Felismerések 2.

Szóval az eredendő bűnt az Asszony követte el, méghozzá azáltal, hogy evett a jó és rossz tudása fájának gyümölcséből, és erre vette rá a párját is.
Itt máris van némi bibi a dologban.
Fenti kijelentést ugyanis sokan úgy értelmezik, hogy ettek a tudás fájának gyümölcséből, kvázi felróva Évának, hogy nem akart egész életére hülye maradni szegény. Persze nem így volt, de akik így hiszik, nem értem, miért vannak felháborodva, amikor mai korunkban meg egyvégtében arra biztatjuk a gyerekeinket, hogy tanuljanak, okosodjanak, mert csak akkor fognak elérni valamit az életben.

Végül is mindegy, hisz tulajdonképpen nem is erről van szó.
Éva a JÓ ÉS ROSSZ TUDÁSÁNAK FÁJÁRÓL EVETT, vagyis elkezdte megkülönböztetni egymástól a jót és a rosszat. Ádám ette meg a gyümölcs nagyobbik részét – egotól elszállt férfiak ilyenkor vigyorogva bólogatnak, hogy ja, azért okosabbak a pasik -, de csalódniuk kell, ugyanis ez sem így van. A rossz hír, uraim, hogy a férfiak zsigerből képtelenek az anyai szeretetre, vagyis sokkal hajlamosabbak szeretetüket „jóhoz és rosszhoz” kötni, ezen gyümölcsevés által, míg Éva, azaz az asszony, a mai napig megőrzött valamennyit azon képességéből, hogy feltételek nélkül is képes szeretni. Olykor.

Tudniillik ezen hatalmas gyümölcszabálás eredménye az lett, hogy az ember többé nem volt képes feltételek nélkül, csak úgy, önmagáért a szeretetért szeretni. Attól fogva csak akkor szeret, ha oka van rá, minden más esetben közönyös, de még inkább megvet, gyűlöl, megszól, és elítél. Akkor boldog, akkor örül, ha oka van rá, minden más esetben jajgat és panaszkodik, szereti magát szerencsétlennek, áldozatnak hinni.

Márpedig az ember eredetileg nem ilyennek lett tervezve. Ennek épp fordítva kellene működnie. Mindig boldognak lenni, mindig örülni, és mindig szeretni, s ha akad is ok ezek ellenkezőjére, ideig-óráig búsongani rajta, feldolgozni, és örülni tovább. EZ AZ ÉLET, EZ AZ EMBER NEVŰ LÉNY.

Vagyis, ami annál a bizonyos esetnél sérült, méghozzá az egész világra, annak további sorsára nézve tragikus, és végzetes sérülést szenvedett, az nem más, MINT AZ ANYAI SZERETETNEK IS NEVEZETT, FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET. Többé ilyen nem létezett, s ennek hiánya vitte a világot oda, ahol pillanatnyilag tart. Könnyű az asszonyt hibáztatni, pedig valójában annyi történt, hogy valami elveszett, ami addig, és azóta is, inkább volt köthető az asszonyhoz, mint bármi máshoz a világon.

A nő, az asszony, mint olyan, a különböző korok különböző mitológiai történeteiben különféle neveken jelent meg. Nevezték Aphrodité néven, de nevezték Vénusznak is, és amit sokan nem tudnak, a Vénusz csillag – azaz az Esthajnalcsillag – is temérdek névvel rendelkezik, ezek egyike a LUCIFER.
Lucifer bűne nem egyéb volt, mint az, hogy nem szerette az embereket. Ellenszegült Isten parancsának, s nem volt hajlandó szolgálni az embert, ugyanis nem szerette az ember nevű lényt. Meg tudom érteni, első pillantásra tényleg nem sok szeretnivaló akad rajta.

Ám aki figyel, az láthatja, hogy a két történet gyakorlatilag EGYETLEN történet. A feltétlen, anyai szeretet elveszett, mert az emberek ítélkezni kezdtek, lenézték, megvetették egymást, magukat jobbnak hitték másoknál, vagyis valóban ez történt, Lucifer – a feltétlen szeretet – nem volt többé feltétel nélküli, vagyis nem létezett többé. Levettetett a Mennyből – ez mindössze annyit jelent, hogy az a bizonyos tudatállapot, ami a feltétlen szeretet velejárója, megszűnt létezni. Az a bizonyos tudatállapot maga a Menny – a boldogság, öröm, szeretet világa. Aki boldog, arra azt mondjuk, fellegekben jár, a Mennyben, a Hetedik Mennyországban érzi magát.

