Hitetlenség ereje - Közkincs és ingyen

"Tanítottak valamit, éltünk egy kultúrában, mely szabályokat állított fel és idővel gondolkodásunk irányát befolyásolta. Nehéz ettől szabadulni. " A társadalmunk és a társadalmi szokásain belénk sulykolták, hogy a hitnek ereje van és a hitetlenség és a kritika is rossz dolog. Pedig ez egy téves dogma, legenda, mítosz vagy akár babonának is nevezhetném.

Hiszen a mai világunk vívmányait éppen a hitetlen embereknek köszönhetjük, akik nem hitték el, hogy valamit ne lehetne megvalósítani. Nem hittek az addig beléjük nevelt dogmákban, hanem túlléptek rajta. Vagy egyszerűen, ahogyan Albert Einstein írja:" Mindenki tudja,hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja."

Miért is erősebb a hitetlenség a hitnél, vezessük le matematikával:

1 x 1 = 1
(-1) x (-1) = 1

Tehát a semmiben sem hívés logikailag és érzelmileg ugyan azt adja ki, mintha valaki nagyon erősen hisz valamiben. Sőt az által még erősebb a hatása, hogy valamit alapból nem elhinni sokkal könnyebb, mint elhinni. Szöveggel:

hit: Edison elhiszi, hogy ő tudni fog villanykörtét gyártani.
hitetlenség: Edison nem hiszi el, hogy képtelenség lenne villanykörtét gyártani.

Nos szerintem ez utóbbi felfogás és életszemlélet erősebb, mint a hit. Ez az igazi titok, amit tényleg kevesen tudnak és ráadásul én ingyen adom, nem csinálok belőle üzletet. Mer a the secret című könyv csak egy réges-régi agyonfeldolgozott módszertan újabb és teljes mértékben üzleti célú feldolgozása csak.

Hozzászólások



odżywki na masę

canada goose jackets
coach outlet
mont blanc outlet
kate spade outlet
polo ralph lauren
canada goose outlet store
adidas yeezy
coach outlet online
coach outlet
pandora outlet
pandora outlet
ugg boots on sale
adidas yeezy shoes
longchamp handbags
pandora outlet
tory burch shoes
gucci outlet online
michael kors outlet clearance
polo ralph lauren
ugg boots clearance
ralph lauren uk
cheap nfl jerseys
ugg boots
coach outlet
canada goose outlet
nike outlet
kate spade handbags
louis vuitton handbags
coach outlet
ultra boost
louis vuitton handbags
true religion outlet store
cheap air jordan
fred perry outlet
michael kors outlet
ralph lauren
pandora outlet online
cheap jerseys wholesale
michael kors outlet clearance
polo ralph lauren outlet
polo ralph lauren
michael kors handbags outlet
michael kors outlet online
nike shoes
adidas outlet
pandora
michael kors outlet clearance
polo ralph lauren outlet
michael kors outlet
coach outlet
uggs outlet
michael kors outlet clearance
christian louboutin shoes
michael kors handbags
michael kors outlet
mulberry handbags
polo ralph lauren outlet
coach outlet online
pandora charms
giuseppe zanotti shoes
coach outlet
mbt outlet
coach outlet
ralph lauren outlet
polo ralph lauren
coach outlet online
coach factory outlet
christian louboutin shoes
mcm handbags
canada goose jackets
mont blanc pens
cheap oakley sunglasses
snapbacks wholesale
coach factory outlet
lacoste shirts
pandora rings
pandora charms
nmd adidas
coach outlet
pandora
clarks shoes
tory burch outlet online
canada goose jackets
polo outlet
kate spade outlet
coach outlet
air jordan retro
true religion jeans
nfl jerseys
nike shoes
cheap jordan shoes
christian louboutin
kate spade outlet
polo ralph lauren
christian louboutin sale
nike huarache
ralph lauren outlet
michael kors handbags clearance
canada goose outlet store
cheap air jordan
vans shoes
michael kors
pandora charms
fitflop sandals
nike shoes
michael kors outlet online
oakley sunglasses
fred perry polo shirts
polo outlet
giuseppe zanotti shoes
canada goose jackets
moncler outlet
pandora outlet online
michael kors outlet online
ugg outlet
cheap uggs
michael kors outlet
oakley sunglasses wholesale
nike outlet store
michael kors outlet
coach outlet
ugg outlet
kate spade outlet online
ralph lauren
canada goose jackets
polo ralph lauren shirts
michael kors handbags
michael kors uk
michael kors outlet
michael kors outlet online
longchamp handbags
true religion jeans
cheap oakley sunglasses
christian louboutin shoes
nfl jerseys
christian louboutin outlet
coach factory outlet
adidas outlet
polo outlet
pandora charms
mulberry outlet
pandora jewelry outlet
michael kors handbags
manolo blahnik outlet
ugg outlet online clearance
ralph lauren polo
pandora bracelet
true religion jeans sale
pandora charms sale clearance
pandora jewelry
polo ralph lauren
ralph lauren outlet
christian louboutin shoes
pandora outlet
louboutin outlet
michael kors outlet clearance
kobe shoes
supreme uk
kate spade handbags
ugg boots clearance
pandora jewelry outlet
supreme t shirts
pandora jewelry
coach outlet
polo ralph lauren
fred perry polo
cheap ugg boots
pandora charms
moncler jackets
polo ralph lauren outlet
ray ban sunglasses outlet
ray ban sunglasses outlet
cheap ray ban sunglasses
canada goose outlet store
ugg outlet
polo outlet stores
michael kors outlet clearance
ralph lauren polo shirts
nike air max
moncler jackets
polo ralph lauren
hermes belts
converse
kate spade outlet
rolex watches
nike outlet online
kate spade outlet online
coach outlet online
pandora charms
ferragamo shoes sale
mbt shoes
ray ban sunglasses
ugg boots on sale
uggs outlet
coach outlet
nike shoes outlet
polo outlet
tory burch sandals
coach outlet
canada goose outlet online
yaoxuemei20180525



örökkévalóság

kicsit alszok. Szeretem, ha közben rám süt a nap. Na nem a szemembe. Most épp bevilágít az ablakomon.



**

épp ezt akartam írni!



:)

Így van:)
Szép napot mindenkinek!



**

Így van! Örökkön örökké!



*

örökké!



...

Behalt az oldal? - kérdezte IGe egy szűk évvel ezelőtt. Dehogy!

A Secret élt, ... él, ... és élni fog! Szeretem!



Kedves Ige!

Jó írás:)
Köszönöm!
Kellemes napot neked!



1502 olvasás 11 like

köszönöm



Mi van itt?

Behalt az oldal?



Napi Ige IGe-től:

Napi Ige IGe-től: A judeo-keresztény bibliában leírt Isten az több mint gonosz. Egy szörnyeteg. Aki ezt élteti, az sem lehet jó ember.



Azért vagyok itt, kedves IGe...

...mert életem legnehezebb, és legsötétebb pillanataiban nekem is elhozta valaki a világosságot az által, hogy elém tett egy-egy képet, szöveget, egy-egy cselekedetet, akármit, amire épp akkor szükségem volt, hogy kimozduljak, és előre lépjek. Én pedig ezt igykeszem meghálálni azzal, hogy amit kaptam, továbbadom, mert talán mások ezáltal jutnak hozzá, és nekik is sikerül továbblépni.:)

Ennyi:)

További kérdés?????



Keisla Akkor te?

Miért is vagy még itt???? :-)



Ebben a hangos könyvben...

...sok mindenre ott a válasz, persze csak azoknak, akik valóban szeretnének válaszokat kapni:)

http://www.youtube.com/watch?v=UZ8QTS8Z5j4&feature=bf_next&list=SP422D16...



Kazsu! A kérdésre miért nem

Kazsu!

A kérdésre miért nem tudsz egyértelműen felelni? Nem tudsz, nem akarsz, vagy félsz?
Beszélsz össze vissza és csak hárítasz. Miért?

