Valóban van Isten

Ez az eset valóban megtörtént velem. Álmomban láttam Isten országát és az ott lakókat. Álmomban történt és nem először. Az álom úgy kezdődött, hogy egy sötét szobában voltam démonok társaságában. Átkokat szórtak rám, fizikálisan kínoztak, felemeltek a levegőbe, majd földhöz csaptak. Ekkor én elkezdtem könyörögni Istenhez, hogy bocsássa meg a bűneimet, földre estem a fájdalomtól és imádkozni kezdtem.

Ekkor a sötétségből hirtelen világosság lett és egy próféta féle (látszott rajta, hogy Isten szolgája, gyönyörű barna köpeny volt rajta, és a szavaiból, lényéből érezhető volt, hogy szent) azt mondta nekem. "Az Úr látta amikor sírtál és könyörögtél hozzá és megbocsájtotta a bűneidet." Ekkor odamentem ehhez a szenthez és átkaroltam. Olyan szeretetet éreztem mint még soha. Ezek után azt mondta lejárt az időm. Én ezt akkor úgy értettem meghaltam. Megmutatta nekem Isten országát, ami tele volt emberekkel. Beszéltem nekik a földi problémáimról, és ők figyelmesen hallgattak. Nagyon sokan voltak, de majdnem mindet megöleltem. Isten országában az emberek nem unatkoznak. Valaki festő, van aki mással foglalkozik. Az tetszett nekem a legjobban, hogy amíg ezen a helyen voltam, óriási figyelmet kaptam. Minden szavamat itták, volt hogy egyszerre heten figyelték mosolyogva és óriási szeretettel mit mondok. Ezeket amiket leírtam, tényleg átéltem. Van Isten, személyesen nem láttam, de a szolgálóit igen! Kíváncsi vagyok a kommentekhez...

Címkék:

Hozzászólások



A múltkor...

de egy másik fórumon feltűnt, hogy a házigazda önmagával beszélget. :)
"Köszönöm a kérdést XY" - írta, de 100 százalék, hogy a kérdést is Ő fogalmazta.

 

szia 2

:)

ket otletem van, talan hasznukat latod
- nezz utana mindennek, ami az almokkal foglalkozik
alomfejtes, alomkepek ertelmezese, szines vagy fekete feher almok, tapinthatosag, izleles, szagok, hangok hallasa az almokban, pszichologiai alomertelmezesben : tudatalatti, vallasban : jelenések

- a szeretetet, amit az almodban ereztel, most probald a valosagba is atultetni..

idezek egy konyvbol:
"a matematikát, az algebrát, a geometriát Zotek kozmogóniai ábrákkal,szimbológiával s a Kabbala számtörvényeivel vetette össze. A biologia jelenségeit Goethe kortársának, Chladni doktornak az akusztikai konfigurációival, a hangrezgések törvényével támasztotta alá, s amikor egy üveglapra szórt finom homokrétegből a Zotek kezében megzendített hangvilla szabályos geometriai ábrákat alakított ki, amelyek a természet minden síkján ugyanígy kiformálódtak a kristályvilágtól az élő sejtekig, mestere csendesen megszólalt a Genezist idézve: - Kezdetben vala az Ige..."

valami ilyesmi a lenyeg szerintem



Ne akarjátok túlmagyarázni

Ez egy álom volt, de nagyon valóságos, és amit éreztem az a tiszta szeretet volt, nem a tudatalattim kivetülése. Kár, hogy úgy alkotsz véleményt szabox, hogy fogalmad sincs az egészről. Higgy amit akarsz, de te ne mond nekem, hogy el kell, hogy szomorítsalak, mert ez a mondatod mögött az van, hogy te tudod a frankót. Fingod sincs mi történt velem az álomban, de ennek ellenére azt gondolod te tudod, hogy mi történt velem. Olyan dolgokba amikhez nem értesz ne üsd bele az orrod.

Kösz
hereandnow



Kedves Hearandnow!Ezer éve

Kedves Hearandnow!

