Kik azok a pszichopaták?

„Az évek során megszoktam az alábbi élményt. Amikor egy vacsora során valamelyik alkalmi ismerősöm udvariasan a munkám felől érdeklődik, röviden felvázolom a pszichopata ismertetőjegyeit. Az asztalnál minden esetben valaki hirtelen gondolkodóba esik, azután felkiált: te jó ég! Azt hiszem ez és ez is biztos, hogy az volt… Vagy: tudja, eddig fogalmam sem volt róla, de az, akiről beszél, a sógorom…” – írja Robert D. Hare, a téma egyik világhírű kutatója. A legtöbben úgy gondolunk a pszichopatákra, mint félelmetes és perverz sorozatgyilkosokra, akiket biztosan kiszúrnánk, ha szembejönne velünk az utcán. A valóság azonban az, hogy ha belebotlanánk egy példányba, minden bizonnyal nagy hatással lenne ránk kellemes, behízelgő modora és úgy általában véve elbűvölőnek tartanánk. És mire észbe kapnánk, már rá is tenné a kezét a bankszámlánkra, esetleg belevonna valami kétes üzletbe vagy egyszerűen csak padlóra küldene érzelmileg.
A pszichopátia, amit szakszerűbb antiszociális személyiségzavarnak nevezni, a felnőtt lakosság mintegy 3,5 százalékát érinti és férfiak körében háromszor gyakoribb. A pszichopaták legfontosabb jellemzője, hogy teljesen hiányzik belőlük a lelkiismeret, ezért szemrebbenés nélkül gázolnak át másokon, miközben fel sem fogják, hogy mit tesznek. Jellemző tulajdonságaik közé tartozik még a mások manipulálására irányuló törekvés, a szeretet, a szégyen és az empátia alacsony szintje, a beteges hazudozás és a felületes, megtévesztő kedvesség. Mindez sokszor társul magas intelligenciával, ami különösen veszélyessé teszi az illetőt. A tünetek ismeretében nem meglepő, hogy gyakran bűnöző életmód a végállomás, ami kisstílű csalásoktól egészen a sorozatgyilkosságig terjedhet. Az viszont már sokkal meglepőbb, hogy a börtönökön túl a pszichopaták másik gyakori előfordulási helye a multik felsővezetése. Egy néhány évvel ezelőtt végzett vizsgálat ugyanis arra az eredményre jutott, hogy körükben jóval nagyobb arányban fordul elő ez a személyiségzavar, mint az átlagemberek között.

