Tiszta lábas, tiszta kanál

Tiszta lábas, tiszta kanál

Nagymamám kislány korom óta csepegtetve, máskor duzzasztva oltja belém a sütés-főzés tudományát. Számomra ez a terep mindig is egy intuitív, rejtélyekben gazdag, burjánzó őserdőt jelentett. Valószínűnek tartom, hogy ez a későbbiekben sem fog megváltozni, hiszen minél nagyobbra cseperedek, annál inkább észreveszem mindezt magamon.

Július volt, mikor a kertben a közel térdig érő fűben, zománcos fehér tálban mostuk nagymamával az öreg diófa árnyékában a csillogó befőttesüvegeket. Ő közben mesélt a családról, a növényekről, az állatokról, mindenről. Olykor sokat beszélt, máskor meg hallgatott. Jól esett vele lenni; segíteni.

Azt mondta, hogy a főzés titka abban rejlik, hogy tiszta lábas és tiszta fakanál legyen a háznál. Ha ez a kettő Otthon megtalálható, akkor lesz egészséges, tápláló az étel. Ha a lábas, vagy a kanál, amelyet használunk koszos, akkor az étel íze, állaga megváltozik és nem esik jól annak fogyasztása.

Ma épp ezen töprengtem az ablakból kifelé kémlelve. Milyen fontos a kanál és az edény tisztasága. Nem szívesen használnék olyat, amelyet más ételek kavarásához, merítéséhez kézbe fogtak. Lehetséges, hogy a szemmel jól látható szennyeződésektől a szivaccsal és a szappanos vízzel meg tudom tisztítani, de a mélyebb résekbe beszivárgott apróbbaktól semmiképp. Azok az aprók pedig idővel elszínezik a fakanalat. Szagukkal, ízükkel jelzik a vegyületek, hogy a kanál már nem tiszta, hanem sok-sok lábas tartalmában merült nyakig alá.

Ilyen ez. Szeretem a lábasaimat és kanalaimat a kredencben tisztán tartani. Fontosnak érzem.

Címkék: