Dr. Wayne W. Dyer váltásáról

A Shift (Váltás) című film Dr. Wayne W. Dyer-rel készített interjúra épít, és az ő általa közvetített gondolatokat, filozófiákat illusztrálja két fiatal házaspár történetével, valamint a vele interjút készítő stáb figuráival folytatott szabad beszélgetésekkel.
A fő mondanivaló az ego elengedése, a váltás az egoista életszemléletről, értékrendről a spirituális szemléletre, értékrendre. Sok igazság elhangzik a filmben, viszont vannak hibái, amikről érdemes ejteni néhány szót. A nőket illetően igen nagy tévedésekben él Dyer.
(Az cikket frissítettem, árnyaltam, bővítettem: 2013. dec. 31-én)

És a gyermeknevelési elveibe bepillantást nyerve sem lehet vele egyetérteni.
Először is: Szerinte a nőket családanyaságra nevelik, és ez beszűkíti a kibontakozásukat. Ez már ott hibás, hogy ma már egyáltalán nem nevelik erre a nőket. Másrészt akármennyire is hiszi magát az egótól meg/váltottnak, a nők egoizmusát támogatja ezzel a felfogással. S a film nem is ad semmiféle választ arra, hogy miért lenne a családanyaság beszűkítő hatású, és a kiteljesedés korlátja. Megjegyzem spirituális szempontból a legnagyobb kiteljesedési, karmafeloldási lehetőség a szülői szerep, a szülői áldozatvállalás, felelősségvállalás, kitartás, kreativitás. Dyer viszont ugyanott tart az ezoterikus tanokat kóstolgatva, mint a képregény hősöket csodáló tradícióvesztett kamaszok. Idealizált lehetőségeket lebegtet a film nézői előtt. Nem mintha nem lehetne egy édesanya is festőnő három gyermek mellett, de ahhoz igenis megnevelt gyermekek kellenek, nem pedig még inkább szabadjára engedettek. Legalábbis „Hagyd őket, a gyermekeknek jó az iránytűjük.” odaszólással nyugtatja a gyermekeit játszadozásból ebédelni hívó anyukát.
Világpusztító fegyvernek tartom a női szeszélyt idealizáló ezotériát. Kifejtem, miért: 1, ha egy édesanya túl aggódós, és még a neveletlen gyermekeit is állandóan istápolja, az semmi egyebet nem jelent, csak hogy még intenzíbben meg akarja élni az anyaságát. Ennek viszont az egészséges formája megnevelni, korukhoz mérten önállósítani a nagyobbakat – javukra válik – és újabb kisbabát várni!
Amennyiben soknak érzi egy nő az anyai teendőket, szintén a fenti bizonyul jó megoldásnak és hosszú távon boldogítónak. Amikor pedig sikerül békés otthont teremteni: jólnevelt, egymást szerető (tehát együtt érezni képes!), másokat, főként szüleiket tisztelő, a hisztiről, és az értelmetlen bóhockodás – szemtelenkedés végtelenítéséről leszoktatott, s ezért vidám, kreatívabb, pozitívan alkotó gyermekek és a közös szellemi alapokon álló párral alkotott családi fészek, erőtér, biztos alapja bármilyen spirituális, szellemi, sportbéli, művészi fejlődésnek a család minden tagja számára. Állítja ezt egy olyan ember (én), akinek a párja is pont ezt vallva és realizálva 60 évesen jó egészségnek örvendő, közel 20 éve főállású - idő közben négygyermekes család fenntartójává előlépő - asztrológus. Továbbá aktív, fekete öves karate mester, aki nemcsak, hogy emberi sorsok teljes és tényleges rendbehozatalához szükséges információ-átadással, komoly, szellemi és gyakorlati útmutatással foglalkozik nap, mint nap, de több kötetnyi könyvre való írott anyaga (spirituális regény és tanulmányok) vár a számítógépében kiadásra. És aki magam is négy gyermekes anyává váltam a páromra találván, és szintén szép fejlődést mondhatok magaménak az eddig együtt töltött négy év távlatában, mind szellemi, lelki és testi gyógyulásokat, erősödéseket, fejlődéseket illetően, közben pedig a „vérbeli” (vér szerinti, biológiai) anyaság megtapasztalását is sikerült elérnem.
A szkeptikusok ilyenkor dörzsölik a kezüket és írogatják a cikkeink kapcsán, hogy „önigazolnak”, „hazabeszélnek”, „büszkélkednek”, „szánalmas”. Én azt mondom, amelyik spirituális tanácsadó nem önigazol, a gyakorlati élete 90%-ban titkos, „magánügy”, az biztos, hogy csaló. A felvállalt magánéletek között pedig érdemes a szerint dönteni, hogy kinek a megvalósításait gondolja az ember a maga számára is boldogítónak. Könyvsikerek, teltházas előadások, mellette komoly egészségi problémák, párkapcsolati válságok, pár nélküliség, a szülőt megtagadó gyermekek? Nem bántásból írom, de ezek az emberek maguk is segítségre szorulnak. És szemmel láthatóan nem elég hozzá a mágikus képességük, a vajszívük, sem a pszichológiai vagy ezoterikus tudásuk.
De térjünk vissza W. Dyerhez, aki azt mondja, a nők is szeretnének valami nagyot adni a világnak. A filmben szereplő két házaspár közül azok, amelyek két gyermekkel rendelkeznek, ott az édesanya problémát csinál abból, hogy ő nem lett grafikus és festő művész. Őt a családja azon módon akadályozta ebben, hogy ez a nő maximálisan elfogadja az infantilis férjét és a neveletlen gyermekeit. Neki valóban nem nagyon jut ideje és ereje festeni, rajzolni. Nagyon valószínű, hogy W. Dyerben fel sem merült az a lehetőség, hogy egy család másként is működhet, sőt, hogy nem így működik helyesen, hanem úgy, ha van benne egy komoly, felelősségteljes, erélyes apa is. (Az egészséges határok ismerője, betartója és betartatója.)
A filmben szereplő kétgyermekes házaspár férfi tagja nem vesz részt a gyermekek irányításában, az édesanya pedig szokás szerint elnéző és megengedő és ennek természetes következményeként boldogtalan és túlhajszolt. A gyermekek szanaszét dobált játékait szedegeti össze a folyosóról, amíg az egyik gyermek (7 éves körüli) videójátékozik (!) (=playstationozik), a kisebb pedig még alszik. Hát, persze, hogy sajnálni való egy ilyen nő élete, csak abba nem gondolnak bele sokan, hogy ez a nőn múlik 100%-ban. Mindenki maga felel az életéért. Ha előző este kiosztott volna két-két taslit biztosan nem ő kell össze szedje a játékokat reggel, és akkor nem kell úgy várni a nyaralást, mint egy szelet Mennyországot a pokoli robot után, hanem minden este nyugodtan ülhet le tv-t nézni, olvasni, pihenni, vagy beszélgetni és szeretkezni a férjével. És bár egyedül érzi magát a gyermekek fegyelmezését, gondozását illetően, de vajon eltűrne-e bármilyen fegyelmezést a férjétől a gyermekek felé? Vagy neki is „jobb”, ha a férfi csak játszótársa a gyermekeknek?
Dr. W. Dyer ennek a nőnek azt javasolja, hogy vegye lazábban az anyaságot és bízza a gyerekeket jobban az ők saját iránytűjére…(Bizonyos kérdésekben ez igaz! De azért ne abszolutizáljuk ezt ilyen slendriánul, Bruce Willis sem az örök nyugodtságától férfias.) Attól az örökké a gyermek „iránytűjéhez” való nagylelkűen értelmetlen igazodástól óvjon meg az Isten minden gyermeket és szülőt!
