A középkorban a nők rettegtek a szüléstől.
https://www.youtube.com/watch?v=a_G9_xBuggs



Egy lovaskocsi gázolta halálra a tudóst…

Pierre Curie francia Nobel-díjas fizikust: Párizs városában, 1906. április 19-én.

„Curie ápr. 19-én délután lakásából gyalog ment kiadójához, és amikor ott végzett dolgával, ugyancsak gyalogszerrel folytatta útját. Így jutott az élénk forgalmú rue Dauphineba és a mikor ennek a szűk és forgalmas utcának egyik oldaláról a másikra igyekezett, megcsúszott a vizes aszfalton – egész nap apró szemű eső permetezett – és elesett.

Ebben a pillanatban ért oda egy nehéz teherkocsi, melyet két mecklenburgi húzott.

Estében Curie a baloldali ló gyeplője után kapott, de a ló megijedt a mozdulattól és a szíj kicsúszott Curie kezéből, a ki most már másodszor is elvesztve az egyensúlyt, lebukott.

A kocsis hasztalan akarta féken tartani a nekivadult mecklenburgit, az még egyet ágaskodott, aztán csak annál gyilkosabban rántotta tovább a kocsit.
Az első kerék csak érintette az áldozat fejét, a hátulsó azonban a kocsi egész nagy terhével rágördült a tudós finom koponyájára.

Mire segítségére jöttek, Curie már halott volt”.

(forrás: http://www.huszadikszazad.hu/tudomany/pierre-curie-halala)



Akinek tutira majom volt az őse…

vagyis Charles Robert Darwin angol természettudós 1882. április 19-én halt meg.

Darwin életéről, mint természet-tudósról, felfedezőről, utazóról, sokat lehet olvasni, de Darwinról az Istenét megtagadó emberről, aki tele volt küzdelmekkel, csalódásokkal, és lelki vívódásokkal, nem sokat olvashatunk.

Hogyan jutott el a teológiát végzett ember az Isten tagadásig, mi motiválta, és kik inspirálták erre, továbbá hogyan halt meg?

Apja orvosnak tanítatta Edinburghban, de két év múlva otthagyta az egyetemet, mivel nem bírta nézni a műtéteket, melyek ekkor még érzéstelenítés nélkül zajlottak. Döntését befolyásolta, amikor végignézett két műtétet, amelyek közül az egyiket egy gyermeken hajtottak végre, mégpedig az akkor lehetséges egyetlen megoldásként érzéstelenítés nélkül. A műtét befejezése előtt elrohant, és soha többé nem ment vissza.

(...)

Az 1839 -ben feleségül vette unokatestvérét, Emma Wedgwoodot.

Házasságukat Darwin Isten ellenes magatartása, és több gyermekük korai halála árnyékolt be. Tíz gyermekük született, akik közül hárman nem érték meg a felnőttkort.

Gyermekei halálára úgy tekintett, mint a természetes kiválasztódás áldozataira. Csupán a gyengébb fajok pusztulását, és az erősebbek fennmaradását jelentette számára, pedig a közeli rokonházasság volt rá az egyetlen magyarázat.
Amikor legkedvesebb lánya tíz éves korában meghalt, nem volt képes többé egy jóságos Istenben hinni. Ettől a pillanattól kezdve agnosztikusnak nevezte magát.

„Darwin hitt a beltenyészetben. Ezért vette feleségül unokatestvérét Emma Wedgewoodot, ugyanis, »felsőbbrendű fajállományt« akart létrehozni. 10 gyermekük született. Mary, születése után halt meg. Anne 10 évesen. Robert szellemi fogyatékos lett, és 19 hónapot élt. Henrietta 15 évesen idegösszeomlást kapott. 6 fia közül három állandóan beteg volt, ezért Darwin nyomorékoknak tartotta őket.”

(…)

1882. április 19-én abban a tudatban halt meg, hogy a halál az abszolút véget jelenti. Elméleteivel nemcsak egy új, világnézet előtt készítette meg az utat, hanem egy új istenkép számára is. Sírja a Westminster apátságban található a látogatók által használt útvonalon. Minden turista átgyalogol rajta, aki az apátságba látogat.

(forrás: http://apokaliptika.hu)



A „legnagyobb magyar fazekas”

Zsolnay Vilmos keramikus 1828. április 19-én született és 1900. március 23-án hunyt el.

Zsolnay családi gyűjtemény: https://www.youtube.com/watch?v=4n_8CZZgsKw

Zsolnay- mauzóleum (Pécs): https://www.youtube.com/watch?v=6dEJhOMan6I



Hacsek és Sajó megteremtője...

Vadnay László író, humorista, konferanszié, film-forgatókönyvíró ezen a napon, 1967. április 18-án hunyt el.
Állítólag ez az egyetlen videó, amiben Ő látható: https://www.youtube.com/watch?v=cKeP8sFRYHk

Érdemes megnézni!



„… az én szárnyam a betű volt”

„Az életünk dől el néhány óra alatt, s évek múlva nincs egy emlékünk, hogy mit tettünk, mit gondoltunk abban az órában”. Ezt Németh László Kossuth-díjas író, publicista fogalmazta meg, aki ezen a napon: 1901. április 18-án született.

Életének néhány epizódja:

1965 könyvhetére megjelenik az Irgalom; elhatározza, hogy végleg nyugdíjba megy. Veres Péternek írja: „az agy és az ügy egyszerre fogyott el”. Novemberben bemutatják az Iszony filmváltozatát, az év szép betetőzése a negyvenedik házassági és írói évfordulója.

Mérleg című írásában írja feleségének: „Három közös alkotás őrzi az együtt s néha egymás ellen végigküzdött évtizedek eredményét… De akármilyen szép a család, jelentős a mű, legcsodálatosabb alkotásunk mégis: a viszonyunk… A te vetélytársad nem egy másik nő volt… hanem az Ideál, a Szerep… nem illettünk össze… [de] egy kapcsolat erejét, gyengéjét nem az mutatja meg, hogy mennyire rángatják, hanem hogy mekkora rángatás nem képes elszakítani.”

Később állapota romlik. Judit lányának írja:
„Reggelinél a csésze a kezemből kicsúszott, a lábam elnehezedett… Pályám nyilván befejeződött. Mindenki azzal repül, amivel tud, az én szárnyam a betű volt…”

1975. június 22-én megnézi Amerigo Tot kiállítását, ezután betegsége súlyosabb szakaszba lép. Kórházról kórházra jár. Írni és olvasni majdnem teljesen elfelejt, de nagy akaraterővel újból megtanul. Ettől kezdve állapotát haláláig gyakorlófüzetekben lévő írásokból lehet nyomon követni. „Az írás szempontjából jó volt, hogy egy mély szünetjel, kiesés egyik percről a másikra véget vetett neki. Az életem azonban teljesen kifosztotta. Ez volt az egyetlen igaz szenvedélyem. S szenvedély nélkül, üresen maradtam.”

1975. március 3-án hunyt el Budapesten.
(forrás: http://www.nemethlaszlo.eu/elete.html)



„… náladnál szebbet, okosabbat … nem láttam"

A fenti vallomást egy FÉRJ tette, ami engem piszkosul meglepett, de ne siessünk még a dolgok végére!

Fia halála előtt 2 hónappal hunyt el Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony.
Ezt én kegyes szerencsének vélem, ugyanis egy gyermek elvesztése feldolgozhatatlan. Tehát 1660. április 18-án hunyt el Sárospatakon, „így nem élte meg, hogy György fia alig két hónap múlva csatában szerzett sebeibe belehal.

Leszármazottai közül a legismertebbek: unokája, I. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem, a Wesselényi-féle rendi mozgalom egyik vezetője és dédunokája, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, a magyar rendek vezérlő fejedelme, a róla elnevezett szabadságharc vezetője.

Lorántffy Zsuzsánna a sárospataki Vártemplom altemplomában nyugszik.

A fejedelemné nagyságát versek, regények, szobrok hirdetik.

Férje. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem 32 évi házasság után az alábbiakat vetette papírra végrendeletében: "Bizonyságot teszek Isten és az ő szent angyalai előtt, hogy náladnál szebbet, okosabbat és akármi dicséretre méltóbb személyt nem láttam."

(forrás: http://andrassygimi.hu/)



A filmbálványok sem halhatatlanok

Muráti Lili színésznő, az 1930-as, 1940-es évek filmbálványa: 2003. április 17-én hunyt el.

