Másfél év után is ugyanott

Írtam már ezen az oldalon egy bejegyzést az exemről és magamról, illetve a történetünkről. Akár ma is megírhatnám ugyanazt, pedig már lassan egy éve.

http://www.thesecret.hu/blogok/jasmine26/segitsegre-van-szueksegem-parka... - A történetünket itt rögzítettem.
Segítséget szeretnék kérni, hogyan tovább.
A mai napig ugyanez zajlik köztünk.
Hónapok teltek el, amíg nem kerestük egymást, mégis egyik nap rám írt, baráti társasággal bulizott, és én is a születésnapomat ünnepeltem barátnőkkel, mindketten ittunk. Írt, hogy ő most látni akar, mivel egymás közelében voltunk, eljött hozzánk. Szerelmet vallott, azt mondta, szüksége van rám, hiányzom neki és szeret. Csókolóztunk is. Én is mondtam neki, hogy még a mai napig vannak iránta érzéseim.
Másnapra, mintha semmi nem történt volna, beszéltünk egy ideig. Egyszer hozta fel, hogy talán készen állnánk egy normálisan működő kapcsolatra. Aznap este találkoztunk egy egyetemi buliban, ő jött oda hozzám. Táncoltunk is, pont egy romantikus számra.. azt súgta a fülembe, hogy ez nem véletlen. Meg akartam csókolni, de nem hagyta.

Ezek után láttam, hogy más lányokkal táncol, mással ment haza...

Azóta megint felkavarodtak az érzéseim, nem tudom egyszerűen hova tegyem az egészet. Már több, mint másfél éve, hogy szakítottunk, de mindig kikötünk egymás mellett, és mégsem kezdjük újra soha. Nem értem, miért van ez.

Túl akarok lenni, el akarom felejteni Őt, hiába is szeretem még a mai napig is. Érzem, ő más, mint bárki más...
Mit kellene tennem? Valaki, aki esetleg volt már ilyen helyzetben, hogy oldódott meg?

Címkék:

Hozzászólások



xxxx

louboutin shoes
hermes handbags
nike zoom running shoe
nike polo shirts
adidas tubular shadow
nike free run
nike air max 270
nike roshe
adidas stan smith shoes
golden goose sneakers
nike polo
true religion outlet
nike air force
moncler jackets
michael kors handbags
van cleef arpels
calvin klein outlet online
lebron shoes
nike air max
harden shoes
100% real jordans for cheap
adidas yeezy
nike huarache
birkin bag
longchamp outlet
curry 4 shoes
lacoste online shop
cheap jordans
retro jordans
adidas tubular shadow
nike flyknit
lebron james shoes
tory burch outlet
ultra boost
damian lillard shoes
adidas nmd
air presto
caterpillar boots
ray ban sunglasses
yeezys
converse outlet
kevin durant shoes
yeezy boost 350 v2
curry shoes
gucci belt
kobe 9
adidas tubular
red bottom shoes
nike huarache
golden goose
adidas ultra boost
ray ban
air max 2018
van cleef
nike air force 1
michael kors handbags
nmd
nike shoes for men
hermes belt
reebok outlet
tory burch shoes
cheap nfl jerseys
michael kors outlet
nike cortez
nike flyknit racer
yeezy boost 700
adidas superstar
adidas zx flux
basketball shoes
goyard handbags
adidas eqt support
christian louboutin shoes
nike sneakers
yeezy 700
vans outlet
longchamp longchamps
air yeezy
john wall shoes
jordan 4
oakleys sunglasses
adidas stan smith sneakers
asics gel kayano
cheap oakley sunglasses
jordan shoes
chrome hearts
cheap jordans
nike roshe one
kyrie 4
yeezy boost
tom ford sunglasses
jordan retro
kd shoes
adidas store
ray ban sunglasses
christian louboutin
air jordan 4
nike flyknit racer
http://www.kobeshoes.uk
retro jordans
lebron 13
chrome hearts online
cheap basketball shoes
dior sunglasses
adidas iniki
jordan 12
asics shoes
moncler outlet
adidas nmd runner
oakley store
lebron soldier 11
nike air force 1
new england patriots jersey
pandora charms
Kanye West shoes
cheap jordans
cheap jordans
longchamp handbags
goyard bags
nike dunk shoes
gucci belts
yeezy boost 350 v2
goyard handbags
yeezy boost 350 v2
curry 4
balenciaga
converse outlet
adidas nmd
longchamp handbags
chrome hearts online
authentic jordans
prada sunglasses
yeezys
yeezy boost 350 v2
nike football boots
adidas shoes
nfl jerseys
roshe run
russell westbrook shoes
lacoste polo
kyrie shoes
links of london
stephen curry 5
michael kors
air jordan
adidas pure boost
oakley sunglasses
basketball shoes
atlanta falcons jersey
nike max
michael kors handbags
oakley sunglasses for men
michael kors outlet store
chrome hearts
adidas nmd
nike air max 90
yeezy boost
pandora bracelet
adidas yeezy
tom ford eyewear
nmd
tom ford sunglasses
birkin bag
air max 90
oakley sunglasses
links of london sale
nike huarache
nike air presto
ray ban sunglasses outlet
roshe shoes
nike air max
converse outlet store
cheap mlb jerseys
air max
yeezy boost 350
kobe shoes
oakley sunglasses
wholesale ray ban sunglasses
ferragamo belt
crazy explosive
pandora jewelry
af1
real jordans for sale cheap
yeezy boost 350
yeezy boost
yeezy boost
kobe 11
yeezy
adidas superstar
falcons jersey
kobe 9
adidas superstars
mlb jerseys
yeezy boost 350
nike mercurial
tory burch shoes
hogan outlet online
moncler jackets
jordan 11 retro
yeezy
nike roshe
adidas outlet
nike flyknit
supreme clothing
longchamp bags
nhl jerseys
michael jordan shoes
links of london
michael kors outlet
adidas online shop
true religion jeans
cat boots
michael kors outlet online
oakley sunglasses
reebok shoes
true religion
kobe basketball shoes
moncler jackets
yeezy shoes
adidas yeezy
nike cortez men
yeezy boost 500
nike air zoom
derrick rose shoes
michael kors handbags
ray ban sunglasses
adidas gazelle
fitflops sale clearance
lacoste outlet
louboutin shoes uk
adidas yeezy
adidas eqt
yeezy boost 350
lacoste outlet
nike air huarache
moncler jacket
air max 90
yeezy boost 350
adidas ultra boost
yeezy boost 350
nike dunks
stephen curry 5
balenciaga shoes
air max 270
lebron soldier 10
dior glasses
http://www.kobebasketballshoes.us.com
nike roshe run
adidas eqt
lebron 14
michael kors outlet
michael kors outlet online
golden goose
yeezy 500
adidas ultra
adidas crazy explosive
goyard bags
adidas ultra boost
moncler jackets
ferragamo belts
pure boost
nike lebron soldier 10
off white
adidas stan smith
jordan retro 6
ray ban
paul george shoes
nike outlet
longchamp
burberry
nmd
kobe sneakers
nike zoom
ray ban sunglasses
golden goose
tom ford eyewear
timberland outlet
michael kors uk
yeezy boost 350
nike hyperdunk
patriots jersey
kobe shoes
yeezy boost 350 v2
rayban sunglasses
nike running shoes
bape hoodie
cheap oakley sunglasses
links of london outlet store
air jordan 13
adidas nmd
adidas superstar shoes
nike free
asics running shoes
kyrie irving shoes
yeezy boost
paul george shoes
pandora jewelry
kate spade handbags
ysl handbags
adidas nmd
cheap nba jerseys
true religion
asics kayno
nike air force
air force 1
nike lebron soldier 11
ferragamo belts
kobe byrant shoes
ray ban sunglasses
longchamp handbags
balenciaga
nike air max 2017
russell westbrook shoes
hogan outlet
yeezy boost 350 v2
jordan retro 12
timberland boots
off white clothing
jordan shoes
yeezy boost 350
yeezy shoes
golden goose sneakers
nike air huarache
100% real jordans for cheap
yeezy shoes
yeezy boost
birkin bag
ferragamo belt
jordan shoes
michael kors outlet
pandora charms
longchamp bags
nike shoes
air jordans
air force 1
lebron 15
ysl
vibram five fingers
bape hoodie
vans shoes
kobe shoes
michael kors outlet online
adidas tubular
adidas ultra boost uncaged
nike air max 90
longchamp
nike basketball shoes
balenciaga sneakers
michael kors outlet
vapormax
nike outlet store online shopping
hermes belt
nba jerseys
ray ban
adidas stan smith
hermes belts for men
longchamp
jordan 13
michael kors outlet
burberry outlet
michael kors factory outlet
longchamp bags
curry 4
yeezy shoes
cheap jordans
oakley sunglasses
zx flux
off white hoodie
nike foamposite
nike air max 2018
chrome hearts
nike air huarache
adidas nmd r1
longchamp outlet
kyrie 4
adidas outlet
vapor max
kyrie shoes
westbrook shoes
hermes belt
nike roshe
golden goose outlet
ray ban aviator sunglasses
nike zoom
james harden shoes
yeezy shoes
balenciaga triple s
yeezy boost 350 v2
goyard handbags
off white clothing
fenty puma
nike hyperdunk 2017
hermes birkin
yeezy boost
supreme hoodie
lebron 15
goyard
longchamp bags
adidas tubular
yeezy boost 350
vibram fivefingers
kobe basketball shoes
calvin klein outlet
adidas yeezy boost
yeezy
stephen curry shoes
adidas tubular
yeezy shoes
iniki
jordan 11
yeezy boost 350
balenciaga shoes
adidas yeezy
kyrie 3
nike sneakers for men
kobe 11
curry 5
nike huarache
red bottoms
fitflops
converse shoes
yeezy 500
curry 5
nike air max
nike sneakers for women
vans shoes
jordan 6
adidas outlet online
balenciaga shoes
moncler outlet
prada glasses
cheap oakley sunglasses
nike air zoom