Mint minden személyiségzavar, ez is csak 18 év felett diagnosztizálható, de bizonyos viselkedésmódok már 15 éves kor előtt megjelennek. Az iskolakerülés, az otthonról való elszökés, a verekedés, az állatokkal és emberekkel való szándékos kegyetlenkedés, a rongálás, gyújtogatás, lopás és hazudozás figyelmeztető jeleknek tekinthetők, bár nem minden esetben áll antiszociális személyiségzavar a háttérben, sokszor csak az átlagnál kezelhetetlenebb kamaszról van szó. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy akiknél diagnosztizálják ezt a személyiségzavart, kivétel nélkül effajta tevékenységekkel ütötték el az időt kamaszkorukban.
Ha az okokat keressük, a legtöbb pszichés zavarhoz hasonlóan itt is sok mindennel találkozhatunk. Egy izgalmas vizsgálat kétséget kizáróan bebizonyította, hogy genetikai alapja van. Megvizsgáltak ugyanis közel 15 ezer olyan elítéltet, akiket gyerekkorukban örökbe fogadtak, és arra jutottak, hogy a biológiai szülők körében jóval magasabb volt a kriminalitásra való hajlam, míg a nevelőszülők vonatkozásában nem találtak ilyen összefüggést. Egy másik kutatás arra mutatott rá, hogy a pszichopaták idegrendszere másképp működik: központi és vegetatív idegrendszerük ugyanis jóval lassabb, ami azt eredményezi, hogy nem észlelik a veszélyes vagy erős érzelmekkel járó helyzeteket, illetve ezek kevésbé hatnak rájuk. Ez a speciális idegrendszeri működés minden bizonnyal kihat az úgynevezett szociális tanulási képességeikre is. Ez azt jelenti, hogy elsősorban azért tanuljuk meg a társadalmilag elfogadott viselkedésformákat, mert attól félünk, hogy nem megfelelő magatartásunkkal kivívjuk mások rosszallását. Megtanulunk tehát viselkedni, hogy elkerüljük a megrovó tekinteteket, hogy a megjegyzésekről már nem is beszéljünk. Az antiszociális személyiségzavarral megáldott egyedek azonban az átlagosnál jóval kevésbé szorongnak, sőt leginkább egyáltalán nem, így gyakorlatilag még a legelemibb normák vonatkozásában is tesznek rá, hogy mit gondolnak mások. Ezzel magyarázható, hogy a klasszikusan szociális érzések, mint például az empátia, a szégyen, a szeretet és a lelkiismeret teljesen hiányoznak belőlük, ahogy a társadalmi normákat is figyelmen kívül hagyják.
A biológiai okokon túl a környezeti hatások sem elhanyagolhatók. Linda Mealey kétféle pszichopatát különböztet meg. Az elsődleges pszichopata esetén az antiszociális viselkedés a fent vázolt biológiai alapokon nyugszik, míg a másodlagos típus esetén a környezeti tényezők alakítják ki. Ezek a gyerekek nagyon kedvezőtlen családi környezetben nőnek fel, gyakori a szülői elhanyagolás, a következetlen nevelési módszerek és a bántalmazás. Mindez arra vezet, hogy szocializációjuk vakvágányra kerül, ugyanis téves szociális és érzelmi problémamegoldási módszereket sajátítanak el. Nem meglepő, hogy hamar kiszakadnak a családból és különböző bandákhoz csapódnak, melyek szintén nem a támogató attitűdről és a cizellált szociális érzésekről híresek. Mindez azt eredményezi, hogy fokozatosan ragadozóvá válnak: megtanulják, hogy erőszakkal, illetve mások megtévesztésével és kihasználásával tudnak boldogulni.

Ha a probléma kezeléséről van szó, leginkább az jellemző, hogy a társadalom nem tud mit kezdeni ezekkel az emberekkel. Mivel már kamaszkorban megjelenik náluk az antiszociális viselkedés, többnyire iskoláról iskolára vándorolnak, ha elkövetnek valamilyen törvénybe ütközőt, akkor különböző javító intézetekbe kerülnek, később pedig jön a börtön és a sorozatos visszaesés. Ha fehérgalléros változatról van szó, elképzelhető, hogy gazdasági bűncselekményekbe keveredik, ha pedig mégsem a bűnöző életmódot választja, a már említett multik felsővezetésében, esetleg más szakmákban kamatoztatja képességeit. Bárhogy történik is, igencsak megkeserítik környezetük életét. Mindössze egynegyedük kerül pszichológus vagy pszichiáter kezei közé, de igen gyenge eredményt lehet elérni náluk, ugyanis többségükből teljesen hiányzik a változásra való motiváltság, így 70 százalékuk idő előtt abbahagyja a terápiát. Megoldás egyelőre nincs. Az Egyesült Államokban gyakorlattá vált, hogy bűnözők esetén különböző diagnosztikai eljárásokkal igyekeznek kiszűrni a pszichopatákat; egy ilyen diagnózis ugyanis hatással van a büntetési tételre és kizárja a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét. Persze, ez is csak részleges és felületi megoldás a problémára.
http://cotcot.hu/cikk/2010/11/16/kik-azok-a-pszichopatak

Hozzászólások



Es a kotodes

En nem , de a szociopata baratom kepes kotodni . Ugyan gyakran emlegeti h milyen jo a tarsaval a szex. Erosen monogam es aki a baratjat bantja annak nem kedvez . ( o lany ) ketten egyutt tudunk veszedelmesek lenni . ( tortacsata - botrany stb ) egymas elott nem kell maszk , mehet ki amit gondolunk :D