Úgy tűnik a sok keleti misztika s egyéb ezoterikus tan tanulmányozása mellett, hiába barátkozott meg látszólag az ego elengedésével és leváltásával W. Dyer, mert megmaradt annál a közveszélyes és emberiség-ellenes pszichológia elvnél, amit B. Spock pszichológus kezdett el hirdetni - s amiről bőven írok a gyermeknevelésről szóló tanulmányomban - miszerint a szülő csak lelje örömét a gyermekében, a nevelésben és szeresse, szeretgesse gyermekét. Tehát ne fárassza magát a komoly és kemény fegyelmezéssel, a gyermek formálásával, hanem hagyja csak nőni, ahogy az tud, s ő egyszerűen szeresse, bármilyen is lesz eközben a gyermek. (Na, azt az egót lesz majd képtelenség elengedni.)
Dr. Dyer 3x házasodott, 8 gyermeke van, ebből 7 a harmadik feleségétől, aki a wikipédiában leírtak szerint nem él vele, és akinél a gyermekek nagy része nevelkedik.
Dyer olyan nagy csodának tartja a gyermeket, hogy szerinte azok születése utáni fejlődésébe sem szabad beavatkozni! Neki a Halak jegyében áll a Lilithje a születési (szolár) horoszkópjában és nem tudván erről a szellemi determinációjáról, (a Halakban álló Lilith által jelölt vele született tévképzeteiről) el van kábulva a fizikai valóság értelmezését és funkcióját illetően, szívesebben hisz a lágy, él-elsimító nőies megoldásokban, amelyek viszont öncélú reflexek és nem a másik iránti valódi empátia vezérli őket. Nem kételkedek abban, hogy ne született vagy tett volna szert már valamennyi empátia- és áldozathozatali képességre, de Halak Lilith esetén nagyon mélyen rejtett az adott személy számára is, hogy bizonyos áldozatokat végső soron öncélúan, pl. a konfrontáció-ellenes életszemlélete igazolására hoz meg, vagy pedig arra használ fel később.
Az ő be-nem-avatkozó csodálkozásáról, gyönyörködéséről, egy szintén Halak karmával született, ismerős anyuka jut eszembe, aki amikor a volt-férje kérdezgette tőle, a kiütéses, sebes bőrű és görbe testtartású az édesanya gondozásában lévő, közös lányukra utalva, hogy: „Hogyan hagyhattad ezt?” Ő csak értetlenül, szinte nevetgélve kérdezett vissza: „Mit?” és aztán megmagyarázta az ő szemszögéből a helyzetet: „Mi a bajod vele? Hát, ő ilyen. Én így is szeretem.” – Jól megmutatkozik ebben a jelenetben a Halak karma tehetetlen, kényelmes elfogadást valódi szeretetnek beállító alapállása.
Ennek az anyának nem esett nehezére elfogadni, hogy a 6 éves kislánya 8 hónapja kiütéses és a testét elvakart sebek borítják. Egy másik édesanya internetes naplójában (blogjában) áradozva írt kis kamaszlányáról, miközben minden gond nélkül lemondott róla a válásakor, és a későbbiekben sem mutatott különösebb ragaszkodást hozzá, a láthatásokkor nem kérte el, s közben sem kereste, telefonon sem, hónapokig. Ugyanez az édesanya hangszert vásárolt magának az édesapa által gondozott gyermekei ösztöndíjából, az apának mit sem szólva a pénzösszeg elemeléséről. Közben az iskolát kezdő gyermekeknek az édesapa nem tudott minden felszerelést beszerezni, hiszen a pénzt, ami neki járt volna a gyerekek gondozásához, az édesanya elvitte. Ez a nő nem csak a volt-férjétől lopott „békés elválásaképpen, de a saját gyerekeitől is.