Ez volt a kérdés, hogy megkönnyítsem a dolgodat: "Szerinted az emberiség elég tré, és menthetetlen.
Akkor Te tulajdonképpen miért is vagy ezen az oldalon? Mi a szándékod? Az őszinte szándékodra lennék kíváncsi. Ha ismered. Mit akarsz elérni, ha senkit sem lehet megmenteni?Mi a munkásságod célja itt? És hol van ebben a szeretet?"

Na erre válaszolj és egyértelműen, ne pedig háríts. Eddig mindig ezt tetted.Hárítottál, félrebeszéltél, de a kérdésre nem válaszoltál. Nos akkor most pótold kérlek.
Próbálj meg erőt és bátorságot gyűjteni és írd le.

Köszönöm.



Szkepticizmusban sem hiszek

Tehát nem vagyok szkeptikus. Ez tuti, hiszen a szkeptikusok hazai elnöke is elismerte, hogy a hitetlenségem ütközik a szkepticizmussal is.



SzivárványVirág! A kérdés nem

SzivárványVirág!

A kérdés nem az, hogy minek van itt és hogy kerül a főoldalra, hanem, hogy Te miért olvasod?



?

Hogy kerül egy szkeptikus írása, aki az egésze hülyeségnek tarja, a főoldalra. Meg egyáltalán minek jársz ide?



Hit ???

A hit csak vélekedés. Biztosnak vélni azt ami bizonytalan, vagy biztosan nem létező.

A tudás igazolt, vagy igazolható vélekedés



:-)) Kedves Ige! :-)

Rendben, hagyjuk Müllert, mert elviszi a lényegről a figyelmet.

Valahogy megpróbálom leírni, mi az, ami számomra félreérthető.

A "nem hiszek, mert nem..." mást jelent, mint a sima "nem hiszem". A "képtelen" szó is tagadás!

Ne add fel, csináld mert:
Tudod, hogy sikerül. = Nem lehet olyan, hogy nem sikerül.

Szerintem sokan érezték már valamelyiket, s kerültek valamilyen tudatos sodródásba, áramlásba, mikor elkapja a gépszíj és nem engedi valami hajtóerő, már-már szenvedélybe hajló, illetve józan észbe ütköző, s maga szerint mégis biztos belső késztetés. Nevezhetjük "hitnek" és ugyanúgy "nem hiszem, hogy nem"-nek, amiről te is írsz, és hitetlenségnek nevezed el...

A baj nem a hittel vagy hitetlenséggel van. Máshol kezdődik. Ha a hitetlenség vagy hit párosul agresszióval, ostobasággal és fanatikussággal, vagyis szélsőségessé és semmit el nem fogadóvá, sőt törtetővé és kinyilatkoztatóvá válik.

A matematikában Pólya György elmélete a nézőpontváltás. Ideillik, ha már matek. Nehéz élni és élni hagyni, pedig nem lenne rossz út. Hittel vagy anélkül, végül is mindegy, ha nem tukmálod rám a te igazad.

A hit, mint szó, ráadásul mindenkinek mást jelenthet. Az egyik vallásos Istenhitre gondol, a másik önmagába vetett hitre, a harmadik ... , de hisz ezt jól tudod.

Mert az nem lehet, hogy ne sikerüljön. Mert tuti, hogy sikerül. Mindkettő ugyanaz, ahogy írod. És mindkettő a Biztos vagyok benne, tudom érzése.

Ez az én megtapasztalt gondolataim, köszönöm, hogy megoszthattam veled. Lehet, hogy nem igaz. De lehet, fordítva is. Minden igaz és fordítva is.

:-)

Mit is mondott Einstein, szeretem ezt a mondását: a világon vagy minden csoda vagy semmi sem.
Nézőpont, szemlélet vagy hozzáállás kérdése?

Mit gondolsz?



Műller Péter???

Azzal eteti a hülyéket, amit megvesznek, meg bevesznek.



:-)

:-)

A hit biztos tudás. - Müller Péter.

:-))



Napi Ige IGe-től:

A tudásnak bizony súlya van.
El kell tudni viselni.
Aki nem tudja elviselni a tudás súlyát,
az inkább csak higgyen.



Na, semmi megjegyzés?

Hüüüüüümmmmm :-)