Vallási témájú szaktanácsadás

Az elmúlt évtizedekben a nyugati lelkigondozás és lelkipásztorlás több olyan területtel bővült, amely a sajátos problémák miatt speciális képzést igényel (pl. drogosok). Ide tartoznak azok az erőfeszítések is, amelyek a "szektáknak" az egyénre gyakorolt negatív hatásait próbálják kezelni. Mivel viszonylag új terület­ről van szó, amelyet ráadásul a média is mindig erősen befolyásolt, a szakmában egymásnak ellentmondó szemléletekkel, kétes és beváltnak tűnő módszerekkel, illetve sajátos, de eltérően értelmezett szakkifejezé­sekkel találkozhatunk.

Ez a cikk elsősorban az észak-amerikai és hazai tapasztalatokat kívánja bevezető jelleggel összefoglalni, és kísérletet tesz néhány közhasználatban levő vagy egyelőre idegen kifejezés meghatározására. Gyakorlati tanácsokkal kíván szolgálni mindenkinek, aki pszichológusként, pedagógusként vagy lelkipásztorként kerül szembe a problémával, illetve azoknak, akik ilyen tanácsadást igénybe vennének. Az érintettek a jövőben remélhetőleg több helyen fordulhatnak szakképzett segítségért, mint ma.

1. Két módszertani irányzat

"Visszaprogramozás" (deprogramming)

Ez a hazánkban jobbára ismeretlen fogalom még a hetvenes években keletkezett az Egyesült Államokban. A "visszaprogramozás" elvi alaptétele, hogy az emberi lélek "programozható", a másik pedig az, hogy a "szektákba" bekerült fiatal – ha nem is konkrét agymosással, de valahogyan – "programozva lett", és ezért képtelen magától otthagyni az adott vallási csoportot. Az elmélet szerint minél régebb óta van "bent", és minél tovább marad, annál kisebb az esély arra, hogy önként kijöjjön, mert a "szektás input" folyamatosan növekszik és erősödik. Ha pedig már meg is szakad vele a kapcsolat (elköltözik kommunába, ashramba vonul, vagy állandóan úton van), akkor az egyetlen ellenszer az, hogy a "programot" át kell írni, méghozzá minden áron: akár a tag erőszakos elrablásával is.

Ezt az elméletet az Egyesült Államokban a 70-es években induló, polgári kezdeményezésű és erősen vallásellenes Anti Cult Movement (szektaellenes mozgalom) propagálta, és ennek hatására USA-szerte több tucat "profi" visszaprogramozó kezdett el működni. A módszer mindenesetre kezdettől fogva sok ellenzőre talált. A pszichológiai képesítéssel rendelkezők mellett sarlatánok is működtek, akik iparszerűen, nagy összegért vállalkoztak a fiatalok "kihozására". Megígértették a hozzátartozókkal, hogy gyermeküket átengedik a "szakértőknek", és csak akkor szólnak bele a "folyamatba", ha erre megkérik őket. A gyakor­latban a "kihozási folyamat" úgy történt, hogy a rendszerint többtagú visszaprogramozó csoport a fiatalt megfigyelte, majd az első adandó alkalommal elrabolta: egy autóba betuszkolta, és például a városon kívüli nyaralóban vagy egy állandóan mozgásban levő lakókocsiban hozzákezdett az "átprogramozáshoz". A fiatalt arra kényszerítették, hogy a "szektáról" szóló videofilmet nézzen végig, a vezető(k)ről szóló terhelő adatok­kal, a kritikákkal szembesüljön stb. Ezzel az információbombázással és más, nem túl finom ellenmanipu­lálással próbálták meg a fiatalnak a csoporthoz való kötődését felszámolni, több-kevesebb sikerrel. Egy ilyen visszaprogramozós történetet mesélt el a hazai tévében (RTL Klub) is játszott, "A szekta vonzásában" (Split Image) című film.

Nyilvánvaló a módszer embertelensége, és a sikeressége is kétséges. Aki csak rövid ideig tartozott egy adott csoporthoz, azt az új információk normális párbeszédkörülmények között is meggyőzték volna. Akinek viszont az évek alatt már a személyes kapcsolatai is teljesen a csoporton belülre korlátozódtak, és azonosult a csoporttal, arra a visszaprogramozás mint helyzet csak újabb traumatikus hatást gyakorolt. Ez utóbbiak eleve nehezebben szembesültek az információkkal, és joggal kérdőjelezték meg elrablóik indítékait ("Csak pénzért csinálják!") és módszerét is ("Erőszak az igazságért?!").

A visszaprogramozás alá kerültek előtt két út állt. Ha a kényszerhelyzet okozta düh vagy apátia elég erőt adhatott nekik az ellenálláshoz, akkor bár a csoportból egy időre kihozták őket, a gondolkodásuk ott maradt. Visszatértek, amint tudtak, és még mélyebben beépültek. Ha "betörtek", és keserűen mindent feladtak, hónapokra volt szükségük a "közbeavatkozás" kiheveréséhez is. Sok eset jogi következményeket, pereket vont maga után, ahogy nem egyszer előfordult az is, hogy az ex-tag utólag megköszönte, hogy így hozták ki az éppen öngyilkosságra készülő csoportjából. (Az élet néha bonyolultabbnak tűnik, mint a jogi és erkölcsi szabályok alapján gondolnánk.)

Bár visszaprogramozók az USA-ban még mindig vannak, és szolgálatukat kétségbe esett szülők még mindig igénybe veszik (néha még a veszélytelen kisegyházakba került fiatalokkal szemben is), tevékenysé­gük a szakmai és a jogi nyomás miatt egyrészt finomodott, másrészt megszűnőben van. A hazai jogi viszo­nyokra tekintettel meg kell jegyezni, hogy a kiskorúak esetében a szülő döntése számít, és a rendőrség is az ő oldalán áll. Nagykorúak esetében azonban nincs jogi alapja, sőt törvénybe ütköző cselekedetnek számít, ha valakit például elrabolnak, és akarata ellenére világnézetének a megváltoztatására (vagy bármire) kényszerí­tenek. Magyarországon egy "visszaprogramozó" tevékenysége sem ismeretes.

