Kettős-játszma

Kettős-játszma

Gyakran úgy éreztem, hogy kettős játszma az életem. Kettő van nap, nap után bennem. Az egyik ragyogó és fényes, hófehér tisztaság, a másik mély, sötét, csupa titok, szurok feketeség. Egy tengely két végpontján táncolok. Hegyre fel, völgybe le. Volt ez oly sok nappalon és éjszakán át. Aztán megbotlottam félúton és hirtelen megálltam. Feleszméltem bódult, dermedt álmomból. Ki vagyok? Ki nem? Melyik igen? S melyik nem? Ki az, aki szeret? Ki az, aki nem? Ki az, ki emel? Ki az, ki mélybe taszít? Ki az, ki magával ragad? Ki az, ki ellök? ...

Mindegy. Egyetlen egész vagyok. Jött a válasz. Bennem él a fekete és a fehér. Ha szeretném, szétszedem, viszont mégsem teszem. Az egyensúlyban érzem otthon magam. A teremtéshez nem elég a fél (a fény, avagy a sötétség). Mindkettő kell, és egyik sem kell. A kettőből született egyre van szükségem.

Azt hiszem, megtanultam magam lenni. Szeretni.

Címkék:

Hozzászólások



:)

Köszönöm! Örülök, hogy szívesen fogadtátok mind a bejegyzést, mind a zenét. :) Szép reggelt! *



**

Két csillag táncol. :))

http://youtu.be/QvdJSVmi404