Azonosság

Csak sétáltunk a ropogó hóban a belváros csendes utcáin. Te olyan bohém voltál és felvágott nyelvednek teret hagyva szellőztetted manduláidat (már ha volt).
Én meglepően csendes voltam és ittam szavaidat. Minden részlet felidézett bennem egy képet, azokat emésztgettem.
Sztorijaid lehangoltak, mind mélyebbre vittek az emlékeimben, de egyszerűségem és őszinteségem fenntartotta az egyensúlyt. Nem váltam szomorúvá, nem ejtettem könnyet, mint más ilyen esetekben, őszinte mosollyal figyeltem kifejező arcod, hogyan segít a történetmondásban.
4 éve történt, amikor páros lábbal rúgtak ki és ezt részletezed. Ismerteted, hogy te már el is képzelted a közös életet. Láttad magad előtt saját gyerekeiteket és a felhőtlen életet. Míg a halál el nem választ benneteket, éltek boldogan, egymásnak. A halál neve Palika volt. Vele csalt a csajod.
Kilóra megvásárolták a főnököd és te nem akarod, ha téged is megvennének félkilónként. Elbocsájtanak és te most is szomorú vagy. Becsületes életed már egy hernyó sem értékeli, de te görcsösen ragaszkodsz hozzá.
Csavargunk a kőtáblák között és hallgatjuk a csendet, mélyeket lélegezve. Neked is kérdéseid támadnak irányomba.
Letudom mindet egy lágy mosollyal az arcomon. Feléd fordulok. Megfogom forró kezeidet és a szemedbe nézek. 22 éves vagyok. Halálosan szerettem valakit, pótanyát is játszottam egy ideig, éltem semmiből is, alázott a főnököm is. Mindent elmondtál rólam.

...majd tovább sétáltunk a szakadó hóban és felváltva meséltünk egyforma életünkről, mert tudtuk, bármit mond az egyikünk, az ugyanúgy vonatkozik a másikra is...