Öltözködésével divatot teremtett, kacér ruhadarabjait szívesen viselték a nők, akik számára Muráti az áhított életideált testesítette meg. Sztárságát maga is táplálta, igyekezett a figyelem középpontjában maradni, ha kellett frivol, de szellemes nyilatkozataival, a személyét körülvevő pletykákat felhasználva állította a sajtót népszerűsége szolgálatába. Egyik kritikusa szerint: "Élete merő bújócska. Sosem mondott igazat. De mindig őszintén és mély hittel tódított. Igazat magáról és a világról csakis szerepeiben mondott. Színpadon és felvevőgép előtt.

1947-ben Spanyolországban telepedett le és haláláig ott élt.
(http://mult-kor.hu/)

Muráti Lili utolsó budapesti látogatása: https://www.youtube.com/watch?v=ICLE0XRj7jA



Senkinek sem biztos a holnapja…

„Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést”.

3 esztendővel ezelőtt, ezen a napon halt meg Gabriel García Márquez. Az idézetek természetesen tőle származnak.

„Az embernek két felesége kéne, hogy legyen: az egyik a szerelemre, a másik meg arra, hogy felvarrja a gombokat”.

„Az öregség az első kis eleséssel kezdődik, aztán a másodikkal jön a halál”.



100 esztendősen is a deszkákon állt…

mármint a világot jelentő deszkákon, hiszen színésznő volt.

Marta Eggerth ezen a napon - 1912. április 17-én – született.

IN MEMORIAM 1912 – 2013: https://www.youtube.com/watch?v=phHFIRlpsN4
(3 perces videó)

Csak egy kislány van a világon: https://www.youtube.com/watch?v=AdAtqrtSg5c
(Félórás összeállítás)



Nagy ígéret tett a Halál kapujában :)

I. József magyar király, 32 esztendősen himlőben halt meg: 1711. április 17-én, Bécs városában
Arcképe: http://mult-kor.hu/image/article/main/.630x1260/45900.jpg

A szatmári béke 1711. április 30-i megkötését I. József már nem érte meg, 1711. április 17-én himlőben meghalt.

Halála előtt a legenda szerint megígérte feleségének, hogy ha életben marad, felhagy a hűtlenkedéssel. :) A bécsi kapucinusok kriptájában temették el. (http://mult-kor.hu)



Nem a villám csapott bele :)

Ezen a napon halt meg – 1790. április 17-én - Benjamin Franklin, a villámhárító feltalálója.

Furcsa végrendeletet készíttetett.

„Franciaország korábbi nagyköveteként egy portrét kapott XVI. Lajos francia királyról, amelynek képkeretét 408 gyémánt díszítette. A drága képpel kapcsolatosan furcsa kéréssel állt elő végrendeletében: halála előtt a festményt a lányának adta, de kikötötte, hogy a keretet díszítő gyémántokat sosem vetetheti ki, hogy azokból ékszert készíttessen”. (http://www.nlcafe.hu)

Egyébként szép kort élt meg, hiszen 81 esztendősem hunyt el.



Utolsó percig dolgozott

Hetvenhat éves korában, hosszú betegség után – 2010. április 16-án, Budapesten, péntek hajnalban hunyt el Popper Péter, pszichológus, író, aki élete utolsó percéig dolgozott.

Egy bölcs mondása mindenképpen ide kívánkozik, amit érdemes megjegyezni!
„Halálig mindent kibírunk úgyis, kár volt annyira félteni magad!”



Mindegy, hány év is adatik; az a fontos, hogy...

Mindegy, hány év is adatik; az a fontos, hogy addig mit csinál az ember.

Váci Mihály 1970. április 16-án hunyt el.

Testileg kezdettől fogva beteg volt, de lelki élete maga a költői magasságokba emelt egészség, benső összhang. Egy harmonikus lélek háborodott fel a külső valóság diszharmóniáin, megbélyegezve az embertelent, ünnepelve az emberségest.

Megadatott neki, hogy valóban a nagy tömegek népszerű költője legyen. Nem élt kétszer annyi időt sem, mint Petőfi, nem feleannyit sem, mint Dzsambul.
Nyilván könnyelműség volt tőle, hogy elfogadta a meghívást Vietnamba: a trópusi hőség nem volt veszélytelen az ő reménytelen vérnyomásának. De a mindent látni, mindent ismerni és érteni akaró vágy mindig is erősebb volt benne, mint az óvatosság.
Ott is érte a minden percben várható váratlan halál, Hanoiban, a forró égöv alatt.