Egy nap ... Hm legalabb 10 alkalommal kapok nevetogorcsot . Vegignezem a buslakodo embereket , a korlatolt szemelyeket akik nem esznek egy jo nagy jegkremet a tuzo napon vagy epp nem mernek bele ulni a hintaba mert az gyerekes. Latom ahogy az anya a sok gond , hitel , vita a ferjel , mit egyunk ma problemak mellett kepes egy eroltetett mosolyt tolni a gyerekenek , aki epp az iskolabol jon haza es mutatja hogy mit rajzolt es anyja feleletere elmeseli h mi volt ma iskolaba . Ugyan ez nem vicces , ez inkabb csodalatos.
Majd bemegyek dolgozni mindenki lassu faradt , reggel van . En vidaman valami serto de ugyanakkor vicces poent eldobok - rohadj meg ... :DDD eltelik a nap eleg gyorsan. Delutan mit csinalok ez kedvfuggo . Ha ugy gondolom elmegyek moziba vagy vizipipa vagy amit eppen akkor akarok csinalni . Nincs ami es aki meggatol benne .
Este hazaerek , latom ismet a letort embereket , a boltost aki szinte varja hogy menjek mert kb en beszelek vele par szót ezzel is kirantva ot a depresszios szakadek peremerol amit a sok faarcu ember - kerem koszonom viszlat - ja idez neki elo .
Erzelmeket tokeletesen latok , a masik ember 20 perc utan elo beszelgetessel nyitott konyv .
De van az az ember ski irrital . Ok nem jarnak jol , elvezet nekik artani piszkalni oket ... Aztan mikor sirni kezdenek elo jon a popcorn es hallgathatom a napjat meg h ki bantotta meg . Erdekes hogy az esetek tobbsege mennyire szexfuggo . Ha nem kap rendes szexet hisztis , bogos makacs.



Kedves Phantasm!

Ha minden "üres", minden lényegtelen számodra érzelmileg, akkor minek tudsz örülni? Azt írtad van barátod ... az is egy kapcsolat, nem is akármilyen, ... aztán a macskákat szereted, ... vagyis csak pislákol a lelkedben valami kötődésféle, amit erősíteni lehetne!

Annyit elárulok neked, hogy a világ nemcsak annyiból áll, amit látsz. Láthatatlan lények vesznek bennünket körül.
Feltételezem, hogy neked is van angyalod, mint bárki másnak ezen a világon. Kérj segítséget tőle! Hívd be az életedbe! Ő meg tudja lágyítani a szívedet, s ki tudja nyitni azokat az érzelmi csatornákat, amelyek eldugultak a lelkedben.

Érezni csodálatos dolog, még akkor is, ha néha szenvedünk!



Re

Na pl vallasom van , de nem hiszek az ilyen masvilagi dolgokban . Amit nem latok az nincs.
- anya - o is olyan mint a tobbi , ures . De ha valaki bantja az nem fog jol jarni . Ha pl nekem mondjak h a " prostitualt edesanyad" nekem ez ilyen semmi . Kb mintha azt mondanak h sut a nap . De ha valaki mond neki vmi rosszat vagy ellatom tanaccsal amit felhasznal es ut vagy en lepek :P



Kedves Phantasm!

"Nekem igy ures belul vagy nem tudom , egyik baratom kerdeztem, hogyan erez mikor a baratnojere gondol - a valasz : mint mikor te cigizel". - olvastam a hozzászólásodban.

Látod, ilyesmik sehol nincsenek leírva, nekünk meg csak homályos elképzeléseink vannak a mindennapjaitokról, amiket játékfilmekre alapozunk.

Ha valódi kötődésre képtelen vagy, akkor azokat az életdrámákat is megúszod, amelyektől mi pokolian szenvedünk.
A teremtő elvett tőletek valamit, ... valamit nem kódolt bele a lelketekbe, ugyanakkor megkímélt benneteket a lelki fájdalmak gyötrelmeitől.

S édesanyádhoz ragaszkodsz? Óvod? Félted? Szoktál érte aggódni?