Az én édesanyám is nagyon szeretett engem a gyávaságommal, síróságommal. sajnos. Meg is mondta, hogy bizonyos bátrabb viselkedési formák nem nekem valók, mert hát én gyenge vagyok és „penye” (sírós, nyápic), de ő így is szeret. Szerencsére van, amiért hálás legyek neki, de ezért, a gyengeségemben való megerősítésért, sőt, hagy fogalmazzak egyenesen és objektíven: a szellemi-lelki fejlődésemben okozott hátráltatásért egyáltalán nem vagyok hálás. És ugyanakkor hadd vigasztaljak meg minden, szintén csendes, félénk és túlérzékeny (tehát ugyanakkor keményen önérzetes) gyermeket nevelő szülőt, hogy ne gyötörjék magukat, amiért semmilyen magyarázattal, rábeszéléssel, lebeszéléssel, humorral, végső esetben ordítozással, végtelen elfogadással és semmilyen pszichológiai, erőszakmentes módszerrel nem sikerül javulást elírni az átlagnál érzékenyebb, zárkózottabb, önfejűbb, makacsabb, vagy agresszívabb gyermeküknél. Mert nem is lehet. A szerencsén múlik, hogy nem lesznek aztán örök depressziósok, vagy éppen öngyilkosok.
Viszont egy cseppnyi tradicionális neveléssel, homlok egyenest más jövőt lehet biztosítani a mi szavainknak, tetteinknek, szeretetünknek, felelősségünknek, következetességünknek kiszolgáltatott gyermekeknek.
Dr. Dyer most 71 éves és két éve leukémiás. Már a film forgatásakor is beteg és tud is róla. Feltételezem, hogy a 8 gyermeke ellenére nem sikerült spirituális minőségű apává válnia, hanem a filmben bemutatott család-modell szerint és felvillantott gyermeknevelési elve szerint: hagyja a gyermekeit saját iránytűjük szerint cselekedni, fejlődni, míg ő a család zaja elől a magányba menekült, Hawaiira, ártatlanul csodálni a természetet.
Szó se róla szép kor a 71 év. Nyilván sok értékes gondolatot adott és ad másoknak, és eredményes belső vívódásokon keresztül vezetett idáig az élete. Viszont a filmbéli vele interjút készíteni kívánó stáb tagjaival lefolyt jelentekből számomra nem az tűnt fel, hogy a világi elgondolásaik szerint lótó-futó, kapkodó filmesek elszalasztják Dyer bölcsességeit, hanem az, hogy pontosan az a túlzott engedékenység, felesleges megalázkodás az, amelynek a gyökerei az ő leukémiájához is vezettek. A bölcs ember nem feltétlenül konfliktus-kerülő, nem tiszteletlenség tűrő. Már írtam más tanulmányomban, hogy aki a hierarchiát elveti, az anarchiában találja magát. Így járt Dyer is.
Konklúziónak annyit szeretnék mindenkinek a figyelmébe ajánlani, hogy egész-ség szavunkból kiindulva valóban törekedjünk egész életünkben minden őserővel (ezeket testesíti meg a tíz bolygó is) harmóniába kerülni, maradni, sőt fejleszteni magunkat minden őserő szempontjából egyre magasabb összetettség szerint. Nem vethetjük el a Mars által jelölt őserőt, s pláne nem várhatjuk el, hogy bármely őserőt kizárva, egészségesen fejlődhetünk más őserő által jelzett képességekben. Ne higgyünk abban, hogy a tipológiák szerint besorolható ember lehet személyiségfejlődési cél. Mindennek meg van a maga ideje. Olvasható az Ószövetségben. (Prédikátorok 3) Ideje a hadviselésnek, s ideje a békének is például. Ebből következtetve is egészen biztosan megállapíthatjuk, hogy a szellemileg, lelkileg, testileg egészséges ember nem egy archetípus, hanem az összesnek a harmonikus „tulajdonosa”. És amikor kell, harcol, harcosként, amikor kell szeret, szeretőként, mikor kell gondoz és oltalmaz szülőként. És ez a „kell” ez nem romantikus és egyéb ízlés szerinti, hanem egyetemes időminőség és egyetemes törvények szerinti. Hagyomány szerinti, ahogy nevezi Hamvas Béla. Ez a boldog ember, és nem pedig a „tipikusságában” felkapott. Sem nem a végleg lecsendesült, mindent eltűrő, sem nem a kötődni képtelen, széltoló bonviván vagy az igazságtalanságok után kajtató örök hőzöngő hős, aki éppen csak a saját családi fészkében tehetetlen, nagyokat nyelő, büszke áldozat.

