Szerelem, szerelem...

19 éves vagyok, 7 hónapja ért véget egy 2 éves kapcsolatom. Sokan most csak legyintenek, hogy na és fiatal vagyok, jön jobb is, mit foglalkozom vele. De úgy érzem nekem Ő az igazi. Voltak előtte kapcsolataim, amelyekben úgy éreztem szerelmes vagyok de amint ezt kezdtem érezni, pár nap múlva rájöttem, hogy á mégsem, ez nekem nem kell. Sokat "válogattam" és mindenkit meglepett, hogy Mellette, aki totálisan eltért az addigi pasijaimtól megragadtam 2 évre. Teljesen megváltoztam mellette, pozitív irányba. Elkezdtem levetkőzni az olyan szokásokat amiket csak azért vettem fel, hogy beilleszkedjek valahova. De ezzel együtt elvesztettem a régi társaságom, a régi barátnak hitt embereket és csak Ő maradt az életemben. Csak azzal tudtam foglalkozni, hogy Ő mit csinál, és csak arra vártam egész nap, hogy Vele legyek. Se hobbi, se barátok, se semmim nem maradt. Szakítottunk. Azt mondta, hogy már nem szerelmes belém, de szeret. De ez így nem működik. Nem akar elveszíteni, mert ennyi idő után nem tud kitörölni az életéből teljesen, mert fontos vagyok neki, de nem vagyunk innentől egy pár. Jó. Teltek a hetek-hónapok. Többször adott esélyt, de valahogy mindig én szúrtam el. Úgy látta megváltoztam, jól érezte magát velem, és eleresztett egy olyan fél mondatot, hogy újra randizhatnánk. Én ettől annyira bezsongtam, hogy megint ráakaszkodtam, hívogattam, minden nap találkozni akartam vele. És megint összevesztünk, megint eltávolodott. Elvitt a kedvenc zenekarának a koncertjére megint hetekkel-hónapokkal később, előtte volt szó arról, hogy randira szeretne hívni, mert megint úgy látja, hogy megváltoztam és kezd újra vonzódni hozzám, de nem lehet csak úgy csettintésre újra járni, randizzunk. Ő a koncertet tekintette annak, én meg egész idő alatt el voltam gondolkodva, hogy egyáltalán akarok én vele járni?? Sosem tudtam kristály tisztán, hogy mit akarok, ki vagyok, hova tartok, mi tesz boldoggá, nem szerettem magam igazán sosem és így senki nem tudott szeretni. Elvesztettem ismét.

Eltelt már azóta jó pár hónap. Nem akar egyáltalán közeledni mostanában. Sőt pár napja nagyon összevesztünk. Megint minden nap hívogattam és találkozni akartam vele minden áron, de csak mint barát, mondva hogy senki másom nincsen és tényleg senki mást nem kerestem, elzárkóztam. Amikor sokadjára is azt mondta, hogy nem leveleket írtam neki, hogy de hát ez nem barátság, most akkor nem is tekint barátjának? Totál paranoia volt az egész, szégyellem amit tettem, de ez a múlt, nem tudom mivel vonzottam ezt, de tény, hogy elindult egy láncreakció és hónapok óta mintha minden arra játszana, hogy Őt akit a legfontosabbnak tartok az életemen elveszítsem. Pár napja néztem meg a filmet, írtam is ide az első élményekről, és ma már elkezdtem a könyvet is olvasni. Azt kívántam és képzeltem el, hogy rám ír interneten. Írt. Ma megint ezt képzeltem, de hozzáképzeltem, hogy ma ki is jön hozzám, írt, elújságolta, hogy valamit csinált az autóján milyen jól megy most, megemlítettem milyen jó lenne ha elgurulna hozzám megnézném szívesen, de hát esik az eső így biztos nem akar, majd ha jó idő lesz. Kijött! Apró dolgok, kellett hozzá az hogy feltegyem a kérdést, hogy mi lenne ha kijönnél? De bejött. Most már tényleg feltétel nélkül hiszek benne. Hiszem azt is hogy szép vagyok és különleges, hiszem hogy Ő fontos ember számomra ezért mindig az életem része marad. Eddig az járt a fejemben, hogy jajj mennyire szeretem, csak nehogy elveszítsem, ezen görcsöltem ÁLLANDÓAN, 2 évig, nem is tudom hogy nem jött el a szakításunk előbb, 2 évig ez járt a fejemben, hogy nem lehet az enyém, túl szerelmes vagyok belé, túl szép hogy igaz legyen, biztos megcsal, csak kihasznál, nem is szeret, átver. Kerestem a hibákat és ha már nem vette fel a telefont, mert épp dolgozni kellett mennie, vagy mert lemerült én egyből a legrosszabbra gondoltam. Mással van, megcsal, baleset érte, meghalt, nem is szeret, nem is akar velem beszélni, letojja a fejem. Többé nem követem el ezt a hibát! Vele el tudom képzelni a jövőmet, hogy gyereket szülök neki, összeköltözünk. Minden ilyen kép megfordult már a fejemben, de amíg együtt voltunk az sokkal többször járt a fejemben, hogy megcsal, hazudik, mi lesz ha elveszítem. Most értettem meg, hogy mit tettem. De azt is megértettem, hogy nincs késő, sosincs késő. Kineveztem egy pirosas színű követ szerelem kőnek. Tegnap találtam a fiókomban és azóta sokszor felveszem és dörzsölgetem, közben magam előtt látom, ahogy letérdel elém és megkéri a kezem, ahogy szerelmet vall a maga fura és antiromantikus módján, becsukom a szemem elképzelem a kezem és rajta az eljegyzési gyűrűt és az ő kezét ahogy húzza fel az ujjamra a gyűrűt. Elképzelem ahogy nagy hassal fekszem mellette és a babánkat várjuk, hihetetlen nyugalom és boldogság áraszt el. Ebből tudom, hogy Ő az igazi. Kicsit fura, kicsit nehéz vele de pont ezért szeretem :) Szurkoljatok! És remélem nyáron már arról számolhatok be, hogy újra együtt vagyunk. SŐT nyáron már arról fogok beszámolni, hogy együtt vagyunk, boldogok vagyunk és végtelenül szerelmesek. :)

Címkék: