A sírig tartó szerelem rózsái

Léteznek olyan szerelmek, amik illatos bimbója soha nem feslik ki, mégis az emlékezés legszebb rózsái maradnak, akár hosszú évtizedeken keresztül is. Dacolnak a múló idővel, és a színűket - gondolati és érzelmi szinten- még a beteljesült kapcsolatok sem tudják megfakítani.

Végül belenyugodva a beteljesületlenségükbe, talán éppen az utánuk vágyakozók őszén: ŐSZIRÓZSÁKKÁ változnak, és az utolsó pillanatig, az utolsó leheletig, egészen addig, amíg az egykori lángoló szív, a téli fagyban meg nem dermed, együtt maradnak az emlékezővel, majd igazi virágruhát öltve, a fagy csípte sírhalmokon hirdetik, hogy:

- léteznek olyan rózsák, amik a természet törvényeivel feleselnek,
- és léteznek olyan szerelmek, amik az elmúlásnak, amíg a szív dobog, nem engedelmeskednek, hanem kísértenek egy életen át, egészen a sírig.

A Családi Krónikám „lapjai” őrzik annak az emlékét, hogy amikor dédnagyapám felöntött a garatra, először énekelgetett, vidámakat, aztán kesergőket, majd elcsendesedett és sírni kezdett.

- Ilonyka - mondta ekkor a feleségének, aki Ilona volt - miért is vettelek én téged feleségül, amikor sohasem szerettelek!? Ezt apád is tudta, anyád is, mégis rám martak erővel, mert te vótá' (voltál) eladósorban, nem pedig Mariska húgod, akiért a szívem dobogott.

Dédinagymamám ezzel valószínűleg tökéletesen tisztában volt, és tudta, hogy a férje életében soha nem lehet rózsa, de asszonyi bölcsességgel csak ennyit mondott:

- Hallgass már el, Ignác, már megint az ital beszél belőled!

Leélték együtt, egymás mellett az életüket, pedig a keserű vallomás annyiszor szakadt fel dédnagyapám szívéről, ahányszor kihozta a stelázsiról a boros és a pálinkásüveget.

Gyermekkoromban többször rácsodálkoztam, hogy a csonka, megkopott sírköve tövében mindig ott virított egy bokor őszirózsa, pedig a sírjára akkoriban már senki sem viselt gondot. Valahogyan kihajtott önmagától, talán a dédnagyapám szívéről, hogy megüzenje az élőknek a következőket: "az igaz szerelem fölött még a halálnak sincs hatalma".

Dédnagyapám Juhász Gyula verssorait nem ismerte, pedig ha őszinték volnának a fejfák, nem pedig meghamisított emlékoszlopok, akkor az övén ez állt volna:

„Vannak nők, akik egy életen által
Kísérnek minket szomorú varázzsal,
Mint hideg fényű, messze csillagok
Örvények közt a gazdátlan hajót.

Nők, akik mindig, mindig velünk vannak,
Fanyarbús illatát az új tavasznak
Ők küldik és az őszirózsa gyászát,
Gyötörnek mély emlékek távolán át”.

Az én olvasatomban az őszirózsák a sírig tartó szerelem jelképei, mert oly makacs szívósággal dacolnak a dérrel, a korai, csípős fagyokkal, mint ahogyan a beteljesületlen, mégis sírig tartó szerelmek dacolnak mindennel: a logikus ésszel, mindenféle érvvel és a hosszú esztendőkkel.

--------------------
Az idézet forrása: http://mek.niif.hu/00700/00709/html/vs191001.htm

Hozzászólások

 

Szép álmokat!

Ez olyan szép nagyban, de csak piciben hagyta menteni: http://1wallpaper.net/hu/bokeh-white-chrysanthemum-book-flower-chrysanth...

Secret könyvlapjaira tettem...



Egy szívszorító vers

Pécsi Ágnes: A néni krizantém csokra

Láttam egy nénit,
virágos kendő volt fején,
kopott kabátján
áthúzott a hideg szél,
talán régen még ráillett,
de már mérete oly kevés,
barázdás arca, keze, apró termete
az elfogyasztott időről mesélt.