:D

1. Megsertodes - azt nem igazan tudom hogyan csinaljak. Nekem nem megy.
2. Szerelem. Hat en meghalni erte biztosan nem . Eddig 5+ kapcsolatom volt - mert foztek ram es etettek + szex . Aztan megmondtam valojaban nincs szuksegem ra . Es kidobtam , nagyon bogott. ( mindegyik) nekem ilyesfajta fuggesem nincs , hogy mas szemellyel egyutt legyek . Nem igenyem a szex es a folyamatos ricsaj. Hogy szerelmes , igazabol ez egy orultseg h valaki szerelmes tud lenni . Egy ido utan ugyis megunjak egymas zsenbesseget , es puszta tiszteletbol maradnak egyutt , vagy azert mert a gyereknek teljes csalad kell. Azt hiszem sosem voltam szerelmes , van noi idealom , de en egyedul is nagyon jol elem az eletem , nem kell kiegeszites.

Nekem igy ures belul vagy nem tudom , egyik baratom kerdeztem, hogyan erez mikor a baratnojere gondol - a valasz : mint mikor te cigizel .
En gondolok a szuleimre, barataimra es ures . Akar gondolhatnek a dohanyboltos holgyre . Barmelyik meghalna kb. mintha eltorne egy pohar. Kozeli baratom nem reg lett ongyilkos , mindenki sirt en ugy nem . Ures volt elotte es utana is.

Neha a helyzet kivanja h egyutterzest mutassak , de azokat nagyon jol ellehet sajatitani filmekbol - mas emberektol is.
Ami nehez szamonra az onkontroll. Pl ha valami durva tortenik valakivel es az benasagbol ugyetlensegbol ered en csak rohogni tudok . Mara gyakoroltam annyit h csendben elkezdek remegni. Vagy a szam kinyilik es akkor kezdodik a moka :P az opponens megriad , nem tudja kezelni helyzetet :)



Minden ember élete egy regény

... s mint "regény" mindig tanulságos!

Kipattant a fejemből, hogy írhatnál egy bejegyzést a saját életedről!
Az embereket izgatja a pszichopata-lét és oly keveset lehet tudni róla, mert mindenütt csak elmélet, elmélet, egymás hegyén-hátán.



Milyen egy pszichopata, amikor szerelmes?

"Kisse ironikus noszemelynek tunsz, de nem baj". Dehogy!

Örülök, hogy regisztráltál! S hidd el: semmi bajom sincsen a pszichopatákkal, amit a lenti hozzászólásaim is igazolnak, bizonyítanak! Ha van időd, kedved, akkor olvass bele néhányba, s megláthatod feketén-fehéren!

"Az ilyen kis jo tettekre szukseg van , mert alkalom adtan hosszabb parbeszedbe kezdek veluk , kesobb hasznos lehet". Ezt nevezik tudatos manipulációnak, de ne sértődj meg érte! :)

Voltál már szerelmes? Lángolt már valaha is úgy a szíved, hogy szinte meghalni is képes lettél volna érte?
A kérdéseim romantikus töltésűek, de csak azért, hogy megtudjam, milyen egy pszichopata, amikor szerelmes?

Kedves Phantasm, elfogadó beállítottságú személy (ember) vagyok, ezért ne feltételezz rosszat a soraim mögött, ha kérhetem!

Csak beszélgetünk.



Hm

Kisse ironikus noszemelynek tunsz, de nem baj :)
Lassuk csak. Neha elmosogatok mikor nincs tiszta edeny, jobb kedvre deritem az embereket. De ez igazabol alkalomfuggo ( ha ugy tartja kedvem felrugok egy ket galambot es rohogok egy jot h milyet szall:DDDDD). Pl latom h valaki elejt valamit akkor felveszem neki , majd mosoly. Ezaltal pozitiv benyomast keltek nala es visszamosolyog - megkoszoni.
Az ilyen kis jo tettekre szukseg van , mert alkalom adtan hosszabb parbeszedbe kezdek veluk , kesobb hasznos lehet .
Es ha jo dolgokat csinalsz - felrakod a madarat a feszekbe - jo ember leszel a tobbi ember szemeben.

Tevhit h nem szeretek , pl a macskakat imadom. De aki bantja oket, azokat nem. Egyszer lattam egy ilyet es hatbaszurtam egy kis kessel (hyperpigmentalt volt) de tulelte . Nalam a macska minden felett van , oket etetem simogatom . Egyszeruen imadom hogy seggnyalo kis rohadekok akik csak a kajaert szeretnek. Ugyan ha meghalnak nem izgat , majd lesz masik.