(Egyébként a Marshoz tartozik a vér, tehát, a leukémia egyértelműen ezzel az őserővel kapcsolatos személyi szellemi-szerkezeti problémát jelöl.)

Joó Violetta

http://aldottelet.com/
http://www.asztrologosz.com

Ezt a cikket frissítettem 2013. december 31-én. Árnyaltam, bővítettem, tehát az eddig érkezett hozzászólások között ha esetleg valami zavarosság keletkezne ez által, azért nem az eddigi kommentelők, hanem én vagyok a felelős. De feltételezem, nem lesz inkompabilitás, mert lényegileg nem változtattam, és inkább hozzáadtam, mint elvettem volna belőle.

Hozzászólások



tévedések

Kedves Keisla!

Azt írod ne a felszínt nézzem, ne azt amit gondolunk. Ez máris ellentmondás, sőt, téves. A gondolataink, abszolút nem a felszín kategóriába sorolhatok. Mi mélyebb, mint a gondolat, képzet, az idea? Ezekből jönnek, erre épülnek az érzések. Ha valamiről nem gondolsz semmit, nincs róla képed, képzeted, megítélésed, akkor hogyan érezhetnél bármit? Hiszen akkor számodra az nem létezik nem is érzékeled.
Továbbá nem vagyunk gondolat olvasók, a szüleink a szavaikkal nevelnek és az érzéseikkel. Már ebből is nyilvánvaló, hogy e kettő van közelebb a felszínhez, a másik ember érzéseit nagyrészt látod, érzékeled, az elképzeléseihez mélyebb ásás után jutsz el. Persze vannak, aki elrejtik érzéseiket, azért, mert valamilyen elgondolás, elképzelés, idea szerint így látják jónak. A gondolataink irányítják az érzéseinket.
Én erdélyben lakom jelenleg, de magyarországról származom, és biztosra mondhatom, hogy már itt a hagyományörző székelyföld sem annyira hagyomány örző, itt sem nevelik a lányokat anyáknak, legalábbis szerintem a kilakkozott körmű óvodás kislányok, és szexi táncokat tanuló direkt szexisen öltöző, vagányan flegma vagy éppen viháncoló gyermekleányokat nem anyáknak nevelik. Engem sem neveltek már annak, pedig én sem nem lakkoztam a körmöm óvodában, sem nem jártam szexi táncórára... Ne legyünk naivak. Az anyaság nem a csábítói praktikákról szól, az egy egészen más nőtípus sajátja...
A nők érzéseit is nézem, de azok sem igazolják, amit írtál. Egyáltalán nem akarnak a családjuk szolgái lenni a folyton fiúkról, románcokról és sztrárokról meg divatról fecsegő, magukat kellető tinik, sem a tini szintjén megragadó felnőtt szinglik, legyen akár hány és akármilyen diplomájuk.
Visszatérve valamire, amit korábban írsz itt: "Valóban nem AMIT mond, hanem AHOGYAN mondja:)" - ne haragudj, de szörnyűnek tartom, ha valakinek tetszik valami a tálalás miatt, és a lényeg mellékes lesz. Ezek szerint téged sem neveltek anyaságra, mert akkor nem a tálalással és a külsőségekkel foglalkoznál, hanem a lényeggel.
"Ha egy férfi elhagyja a gyermekét, már csak megrántjuk a vállunkat.
De ha egy nő teszi ugyanezt...?
"a gyerekek kirepülnek, a nő meg hirtelen feleslegesnek kezdi érezni magát. Ezért van az a sok méhnyakrák, mellrák a változó kor környékén, a nő már nem tudja "miben" kiélni anyai energiáit, s ezek megrekednek a női, pontosabban az anyai szervekben." - a rák a rejtett agresszió betegsége, azoké akik kifelé angyalnak mutatják magukat, de belül mélyen keményen lázadnak az egység ellen amiben élnek, úgy ahogy a rákos sejtek is megtamadják végül a "gazdatestet", az egységet, amiben élnek. (ajánlom: http://www.kozmaszilard.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=38&...)
"Ha alkot, bármit, csak alkosson, szívvel-.lélekkel, szenvedélyesen, az olyan, mintha a gyermekeit gondozná." - akkor ezt megteheti egy férfi is, nemde? Nyugodtan legyen focibolond, autóbolond stb. Ő attól még apa... Hiába fogalma nincs arról, hogy milyen egy gyermeket gondozni, nevelni, felelősséget vállalni érte...
Furcsállom, hogy írásaim alapján az anyaságról, szülői szerepről sokszor olyanok oktatnak ki, aki úgy gondolják, kutyát tartani olyan, mint szülőnek lenni, sőt autót hitelre venni is olyan, mint gyermeket vállalni...
"Viszont ha egész életében nem alkotott, "csak" a családjának élt, nagyon nehéz lesz megtalálni azt a bizonyos valamit, amiben képes lesz 40-50 éves korától élete végéig "anyaként" élni. " - no, ez a baj, ha nem veszi észre, hogy a legnagyobb és legfelelősségteljesebb alkotás a gyermek, a család, akkor persze, hogy depressziós lesz, amikor a gyermekek felnőnek. Azért mert nem élte meg az anyaságot. Mert egész végig félszívvel arra vágyott, hogy szabad legyen a családtól, aztán amikor ez végre megtörténik, akkor meg persze magához akarja láncolni a felnőtt gyermekeit és bűntudatot okoz nekik amiért azok önállóak mernek lenni... Holott ettől kellene legboldogabb legyen, hogy kész az alkotás... a mű saját útjára indul...
a szívvel-lélekkel élt volna a családjának, és nem vágyott vona titokban arra, hogy végre megszabaduljon tőlük, akkor boldog lenne a gyermekek felnőtté válásakor és optimistán vetné bele magát egy szintén termékeny, alkotó korba, ahol tudná haználni a tapasztalatait. De persze, ha úgy nevelte és gondozta gyermekeit, hogy tapasztalatokat nem sikerült szereznie, mert nem is akarta igazán megtapasztalni, csak túlesni rajta... akkor nem lett érettebb és nincs amit kezdjen magával 40-50 évesen, mert szégyen szemre nem mehet el bulizni, mint egy éretlen 16 éves... pedig sajnos ezt szerették volna végig. Hiába, így jár, aki nem akar felnőni.

