joepapes blogja

Kisjóska, Naca néni és a mankusok

eperfaVolt egy kis falu a Dunántúlon, Saváriától nem messze, amely helység lakóit napsütötte barna színük miatt pörkölteknek is szokták nevezni és az őseik besenyő leszármazottak voltak. Ebben a falucskában nevelkedett Kisjóska testvéreivel, szüleivel, nagyszüleivel. Mindennapos látogatójuk volt Naca néni a szomszédból. Beszaladt, ha csak annyi időre is, hogy megkérdezze hány óra, de utána legtöbbször fertály óráig mesélt, pletykálkodott. Kisjóska nagyon szerette Naca nénit, mert mindig kapott valami apróságot a kötényéből: gyümölcsöt, cukrot, süteményt. Hálából ezért Kisjóska, minden alkalommal pontosan leolvasta neki az időt a faliórán, pedig Tovább »

NAGYMAMÁM A NAGY TITKOK HORDOZÓJA

Mikor kicsi voltam mindig irigykedtem apró társaimra, kiknek két nagypapájuk és nagymamájuk volt. Sajnos én csak az apai nagyszüleimet ismerhettem, de visszagondolva mégis sok szép emlék gazdagítja gyermekkorom, addig míg végleg el nem váltunk egymástól. A nagymamám minden titkok tudója volt, mivel nálunk szoktak összejönni az asszonyok, hetente szokták cserélni a "kártyás" titkot, és nemcsak ilyenkor meghányták, vetették a faluban történteket. Imádtam ezeket a pletykálkodásokat és játszás közben úgy tettem, mintha nem is hallottam volna, de nagyokat derültem magamban a hallottakon. A sok vicces történet közben egy rettentő titok tudója lettem. Tovább »

A bátor ember is megijedhet egyszer

Nagyon szeretünk a Plázában lévő CBA áruházban vásárolni, mert ott helyben sütik a kenyeret és a péksüteményt. Az ökörszem, a turóstáska, a mákos és diós búrkifli csakúgy kínáltatja magát:- gyere, vegyél és egyél meg! Éppen ezért sűrűn látogatjuk ezt az üzletet, de mivel a páromnak a hosszabb gyaloglás nehézséget okoz, rendszerint a mélygarázsban, közel a liftnél parkolunk. Megnyomva a gombot egy szint megtétele után máris csodálhatjuk a felhozatalt, pakolhatjuk a bevásárló kullót szakadatlan, kényünk kedvünk szerint. Tovább »

Címkék:

A SZAKOS

A fiam a szombathelyi Orlay Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola tanulójaként sajátította el a kereskedő szakma csínját-bínját. Ennek már több mint tíz éve, bizony, hogy szalad az idő. De most nem dicsekedni akarok milyen jó képesítéssel végzett, inkább arról, hogy iskolás évei alatt, milyen jó barátra lelt a Szakos személyében.
Sárvárról járt be vonattal a Szakos és már az első tanítási napon kiderült vonzódása a zenéhez, mint ahogy a fiam is nagy rajongója volt az akkori zenei irányzatoknak. Tovább »

Csoda a létra csúcsán

létra csúcsánLetelik hamarosan a "jóvilág", holnap már újra kezdődnek a dolgos hétköznapok. Valahogy nem fűlik hozzá a fogam, de ha nem lesz megrendelés remélem a főnököm felhív, hogy maradjak még otthon kicsit sziesztázni. Most két hétig egyáltalán eszembe sem volt a munkahelyem, még csak nem is álmodtam róla, pedig voltak olyan időszakaim mikor rengeteget dolgoztam, emelgettem éjszakánként az álomvilágban. Éjjel újra vissza jött a munkakedvem, kivételesen most nem gépészként, hanem teljesen más munkaterületen tettem próbára magam. Tovább »

BOLDOGSÁG SZIGET

De sok szép álmomban láttam, kutatva utána jártam.
Merre is lehet a Boldogság sziget?
Boldogság járatra váltom helyjegyem, hogy rátaláljak.
Merre is lehet a boldogság sziget?
Add, hogy megtaláljam!