Ezer éve nem jártam itt az oldalon, de Nagyon szép ez az álom. Szerintem az is lehetséges, hogy ez egy megerősítés volt a felsőbb énedtől, vagy segítődtől, hogy létezik Isten országa. Afféle felsőbb segítség, mert esetleg valamiért bizonytalan és kétségbe esett voltál mostanában.
Ilyen álmom nekem még sajnos nem volt, de régebben volt egy olyan tapasztalásom, hogy éjszaka valahogy azt éreztem, hogy az akkor már nem élő édesapám és még valaki bejön a szobámba. Általában hason alszom és nem mertem felnézni, egy idő után azt éreztem, hogy nem is édesapám, hanem valamilyen jóindulatú lény. De nem tudtam, hogy kicsoda és a jó szándéka ellenére, mégis féltem tőle. Egyszer csak azt éreztem, hogy valami belémárad. Nem akarom túlmagyarázni utólag, nem tudom, mi volt ez, de gyakorlatilag azt éreztem, hogy odatapasztott az ágyhoz, nem bírtam megszólalni sem, pedig megijedtem és kiabálni akartam a másik szobában alvó férjemnek, hogy valaki vagy valami itt van, ő érzi és látja-e. Óriási forróság, meleg szeretet árasztott el mindenhol. Akkoriban volt pár hónapos a második lányom és elég sok problémával küszködtem akkoriban és úgy éreztem, nem vagyok felnőve a megpróbáltatásokhoz, kissé depresszív voltam akkoriban. A lényeg, hogy nagyon erős energiákat éreztem, amikor arról még nem tudtam, hogy micsoda, ezért kissé megijedtem ettől az egésztől. Nem tudtam megszólalni továbbra sem, a kislányommal egy szobában aludtam akkoriban, mert még etetni kellett éjszaka. Egy idő után gondolati úton azt mondtam ennek a valaminek, hogy nem tudom, hogy ki vagy mi ő és mit csinál velem, de kérem, hogy ne bántsa a kislányomat, meg engem sem és mivel félek ne maradjon túl sokáig. Kb. olyan fél perc múlva el is múlt ez a forróság és már meg tudtam szólalni. Nem tudom mi történt, megnyugodtam és utána elaludtam. És másnapra elmúlt a depresszióm, az állandó aggodalmaskodásom és meg tudtam oldani a feladataimat.
Mivel érdekel az ezotéria, az önismeret, a tudatosítás és Isten országa, így azóta megosztottam az élményemet egy látó barátommal és egyszer egy integrál szemléletű pszichológussal is, az egyikük azt mondta, hogy nem kell félnem ettől, megnyílt egy csatorna bennem, a másik pedig azt mondta, hogy ez a segítőm volt, mert nagyon rossz passzban voltam akkoriban és ilyenkor előfordul, hogy abban a képben jelenik meg a segítő, aki kedves számomra. Azóta megtanultam meditálni, tudatosan megnyitni a csakráimat és azóta előfordul, felsőbb énnel való kapcsolatot felvenni és előfordul, hogy meditációkban hasonlóan erős energiákat érzek, mint amit akkor kaptam. :-))
Szóval létezik Isten országa szerintem is. Épp most olvasok egy könyvet is erről, mármint Isten országáról, egy amerikai pszichiáter vagy pszichológus írta, aki hipnózisban vitte el az embereket előző életükben történt haláluk utáni élmény leírására, ezeket adja közre a könyvben, "Lelkünk útjai" a címe. Nagyon érdekes és hasznos olvasmány azok számára, akik félnek a haláltól, bár én nem ezzel a célzattal kezdtem olvasni, nekem is ajánlotta valaki.
További hasonlóan szép álmokat kívánok neked.

Üdv. Krisztina



A lényeg

"álmodban "kaptál" egy ilyet... kvázi, erőt a hétköznapokhoz."

Szerintem ez a legfontosabb, hogy erőt kapjunk a hétköznapok elviseléséhez.
Ezért alakultak ki a vallások is. Segítettek elviselni a hétköznapok nehézségeit.
Ha valaki nem vallásos mi, ki, segít elviselni a hétköznapokat?
Kitől kapott erőt álomban? Önmagától? Miért nem kap mindenki erőt?
Miért kell valakit elszomorítanod a hatalmas tudásoddal?
Ő nem T.k, Kazsu, 1/2barát, stb. aki hittérítésbe fogott.

Szép estét :)



El kell szomorítsalak... az

El kell szomorítsalak... az álmodbeli dolgok a te tudatalatti kivetüléseid. Szerintem, vágysz a figyelemre, egy nyugodt helyre, ahol nincsenek problémák.. kvázi a hétköznapokban menekülsz ezektől és annyira erős lehet benned ez a vágy, hogy álmodban "kaptál" egy ilyet... kvázi, erőt a hétköznapokhoz. Isten "országa" alapvetően bennünk van, és amíg nincs felfedezve és élve a hétköznapokban, addig csak "tévelygés" van ez ügyben...

Én ezt gondolom...



Kedves Zsu

Nem kell félned többé az úrtól.
2012-től mindenkinek megbocsájtja a bűneit.
Még neked is.
Most már csak magadnak kell megbocsájtanod a vétkeidet.



.

"Ne jópofizz Enti... Eleget ocsmánykodtál a Jézus topikomban. Vagy már megtértél?"

Igen:) MOST a Szeretetünnep alkalmából megtértem :)

Jó hogy vagy Zsu :)

Nélküled dög unalmas lenne:)))



Kedves Enti!

Az álom nagyon valósághű volt. A sötétség elviselhetetlen volt, amit először láttam. Félelem, kétségbeesés, testi lelki fájdalom, ez jellemezte azt az állapotot. És úgy éreztem ekkor, hogy valami sötét démoni erő van jelen. Ekkor kezdtem el imádkozni az Úrhoz és az ima által átkerültem a fényességbe, a szeretetbe. Annyira boldog voltam, hogy azt szavakkal nem lehet leírni. A szent azt mondta: Isten látta szenvedéseidet és megbocsájtott neked. Az időd lejárt. Ezt az időd lejárt dolgot nem igazán értettem. Abban a pillanatban az jutott eszembe meghaltam. Átkaroltam a szentet és az a szeretet amit éreztem, leírhatatlan volt. Ezután kerültem Isten országába, ahol mindenki aki ott volt szorgoskodott. Valaki például festett. Erre emlékszem, a többiek nem tudom mit csináltak, de ők is el voltak foglalva. Sorban öleltem meg őket, egyiket a másik után. Amikor beszéltem földi dolgaimról egyszerre figyelt mindenki aki ott volt, figyelték mit mondok, mosolyogtak, szeretet áradt belőlük. Sajnos az álom után felébredtem, jó lett volna ott maradni. Nem vagyok mélyen vallásos, de valahol legmélyen hiszek Istenben és az örök életben.

Mit szóltok a leírtakhoz? Minden úgy történt ahogy leírtam, kérlek kommentáljatok



.

"Isten országában csak MOSOLY, SZERETET, VIDÁMSÁG uralkodik."

Nem gondolod, hogy ez lenne az életfeladatunk?
Megvalósítani "Isten országát" a Földön.
Úgy tűnik nem lehet elmenekülni a feladat elől.

Örömteli napokat :)



Ez ami történt velem annyira, de annyira valóságos volt..

Ott volt a sötétség először, ahol fájdalom, kín és félelem volt. Aztán jött az imám az Úrhoz, majd a fényesség. Aztán a szent, aki tolmácsolta felém Isten szavait és akit szeretettel átöleltem. Majd jöttek szép sorban Isten országának a lakói, akik közt olyan szeretetet éreztem, hogy NEM AKARTAM VISSZAJÖNNI A FÖLDRE. De sajnos vissza kellett. És valóban nem akartam visszajönni. Olyan SZERETET uralkodik Isten országában, hogy aki egyszer azt megtapasztalja, többé nem akar visszajönni ide, mert itt az igazságtalanság uralkodik, a félelem, a megélhetésért folytatott küzdelem, de Isten országában csak MOSOLY, SZERETET, VIDÁMSÁG uralkodik.



.

"Isten országa bennetek van."
/Jézus/
Hiába 2000év kereszténység, az emberek láthatóan most sem értik Jézus szavait.
A halálközeli élménybeszámolókból kiderül, hogy mindenkinek a saját hitrendszere/képzelete szerint alakul a szellemvilági élete.
A hinduk, buddhisták, muszlincák" nem fognak Jézussal találkozni "odaát".
A keresztényeket nem Buddha várja a kapuban.
A démonok nem mások, mint a negatív gondolati energiák. Ezeket kell pozitívra cserélni és megszűnik a zaklatásuk álmaink alatt.
Öleld át saját magad gyermekien tiszta részét.
A tévedés eshetőségét fenntartom magamnak :)



Álmainkban bebarangolhatjuk Isten országát.

Lelkünk határtalanul szabadon vándorol a szellembirodalomban.

Szilvácskának:
nem a sírás az ami Őt megindítja, csak a SZERETET. Isten országában a szeretet az ami számít. És Isten országa a Föld is.