Néni kezében krizantémcsokor,
pár szál, nem több,
sárga, bordó, egy-egy fehér szirom,
lábánál kis szatyor
virágszálakkal tele,
ő meg csak suttog,
"van még, kedves,
összerakom még egy csokorba, csak vigye!"

"Kérek szépen még egyet,
ha lehetne, csak fehér szirmút",
mondtam én csendesen,
közben szemembe könny tódult,
kicsit krákogtam, zsebkendőm kezemben,
úgy tettem, mintha a nátha kerülgetne,
mert igazán megszorongatta szívemet
itt egy néni, akinek a virágja
betevőjéért terem meg.

"Kedves, egy kis hársfavirágteát igyon
kamillával meg borsmentával,
mézzel nagyon finom.
Ha holnap erre járna, én itt leszek,
hozok magának egy kis keveréket,
meglátja, sokkal jobban lesz!"

És én megköszöntem a csokrot,
sietve hagytam ott
még visszaszólva:
"akkor holnap itt vagyok!"
S csak mentem, mentem
megszokott utamon
kicsit hüppögve,
próbálva titkolni bánatom,
- egy átdolgozott élet
kemény sarca a nincstelenség és a magány! -
Ennek a néninek
nem volt senkije, csak a krizantém,
mely a halottak napján neki
egy kicsit talán...
Asztalára "díszesebb" ételt ád!



Krizantém-csend a november

Csabai Andrea: Krizantém- csend

Jégvirág nyílt az ablakon,
didergett megannyi lélek,
nagykabátban dúdolt a szél,
messzire szállt az ének.

Sírokra görnyedt az idő,
az égen mécsesek gyúltak,
belepte a hó a földet,
a csillagok elnémultak.

Krizantém-csend a november,
a szívben zokog a bánat,
előtör minden fájdalom,
még a Hold is belesápad.



Krizantémok Lahrból - Ghost zenéje pánsípon

Ezzel csodaszép hangzású videóval kívánok mindenkinek kellemes délutánt!
https://www.youtube.com/watch?v=OkDNhdj0pV0



A művirág ízléstelen

A művirágokkal azt üzened a világnak, hogy már feladtad, hogy bármi jó is történhet veled, mondják ezt sokan, mégis népszerű ez a videó: https://www.youtube.com/watch?v=VM1HcUb0Gnw

Én az élő növényeket kedvelem, ezért még az ajándékcsokrok halott virágszálaitól is viszolygok, mert halálillatúak.
http://s3.amazonaws.com/homestratosphere/wp-content/uploads/2016/05/3016...



5 tény a szerelemről

1. Ha azért vagy vele, mert tetszik a szeme, az ajkai vagy a csodás teste...
- ez nem szerelem EZ VÁGY.

2. Ha azért vagy vele, mert tetszik az intelligenciája, az élettel kapcsolatos meglátásai...
- ez nem szerelem: EZ CSODÁLAT.

3. Ha azért vagy vele, mert mert mindig sír, amikor el akarod hagyni...
- ez nem szerelem: EZ SZÁNALOM.

4. Ha azért vagy vele, mert rávesz, hogy tanulj, aludj és törődj magaddal...
- ez nem szerelem: EZ RAJONGÁS.

5. A SZERELEM az, amikor fogalmad sincs miért vonzódsz hozzá annyira...
A szerelemnek megvannak a maga okai, de ezek az okok ismeretlenek...

Forrás: a világháló számtalan lapja



Azon gondolkodtam, hogy szeretnék-e őszirózsává változni...

és élete végéig kísérteni egy pasit az emlékemmel… és arra jutottam, hogy inkább szeretnék egy olyan sima rózsa lenni, akit bár örökre nem őrizne a dobogó szívén, de ideig- óráig mégiscsak élveznénk egymás illatát.

Szép álmokat!



A jég hideg, a rózsa vörös, én meg szerelmes vagyok

És ez a szerelem magával ragad valahová. Ellenállhatatlan a sodrás, nincs választásom. Talán valami különleges helyre visz, ahol még sosem jártam. Veszély leselkedhet ott, ami végül csúnyán, halálosan megsebez. Lehet, hogy mindent elveszítek, de nincs visszaút. Sodródnom kell az árral. Még akkor is, ha belepusztulok, végleg eltűnök.-- Murakami Haruki

Hű, de ütős ez az idézet!



Ez a vers tökéletesen illik ide



A virág nem hazudik

Sokféle temető van. Annyi, mint az ember és az ő bolondsága. Az egyik tele van az alakító művészet fenséges alkotmányaival. Sírboltok, emlékek, áhítat oltárai, remek szobrok, bölcsesség szülte, bánat sugallta sírversek, bölcs mondások. Tudomány és művészet és költői erők gyűjteménye. De én ezt nem nagyon szeretem. Eszembe sem jut, aki alant porlad. Eszembe se jut, aki fájdalmának vagy hiúságának tömegével, pénzének és a szokásnak súlya alatt ültette oda a műalkotmányokat. Csak az alkotmány köti le a figyelmet. A temető ékszerei a halál kirakata. Mintha vásárt és versengést, diadalt és bukást látnék az enyészetben. Jobban szeretem a virágot a síron. A virág nem hazudik, nem hivalkodik, nem dicsekedik. Elhervad, mint a halott. Elhervad, mint a halott emlékezete az élők szívében. Aki a virágot ülteti és ápolja a síron: annak keze, szíve és lelke ott van a mellett, aki a sírban nyugszik. S ha már nem dobog a szív, ha már a lélek elrepült s a kéz is elszáradt: megszűnik a virág is. Minek élne tovább? Miért szórná illatát és sugarait? Ha már úgy sincs kinek.

(Eötvös Károly)



*

Tánczos Tomaj: Krizantém

Gesztenyelevelek közt zöldszemű, fehér
krizantém nyílik a réten,
s szirmai illatát szórja a szelíd szél
felém, felpezsdül a vérem.

Puha krizantémot tűztem szívem fölé,
illata el ne kerüljön:
éjjel mámorosan gyűjtöm magam köré,
hogy reggel tűzzé hevüljön.

S fényes krizantémot ültetek síromra,
mint örök világosságot:
hogy legyőzzem mindig, leülvén halmomra,
a gyászos magányosságot.

http://www.poet.hu/vers/149796



Levél a túlvilágra

Tudom, megígértem neked, és nem teljesítettem. Lassan eljön az ideje, mert érzem, hamarosan újra láthatlak, és jó lenne, ha tudnád, ha értenéd hogyan zajlott az élet nélküled.

Egy nyári napon mentél el. Nem emlékszel rá, nem is emlékezhetsz, hiszen mire ráeszméltél volna, már egy egészen másik ösvényen haladtál tovább. Nem tudhatod, így én mondom el neked, mit hagytál magad után. Emlékszem, a szokott időben ébredtem. Mint mindennap, azon a reggelen is az illatod volt az első, ami az orromba hatolt, és én élvezettel szívtam le egészen a tüdőm legmélyéig. Hagytam, hogy szinte belefulladjak a mámorba, amit bennem okozott. Szombat reggel volt, így én indultam el a kávéért, mert a kiváltság, az kiváltság, és tudom, hogy minden hétvégén ez volt a legszebb pillanatod. Végre te kapod kézbe a forró feketét, és egy ideig még elmerenghetsz a meleg vacokban, mielőtt magába szippantana a kegyetlen valóság.

Nem is értem, hogy nem vettem észre, hogy akkor már nem mozdultál. A fekete a kezemben gőzölgött, tested a takaró alá csomagolva feküdt, lezárt szemhéjad arról mesélt nekem, hogy alszol még, és nem akarsz felébredni. Mosolyogva simogattam meg drága arcodat. Érintésem még ennyi év után is tudom, érzelmeket váltott ki belőled, és vártam azt a kis mosolyt, ami megjelenik az arcodon. Ez idő tájt már kisebb ráncokba húzta a bőrödet finom figyelmeztetést küldve általa, hogy az idő vasfoga nem kegyelmez senkinek. Vártam, hogy felnyíljon a szemhéjad, és azokkal a meleg barna szemeddel rám mosolyogj, mint oly sokszor tetted életed során. De nem jött el a várva várt pillanat. Talán ekkortájt kezdtem felfogni, hogy valami üresség markol a lelkembe, és görcsösen ránt rajta egyet. Egy pillanatra szinte láttam, ahogy egy láthatatlan kéz kirántja élő testemből a létezésem valódi értelmét, és magával húzza valahová, egy másik létsíkra, ahol élő, hús - vér teremtésnek semmi keresnivalója. Hogy a kávé mikor ömlött rá a takaróra, és szennyezte be forró, fekete mocsokkal, nem tudom. Darabos részletekkel látom önmagam, ahogy könnyáztatta szememen át két tenyerembe fogom bájos arcod. Azt hiszem ígértem neked. Fogadkoztam, hogy megjavulok, és nem hagyom többet szanaszéjjel a ruháimat, hogy tisztelni fogom a rendet, amit áldozatos munkával teremtesz meg nap, mint nap. Hogy mától minden reggel én hozom majd a kávét, és minden este kérés nélkül megmasszírozom a talpadat, hogy megnyugodva alhass el, csak gyere vissza, kérlek, gyere vissza hozzám, ébredj fel, és mond, hogy még kellek neked, hogy még itt vagy nekem!

De nem jöttél. Csak a révész jelent meg pár nappal később, és csontos tenyerét felém nyújtva a bérét kérte, hogy kifizessem az utat, amit senki sem kért tőle. Nem tudom felidézni mennyi nyár telt el utána.

Folytatás: http://www.irodalmijelen.hu/2016-apr-14-0728/jelige-vadasz-level-tulvilagra



"az igaz szerelem örök, ha ittlétük nincs tovább"

Vérvörös krizantém

E Földi csuhában, meztelen lélek vén,
esdeklő remény él, fényedben ébredvén.
Álomból valóság, gyógyító orvosság,
könnycseppé válik, ha eljő a boldogság.
Mosollyal szemedből, ajkadra sós íze,
szívsóhaj, ledőlt fal, legbelső énedben.

Tündérdal, angyalhaj, rózsaszínálomképp,
Cupido nyilától, jövődet tárod szét.
Szeplőtlen szűzies ártatlan foltosság,
kívánva áldott hit, átható forróság.
Csókoddal csillapítsd, szereleméhségét,
Ő a tanú, hisz akarod, s lehulló csillaglét.

Az évek szép pillangók, így együtt elrepkednek,
a léleknek édenkép, több mint szó: SZERETLEK!
Eggyé vált lelkeknek, a halál csak porkoláb,
az igaz szerelem örök, ha ittlétük nincs tovább.
Vérvörös krizantém virággal kezünkben,
itt, s túlvilágon, szerelem lelkünkben.

Szerző: Vezendi László



Thomas Hardy: Az utolsó krizantém

Miért csak most bontja ki még
Rezgő tollazatát?
A vörösbegy most sírja énekét,
S meghal minden virág.

E nap már minden levelet
És bimbót szólított,
Hogy virágokért többet nem tehet -
Mért nem akkor nyitott?

Lázas volt s mégse sietett
A sürgetés szerint,
Csak most, mikor levéltetemek
Hullanak, s a nedv nem kering?

Elkésett szépség, maga van,
A tündöklés oda.
Mi várja? didergeti zordonan
Az ősz vad vihara.

Vagy késlekedni volt oka,
Az ostoba remény,
Hogy ily gyöngéd-víg virághoz a
Tél sem lehet kemény?

- Úgy szólok, mintha szirmait
Ész hajtaná, pedig ez
Csak egy maszk a sok közül, amit
A Nagy Arc magára vesz.

