Mersz-e EMBER lenni?

- Ez az utolsó óra – mondta mosolygós szemmel az öreg, az előtte törökülésben kuporgó, átszellemült arccal figyelő nebulóknak. – Mivel szeretnétek eltölteni?
- Mondj egy mesét, Mester! – kérték a gyerkőcök, egymás szavába vágva.
Az öreg ragyogó szemmel körbetekintett. Visszamosolygott a tisztásra nevető Napra, majd lehunyta a szemét, s pár pillanatig a madarak andalító énekét hallgatta.

- Ma ti meséljetek! – mondta aztán, végigmérve a tanulók izgatott arcát. – Mondjátok el, milyennek képzelitek Istent! Mit takar szerintetek ez a megnevezés? Képzeld el, hogy ott állsz Előtte! Milyennek látod? Kezdd te! – mutatott pillantásával a legidősebb fiúcskára. – Egyetlen jelzőt mondj, amiről véleményed szerint Isten világosan, és félreérthetetlenül megismerszik.
- Jóságos – mosolyodott el a fiú. – Hívogatón kinyújtja felém a kezét.
A Mester bólintott, azzal pillantása máris a soron következő fiúcskát kezdte vallatni.
- Mosolygós, vidám – mondta az. – A szeme is nevet, ahogy néz rám.
Az öreg ismét bólintott, s a harmadik gyermekre nézett, aki egy kislányka volt.
- Szeretetteljes – szólalt meg vékonyka hangján a kislány. – Az egész arca fénylik, s csakúgy árad róla a szeretet. - Az öreg bólintott, mire a kislány boldogan elmosolyodott, és a mellette ülőre vetette kérdő szemeit, ahogyan a Mester is.
- Megbocsátó – mondta ki némi töprengés után amaz. – Semmit sem kérdez, semmit sem vet a szememre, csak rám nevet, magához húz, és dédelgetőn átölel.
- Jóindulatú. Folyton azt keresi, mivel tehetne boldoggá engem – tette hozzá egy újabb hang, majd sorra a többiek, ülési sorrendben, a legkisebb gyermek felé haladva. – Segítőkész. Amiben csak tud, segít, sokszor még kérni sem kell. Önzetlen. Úgy ad, úgy segít, hogy semmit, de semmit sem vár cserébe. Még hálát sem. Adakozó. Bármije van, az csak azért kell neki, hogy szétoszthassa, hogy örömet szerezzen általa, mert az én örömöm az Ő öröme. Önfeláldozó. Bármiről kész lemondani azért, hogy engem elégedettnek lásson. Szerény. Sosem kérkedik semmivel, s beszéd helyett inkább példát mutat. Elfogadó. Olyannak szeret, amilyen vagyok, akár egy jó szülő. Hagy a saját fejem után menni, s csendben várja, mikor találok vissza Hozzá. Bölcs. De a bölcsességről sosem beszél, inkább éli azt. Pártatlan. Mindent és mindenkit ugyanúgy szeret, sem jobban, sem kevésbé. Tiszta. Soha egy rossz gondolat meg nem fordul a fejében, sosem feltételez rosszat senkiről és semmiről. Barátságos. Mindig, mindenkivel úgy bánik, mintha a családjához tartozó lenne.
- Jól van, jól van! – emelte fel kezét az öreg. – Most azt soroljátok fel, melyek azok a tulajdonságok, melyek Istentől távol állanak!
- Bosszúvágy. Harag. Gyűlölet. Irigység. Rosszindulat. Személyválogatás. Pártoskodás. Gőg. Erőszak. Kegyetlenség. Gúny. Önzés. Mohóság. Becsvágy. Kétszínűség. Önsajnálat.
- Milyen tehát Isten? – kérdezte némi csöndet követően a Mester.
A legkisebb gyermekre jutott a sor, akinek ma még a hangját sem lehetett hallani. Társai mind feléje fordultak, arcukról könnyedén leolvasható volt a megkönnyebbülés, amiért van kire hárítani az utolsó, a legnehezebb kérdés megválaszolását. Ő csak ült, töprengőn, apró kezecskéjével a fejét vakargatva.
- Emberséges – bökte ki végül, s látszott, milyen izgatottan várja, hogy a Mester bólintson végre. Az öreg azonban ez alkalommal nem bólintott. Röviden elgondolkodott, majd rávágta:
- Ez nem is igazi jelző. Összefoglalása mindannak, amiket az elején hallhattunk.
A csöppség, a nebulók legfiatalabbika, aki szintén egy kislányka volt, szomorúan lehorgasztotta a fejét, hogy senki se lássa a szemeibe gyűlő, hatalmas könnycseppeket.
- Mégis te nevezted meg Isten legtalálóbb tulajdonságát, Emese – szólalt meg ismét, elmosolyodva a Mester, s elnevette magát, látva, mint kapja fel fejét boldogan a kicsi, s mint töröli ki szempillantás alatt szeméből a könnyeket.
- Csakugyan?
- Csakugyan – nevetett a Mester. – De vajon meg tudsz-e felelni arra is, hogy miért mondom ezt?
A kislánynak, ahogy mesterére bámult, elkerekedtek a szemei.
- Azért mert… mert… - Hosszú szünet következett. A nebulók mindegyike egyre a fejét törte, mind örült volna, ha ő rukkolhat elő a válasszal, ha netán Emese nem tudná megfelelni a kérdést. A Mester meg csak hallgatott, mosolyogva nézte a kicsi lányt. Emese fekete szemeiben egyszerre fény gyúlt, és már nyitotta is apró száját. – Azért, mert teremté Isten az EMBERT az Ő képére, és HASONLATOSSÁGÁRA.
Az öreg nagyot bólintott, mire Emese szája a füléig szaladt.
- Így van, pontosan így. Az EMBER tehát Isten ÍRMAGJA – tekintett körbe nebulóin a Mester. – De csakis akkor, ha a szó, EMBER, végig nagybetűvel íródik. – Tartott némi hatásszünetet, a gyerekek arcát fürkészve, majd pár szóval útjukra eresztette őket. - Egész nyáron ezen az utolsó mesén gondolkodjatok! Jó alaposan gondoljátok át! És ősszel, amikor majd ismét találkozunk itt, mindegyikőtöktől megkérdezem: Mondd gyermekem! Mersz-e EMBER lenni?