Lucifer másik neve „Fényhozó”, elég nehéz ezt a sötétséggel összekapcsolni. De az Esthajnalcsillag „viselkedését tekintve” sem egy ördögi démon, hisz amint a Nap lemegy, ő máris itt terem, hogy hordozza a fényt, addig is, míg a többi csillagok ki nem kászálódnak ágyukból, és neki nem látnak a munkának, reggel pedig ő az utolsó, aki szinte megvárja a Nap érkezését, s csak azután tér nyugovóra. Tehát az a bizonyos energia, amit ezzel a csillaggal jelképeztek az Ősök, semmi esetre sem lehet azonos a sötétséggel, a gonosszal, meg az ördöggel.

Na jó, nem csűröm-csavarom tovább.
Semmi köze ennek bűnhöz, meg asszonyhoz, vagy gyümölcshöz. Mindez csupán egy csodaszépen, láttató képekben megírt történet, ami elmondja, miért kergült meg a világ, s miért tartunk, ahol tartunk. Mintegy tanmese, amit a Régiek igyekeztek úgy megfogalmazni, hogy lehetőleg mindenki értse, s tették ezt azon egyszerű oknál fogva, mert azt hitték, akkor majd vissza lehet csinálni a dolgot, pontosabban tudták, hogy vissza lehet, csak idő kérdése az egész, és addig is, míg ez az idő elkövetkezik, Ők lejegyezték. Pontosan tudták, hogy metaforáikat, példázataikat, rejtvényszerű magyarázataikat csakis az adott kor lesz képes kikódolni, épp akkor, amikor eljön az ideje.

Miért?
Hát kérem azért, mert az emberi intelligencia egyetlen dologtól növekszik látványosan – az pedig a SZERETET. Több kísérlet bizonyította, hogy azok a csecsemők, akiket szeretgetnek, karba vesznek, sokkal jobban fejlődnek, minden szempontból fejlettebbek, mint akik nélkülözni kénytelenek az anya közelségét. És azok a bizonyos Régiek azt is tudták, hogy a szeretet – ahogyan minden más is – energia. Az energiák jönnek-mennek, de nagyban függenek a csillagok állásától, s Föld helyzetétől az Univerzumban. Minden korban más-más energia a meghatározó, és az emberiség hasztalan igyekezne az árral szemben úszni, nem megy. De tudták azt is, hogy lesz egy kor, amikor is a MEGHATÁROZÓ ENERGIAMINŐSÉG A SZERETET, A FELTÉTEL NÉLKÜLI ANYAI, ASSZONYI SZERETET LESZ. Elborítja a Földet, akár tetszik, akár nem, és hirtelen elkezdi megemelni az emberi nem intelligenciáját. (Na jó, fából vaskarikát Ő sem tud csinálni, de azért lesznek kimagasló elmék.)

Mi pedig egymásra mutogatunk, mindenki a másikat okolja, mindenki fröcsög és ujjal mutogat, szidalmaz, gyűlölködik - persze ha kérdezik, azonnal megmagyarázza, „ő okkal teszi” -, és senki sem veszi észre, hogy mind azt a bizonyos gonoszt szolgáljuk.

Eredendő bűn nem létezik, az ember nem születik bűnösnek, minden ember egy újabb remény, egy újabb lehetőség. Remény arra, hogy egyszer majd megérti, hol rontotta, hol rontja el. Egyszer majd megérti, hogy amíg a haragnak, gyűlöletnek, megkülönböztetésnek, irigységnek, vádaskodásnak, kapzsiságnak, rosszindulatnak akár csak a szikrája is ott van a szívében, addig Ő MAGA A GONOSZ.

Persze saját hibáinkat pokoli nehéz ám felismerni, beismerni, belátni, elismerni, még önmagunk előtt is. Sokkal könnyebb másokra mutogatni, minden rosszat másoktól eredeztetni, és nekünk magunknak a szegény, szerencsétlen áldozat szerepében tetszelegni.

Egyszer és mindenkorra meg kellene értenünk, hogy SEMMI SEM TÖRTÉNHET, AMI NE TÖRTÉNT VOLNA MEG ELŐBB BENNÜNK, SZELLEMI SÍKON. Ami az életben, fizikai szinten történik, azt mi hívtuk életre. Lehet okolni akárkit, akármiért, de az az illető valójában nem tett mást, mint engedelmeskedett az Univerzum egyik törvényének, azaz messziről megérezte erőterünket, s az vonzotta őt, akár a lepkét a lámpa fénye.

Az emberek mindegyike egy-egy erőtér. Csalhatatlan pontossággal érzékelik egymást, és egyik szinte rákényszeríti a másikra, hogy úgy viselkedjék, ahogyan azt elvárja tőle. Persze ez oda-vissza működik. Egymásra reagálunk. Egészen addig, míg el nem kezdjük tudatosan figyelni reakcióinkat, és kielemezni, mit miért tettünk, ahogyan tettünk.

Javaslom, kedves Olvasó, hogy nézz mélyen Magadba!
Hunyd le a szemed, és gondolj csak úgy általában a Világra! Aztán csak figyelj, jó erősen figyelj, miféle érzelmek törnek fel nagyon mélyen Benned. NA, AZ A TE VILÁGOD. És ne lepődj meg nagyon, ha a fizikai világ épp olyan, mint az ott bent.

Az igaz szeretet nem az, amikor az anya szereti a gyermekét, a gyermek az anyját, nő/férfi a szerelmét, bárki a barátját. Ezek csak érdekek. MIND csak érdek.
Nem a másik embert szeretjük, hanem azt az önmagunkat, akit az a másik elő tud hozni belőlünk. És ehhez az önmagunkhoz ragaszkodunk foggal-körömmel, ezért akarjuk rabláncra verni a másik embert.
EZ AZ ÖNMAGUNK VESZETT EL, AMIKOR ÍTÉLKEZNI KEZDTÜNK, ÉS A SZERETETÜNKET FELTÉTELEKHEZ KÖTNI, méghozzá olyan feltételekhez, melyek akkor teljesülnek, ha a fizikai világban pontosan azok a körülmények állnak fenn, amiket mi elvárunk.

Egy csodaszép, bőségben létező, igazságos, szeretettel teli, bűntelen, tiszta, mesebeli világot könnyű szeretni. De IGAZ SZERETET-E AZ VAJON?
Ugye nem?
Isten talán épp arra kíváncsi, hányan találnak vissza az igaz szeretethez, hányan tudnak emberek maradni akkor is, ha körülöttük a világ nem méltó az emberi lényhez. Hányan ébrednek rá, hogy ami nekik hiányzik az valójában nem más, mint az igaz szeretet, MÁSOK IRÁNT, A VILÁG IRÁNT?
Mert EMBERNEK LENNI egyet jelent azzal, hogy IGAZ SZERETETNEK LENNI.

Él vajon egyetlen EMBER is a Föld nevű bolygón?

Az a bizonyos energia itt van a nyakunkon.
Az a bizony energia, az ASSZONY, a szerető anya energiája a Vízöntő korának uralkodó energiaminősége. A magyar népi kalendárium a Januárt, a Vízöntő havát BOLDOGASSZONY HAVÁNAK NEVEZI.

2166 évig Boldogasszony energiái zúdulnak ránk.
És EZ AZ ENERGIA MÁR ITT VAN, JELEN VAN.
Bekúszik a köztudatba, az emberi elmékbe, és tisztára mos mindent.
Elvégzi a maga dolgát, akár akarjuk, akár nem.
Meg lehet próbálni szembe úszni az árral, de nem érdemes.

Címkék:

Hozzászólások



a feltétlen szeretet a mai

a feltétlen szeretet a mai napig létezik
és a férfi is képes rá



Nyugi Keisla, azt hiszem

Nyugi Keisla, azt hiszem tévedtem.

Azzal nem értek egyet, hogy önmagunkat megismerni kevés, mert az a legtöbb.
Ha megismered, megváltozik a világ körülötted, tudod.

Ha valaki ezt mondja, hogy kevés, valószínű, hogy még nem ismerte fel azt, hogy mit is jelent.

Ha szereted magad, a világ is olyan lesz.



Kedves kalandor!

Ne haragudj, hogy ezt mondom, de nekem olyan érzésem van néha, a hsz-aidat olvasgatva, mintha egy betanult szöveget szajkóznál. MIntha el sem olvasnád a cikkeket, csak odafirkantasz alá valamit. Sejtelmem sincs, a fenti írásból hogyan lyukadtál ki oda, hogy én leértékelem-e magam, avagy sem, és hogy mire figyelek az életemben, meg mire nem.

Okos tanács lenne, amit adtál, ha nem lennék már régesrég túl azokon, amiket írsz, sőt, azt tanácsolod nekem, amiről a cikkben írok.:) Ez kicsit meglepett.

Szétnézni, felderíteni, megállapítani - igen, persze, és aztán?
Mi a következő lépés?

Tudod, önmagunkat megismerni kevés. Az csak az első lépés. A java még azután következik.:)
Én pedig - ha figyelnél látnád -, már erről a második, harmadik, sokadik lépésről beszélek.



Miért értékeled le magad

Miért értékeled le magad ennyire?
Vajon te felismerted már, hogy minden ami körülvesz, azt te magad hozod minden pillanatban létre?
Ha meg akarod ismerni magad, nem befele kell tekinteni, hanem nézd meg az életed, azt ami körbevesz, azt, ahogyan reagálsz az eseményekre. Ez világos képet ad saját magadról, hogy miként gondolkodsz az életről.