A leukémia, azaz vérrák, szintén nagyon erős, intenzív rejtett agressziót jelez, Pontosan olyan emberre vall, mint aki ilyen kedvesen és mindent eltűrve viselkedik, mint Wayne Dyer. A látszat csal...
Semmi értelme ilyen jámbornak lenni, és eltűrni, hogy mások a lábukat töröljék belénk... mert úgysem lehet lenyelni... nem az a normális.
Ha épp komoly dologról beszélsz és a másik pofátlanul telefonálgat közbe, sőt, miközben állítólag azért jött, hogy veled interjút készítsen... hát, az a normális, ha megmondod, hogy bocs, ilyen bunkóval nem működök együtt, menjen a francba. De Dyer inkább játszotta a birkatürelműt, vesztére.

"Istenem, nekem csak egyszer, egyetlenegyszer mondta volna egyik szülőm is, hogy szeret akkor is, ha nem vagyok tökéletes! Csak egyszer!" - mi lett volna? ettől lettél volna boldog? Nem te írtad, hogy ne a felszínt nézzem, ne azt, amit mondanak (és gondolnak - bár ez már nem a felszín) hanem, amit Éreznek? Szerinted mit érez az, aki azt mondja, így is szeretlek és tojik reá, hogy szenvedsz és nyomorult állapotban vagy? Ez a szeretet? Szerintem nem, szerintem ez közömbösség.
Nekem hazudtak már páran, nagyon szépeket. Kívánom neked is, ha már ennyire vágysz rá. Nagyon helyes! Csak akkor jöhet rá az ember, hogy nem minden igaz, amit mondanak, és amilyen érzést mutatnak, ha néhányszor jól pofára esik.



Épp tegnap kaptam meg ezt a filmet...

...ajándékba, egy kedves Barátomtól. Tegnap este elkezdtem nézni, de mivel nagyon fáradt voltam, nem tudtam úgy figyelni rá, ahogyan szerettem volna, így meghagytam mára. Most végeztem vele, és meg kell mondjam, szerintem csodálatos alkotás. Valóban nem AMIT mond, hanem AHOGYAN mondja:)

Kedves Violetta, a nőket igenis arra nevelik, hogy legyenek a családjuk szolgái. Ne a felszínt nézd! Ne azt nézd, mit gondolunk, mit mondunk a mindennapokban ezzel - vagy mással - kapcsolatban. Azt nézd, ahogyan ÉRZÜNK, mert az életünket az érzéseink irányítják.