A Boldogság sziget a szívembe költözött,
Megcsendült szívem, mikor jó reggelt köszönt.
Nem kell több helyjegyet váltani, keresni, kutatni az Óceánban. Tovább »

HAJNALI VERS

A hajnal ködfátyolát átszakítja a napsugár,
Csobbanás jelzi a víz tükrén a hajnalhasadást.
Tovatűnik a sötét éjszaka után a pirkadat,
Megható élmény, mely egy rövidke pillanat.
A föld forog tovább hetykén a tengelyén,
Nagy köröket ír le az idő szekerén.

Címkék:

MESÉS UTAZÁS KISTÜNDÉRORSZÁGBA

A ház Szőllős és Százhold határát választotta el ahol a mese hősei úgy döntenek, hogy világgá mennek. Mivel a kert Szőllőshöz tartozott a ház pedig Százholdhoz, a mese címe akár lehetne: Utazás Százholdtól Kistündérországig. Tovább »

Meg kell nyesni a fát

Meg kell nyesni a fát,
hogy legyen rajt sok gyönyörű virág.
Meg kell nyesni a fát,
hogy teremjen sok barack, alma a fán.

Gondozzuk kertünket,
adjuk meg a gyönyört a szemünknek,
így lesz friss a lelkünk,
ahogy újul, szebbé lesz a kertünk.

Míg ápoljuk a fát
Gondoljunk rá, hogy rohan a világ.
Míg ápoljuk a fát
Nemcsak értünk, mondjunk el egy imát!

Címkék:

Tövismadár

Szamártövisre szállt a tövismadár,
nyár végén a tüske nem böki már.
Tövis végin szerenádot fütyörész,
szerelmes csőrével csókot csücsörész.

Mikor rálel egy csipkebokor fára,
érzi sokkal szebben szól a nótája.
Még szebb dallamokat ad ki magából,
így vidítja fel magát a magányból.

A legszúrósabb bokrot keresi fel, Tovább »

A szemét beborít

Lassan beborít mindent a szemét,
Papírzacskó keresi meg helyét.
Borítékról a bélyeg leázva,
Gumicukor pekedlibe zárva.

Az ökobomba ketyeg alattunk,
Európa szégyene maradtunk.
Rázzon a vezérkos réz kolompot,
Barmok, halljuk meg a vészharangot!

KÖVETŐKRE LELSZ

Ne akarj más lenni, mint aki vagy,
ha fáj is mondd meg az igazat.
Ne akarj megfelelni másoknak,
Te csak járd a kikövezett utat.
Légy úttörő, lépj mindig előre,
S közben pihenj meg kis időre,
de az elveid soha ne add fel!
Biztos vagyok benn, követőkre lelsz.

Életre kell, életre kél

Más a szó, más a zene, más a festmény és más a szobor.
A szó körüljár, a szobrot körüljárod, a zene átjár.
A festmény, a zene akkor kell, amikor már kevés a szó.
A festményt és a zenét szóval nem szabad leírni. Ha mégis írni akarsz, ne róla írj, hanem általa kiváltott gondolataidat, érzéseidet öntsd szavakba. Tovább »

NEM HISZEM EL

Nem hiszem el!

Elhiszem, hogy egy héten hétszer kel fel a nap,
sok-sok ember boldog és még több boldogtalan.
Hiszem a föld kering a nap körül szüntelen,
viszont, hogy ne nyíljék virág, azt nem hiszem el.

Elhiszem, hogy reggel jön a bölcs égi vándor,
tart Keletről-Nyugatra, majd leváltja a hold.
Elhiszem, hogy melegével nem kivételez, Tovább »

HULLÁMVÖLGYBEN

Hullámvölgyben vagyok,
lelkem mélyből sikong.
Szétnéznék a szirten,
bár látnálak kincsem.

Rá,ránézek néha
a telefon is néma.
Felkapom a kagylót,
hallgatom, de nem szólsz.

Bárcsak jönnél felém,
látnám ahogy a szél,
kergetne szalagot
a szalmakalapon

Címkék: