Még mindig egyedül vagyok, de per pillanat nem baj

Az élet tényleg csupa fordulat.
Rájöttem valamire. Jó kérdéseket feltenni.
Igenis hasznos. Tök mindegy kinek, és hogyan és hova. Üvöltsd bele a semmibe. Ha fáj a szíved, lelked, akármid, két fájdalomroham között kérdezd, kiáltsd, hogy miért???

És jönnek a válaszok. És hamar. Istenem...nagyon furcsa.
Ugyanazokat a dolgokat, embereket, történéseket órák különbségével teljesen másképp érzékelek. Pár órával ezelőtt amit gyűlöltem, azt most már nem gyűlölöm. Kezdem elfogadni. Hogy szeretni-e? Azt nem tudom. Nem tudom igazán, hogy ezt a szót mire is használjam még "szeretet". De majd kiderítem, kiderítjük. :-)

Kapcsolataink átvizsgálása
Nagyon sokat segített krízis helyzetemben az, amit egyik "spiri, ezo, útkereső..." tanfolyamon adtak fel házinak.
Írjuk össze életünkben a számunkra fontosabb emberekkel való kapcsolatunk milyenségét, ill. mit jelentenek, esetleg mit szimbolizálnak életünkben ezek az emberek.

Elkezdtem összeírni, átgondolni, hogy bizonyos emberek mit jelentenek nekem, mit adnak az életemhez, én hogyan viszonyulok hozzájuk, mi a véleményem róluk, stb. Tehát meg kell vizsgálni a kapcsolataidat.
Persze tök őszintén, és minden hazugságot félrerakva, tehát "tök önzően", csak a saját szemszögemből néztem a velük való kapcsolatomat és leírtam, amiket gondolok, érzek róluk.
És nem azt, hogy miért, tehát nem is válaszokat kerestem, hanem egyszerűen leírtam ami van, amit tapasztalok, tehát azt, hogy milyenek ők, miket csinálnak, milyenek a közös élményeink, saját életemben az általuk mutatott, mondott szavakat, tetteket mire használom.
És nem róluk kaptam válaszokat, hanem magamról. Már értem, hogy bizonyos dolgok például miért nem mennek az életemben. Mert talán még sosem próbáltam ki, hiszen tartottam egy embert arra, hogy helyettem megéljen valamit, és átadja a tapasztalatait. Ilyen például, hogy van egy ember, akinek annyira fontos számomra a véleménye, hogy az csak na. Igazat adok neki mindenben, mert nagyon felnézek rá. Sokkal többnek gondolom őt magamnál bizonyos dolgokban. Tehát életem minden történéséről beszámoltam neki eddig, és vártam a reakcióját, véleményét, stb. És ahogyan reagált az én tetteimre, kérdéseimre azokat fogadtam el sajátoménak.
El sem gondolkodtam azon, hogy és nekem egy-egy helyzet mit is jelent, hiszen sosem kellett nélküle döntenem, hiszen ha bajban voltam, mindig ott volt.
És most hirtelen nincs. És magamra lettem utalva. Eltűnt a kis "szűrőm", aki segített mindig eligazodni. Aki megmondta, hogy mi a jó, és a mi a rossz.
Ahogy felnövünk tudatában kéne lennünk abban, hogy mi a jó és a rossz, de mi útkeresők, vagy szemnyitogatók, tudjuk, hogy attól, hogy valaki 18 éves lesz nem biztos, hogy felnő. Bár nem is ez a fontos, felnőni, és utat keresni. Azt hiszem ezek a szavak, vagy érzetek, amik ezen szavakhoz társulnak kicsit elavultak manapság.
Na de már megint cikázok a gondolataim kavalkádja között....
És ha nekem kusza, akkor Neked is kedves olvasóm az, bár ha egyek vagyunk, akkor talán annyira nem :-)))

--- --- --- ---
Irtó sokat segített az előbb említett kis házi feladat. Sok mindent megértettem magamról. Remélem ez így is marad. Jó lenne végre úgy fejlődnöm, hogy érezzem, hogy tényleg egy lépcsőt feljebb léptem, tényleg közelebb kerültem a megismeréshez.