Hozzászólások



Kedves Keisla,

Értelek és mindig is értettelek, de tudod, én egy kötekedő ... vagyok :)

Azt gondolom, hogy egy új szót kellene alkotni arra akire/amire Te és én is gondolunk.

Pl. NEM TUDOM

Örömteli napot kívánok Neked :)



Kedves Enti!:))

Itt ezen a fórumon nagyjából ötvenszer írtam le, mit jelent a magyar Isten szó. Olvass utána, ha érdekel, ha nem, akkor meg kár leírnom 51-edszer is. Ez az ISTEN nagyon is létezik, és arról nem tehet, hogy az ember mára elhülyült, és még a szavai jelentését sem ismeri.

Semmit sem kell szítani, az emberek gyűlölködni akarnak, utálkozni, nyálazva szidkozódni, kötekedni, veszekedni - Istennek ehhez semmi köze:) Az emberek nem Isten miatt öltek - látod, megint mást okolsz, egy bűnbakra van szükséged -, hanem mert szeretnek ölni, mert vérengző vadállatok, akik báránynak szeretnek látszani:)

Ennyi.



Kedves Keisla,

Úgy gondolom, a félreértések elkerülése végett, ha valaki Istenről ír, vagy beszél, akkor fejtse ki, hogy Ő melyik Istenre gondolt.
A különböző Istenképek miatt, háborúk törtek ki, és manapság is ölnek ez miatt.

Szerintem elvárható lenne már, hogy ne szítsuk a képzeletbeli istenekkel a tűzet.

Szerinted?



Kedves Enti!:)

Ez tökéletesen igaz arra az istenre, akit, amit TE értesz e szó alatt. Azt az istent valóban az emberek teremtették, az elmúlt pár évszázad során. Én azonban nem arról az istenről beszélek:)

Egyébként gondold csak végig!

Ha nem találták volna ki azt az istent, akiről beszélsz, akkor nem lenne kit szidnod, leszólnod, és főleg, nem lenne kit okolnod mindenért, ami a világban történik. És máris ráleltünk a magyarázatra, miért is kellett azt az istent megteremteni. Nos, azért, mert az emberek sosem szerették vállalni a felelősséget semmiért, kellett egy bűnbak, akit okolni lehet, bármi történjék is. A világ azért olyan undorító, mert a "vén hülye" elcseszte. Nekünk embereknek közünk nem volt az egészhez:)))



Kedves Ábel!:)

Nagyon megtisztelő, ha így látod, köszönöm szépen:)



¤

"Azért, mert teremté Isten az EMBERT az Ő képére, és HASONLATOSSÁGÁRA."

Az öreg egy nagy hülye volt :) mert nem Isten teremtette az embert, hanem az ember teremt isteneket.



Kedves Keisla!

Ez a legjobb írás amit eddig olvastam a secreten, pedig már egy ideje jelen vagyok.



Mersz-e EMBER lenni?

És Isten bátor??