Jézus mondá vala? Úgy szeretlek, hogy megöllek.

A kereszténység végső célja, az utolsó ítélet egyenesen tömeggyilkossá teszi Jézus mítoszalakját, akit ezért ünnepelni? Hát szerintem ízlésficam.

Mohamed, Buddha, Konfuce léteztek, Jézus kitalált. Amíg számos más vallás, alapítója egyértelműen létezett, személyük történelmi tényszerűség, Jézus élettörténetét úgy lopkodták és ollózták össze korábbi korok vallásaiból és mítoszaiból. Mint történelmi személy, létezése nem bizonyítható, az viszont igen, hogy nagyon sok történelem hamisítás történt e miatt, mert próbálták utólag történelmi személlyé tenni. Gondolj csak bele: Az adott kor előtt 400-500 évvel élt élt görög filozófusokról és tudósokról mennyi és milyen hiteles adatok vannak. Ezért Jézus születését, feltámadását, körülmetélését ünnepelni eléggé morbid és vicces dolog. Semmivel sem különb, mintha ezt Micimackóval tennénk. Mert mi tesszük is:-) Sőt ugyebár Hófehérke, vagy Csipkerózsika tényleg fel is támadt:-)

Elnézést kérek, de le kell írnom, mert tényleg így gondolom. Az igazán nagy egyéniségek nem nagyon hagyták magukat ünnepeltetni. Einstein például azt is megtiltotta, hogy a princentoni házából múzeumot, vagy emlékházat csináljanak. Így a mai napig tudósok laknak benne. Érdekes módon viszont a diktatórikus hajlamú rendszerek és emberek meg elvárták, hogy megünnepeljék őket. Így ugyebár ünnepeltük mi is a NAGY SZTÁLIN születését és halálát is.

Egyébként ez a jézusi öngyilkosság, majd majd cirkuszi mutatványként való feltámadása -állítólagos mindenhatóként logikailag nem egy nagy kunszt. A mennyekbe (égbe) való menetele is egy érdekes momentum. Persze a papír minden kibír. Más hasonló történetre, például a szientológia Xenujára, vagy a Kisfaludi Károly féle Univerzum egyház tanaira simán rámondják egyesek, hogy ökörség, baromság, mert az is. Nos ez a sztori mivel különb? Szerintem semmivel sem. Érdekes ez a kettős erkölcs, kettős mérce, kettős ítélet. A kereszténység végső célja, az utolsó ítélet, meg egyenesen tömeggyilkossá teszi Jézust, akit ezért ünnepelni? Hát szerintem ízlésficam. A saját hátsó fertály ápolóit megmenti, a többi embert meg aki nem ápolta a hátsó fertályát leatombombázza, vagy le vegyi gázozza.

GÁZ ez az egész úgy szeretlek, hogy megöllek sztori.

A bibliai SátánIsten -aki állítólag mindenható- úgy szerette a katolikus tanok szerint a világot, hogy egyetlen fiát (aki önmaga persze) megkínozta és megölte miatta. Nos a gyerek és öngyilkosság ezen formája mitől a szeretet non plussz ultrája egyeseknél? Ezt az emberáldozati rítusra alapuló barbarizmust próbálja a következő agitációs propaganda videó emészthetővé tenni, mert egyébként alap esetben inkább kifordul az ember gyomra ettől a torz tanítástól.

http://www.youtube.com/watch?v=tdAc6t_9-_0&feature=player_embedded

Linkekkel és képekkel együtt itt is olvasható:

http://vilagnezet.blog.hu/2010/02/05/jezus_monda_vala_ugy_szeretlek_hogy_megollek

Hozzászólások



Jézust nem szeretni kell

hanem megvetni.



Sokan Úrukként szeretik ezt a gyilkost

Persze Sztálint is sokan megsiratták, amikor meghalt.



Megint itt rajzanak a hitkomisszárok

Kell nekik egy kis bölcsesség. Attól félnek.



A halál vallása

Az emberiség ellenségei
2010.12.10. 10:47 Ratius

Új kultúrharc van kibontakozóban Magyarországon. A konzervatív kurzus dacos elszántsággal törekszik a maga értékrendjének betonba öntésére. A miniszterelnök a pápához látogat, a köztársasági elnök sekélyes dolgozatot ír (irat) a kereszténység erényeiről, föl- fölmerül a hitoktatás valamiféle visszacsempészése a közoktatásba, és abban is biztosak lehetünk, hogy a készülő új alkotmány jó erősen belekapaszkodik majd isten hófehér szakállába.
Számomra a legizgalmasabb kérdés az, hogy a megidézett teremtő, a keresztény isten lesz-e, vagy csak úgy általában valami deista legfőbb lény. Mert míg emez felőlem megjelenhet fűben, fában, egyházban és alkotmányban, addig a keresztények megfeszített istenét nem szeretném viszontlátni a templom falain kívül. Mindjárt le is írom, miért. .... A halál vallása ....

http://boldogokasajtkeszitok.blog.hu/2010/12/10/az_emberiseg_ellensegei#...



A homeofisztikus, sztereotip

A homeofisztikus, sztereotip átalakulás megmagyarázásainak azaz oka, hogy a széles sávú metafizikai magyarázatok morfogenetikus mezőjének szubatomi és holografikus megnyilvánulásai nem elégítik ki a tértendencia vélt korpulens adatátvitelét.
Így minden megmagyarázható egy bilateriális vagy diszjunkt összefüggési elmélettel.

:)

Köszönöm hogy leírhattam és elolvastad :)