Érdemes megcsinálni bizonyos tárgyakkal is a kapcsolat vizsgálatot, ha akarjuk. Mondjuk az otthonoddal, hogy mit jelent az számodra. Milyen a viszonyod vele, vagy bármit amit gondolsz. Hogy érzed magad otthon, mi az amin változtatnál az otthonodban és miért? Mit szimbolizál Neked az, hogy otthon, a lakásod, a házad, vagy ahol éppen laksz.
Ezt is a tanfolyamon javasolta a tanfolyamvezető.

Ahogy kirajzolódnak elmémben a válaszok, ahogy megértem, hogy egy-egy kapcsolat, egy-egy ember miért is van az életemben, (és esetleg most már miért nincs) enyhül a fájdalom.
Nem biztos, hogy rögtön elmúlik, hiszen az elvesztés, és önmagában a megértés talán nem mindig felemelő dolog, de tényleg fejlesztő hatásúak. Fejleszt a fájdalom is azt hiszem. Bár nem is a fájdalom, hanem jelen esetemben úgy éreztem, hogy elvesztettem valakit -> Így indult a krízis helyzetem. Utána jött az emiatt érzet elhagyatottság érzés, magány, egyedül maradtam, mi értelme így az életnek, stb. érzések. (Meg is szenvedtem az elvesztést, átéltem valamennyire a fájdalmat(mintha meghalt volna, mintha elhagyott volna, mintha átvertek volna). Aztán csak jöttek a kérdések, hogy miért, mi értelme ennek, miért kell ezt megélnem stb.
Igazából konkrét válaszok nem jöttek. Sőt, a közeli emberek inkább elfordultak tőlem, mert hát nem igazán viselkedtem kedvesen senkivel sem az utóbbi pár napban. Inkább mindenkire mérges voltam, az egész világra. Úgy éreztem, hogy itt kéne mindenkinek lennie és nekem segíteni, és megértenie. De nem jött nagyon senki...
Ezáltal még jobban egyedül maradtam. Aztán nem volt kihez fordulnom, csak magamhoz, és elkezdtem megismerni, felismerni a gondolataimat...

Még nagyon sok megismerés, felismerés vár rám. Nem mondom, hogy nem félek, de jöjjön aminek jönnie kell...

Az a furcsa, hogy sok mindenről néha úgy gondolom, hogy tudom, hogy miért van, miért létezik, meg is értem, talán el is fogadom (de csak kicsit), mégis fájdalmat okoz. A fájdalmakat, a szenvedést nem akarom.
Aztán jön a fájdalom, a hiszti, stb., és az átéléssel fogadom be valahogy magamba. És azáltal, hogy én magam megértek, átélek dolgokat, enyhülést tapasztalok a fájdalmamban. De úgy gondolom, hogy bármikor megint kezdődhet elölről. Ez nem olyan jó érzés... De ez van!

Jó érzés enyhülni, felismerni, mégsem vágyom fájdalmakra, holott valahol érzem, legalábbis egyelőre úgy érzem, hogy a fájdalmak bizonyos fajtái visznek közelebb az igazsághoz, a való élethez, a léthez, istenhez, isteni önmagamhoz.
De azért reménykedem ez csak picit szelet amit tudok, egyelőre.
Szeretném úgy megtapasztalni az igazságot, hogy ne kelljen szenvedést átélnem.

Egy kicsit most nekem a megismerések olyannak tűnnek, (hülye hasonlat lesz) mint amikor valaki a lábára sokkal kisebb cipőt vesz fel, abban jár-kel egész nap, közben ugyebár kínok kínját éli meg, hiszen rettentően szorítja őt az a cipő. Aztán este amikor leveszi nagy megkönnyebbülést, nagy enyhülést érez.

Szóval, én ma levettem a számomra szűk, szorító cipőt. Már csak az nem világos számomra, hogy akkor miért is kellett felvennem??? Hiszen teljesen egyértelmű: ha szűk, szorító cipőt hordasz, abban bizony fájni fog a lábad...

Hozzászólások



:)

"Üvöltsd bele a semmibe. Ha fáj a szíved, lelked, akármid, két fájdalomroham között kérdezd, kiáltsd, hogy miért???"

Már jó párszor üvöltöttem, mint egy sakál, megfeszítve az összes hangszálamat, de nem történt semmi, ... hiszen válaszokat nem kaptam.