Masik dolog , a torvenyek figyelmen kivul hagyasa nalam es madik szociopata baratomnal sincs jelen . ( rola pszichiater allapitotta meg / es nem nem tudom mi a kulonbseg )
Alapvetoen nem celom a borton . De ha odakerulok hat istenem , az adofizetok penzebol el elek , melegen leszek es etetnek.



Kedves Phantas!

Sok jó dolgot is csinálsz? Kérlek, említs egyet-kettőt! Látod, felfigyeltem rád! :)
Írhatsz nyugodtan hosszabb szöveget is, mert érdekel a "pszichopata" lét és szeretek olvasni!



En sok jo dolgot csinalok :)

En sok jo dolgot csinalok :) Kedves pipacsvirag.



Mert igy konnyebb. :D A

Mert igy konnyebb. :D
A tesztek szerint igen.



?

Megragadom a kínálkozó alkalmat, s megkérdezem: miért ír bárki is ékezet nélküli betűkkel?

Van ennek valamilyen logikus magyarázata, vagy csupán csak megszokás?



.

"Feszekbol kiesett madarfiokat vissza is raknam valahogy a feszekbe."

Akiben van együttérzés egy szerencsétlen madárfóka iránt, az nem lehet pszichopata!



Re: Phantasm9

Te szórakozol itt velem, Ádám? :) Ezt csak viccből kérdeztem, az ékezet nélküli betűk miatt, amelyek a kedvesemre emlékeztetnek.

**

Valódi kérdésem:

Kedves Phantasm9, te pszichopata vagy?
Szerintem csak beleélted magad egy szerepjátékba.



Kerdezz , felelek :)

1. Nem , nem igazan sikerult meg sirnom semmin.
2. Temetesen hatul allva allok , es a foldre kell neznem .
3. Feszekbol kiesett madarfiokat vissza is raknam valahogy a feszekbe.

Ha a lany sir tudhato miert . De elonyos ellene tenni valamit , ha csak nem akarok masik partner utan nezni .
Es belul , hm ezt nem tudom pontsan leirni olyan , teljesen mindegy.



Meghatják a pszichopatát a könnyek?

Néhány nappal ezelőtt ezeket kérdeztem:

- Tudnak- e a pszichopaták meséken sírni?
- Temetéseken őszintén zokogni?
- Megsajnálni egy fészekből kiesett madárfiókát?

Ma pedig kiegészítem egy újabb kérdéssel: Meghatják a pszichopatát a könnyek?

Tegyük fel, hogy egy nő halálosan beleszeret egy pszichopatába, s azt a "patás" férfi is nagyon jól tudja. :))
Ha a csaj sír valamiért, ... őszintén és szívszorítóan, ... meghatja az a hapsit?

Ez biztosan furcsa kérdés, de változatlanul nem értem, hogy milyenek ők belül!?



Őrültek egy halomban - Top 10 pszichopata az irodalomban

" Sorozatunk legújabb darabjában a világirodalom tíz számunkra legfélelmetesebb őrültjét gyűjtöttük össze nektek egy csokorba. De hogy ne kapjatok rögtön szívrohamot, elsőnek csak a ranglista 10-6-ig álló helyezettjeit közöljük, aztán hamarosan jönnek a legsúlyosabb pszichopaták is.

10. helyen: William Shakespeare: Hamlet – Ophelia. Minden bizonnyal ő a világirodalom legszebb vízi hullája.

http://konyves.blog.hu/2010/05/31/tiz_tetszolegesen_valasztott_pszichoar...

*
- Tudnak- e a pszichopaták meséken sírni?
- Temetéseken őszintén zokogni?
- Megsajnálni egy fészekből kiesett madárfiókát?

Még mindig nem értem, milyenek ők belül!??



Egy novella, ami megrémisztett engem

A kis Emma című Csáth-novellában a gyerekek kutyák akasztásával kezdik játékaik és egyben kegyetlenkedéseik sorát.