Ha egy férfi elhagyja a gyermekét, már csak megrántjuk a vállunkat.
De ha egy nő teszi ugyanezt...?
Ha egy férfi soha nincs otthon, mert pénzt keres, ő lesz a tökéletes férfi.
De ha egy nő teszi ugyanezt?
Ha egy férfi nem takarít, nem mosogat, rendetlen, satöbbi, Istenem, hisz csak egy férfi.
De ha egy nő teszi ugyanezt????

És még sorolhatnám, de minek?
Ahogyan ítélsz egy bizonyos helyzetben, az a válasz arra, amiként arról a bizonyos dologról gondolkodsz - és ez a társadalomra is épp úgy igaz, mint az egyénre.

Másik dolog:
Egy nő születésétől haláláig anya. Még akkor is, ha nincs gyereke. Az anyai energiákat ki kell élnie, át kell engednie magán. A család szeretetében és gondozásában is kiteljesedhet, ez teljességgel a saját döntésén múlik. De eljön a nap, amikor a gyerekek kirepülnek, a nő meg hirtelen feleslegesnek kezdi érezni magát. Ezért van az a sok méhnyakrák, mellrák a változó kor környékén, a nő már nem tudja "miben" kiélni anyai energiáit, s ezek megrekednek a női, pontosabban az anyai szervekben. Ha alkot, bármit, csak alkosson, szívvel-.lélekkel, szenvedélyesen, az olyan, mintha a gyermekeit gondozná. Viszont ha egész életében nem alkotott, "csak" a családjának élt, nagyon nehéz lesz megtalálni azt a bizonyos valamit, amiben képes lesz 40-50 éves korától élete végéig "anyaként" élni.

A leukémia erős önértékelés letörés miatt alakul ki, tehát ez az ember szintén átélte ugyanazt, amit sok nő, amikor a gyermekeinek már nincs rájuk szüksége - de a betegség akkor alakul ki, amikor lelki okait már feldolgoztuk - vagyis ha sikerült időben helyretenni a lelket, s annak sebeit, akkor jön a gyógyulás.

Ja, és...

Istenem, nekem csak egyszer, egyetlenegyszer mondta volna egyik szülőm is, hogy szeret akkor is, ha nem vagyok tökéletes! Csak egyszer!



Lám -lám az EGO egy újabb fortélyát mutatja!

Kedves Violetta!
Nem hiszem, hogy egy gyermeket is felnevelt volna. Ha igen Úgy nem szeretnék a bőrében(bőrükben) lenni.
Elképzelni, és végrehajtani közel sem egy, és ugyan az.
Másodszor:
A film nem azért készült, mint egyetlen film sem, hogy megmondja, hanem azért, hogy elgondolkodjanak az emberek rajta. Tehát ha a film tartalmánál leragadunk az nem nagy eredmény. A mondanivalójáért készítik a filmeket.
Próbálja megfogni!
Tóth János



Alapjaiban véve igaz...

...amiről beszélsz, ám egy lényeges dologban nem értek egyet. Akinek erőszakkal, pofonnal kell kivívnia a tiszteletet, azt sosem fogják igazán tisztelni, attól legfeljebb félni fognak, a szülő célja pedig nem lehet félelemben tartani, félelemben nevelni a gyereket.

A tiszteletet - ha kiérdemled - megkapod, és hogy kiérdemled-e, az is BENNED dől el. A gyerek olyan, akár egy eleven mérőműszer, hihetetlen pontossággal érzékeli az erőtered, és épp annyi tiszteletet ad Neked, amennyit Te adsz Önmagadnak, se többet, se kevesebbet.



letölthető a film?on-line

letölthető a film?on-line megnézhető?
köszönöm az írásod!



jó írás, sok jó gondolat.

jó írás, sok jó gondolat. semmit sem szabad túlzásba vinni, a túlzott spiritualitás épp az élet lényegének a megtagadása... akárcsak a túlzott szeretet, ami elfojt, a túlzott gondoskodás, ami kiszolgáltatottá tesz, stb. mindenben érdemes megtalálni a középutat, illetve azt, ami leginkább jól esik