"Vészkijárat-tanácsadás" (exit counseling)

Az USA-ban a deprogramozás helyett ma már összehasonlíthatatlanul elterjedtebb az ún. "vészkijárat-tanácsadás". A visszaprogramozókhoz képest az vészkijárat-tanácsadók képzettségének a színvonala (pszi­chológiai, illetve teológiai végzettsége) egyértelműen magasabb. Bár a visszaprogramozók és a vészkijárat-tanácsadók általában ugyanazokat az információkat adják át klienseiknek (video-, audio- és nyomtatott anyagok, amelyeket megfelelő kutató- és oktatóközpontok készítettek, illetve ők maguk állítottak össze), az adatokat eltérő módon használják.

Míg a visszaprogramozó hatást akar velük gyakorolni, és a klienset mielőbb döntésre akarja bírni, a vészkijárat-tanácsadó arra invitálja kliensét, hogy az információkat és helyzetét önként, szabadon gondolja végig. Ezenkívül, míg a visszaprogramozók még a 90-es évek elején is dollár ezreket kértek az "akcióért", a vészkijárat-tanácsadók sokkal kevesebbért, reális költségtérítés ellenében dolgoznak (utazási, másolási stb. költségek). Sokukat támogatja alapítvány, egyház vagy maga a kormányzat, így többségük gyakorlatilag ingyen tud segítséget nyújtani. A vészkijárat-tanácsadás szakmailag, jogilag és erkölcsileg is tiszta alapokon áll, ezért nagyobb iránta a hozzátartozók és a szakintézmények bizalma. Bár a visszaprogramozással kapcso­latban kialakul előítéletek miatt egyes visszaprogramozók igyekeztek magukat vészkijárat-tanácsadónak kiadni, a hamar megmutatkozó módszertani különbségre sok hozzátartozó időben felfigyelt, és máshoz fordult segítségért.

Érdekes tény, hogy a területen dolgozók több mint háromnegyede egykor maga is tag volt valamelyik újabb vallási-, gazdasági- vagy politikai kultuszban, szakmai tekintélyét pedig tapasztalataival és folyamatos önképzéssel szerezte meg. Bár mindig akad olyan tanácsadó, aki a tanácsadásba is továbbviszi feldol­gozatlan indulatait, a többség gyógyult lélekkel, és a csupán elméleti ismeretekkel rendelkezőknél sokkal nagyobb együttérzéssel és hatékonysággal szolgálja sorstársait. Magyarországon is van néhány lelkész és pszichológus, aki ilyen jellegű tanácsadást végeznek, de nem vészkijárat-tanácsadást néven.
2. Szakkifejezések

Egyes vallásközösségek kétségtelenül nagymértékű személyiség- és viselkedésváltozást váltanak ki a tagjaikból. Ennek az okát a szakemberek, a jelenlegi és a volt tagok mind másban látják (tanításuk, misztikus élmények, radikális életvitelük, összejöveteleik miliője stb.). A vélemények boncolgatása helyett itt és most csak az egyik lehetséges okkal foglalkozunk, a manipulálással.

A személyiség nagyfokú megváltozását – érthető okokból – elsősorban a hozzátartozók élik meg sokk­szerűen, különösen ha azt negatívnak találják. Amikor valaki olyasmiben kezd hinni, vagy úgy viselkedik, hogy hozzátartozói és a baráti köre képtelen elképzelni róla, hogy önként ilyesmit tenne, akkor szoktak manipulációra gyanakodni, és "agymosással" vádaskodni. Magát a jelenséget azonban nem lehet úgy kezelni vagy bizonyítékokkal alátámasztani, hogy nem tisztázzuk a fogalmak jelentését (az alábbi definíciók is csak irányadók kívánnak lenni). A médiában elhangzó fogalmak közül az "agymosás", a szakirodalom kifejezései közül pedig a "gondolati befolyásolás" és a "manipuláció" a legfontosabb.

"Agymosás" (brainwashing)

Maga a fogalom csak hasonlat, amelyet nyilván senki sem vesz szó szerint. A hátterében olyasmi áll, ami eddig csak ritkán, háborús körülmények között és politikai diktatúrák alatt történhetett meg, vallási szektákban azonban csak kivételesen. Agymosásról akkor beszélhetünk, ha bizonyítani tudjuk, hogy valakit erőszakkal képtelenné tesznek az önálló gondolkodásra, és akarata ellenére bizonyos információknak, egy világnézetnek vagy értékrendnek az elfogadására kényszerítenek. Ez természetesen céljait és eszközeit tekintve is sérti az ember alapvető világnézeti és lelkiismereti szabadságjogait. "Agymosásnak" nevezhető az olyan durva beavatkozás, amelynek során egyrészt a pszichés ellenállást gyengítik le (pl. alvás-, étel- vagy italmegvonás, erős hatású szerekkel való kezelés), másrészt a legyengült elmét folyamatosan információk felvételére kényszerítik (pl. kényszerített figyelemösszpontosítás: kiabálnak, filmet nézetnek, kazettát hall­gattatnak vele). Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az "agymosás" jelensége és technikájának első ismertetése nem a vallások, hanem a politika világából származik (a koreai háborúk).

Az új vallási közösségekkel szemben "agymosással" vádaskodók többsége azt nem látja át, hogy amikor valaki egy vallási közösséghez csatlakozik, akkor nem bábként engedelmeskedik (mintha átprogramoznák), hanem igenis döntéseket hoz. A rendelkezésére álló információk alapján, tehát racionálisan dönt. Megelőle­gezett, mert megalapozottnak vélt bizalom alapján gondolkodik, és ezért nem merül fel benne (azonnal) a kritikus gondolkodás. (Más kérdés, hogy valóban minden információ a rendelkezésére állt-e a döntéskor?)

Ha az emberek valami varázsütésre kerülnének bele szektákba vagy akármilyen vallási közösségbe, akkor később is képtelenek lennének a gondolkodásra, és senki sem lenne képes onnan magától kijönni. A nemzetközileg igazolt statisztikák azonban azt bizonyítják, hogy az emberek többsége a reklámfogások és a lelki nyomás ellenére is képes nemet mondani a valóban manipuláló vallási csoportok kínálatára. A tehe­tetlenség mítoszáról ("Kimosták az agyát, nem tehetünk semmit!") ki kell mondani, hogy károsan befolyásolja a hozzátartozók és tanácsadók hozzáállását, mert nemcsak a reménytől, hanem a helyes cselek­véstől is megfosztja őket.

Igenis létezik szándékos megtévesztés (manipuláció, lásd alább!), de egy másik lehetőséget is tudomásul kell venni. Vannak, méghozzá nem is kevesen, akik egyszerűen jól érzik magukat egy a társadalom nagy része számára furcsának vagy szélsőségesnek ítélt vallási közösségben vagy mozgalomban. Vannak, akik szívesen kerülnek bele ilyen függő helyzetbe, mert ez kielégíti bizonyos lelki igényeiket, többnyire nem is tudatos lelki szükségeiket. Manapság tömegek nőnek fel például apa nélkül, a szeretettség és a vezetettség biztonságtudata nélkül, egyes vallási vezetők vagy szervezetek pedig tudatosan ilyen apapótló szerepet kívánnak betölteni az életükben.

Nem szabad őket ezért "abnormálisnak" bélyegezni! Sokan évtizedeket éltek le boldogan vagy boldog­talanul bizonyos vallási szervezetekben vagy mozgalmakban, de miután felismerték a megtévesztést vagy a lelki szükségeikkel való visszaélést, kiléptek, és a sebeik ellenére is "normális" embereknek bizonyul­nak. Érthető a társadalom tanácstalansága, tehetetlensége, a tragédiákat, botrányokat követő időnkénti "szekta­hisztéria", de egy vallási közösség tagjait nem szabad a vezetőik bűnei, idegenül ható hitéleti elemeik vagy a lelki hiányokkal való visszaélés lehetősége miatt megbélyegezni. Ami pedig a jogi megoldásokat illeti, a psziché, a misztikum és a transzcendens világában nemigen használnak. Ami valóban használ, az az ismeret­terjesztés, a megelőzés, utólag a megfelelő lelkigondozás, és kriminális esetekben a jó ügyvéd.

Manipulálás (manipulation)

Több jel is utalhat annak a lehetőségére (!), hogy egy vallási csoportban a keresőket vagy már tagokat mani­pulálják, azaz valamilyen módon visszaélnek a helyzetükkel. A tudatosan vagy nem tudatosan alkalmazott eszközök három dimenzióban jelennek meg, egyedül vagy együtt is:

... a kognitív dimenzió (gondolati befolyásolás, reklámbemutató, beépített fóbiák)

... a szociológiai dimenzió (szeretet-bombázás, misztikus tekintéllyel való visszaélés, csoportnyomás, uniformizálás)

... a biológiai dimenzió (testi szükségleteken keresztüli befolyásolás).

Gondolati befolyásolás (mental influence, mind control)

Az agymosásnál sokkal használhatóbb és a szakirodalomban is elterjedtebb ez a kifejezés. Gondolati befo­lyásolásnak számít tulajdonképpen minden új ismeret, összefüggés vagy szempont szóbeli vagy írásbeli átadása. Ez önmagában semleges dolog, hiszen gyakorlatilag mindennemű oktatásnak, tanításnak ez a lénye­ge. Ha az, amit valaki a másikkal megoszt, igaz és teljes ismeret, valós és fontos összefüggés, gyakorlatilag alkalmazható és pozitív gyümölcsű dolog, akkor maga a befolyásolás etikai szempontból megkérdőjelez­hetetlen. Ha azonban az egyik fél tudatosan csak félismeretet közöl, valamit eltitkol, hogy félrevezesse a másikat anélkül, hogy az észrevenné, akkor az már a másik ember gondolkodásának az ellenőrzésére (mind control) tett kísérlet. Ez különösen akkor válik veszélyessé, ha valaki emberfeletti, isteni tekintélyt igényel a saját szavainak, és ennek megfelelő mértékű engedelmességet vár el a hallgatóitól, bár kilétét és állításait csak saját maga igazolja.

Reklámbemutató (business-type presentation)

A vallási manipuláció sokszor gyakorlatilag ugyanazokra a "fogásokra" épít, mint a reklámipar, csak az "áru" más, és az elv alkalmazásának a tudatossága eltérő mértékű. Sok "próféta" és "mester" ösztönösen jól adja el magát, a szándékos szellemi félrevezetés vádját azonban bizonyítani is tudni kell.

A vallási reklám lényege hasonló a gazdasági hirdetésekéhez. Valóban vonzó dolgokat kínálnak meg­vételre, jól hangzó leegyszerűsítéssel, egyoldalúan pozitív beállítással, nehezen ellenőrizhető forrásokra hivatkozva, az esetleges negatív mellékhatásokat és a kritika létezését elhallgatva. Meggyőzik az embert arról, hogy valami "hiányzik" neki (ha nem hiányzott, akkor is), megmondják neki, hogy mi is "az igazi" problémája (akkor is, ha egészen más), majd felajánlják a probléma egyetlen ellenszerét, amelyet csak bizonyos feltételekkel (anyagiak, tagság, engedelmesség) lehet megszerezni.

Misztikus tekintéllyel való visszaélés (misuse of mystical authority)

Minden vallási vezető rendelkezik bizonyos misztikus tekintéllyel, ami önmagában nem rossz, ha azt az emberek lelki építésére használhatja. Tekintélyének a forrása vagy saját maga (saját állításai önmagáról, saját tettei), vagy mások róla szóló állításai (tanúk), vagy hűsége a vallási közösség által elfogadott legfelsőbb tekintélyhez (szentírás, hagyomány, gyűlés stb.), illetve ezek keveréke.

A tekintéllyel való visszaélés lehetőségére utal, amikor a vezető(ség) folyamatosan emberfeletti felhatal­mazására, hatalmára hivatkozik, és teljes engedelmességet várhat el a tagságtól. A vezető állításai, hogy pl. ő az Isten, hogy túlvilági, földönkívüli látogatóktól kapta az új "kinyilatkoztatást", hogy különleges "kenete", azaz felhatalmazása van, hogy érintésével misztikus-paranormális élményeket tud produkálni a beavatot­takban stb. gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlenné teszi az állításait és az utasításait. Akik pedig meghajol­nak az ilyen hatalom előtt, azoktól az ilyen vezető(ség) rendszerint átveszi a lelkiismereti döntés felelős­ségét. A felelősségtől való megszabadításért egyesek öntudatlanul vagy tudatosan is hálásak, mert a döntés és a felelősségvállalás eleve nehézséget jelentett nekik. Más, önállóbb személyiségek bár elfogadják a helyzetet, legbelül tiltakoznak ellene. A tekintélyével visszaélő vezető számára csak egy a fontos: hogy a tagok ráutaltak, vezethetők, azaz kiskorúak maradjanak.

Amikor az állítólagos "mesterről" kiderül, hogy ő is csak ember, a "prófétáról", hogy hamis próféta, akkor a tekintélyük összeomlása újra szabad utat nyithat azoknak, akik addig önként bezárták magukat annak falai mögé. A tanulság nem az, hogy utasítsunk el mindenkinek a tekintélyét, hanem az, hogy jól nézzük meg, kinek, miért és mennyire engedjük meg a beleszólást az életünkbe!

Beépített félelmek (built-in phobias)

Amikor valaki akarata ellenére is képtelen (nem mer) távozni egy vallási közösségből, akkor olyan belső kontrollal kell számolni, amely beépült félelmek révén működik. Az illető ilyenkor attól fél, hogy elveszti az (akármilyen értelemben vett) üdvösségét, Isten áldását, az egészségét, megélhetését vagy emberi kapcso­latait. Mivel a gondolkodásában mindez az adott vallásközösségen belüli léttől vált függővé, az onnan való kikerüléssel mindez elveszthetővé válik. E félelmek reális volta vagy valóságos (pl. anyagi veszteség), vagy nem az (pl. az üdvösség elvesztése, de ez a terület már teológiai megoldást, világnézeti útmutatást igényel).

Szeretet-bombázás (love bombing)

Ezt tartják a legveszélyesebb, mert legnehezebben észrevehető manipulatív eszköznek. A probléma azonban nem magában a szeretetben van. Ha valakit valahol szeretettel fogadnak, akkor ez nem azt jelenti, hogy garantáltan "valami szektába" került. Sokkal inkább a mögöttes szándék, a motiváció a kérdéses, ezt azonban csak utólag lehet megítélni.

Ha a közösségbe látogatóban csak a lehetséges új tagot látják, és csak ezért igyekeznek kellemes élmé­nyekkel, érdeklődéssel körülvenni, ha ezért igyekeznek minél többet megtudni róla, lelki és családi hátteré­ről, akkor a látszólagos elfogadás csak addig fog járni az új embernek, amíg teljesíti a feltételeket. Ha azon­ban a csoportban megszabott idő alatt nem formálódik a belső elvárásokhoz, ha engedetlen a vezető­séggel, a szervezettel szemben, akkor az addig szívélyes hangnem hirtelen fenyegetővé és elítélővé válik ("lázad", "aberrált", "démonok befolyásolják" stb.), vagy a kapcsolat hirtelen közömbössé válik. Az is a motivációt leplezi le, ha a vallási közösség csak a beavató szertartásig (keresztség, beavatás, nyilatkozat aláírása stb.) bánik az illetővel elfogadóan, utána azonban egyszerűen besorolja a "munkások" közé, mások beszerve­zésére buzdítja, és nyomást gyakorol rá, hogy teljesítse az elvárásokat.

Mivel nem láthatunk bele az emberi szívekbe, a motiváció sokszor csak utólag derül ki. Az álságos visel­kedés azonban mindig elárulja magát: akikben valóban feltétel nélküli, ok nélküli szeretet él a többi ember iránt, az szeretni tud minden ellenére is.

Uniformizálás (uniformism)

Amikor az emberfeletti tekintélyen vagy közmegegyezésen alapuló szabályok fontossága az ember fölé kerül, akkor ezek a szabályok az emberek lelkét károsítják, ahelyett hogy védenék és segítenék. Ilyenkor egy vallási közösségben a törvényeskedés (legalizmus) uralkodik. Erre a legszembetűnőbben az egyformaság utal. A tagok nem csak a mentalitásban, hanem külsőségekben (ruházat, táplálkozás stb.) is hasonlóvá és könnyen felismerhetővé válnak, sőt személyiségükben is egy bizonyos személyiségtípus irányában változnak meg. Ennek a hátterében rendszerint az áll, hogy a vezető személyiség vagy testület már nem pusztán példakép, hanem bálvány. A tagságra gyakorolt erőteljes, személyiségmódosító hatás mögött az elvárások és a számonkérés jól kiépített rendszerének kell állnia

Csoportnyomás (group pressure)

A csoportnyomás lehetőségére utal az állandó vagy túl gyakori közös program, vagy folyamatos személyes felügyelet. Ilyenkor az egyedüllét hiánya miatt nincs mód a megfelelő távolságtartásra. Ugyanígy a folya­matos oktatás sem hagy időt a hallottak megszűrésére és az egyéni gondolatok számára. Ilyen helyzetben csak az erős személyiségek tudják vállalni a többséggel szemben a saját véleményüket vagy a távozás konfliktusát. Más kérdés, hogy nehéz objektív szempontokat találni annak a megítéléséhez, hogy kinek mi "túl gyakori". A legkézenfekvőbb szempont talán az új tag saját mércéje: ha ő maga kevesebb alkalomra járna, de "muszáj" menni, és ebben a helyzetben ő is kényelmetlenül érzi magát, akkor tényleg manipulálják.

Szükségleteken keresztüli befolyásolás (biological control)

A testi szükségleteken keresztüli befolyásolás lehetősége akkor adott, ha a tagok nem ehetnek vagy alhatnak eleget, ugyanis ez gyengíti a testi-lelki ellenálló képességüket. (Ezt a helyzetet a legtöbb ember csak a csoportnyomásnak való engedés után képes önként elfogadni.)

Ide tartozik még a térítők erotikus fellépése is, amely hormonális úton befolyásolja az érdeklődő világ­nézeti döntését, vagy éppenséggel a szexualitásellenesség, amely a lakóközösségekben élő vallási csoportok esetében ugyancsak a hormonális feszültségek révén tehet befolyásolhatóvá.
3. A misztikum kérdése

Az igény

Aki egy vallási közösség aktív tagja volt, és kilépésekor addigi világnézetét ki kellett dobnia az ablakon, annak a tapasztalat szerint egyfajta "szellemi vákuum" marad a lelkében. Ha ez betöltetlen marad, könnyen keserűvé vagy mereven elutasítóvá teszi a vallás minden formájával és megnyilvánulásával szemben. A kilépők természetes módon erős kényszert éreznek arra, hogy a sok felmerülő világnézeti kérdésre minél előbb megoldást találjanak. Lehetnek olyan természetfeletti vagy annak tűnő élményeik is, amelyekkel egyedül nem tudnak mit kezdeni. Vagy magukba zárkóznak ("úgysem ért meg senki"), vagy tudják, hogy segítségre szorulnak, és el is várják a "szakember" magyarázatát és útmutatását. Ez az igény azonban a lelkigondozók számára komoly kérdéseket vet fel.