Régóta ismerem, de még mindig megdöbbent:

http://mek.oszk.hu/00600/00630/00630.htm#18

Hogy pszichopaták voltak-e a szereplői? Azt nem tudom, de valami nagyon nem stimmelt velük!
Hitem szerint: minden állatokat kínzó gyermekre nagyon oda kellene figyelni, mert az ilyesmi nem gyermekjáték!



Embernek látszó tárgyak

Állítólag így tekintenek a pszichopaták a többi emberre. Nem bírom ezt felfogni! Hiszem mindegyiknek van anyja, illetve egy olyasvalakije, akihez kötődik. Létezhetetlen, hogy senki iránt ne érezzenek semmit!

Ha már említettem az anyjukat, itt egy ellenpélda:

"Csáth Géza talán legismertebb novellájában, az Anyagyilkosságban a Witman fivérek megölik anyjukat, hogy hozzájuthassanak az ékszereihez, amelyeket egy prostituáltnak akarnak ajándékozni. A gyilkosság után elégedetten elosztják a zsákmányt, majd sietnek lefeküdni, mert még szeretnék jól kialudni magukat a másnapi iskola előtt. A legtöbben bizonyára azt gondolják, ez valamiféle szimbólum vagy irodalmi túlzás, de az orvos-író nagyon is jól tudta, miről beszél."

"A pszichopatát a legkevésbé sem érdekli, mi történik másokkal, az egyszerűen nem az ő dolga.
Lelkiismerete nincs, bűntudatra képtelen."

Ha ez igaz, hogyan tudja mindezt leplezni? Hiszen sokan állítják, hogy pszichopaták megnyerőek!



*

Tör a hideg. Fázom. De ez nem betegség!
Egy-egy komolyabb érzelmi zuhanás után mindig ez történik velem!

Nem tudom, mi dolgom a pszichopatákkal, de elég gyakran vonzom be magamnak ezt a secretes oldalt.
Vizsgálódtam. Magammal nyitottam meg a sort, aztán végigmentem minden ismerősömön, de nem találtam senkit, akire ennek a "betegségnek" a gyanúja rávetődne.

Úgy gondolom, ha elfogadom, szeretem őket is, ... vagyis szeretettel gondolok rájuk, akkor csak szeretetet kaphatok vissza.



"Mézes madzag" hadművelet

"Mézmániás pszichopaták

Ahogy maci a mézért, úgy a pszichopata is rajongása tárgyáért mindent megtenne, "mézes madzag" hadművelet során nincs veszélyérzete.

Egy tanulmány szerint a pszichopaták agya valószínűleg úgy van "vezetékezve", hogy még akkor is a jutalmat keressék, amikor a következmények önmagukra vagy másokra nézve életveszélyesek."

http://napidoktor.hu/cikk/109.3072/Mezmanias-pszichopatak

Jól értem? "Ahogy maci a mézért, úgy a pszichopata is rajongása tárgyáért mindent megtenne".
Mondjuk egy nőért is, akibe beleszeret? Vagy egy pszichopatának nincsenek is gyengéd érzelmei?

Ej, ha egy pszichopata belém szeretett volna, ... akkor üldözött volna a szerelmével ... :)
Bocsánat! Ezzel nem szabad viccelődni!



A férfi az, aki megvédi a nőt

"A nő legfőbb küldetése, hogy a férfit elvezesse a lelkéhez, azáltal, hogy összekapcsolja őt a Forrással.

A férfi legfőbb küldetése, hogy megvédje a nőt, hogy szabadon, ártatlanul sétálhasson a Földön."

Egy férfi legyen erős, bátor, ... és felőlem, akár nagypofájú is lehet, csak az én lelkemet tartsa gyengéden a tenyerében! Egy nő, - egyedül, - mégiscsak egy nő, ... aki erős vállakhoz simulva érzi magát minden körülmények között biztonságban.

Mindezt nem a bejegyzéssel kapcsolatban, hanem a beszélgetésekre reagálva vetettem papírra.



Kila!

Én nem "röhögök" ki senkit, nem vagyok kacagós kedvemben.
Feltételes módban írtam, nem kijelentőben!

Amit a Sors rám mér, úgysem tudom elkerülni, ezért ha át kell élnem, majd átélem.
Én nem kívánok hasonlót neked, még gondolatban sem.
Szia!