Ideje megtanulnod nemet

Ideje megtanulnod nemet mondani.



Az igazi táncban az a legszebb, ha messzire röpül tőled a társad

"Az igazi táncban az a legszebb, ha messzire röpül tőled a társad, de te egyedül, magányosan pörögve is tudod, hogy visszatér hozzád. Ha nem tér vissza, nem volt igazi tánc.

Ha szerelmes vagy, minden táncról azt képzeled, hogy igazi. Nem az! Vannak szép táncok, örömteli táncok, pillanatnyi boldogságot, kéjt és önfeledtséget adó táncok – de nem igaziak.

Az igaz tánc kibírja a távolságot. Kibírja az öregedést. Kibírja az elengedést.

Kibírja, hogy sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem, máshol jár, messze jár, nem is gondol rám… de a közös zenét mégis hallja, s ha eljön az ideje, visszatér hozzám, és együtt forgunk tovább. Az igazi táncospárnak az a titka, hogy közös a zenéjük, és csak ők ketten hallják az egész világon. És ha ez a zene szól, egymásra gondolnak, s tudják, hogy ők összetartoznak.

Az ilyen tánc ritka manapság. Az igaz visszatér, ne félj! A nem igaziért pedig nem kár". (Müller Péter)

A TheSecret portálon ilyesmikkel szokás megvigasztalni a kesergőket.
Mit gondolok a fentiekről? Hm, engem abszolút nem nyugtatnának meg Péter bácsi gondolatai. :)



Kedves jasmine26!

"Ezek után láttam, hogy más lányokkal táncol, mással ment haza..." - írtad.
Hűha, ilyesmit nem könnyű ám végignézni! Mit kellene tenned? Hm, halvány fogalmam sincs...

Olvasd el mások véleményét, hátha segít!

https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__parkapcsolati-pro...

https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__parkapcsolati-pro...