A tanácsadónak a hithez való hozzáállása

Mivel vallási dolgokról van szó, nem elhanyagolható szempont, hogy maga a tanácsadó mennyire tartja reálisnak Isten létét, mennyire ismeri a vallások világát, és hogyan értékeli a vallásos életet, azaz ő miben hisz, mi a saját világnézeti meggyőződése. A téma érzékeny pontokat érint, és bár az álláspontok széles skálán mozognak, sajnos a végletes sztereotípiák is elevenen élnek.

Egyfelől van olyan ateista pszichológus, aki a vallást pusztán pszichológiai, illetve biológiai jelenségnek tekinti, és a misztikum, a vallás dimenzióját egyszerűen "rossz megküzdési mechanizmusnak" tekinti. Ha kliense a misztikus élményeire kér magyarázatot, arra vagy biológiai választ ad, vagy "nem árthat" alapon bátorítja istenkeresésre. Másfelől van olyan lelkész, aki a bibliai emberképpel összeegyeztethetetlen pszi­choterápiai elméletekkel együtt elutasítja azt a tényanyagot is, amit a pszichológia mint értéksemleges leíró tudomány az emberi psziché működéséről és a pszichés mechanizmusokról feltárt. Egyesek arra is hajlanak, hogy minden probléma mögött valami szellemi, természetfölötti (démoni vagy isteni) okot lássanak (ez tkp. ultraspiritualizmus).

Itt és most nem feladatunk annak a kimondása, hogy "kinek van igaza", hogy az ateista vagy a teista tanácsadó él a teljes valóságban. A kérdés inkább az, hogy feladata-e a hivatásos szaktanácsadónak (ateista vagy hívő pszichológusnak, illetve lelkésznek), hogy szellemi, világnézeti útmutatást is adjon?

Az útmutatás etikai kihívása

Véleményünk szerint a tanácsadás bizonyos esetekben, szükség szerint szellemi útmutatást is tartalmazhat. Mivel a szaktanácsadó a kliens szabad és tudatos lelkiismereti döntését, illetve gyógyulását kívánja szolgál­ni, ennek a célnak az érdekében a tanácsadás része lehet bizonyos információk közlése, amelyek kiegészítik, megkérdőjelezik vagy akár cáfolják a kliens világnézetének egyes pontjait. Ez azonban komoly etikai kihívás elé állítja a lelkigondozót, különösen a világi intézményben dolgozót.

A pszichológus ugyanis hivatalos helyzetben foglalkozik a klienssel, és ez etikai okokból nem enged teret a világnézeti útmutatásnak vagy befolyásolásnak. Az amerikai "vészkijárat-tanácsadás" tapasztalatai szerint a gyakorlatban minden pszichológus maga dönt arról, hogy felhasznál-e ismeretterjesztő anyagokat ahhoz, hogy a kliens újragondolja világnézete tényalapját, és hogy felajánlja-e kliensének a saját ateista, keresz­tény, humanista, keleti, ezoterikus vagy más világnézetét. Előfordult már azonban, hogy a hozzátartozók beperelték a pszichológust, mert úgy látták, hogy gyermekük a tanácsadó révén "cseberből vederbe" esett, vagy pedig maga az adott vallási csoport perelte be a pszichológust, mert "visszaélt" hivatalos helyzetével, és "a saját vallására beszélte rá" a klienst.

Bizonyos szempontból eleve jobbak a lelkész lehetőségei, hiszen tevékenységének egyértelműen, hiva­talosan is része a hitrevezetés, a hitben megtartás vagy továbbsegítés (pasztorálpszichológia). A hozzá­tartozók a keresztény lelkész vagy tanácsadó esetében eleve tudhatják, hogy a kliensnek milyen lelki irányba fog utat mutatni, sőt az ilyen útmutatást eleve el is várják tőle. Ezért úgy tűnik, hogy ha "vészkijárat-tanácsadásról" van szó, akkor a felkészült lelkészek tehetnek a legtöbbet.

A szakmában mindenesetre vita tárgya, hogy van-e határ, illetve hol van a határ az információközlés és a lelki-szellemi útmutatás között. A "másik oldalt" is bemutató információk átadásának a jogossága mellett szól, ha a kliens ezáltal olyan információkhoz juthat hozzá, amelyek számára eddig ismeretlenek voltak, amelyek valóban tények, és amelyek valóban magyarázatot adnak a saját kétségeire és a saját kérdéseire, és továbbsegítik az általa is elfogadható és kívánt irányban.

A hazai lehetőségekkel szemben angolszász területen már régóta megfelelő vallástudományi és vallás­kritikai segédanyagok állnak a világi és egyházi tanácsadók rendelkezésére, hiszen ez a kutatás egyidős az új vallási mozgalmak megjelenésével (hatvanas évek).

A vallásos utógondozás tapasztalatai

A tanácsadás az amerikai tapasztalatok szerint általában egy vagy több, néhány órás találkozás. A legtöbb kliens azonban többet is igényel, mert nagy szüksége van az utógondozásra. Mivel ez a tanácsadás elsőrendűen a vallási jelenségek témakörével foglalkozik, logikus, hogy a kezelése világnézeti megoldást is követel. Úgy tűnik, hogy a tanácsadásnak és az utógondozásnak együtt eleve nagyobb esélye van arra, hogy a mentális és spirituális poklot megjárt emberek újból helyes önértékeléssel és tisztuló hittel kezdjenek új életet. Az USA-ban az elmúlt két évtizedben a szükség nem véletlenül teremtette meg azokat az egyházi rehabilitációs központokat, ahova egy hétvégére vagy akár egy hétre, hónapra is be lehet költözni, hogy a világtól távol legalább vázlatosan fel lehessen dolgozni a traumát. Az ilyen utógondozó központokban a pszichológiai és teológiai képzettséggel egyaránt rendelkező tanácsadók sokrétű pásztori feladatot képesek ellátni, méghozzá az egész szakma által elismert eredményességgel. Természetesen nem lehet, és nem is kell tőlük mindent szolgaian átvenni, de igenis van mit tanulni. Remélhetőleg hazánkban is lesznek idővel olyan utógondozásra specializált intézmények, vagy ami még jobb, egyházi kisközösségek, csoportok, amelyek alkalmasak erre a szolgálatra.
4. A tanácsadás a gyakorlatban

Az alábbiakban a tanácsadó kiválasztásához szeretnénk szempontokat adni. Ez a lista természetesen nem arra van, hogy magunkkal vigyük, és mindent végigkérdezzünk, hanem arra, hogy előre elolvassuk, és végig­gondoljuk. Így amikor eljutunk a konkrét beszélgetéshez, a szükséges szempontok az eszünkbe juthatnak.