Félelmetes ...

Pszichopata.
Olyan félelmetes ez a szó.
Régen sok krimit néztem, ezért félek, szinte rettegek a kifejezéstől.
A mosolygó gyilkos, ... akiről senki sem gyanított, senki sem feltételezett semmi rosszat

Szűkebb vagy tágabb környezetemnek megbecsült tagja lehet? Ez bárkivel előfordulhat, .... még velem is?
Nem tudhatom, ki a szomszédom valójában!? :))))
Hűha!



?

"Andras81 nickedert kár Enti, az az 'oldalad' nagyon szimpire sikerült, komolyan".
Felebarát kijelentésén sokat agyaltam akkor is. Mivel véletlenek nincsenek, biztosan dolgom van ezzel a témával.
Létezhet, hogy Andrásnak és Entinek köze van egymáshoz? Az lehetetlen, hisz egyikőjüket jobban ismerem, mint a tenyerem.

Próbáljak elvonatkoztatni, átvitt értelemben gondolkodni, nevek nélkül?
Hmm ...
*
Kiegészítés (szerkesztéssel)

Tegnap este arra jutottam, hogy Enti volt (valószínűleg) felebarát is. Hmm ...
Így még nehezebb a feladvány.



.

Akiről írtam, másképp hívják.



:)))

"Egy bicikli sem megy magától.
Kell olyan is hozzá, aki hajtja".
Micsoda bölcsesség! Hülye vagyok fizikából, de ezt tudom!
Kalácska, jó a humorod! Vettem a lapot!



Egy bicikli sem megy magától.

Kell olyan is hozzá, aki hajtja.



Az élet ad majd igazolást

„Az erő a tettekben lakozik, nem az üres szavakban és ígérgetésekben”.
Ebben igazad van, a szavaknál többet érnek a tettek.
Váci Mihály verssorai csengenek most fülemben ennek kapcsán:

„Nem elég a jóra vágyni:
A jót akarni kell!
És nem elég akarni:
De tenni, tenni kell!”

Enti, lépjünk a tettek mezejére! Menjünk bicajozni!
Aranyló búzatáblák mellett, poros földutakon, távol az emberek zajától.
Vadvirágcsokrot kötök neked, míg te a zöld fűágyon heverészel, és fodros felhőket bámulod.
Aztán megterítek a földön. Egy fehér színű vászonkendőre pakolom a paradicsomot, paprikát, kenyeret, túrót, vajat. Falatozunk, beszélgetünk, nevetünk, aztán továbbmegyünk.
Tiszta vizű patakban mosakszunk, és a kövein ugrálunk, mint a gyerekek! :)
Olyan jó lenne, ha egész nap együtt lennénk, nem sietnénk, elfeledkeznénk mindenről, mindenkiről és csak az esti tücsökciripeléskor indulnánk haza!
Ígérd meg, hogy ez hamarosan megtörténik!

Gyengének látod őt? Miből szűrted le?
„Gyenge ahhoz, hogy megtegye a lépéseket az igazi önvalója és mások irányába?”
Hmm … Nem! Az lehetetlen! Nem akarom, hogy így legyen! ………… Nem így lesz!
Bicajozni fogunk. Én ott ülök közel az arcához, karjai között, és néha csengetek, de csak játékból.
Az élet ad majd igazolást.
Mert ha mindketten akarjuk, akkor már csak egy bicikli kell!



Amelyik kutya ugat, az nem harap.

Az erő a tettekben lakozik, nem az üres szavakban és ígérgetésekben.
Én gyengének látom őt.
Méghozzá nagyon gyengének, agymosottnak, és tipikusnak.
Te mit látsz benne erősnek?
Tökéletes ember nincs, vagyis mindenki úgy jó, ahogy van.
De ő gyenge ahhoz, hogy megtegye a lépéseket az igazi önvalója és mások irányába.
Csak beszél erről, de nem bír kilépni a saját kis világából.
Értem, hogy jó neked így is, mert szereted.
De azért nem nagyon lehet szeretni, amit írtál.
Nem tudja magát megvédeni.
Másokat pedig eszébe sem jut megvédeni.
Igazolást csak ő adhat a tetteivel.