/Ford.: Vas István/



Szerelmi varázslatokhoz is felhasználható

Az őszirózsa szentnek számított minden görög és római isten számára. A virágaiból a különféle ünnepek alkalmával koszorúkat készítettek, miket az oltárokra helyeztek, hogy távol tartsák a gonosz szellemeket. A görögök hasonló célból a leveleit is elégették, vagy a padlót szórták fel vele, hogy távol tartsa a kígyókat. Épp ezért kiváló oltárdekorációs növény mind a manapság is. A szárított virágából és leveléből készített teával pedig érdemes legalább évente egyszer megtisztítanod az oltárodat, vagy akár az egész otthonodat, hogy eltüntessen róluk minden oda nem tartozót.
Ha biztonságban szeretnéd tudni a házadat minden negatív hatástól, akassz fel egy szárított őszirózsa csokrot a padláson.
Ezt a növényt szerelmi varázslatokban is lehet használni. Hordd magadnál, ha szerelmet szeretnél nyerni, vagy ültesd a kertedbe ugyanezért.
Vergilius szerint levelei borban megfőzve, majd a méhkaptár mellé helyezve finomabb ízt adnak a méznek.

Származásának legendája:
Astraea volt (többek között) az igazság görög istennője. Egy nap az istennő nem bírta tovább nézni, ahogy az emberek egyre igazságtalanabbá és kegyetlenebbé válnak, ezért felmenekült az égre, és belőle lett a Szűz csillagkép. Ám menekültében még könnycseppeket hullatott az elzüllött emberiségért, amik a földre hulltak, és helyükön kinőttek az első őszirózsák.

(forrás: http://erdeivarazslatok.blogspot.hu )



„Mondd el, hogy imádom én”!



"Hűen, némán borulsz majd síromra"

Dal a rózsákról

Most siratom az én ifjúságom,
Mikor minden virul a határon,
Mikor nyílik boldogan mosolygva
Nyári rózsa, piros nyári rózsa.

Tizenhat év fényével szívemben
A mosolygó őszről énekeltem,
De akkor még nekem is nyílt volna
Nyári rózsa, piros nyári rózsa.

Beköszöntött már a lelkem ősze,
A bú néki régi ismerőse,
Ahol járok, mintha hervadozna
Nyári rózsa, piros nyári rózsa.

De azért csak megleszek én szépen,
Rózsám is lesz nemsokára nékem,
Hűen, némán borulsz majd síromra,
Őszi rózsa, fehér őszi rózsa!

(Juhász Gyula)



"Az őszirózsa lett az én virágom"

"Egy szál rózsát adtál ide nékem ,
Egy szál rózsát a nyár elején,
Azt mondtad, hogy hűséged virága,
De elhervadt, és nincs többé remény,

Én azóta gyűlölöm a rózsát,
A fehéret, amit látok én,
Az őszirózsa lett az én virágom,
Mert az nem nyílik a nyár elején"



Hazudtak a rózsák

Kaczor Ferenc - Hazudtak a rózsák: https://www.youtube.com/watch?v=a78lMZcirhc

"Keresek egy régi utcát benne kicsiny házat
Keresek egy rózsa kertet egy nyíló rózsaszálat
Azt hittem hogy a szerelem el kísér a sírig
De a legszebb virág régen másnak nyílik

Azóta gyűlölök minden rózsaszálat
Hazudtak a rózsák hazudtak az álmok
Azóta gyűlölök minden nyíló rózsát
Álmodozni mertem szerettem egy kislányt".



"Várjatok még őszirózsák"

"Várjatok még őszirózsák,
Ne mondjatok búcsút a szép nyárnak.
Álmodozó árva szívek szerelemre, boldogságra várnak.
Én bennem is él egy álom, mindhiába sír a szél felettem.
Nem tudja más, csak én érzem,
Hogy még most is nyár van a szívemben.

Halkan síró őszi szellő,
Szeretném ha hírt hoznál felőle,
Várhatok-e több levelet, egyetlen szó üzenetet tőle?
Hogyha nem ír, nem is üzen, nem szeret már, elfelejtett engem,
Kinyílhattok őszirózsák, hiába van nyár az én szívemben."

(A szerzőt megnevezni nem tudom)