És neki volt igaza: mindegy, hány év is adatik; az a fontos, hogy addig mit csinál az ember.
(forrás: http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/vacim.htm )



Balsejtelmek gyötörték

Katona József - drámaíró, a Bánk Bán szerzője- 1830. április 16-án halt meg.

Érdekes, hogy „Katonát élete utolsó évében balsejtelmek gyötörték.

1830 újév napján azt mondta Elszánt Ferencz barátjának, hogy abban az esztendőben, Malákiás napján (április 15.) valami nevezetes dolog történik vele: vagy megházasodik, vagy sok pénzt nyer, vagy meghal. Sejtelméből az utóbbi valósult.
Egy nappal csak Malákiás nap után, április 16-án, az úriszék tartott ülést, ülés után a tisztviselők együtt korcsmában ebédeltek. Katona ebéd után hazament, hogy inget váltson, mert izzadott és a lakomáról anyjának egy papírosban édességet vitt haza. Otthonról elment a kávéházba, onnan Danis László barátjával, akinek már az ebéd alatt szívfájásról panaszkodott, hivatalába indult.

A városház kapujában egyetlen jajkiáltással összerogyott és meghalt. Családjának egy Heiter Jakab nevű városi tizedes vitte meg a gyászos hírt. A főbíró rögtön intézkedett. A holttestet hazavitték és szobájában helyezték ravatalra”. (forrás: http://www.bacstudastar.hu/kj-halala)



A Godot-ra várva szerzője ezen a napon született

Samuel Beckett művét azért kedvelem, mert hasonlónak érzem magam a főszereplőihez. Bolond nagy hittel én is vártam Istent, de Ő soha nem érkezett meg.

Dublini középosztálybeli protestáns családból származott, apja építési ellenőr, anyja ápolónő volt. 14 éves korától a dublini Trinity College-ban tanult, ott, ahol annak idején Oscar Wilde is. Csendes, zárkózott gyermek volt, ahogy egyszer gyermekkorára visszatekintve megjegyezte: csekély tehetsége volt a boldogsághoz. A magányos gyerekből magányos fiatalember lett, aki néha annyira lehangolt volt, hogy naphosszat csak feküdt az ágyában, s akit csak sok idő és megfelelő mennyiségű ital segítségével lehetett hosszabb társalgásra rávenni. A nők mindezek ellenére kedvelték, ám ő nem akarta senkivel megosztani magányát. (folytatás: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=13229)



„… kizárólag tőlem függ, hogy az történjék, amit akarok”

„Napok óta valami nyomasztó rossz hangulat miatt kínozgatom magam, mikor csak tőlem, csak és kizárólag tőlem függ, hogy az történjék, amit akarok”. Secretes gondolkodású, gondolhatjuk a fenti idézete alapján Sarkadi Imréről, aki ezen a napon- 1961. április 12-én – hunyt el.

Szerencsétlen napon, augusztus 13-án született – olvasható az Irodalmi Jelen egyik lapján az íróról.

Kortársai szerint virtuskodó alkat volt, élete szakadatlan játék a halállal, az önpusztítással.

Halála így következett be:

"Akik jól ismerték, öngyilkosságot gyanítanak; akik még jobban ismerték, balesetnek vélik, olyan balesetnek, amely ha nem ekkor, hát máskor okvetlenül bekövetkezett volna. Hiszen máskor is megtörtént, hogy alkoholtól bódult fejjel felmászott egy háztetőre, és kötéltáncoshoz méltó akrobatikával végigment a tetőzet gerincén, és máskor is megesett, hogy két kézzel kapaszkodva az ablakpárkányba, kifüggesztette magát többemeletnyi magasságban, majd visszahúzódzkodott, és nevetve kért még egy pohár pálinkát. Hát egy ízben így zuhant a halálos mélységbe egy nagyon sokemeletnyi ablakból”. ( forrás: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-0958/sarkadi-imre)



Egy igazi tűzrőlpattant menyecske

Ezen a napon- 1952. április 12-én - született Oszvald Marika, Kossuth-díjas színésznő, aki egy igazi tűzrőlpattant menyecske. A lendületét, a hihetetlen energiáját még a videói is remekül érzékeltetik.

https://www.youtube.com/watch?v=-NfJCcnQjYw
https://www.youtube.com/watch?v=-lykcoo0b_8
https://www.youtube.com/watch?v=zc4ZQadXJqM

Isten éltesse sokáig!