Milyen szaktanácsadót keressenek a hozzátartozók?

Vannak kérdések, amelyeket a hozzátartozók feltehetnek a tanácsadónak (pszichológusnak vagy lelkésznek), mielőtt döntenek, hogy igénybe veszik-e az ő segítségét:

... Milyen szakképzettsége a van? Vannak-e személyes tapasztalatai ezen a területen? Mennyi gyakorlata van a tanácsadásban? Eddig mennyire volt sikeres?

... Ő maga mennyire ismert a területen? Mi a véleménye a kollégáiról, akik ezen a területen dolgoznak? Látja-e a saját határait? Ha ő nem tudja vállalni, kit tud önmaga helyett ajánlani?

... Kér-e pénzt, vagy ingyen tud segíteni? Hogy látja, lesznek-e előrelátható költségei?

... Hogyan történik majd a tanácsadói beszélgetés? Tudja-e vállalni majd az utógondozást? (további, kötetlenebb beszélgetéseket)

... Kíván-e valamilyen világnézeti útmutatást is adni kliensének, vagy ezt hozzátartozóira bízza?

Ezenkívül önmaguknak is fel kell tenniük néhány kérdést:

... Milyen benyomást tett ránk a tanácsadó mint ember? Milyen benyomást fog tenni a szerettünkre?

... Valóban ismeri az adott vallási közösséget? Naprakészen informált? Milyen forrásokat használ? Világosan tud fogalmazni?

... Tiszteletben tartja a mi vallási meggyőződésünket?

Milyen tanácsadónak kell nemet mondani?

Ma Magyarországon nehéz felkészült és megbízható tanácsadót találni, hiszen nálunk (egyelőre) nincs ilyen jellegű speciális szakképzés. Akárcsak Amerikában, úgy nálunk is vannak a vallás minden formáját eleve kórosnak tartó pszichológusok, minden bokorban démont látó papok és mindent megígérő, pénzéhes sarlatánok is. Ezért ne féljünk nemet mondani, ha úgy érezzük, hogy "valami nem stimmel", mert pl. a szaktanácsadó

... az adott vallási közösségnek vagy mozgalomnak láthatóan az "esküdt ellensége" (a még tag kliens ezt meg fogja érezni, és ez eleve ellenállást vált ki belőle);

... a hozzátartozók vallási, világnézeti meggyőződése iránt nem érdeklődik, illetve azt láthatóan nem tiszteli;

... a fiatalnak a szülők kérése ellenére is a saját meggyőződésének megfelelően akar világnézeti útmu­tatást adni;

... "kiadások" címen irreálisan nagy összegeket kér; láthatóan a pénz, a mielőbbi siker, a következő "eset" vagy a jó statisztika hajtja;

... mindentudónak véli magát, tudálékoskodik, tárgyi kérdésekben pedig a hozzátartozók számára is bizonyíthatóan téved;

... felelőtlen ígéreteket tesz, sikereivel kérkedik, kollégáit leszólja;

... minden mögött démonokat keres;

... a családról és eltévedt szerettükről olyan intim dolgokat akar mindenáron megtudni, amelynek nem lehet köze a feladatához;

... a klienseit önmagához köti (a listát még lehetne folytatni).

Milyen adatokra lehet szüksége a tanácsadónak?

Vannak kérdések, amelyeket a tanácsadók azért tesznek fel, mert legalább alapvető ismereteket kell szerezniük arról, akivel beszélgetni fognak:

... Név, kor, iskolai végzettség, szakma, érdeklődési kör, baráti kör, vallási háttér, különleges betegsé­gek?

... Ki áll hozzá a legközelebb a hozzátartozók közül? Kinek van rá a legnagyobb befolyása? És a nem családtagok közül?

... Konkrétan melyik vallási közösségről vagy mozgalomról van szó? (A tanácsadónak naprakészen fel­készültnek kell lennie.)

... Mióta tag? Folyamatosan vagy megszakításokkal? Egzisztenciális függésben van-e a vallási közösség­től vagy annak egy tagjától (pl. az alkalmazottjuk, tőlük bérli a lakását stb.)?

... Amióta tag, mi változott meg rajta (időtöltés, viselkedés, étkezés, ruházat, érdeklődés, nyelvezet, erőnlét)?

... Mi a család véleménye, miért és hogyan történt mindez?

... Ha a tag otthagyja a vallási közösséget, a családja mellette áll-e mindenben? Ha a tag nem hagyja ott közösségét, hogyan tovább?

Mindig személyre szabottan kell eldönteni, hogy a tanácsadó egyedül találkozik szerettünkkel, vagy egy volt taggal, esetleg valakivel a családból. (Ha pl. keresztény hátterű közösségről van szó, legalább egyiküknek jó bibliaismerettel kell rendelkeznie, nem a vita kedvéért, hanem hogy értsék, miről van, és miről nincs szó.)

Meghívás a tanácsadásra

A családnak jól kell tudni megfogalmazni a meghívást a találkozóra. Nem lehet úgy kezdeni, hogy "Na, itt van valaki, aki majd meggyőz téged arról, hogy micsoda szélhámos a vezetőtök!" vagy hogy "Én mindig mondtam, hogy hülye vagy, most egy szakembertől is megtudhatod!" Előre tudnia kell, hogy hova hívják, nem szabad becsapni. Ellenkezőleg, biztosítani kell afelől, hogy

... egyedül az ő érdekében szervezték meg a találkozót, a családjának valóban csak az ő érdeke és boldogsága számít;

... semmire sincs kényszerítve, minden az ő döntésétől függ, hogy elmegy-e egyáltalán, és a beszélgetést is bármikor abbahagyhatja vagy folytathatja;

... a beszélgetés valóban beszélgetés, amit bármikor abbahagyhat vagy folytathat; joga van további gondolkodási időt kérni;

... nincs erőszak, sem titkolt stratégia; minden tiszteletet megkap, senki sem kérdőjelezi meg azt, hogy jót akar (Istent szeretni, a világ megjavítani, üdvözülni stb.), és senki sem vitatja, hogy normális;

... nem várnak el tőle semmit, amit ne önként tenne; a lényeg, hogy ő maga gondolja újra a saját hely­zetét, tapasztalatait, illetve jelenét és lehetséges jövőjét.

... olyan információkhoz juthat közösségéről, amelyekhez "bent" nem juthat hozzá; megkaphat minden bizonyítékot, amellyel ellenőrizheti az új információkat;

... ha akar, olyanokkal is találkozhat (vagy olyanok beszámolóit olvashatja el), akik hosszú időn át tagok vagy vezetők voltak, és okuk volt a távozásra;

... csak nyerhet: akár az derül ki, hogy eddig megtévesztették, akár az, hogy nincs megtévesztve és jó úton van, tehát megerősödhet meggyőződésében, mindenképpen jól jár.

A család bevonása

A tanácsadás egyik fontos elve, hogy a családot lehetőség szerint tájékoztatják, és bevonják a folyamatba. Egyetlen feltétele, hogy a család valóban a kliens érdekeit tartsa szem előtt, és képes is legyen a segítségre.

... Van, aki maga kéri, hogy a családja jelen legyen a beszélgetésen, vagy legalább egy hozzá különösen közel álló valaki, de olyan is van, aki azt szeretné, hogy ne legyen ott senki a családból.

... A tanácsadónak arra a lehetőségre is fel kell hívnia a figyelmet, hogy ha a fiatal egy idő után azt szeretné, hogy a családtagok vagy barátok menjenek ki, akkor azt el kell fogadniuk.

... A tanácsadó mindvégig köteles odafigyelni arra, hogy a család tagjai egymás és a kívülállók előtt is megőrizhessék az emberi méltóságukat (kényes kérdések, jellembeli hiányosságok, szenvedély- és más betegségek, családi tragédiák stb.)

Volt tagok bevonása

Ha maga a tanácsadó nem volt tagja az adott vallási közösségnek vagy mozgalomnak, nagy hasznát veheti volt tagok első kézből vett tapasztalatainak a kutatásban, az oktatásban és a beszélgetések során is. A volt tag azonban a tanácsadásnak csak egy részében vehet részt, és vannak olyan szempontok, amelyek segítenek eldönteni, hogy alkalmas-e erre a feladatra:

... Mi a véleménye az illetőről a személyes és szakmai ismerősöknek? (Nem feltétlenül kell, de jó ha van; referencia nélkülieknél nem árt az egészséges óvatosság.)

... Valóban az adott közösség, mozgalom vagy szervezet tagja volt az illető, vagy csak azt állítja? (Bizonyítékok?) Mennyi ideig volt "bent"? (Minél hosszabb ideig, annál meggyőzőbb lehet.) Betöl­tött-e valami funkciót? (Minél magasabbat, annál hatásosabb lehet.)

... Mióta nem tag? (Legalább fél év "kintlét" ajánlott, ui. a friss extagok feldolgozatlan érzelmei károsan hathatnak a kliensre és őrájuk is.)

... Miért lépett be annak idején? Milyen tapasztalatai voltak, amelyeket másokkal is megosztana? (Ezek­ből a használható elemeket ki kell választani!)

... Miért jött el? Van-e olyasmi, amiért visszamenne? (Fontos a megbízhatóság.) Utólag mi a véleménye az adott közösségről, mozgalomról, szervezetről? (pl. indulatos?) Talált-e magának más lelki otthont?

... Miért akar részt venni a tanácsadásban? (Csak a tiszta, egyértelmű indíték elfogadható.) Képes-e vilá­gosan fogalmazni? Képes lesz-e érzelmileg elviselni a helyzetet? (pl. a feltoluló emlékek zavarhatják az értelmes információközlést.)

A tanácsadás sikeressége és a kliens védelme érdekében egyaránt szükséges minden további felmerülő kér­dést is tisztázni, például, hogy mikor lesz bevonva a beszélgetésbe stb. A volt tagok bevonása, a tőlük való segítségkérés magukra a volt tagokra, az ő gyógyulásukra is pozitív hatást gyakorolhat:

... ha tapasztalataikkal és ismereteikkel mások szenvedéseit megrövidíthetik, úgy érzik, hogy a saját szenvedésük is értelmet nyer;

... ha annak idején másokat is beszerveztek, enyhül a bűntudatuk, ha egyesek kilépésében segíthetnek;

... a kérdésekre válaszolva és tapasztalataikat újraélve ők maguk is megerősödnek abban, hogy miért döntöttek jól, amikor kiléptek.

Ha a szaktanácsadás "nem jár sikerrel"

Az is gyakran előfordul, hogy a fiatal úgy dönt, marad vallási közösségében. Ennek sok oka lehet, például az érvek nem voltak elég meggyőzők és az információk elavultak voltak, vagy őbenne alakult ki rendkívül erős érzelmi kötődés a közösségéhez vagy annak egy tagjához (szerelem), vagy a várható veszteségektől való félelem miatt akarja elodázni a döntést. Ilyenkor a tanácsadónak legalább három dolga van:

Először is, biztosítania kell arról, hogy

... tiszteletben tartja, és megérti a döntését;

... a beszélgetést bármikor folytathatják (névjegykártya);

... a kliens eddig csak nyert: olyasmikről szerezhetett tudomást, amikre a közösségben rákérdezhet vagy felfigyelhet, így ezentúl képes lesz felismerni, ha valóban manipulálják.

Másodszor, az adott vallási közösség szokásainak ismeretében szükség szerint tudatnia kell vele, hogy

... idővel döntenie kell, elárulja-e vezetőinek, hogy szaktanácsadáson vett részt; vagy megbüntetik, amiért nem hívta őket segítségül, vagy hősnek tartják egy ideig;

... emlékeznie kell mindarra, ami valójában történt a beszélgetés alatt arra az esetre, ha megpróbálják befeketíteni a tanácsadót és a hozzátartozóit.

Harmadszor, segítenie kell a családnak is, hogy meglássa, ez még nem "a vég", nem szabad feladniuk a reményt. Tudatni kell velük, hogy egy ilyen beszélgetés mindig okoz valami változást, ami azonnal vagy rövid időn belül észrevehető. A hozzátartozók feladata pedig továbbra is az, hogy szerettüket bölcsen, azaz szabadon engedve tudják szeretni.

Ha a szaktanácsadás "sikerrel jár"

Ezt akkor lehet elmondani, ha a kliens azonnal vagy rövid időn belül úgy dönt, hogy ő is szükségesnek látja, hogy a dolgokat újragondolja, vagy hogy kilépjen. Ilyenkor az adott vallás és a kilépő helyzetének ismeretében néhány dolgot szükség szerint el kell dönteni (rövid és hosszú távú tervek):

... Beszéljen-e vezetőivel, és hogyan? Mit mondjon, és miről ne beszéljen? Mit tehet a barátaiért, akik még "bent" vannak?

... Hogyan rendezze anyagi tartozásait, vagy más jellegű kötelezettségeit? Hogyan költözzön el, vagy hozza el a személyes dolgait?

... Milyen utógondozásra van szüksége: további tanulmányok az adott vallási közösségről? Orvosi tanácsadás? Világnézeti útmutatás?

... Hogyan építheti fel a közösség miatt megszakított kapcsolatait? Hogyan folytassa esetleg abbahagyott tanulmányait vagy hivatását?

A tanácsadó segíthet szempontokkal, adatokkal stb., de a döntést a kliensre és hozzátartozóira kell bízni. A gyógyulás egyik fontos eleme az önálló döntésre való képesség visszaszerzése, ami természetesen időt igényel. Ezért fontos megértetni a klienssel, hogy

... ő most nem "deprogramozva lett" vagy "kimentve lett", nem mások csináltak vele valamit, hanem ő az, aki végre valóban szabad, tudatos és önálló döntést hozott;

... amikor a vallási közösséghez csatlakozott, akkor is ő döntött, és jól döntött – az akkor számára elérhető információk alapján; miután kiderült a megtévesztés, vagy hogy igazából nem erre vágyott, most is ő döntött, és még jobban döntött;

... nem "agymosással" került be, nem "agymosással" került ki; sem akkor nem követett el bűnt a csatla­kozással, sem most a távozással; akkor sem volt "hülye", és most sem az – akárki akármit vág a fejéhez a jövőben.

Felhasznált és ajánlott szakirodalom

Cults and Psychological Abuse – A Resource Guide; Bonita Springs, Florida, USA, American Family Foundation, 1998

Enroth, Ronald, M.: Churches That Abuse; Zondervan Publishing House, Grand Rapids, Michigan, USA, 1992

Giambalvo, Carol: Exit Counseling – A Family Intervention; Bonita Springs, Florida, USA, American Family Foundation, 1995

Giambalvo, C. - Kelly, J. - Ryan, P. - Landau Tobias, M.: Ethical Standards for Thought Refrom Consultants; In: Cultic Studies Journal, Vol 13, No.1, 1996, pp. 95-106; Bonita Springs, Florida, USA, American Family Foundation

Johnson, David - VanVonderen, Jeff: The Subtle Power of Spiritual Abuse; Bethany House Publishers, Minneapollis, Minnesota, USA, 1991

Hassan, Steven: Combatting Cult Mind Control; Rochester, Vermont, USA, Park Street Press, 1990

Langone, M. D. - Martin, Paul, Dr.: Deprogramming, Exit-counseling, and Ethics: Claryfying the Confusion; In: Christian Research Journal, 1993 Winter, p. 46-47; Rancho Santa Margarita, California, USA, CRI

Landau Tobias, M. - Lalich, J.: Captive Hearts, Captive Minds – Freedom and Recovery from Cults and Abusive Relationships; Alameda, California, USA, Hunter House Inc. Publishers1994

Passantino, Bob & Gretchen: Help for your Loved One in a Cult; In: Christian Research Journal, 1998 April-June, p. 8. 46; Rancho Santa Margarita, California, USA, CRI

Singer, Margaret T. - Lalich, Janja: Cults in our Midst; San Francisco, California, USA, Jossey-Bass Publishers, 1995

Írta: Szalai András

http://apologia.hu/index.php/vallasok/tanacsok/76-vallasi-temaju-szaktan...

Címkék:

Hozzászólások



koszonom

Asszalamu aleykum!

Koszonom Kalacska, kicsit zavarban vagyok info hiany miatt, mert mar mindenhol a vallasokat piszkaljak. Na, de most megint megnyugodtam, leg. te nem nezel engem is szektasnak. :)

Mi baj van a Jehovakkal?
Ok tulkeppen milyen vallasuak, kereszteny vagy mi?



A szövegben benne van, milyen egy szekta.

Magadnak így meg tudod válaszolni, szektában vagy-e.
Adott fiatal egyébként a Jehova Tanúi Egyházból menekítette ki a szüleit, ezt szektának látom.
És általában a "spirituális iskolákat" is, nem tanítanak olyat, amit autodidakta módon ne tudnál elsajátítani, de súlyos pénzeket kérnek el mindezért, és mellette kiválasztottság tudatot adnak a tanítványoknak. Erről felismerni egy szektát. Kiválasztottság tudatot adó üzleti vállalkozás.



Te Kalacska....

Asszalamu aleykum!

.......mostmar muszaly rakerdeznem, mit kell erteni szektan?
Milyen csoportokat neveznek ma szektanak?

Pl. engem is szektasnak tartasz?



Ezt egy szektából kikerült írta, felebarátikérdés.

Egy blogban találtam.
A saját szüleit is kiszabadította abból a szektából, amelybe beleszületett.
Vannak ilyenek már ebben az országban.
Akik a szektába születnek, azoknak mossák az agyukat kisgyerekkoruk óta.
Nem tudom, hogy felül tudja-e írni ezt a munkát a józan ész minden esetben?
Eme fiatalt azért én csodálom őszintén, hogy ilyen erős volt.



"...Ami valóban használ, ..."

Asszalamu aleykum!

Ami valoban hasznal, az mindenkinek megadatott, s ez a JOZAN PARASZTI ESZ.
Emellett, a nem kivanatosnak itelt kozossegek/csoportok "ellen" leghatasosabb a JO/bb PELDA muatasa.

Hajra fiuk, lanyok!