Márai Sándor is ezen a napon született

Márai Sándor élete és munkássága 10 percben: https://www.youtube.com/watch?v=ZajagjXLFA4

+ egy idézet:

„Egy délben, ősszel, meghalt apám. Erővel halt meg, méltósággal és példásan. Mintha megmutatta volna, hogyan kell meghalni. - Kezeim között halt meg, s ettől a pillanattól módosult halálfélelmem; nem félek már úgy, s nem a haláltól félek, nem attól az ismeretlentől, borzalmastól; inkább csak az életet sajnálom itt hagyni, az élet ízét és illatát követelem a halálon; de abban a pillanatban, mikor apám behunyta a szemeit, megértettem, hogy a halál nem rossz és nem jó, nincs semmiféle jellege.”



Vajon mi lehet a zenés sztori csattanója?

Hernádi Judit – Director: https://www.youtube.com/watch?v=8MC2O9rmABA

Hernádi Judit ma szülinapos, így nem célszerű tőle megkérdeznem, de máskor majd felhívom! :)
Isten éltesse sokáig!



1165. április 11-én halt meg IV. István magyar király

IV. István (1163-1165) ellenkirályként nem hagyott különösebben mély nyomot a magyar történelemben, leszámítva a királyok számozásának személye miatti időnkénti bizonytalankodását. A történeti emlékezet úgy tartja nyilván, mint gátlástalan törtetőt és sikertelen uralkodót. A Képes Krónika mint trónbitorlót tartja számon, a görög krónikások viszont megőrizték az utókor számára a halálának mikéntjét, amely inkább módszerében, semmint kegyetlenségében lehet érdekes a számunkra.

Folytatás: http://napitortenelmiforras.blog.hu/2016/04/07/hogyan_oljunk_meg_egy_arp...



József Attila születésnapja - A költészet napja

CURRICULUM VITAE

1905-ben születtem, Budapesten, görög-keleti vallású vagyok.
Apám - néhai József Áron - három esztendős koromban kivándorolt, engem pedig az Országos Gyermekvédő Liga Öcsödre adott nevelőszülőkhöz. Itt éltem hét éves koromig, már ekkor dolgoztam, mint általában a falusi szegénygyerekek - disznópásztorkodtam. Hét esztendős koromban anyám - néhai Pőcze Borbála - visszahozott Budapestre s beiratott az elemi iskola II. osztályába. Anyám mosással és takarítással tartott el bennünket, engem és két nővéremet. Házaknál dolgozott, odajárt reggeltől estig s én szülői felügyelet nélkül iskolát kerültem, csibészkedtem.

A harmadikos olvasókönyvben azonban érdekes történeteket találtam Attila királyról és rávetettem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekeltek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért is, mert Öcsödön nevelőszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése azt hiszem döntően hatott ettől kezdve minden törekvésemre, végső soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit ő maga gondol, hogy Attilának hívják.

Kilenc éves koromban kitört a világháború, egyre rosszabbul ment a sorunk. Kivettem a részemet az üzletek előtt való álldogálásokból, - volt úgy, hogy este kilenc órakor odaálltam az élelmiszerüzem előtt várakozó sorba és reggel fél nyolckor, mikor már sorrakerültem volna, jelentették ki az orrom előtt, hogy nincs több zsír. Úgy segítettem anyámnak, ahogyan tudtam. Vizet árultam a Világ moziban. Fát és szenet loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen fűtenivalónk. Színes papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorsban élő gyerekeknek. Kosarakat, csomagokat hordtam a vásárcsarnokban stb. 1918 nyarán Abbáziában üdültem a Károly király féle gyermeknyaraltatási akció jóvoltából. Anyám már betegeskedett, méhdaganata támadt s ekkor én magam jelentkeztem a Gyermekvédő Ligánál - így rövid időre Monorra kerültem. Visszatérvén Budapestre újságot árultam, bélyegekkel, majd kék, fehér és postapénzzel kereskedtem, mint egy kis bankár. A román megszállás alatt kenyeresfiú voltam az Emke kávéházban. Közben - öt elemi elvégzése után - polgári iskolába jártam.

1919 karácsonyán meghalt anyám.
Folytatás: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/curri...

Az önéletrajzi részlet utolsó sorához hoztam tőle egy verset:
József Attila - Kései sirató: https://www.youtube.com/watch?v=cjzPmkpoeeE