Kozma Szilárd: A Lilith – inverzió, mint sors-titok és a keresztény beavatás megváltó (mágikus!) misztériuma X. rész

A Lilith – inverzió, az asztrológia és a Keresztény beavatás. X rész.

X. Kiegészítés. Egy Joga-oktató számára írt beavatási eligazítás:

Kedves Mónika!

Patandzsalival csak az a bajom, hogy, amiként a hinduizmusnak általában, a fizikai lét szakrális funkciójáról, ugyanúgy nincs gőze neki sem az individuális tudat - tehát a személyi öntudat! - szakrális fontosságáról. Arról tehát, hogy csakis jól megtisztított és reflexiós világosságában megerősödött személyi tudatra - másoktól nem befolyásolt, másoknak nem alárendelt világos öntudatra! - lehet egyetemes tudatot alapozni. Hogy az egyetemes léttudat szédelgéssé és tévelygéssé válik, mint minden joga-rendszer esetében - amennyiben nem kötődik szilárd jelenléttudathoz. Ezért - mert Patandzsalinak erről jól láthatóan gőze nincs - az individuális tudatot mid meg akarja fojtani, agyon akarja csapni, megszüntetni, valamilyen joga módszerrel semmissé tenni. - Csupa illúzió az alapja, és ennek megfelelő irracionalitás az egész Patandzsali-tan.
Azzal, hogy a maguknak kereszténynek képzelő tömegek, hogyan kábítják magukat a héber misztika által feltalált külső és objektív Jehovához imádkozva csoportosan, és ima után folytatják a természetkizsákmányolást és a szingli-termelést, éppen úgy nem lehet pozitív érv a Logosz-ban, mint az is, hogy a "megvilágosodott" hinduk hogyan szaporítják a szegénységet unalmukban, vagy fetrengenek az út porában és saját fekélyeikben, azt képzelvén, hogy ők elérték a Brahmani tudatot, a többi tehát már nem érdekes, az élet és a test merő illúzió. Mind két esetben meghamisított metafizikáról van szó. Utóbbi esetben, hogy a megnyilvánult lét és benne a fizikai dimenzió és az élet és persze, az az ember is, mindössze Brahmannak az álma, illetve az álmában látott képzetek káprázata, tehát más dolga nincs az embernek a földön, mint ráébredni arra, hogy lényegében ő maga Brahman, aki álmodja ezt az egészet és ebből az álomból felébredve, már csak ki kell bírnia ezt az életet, utána - vagyis a halála után - egyből Brahmaként ébred fel az illúzió-mentes valóságban. A fizikai dimenzió és az anyag és benne a mi anyagi testünk, amely lehetővé teszi az individuális tudatunkat ugyanis, egyáltalán nem illúzió, mint ahogy a Véda írja, hanem igen is, szakrális valóság és arra való, hogy a szüntelen táguló abszolút lét-tudat, amely a boldogság-szükségében néha mértékét veszti és káosszá alakulva örvénylik, mint a világűrben a központi Fekete Lyuk, éppen a fizikai lét és a fizikai testben levő emberi öntudatban való tükröződési lehetőségével, kiszűrje magából és feloldja - meghaladja a mértéktelenséget és a felelőtlenséget (a boldogság - bódulatát), hogy megismerje a határtalanságán belüli erő-határait. - Ez utóbbiról szólnak az eredeti Jézusi tanítások - Lásd a gnosztikus keresztény evangéliumok értelmét! -, vagyis arról, hogy a természeti létben, a testünk és a lelkünk által tapasztalható fájdalmat, akárcsak az igazság-érzetet, nem mellőzni kell és nem közömbössé válni azokkal szemben, különböző misztikus - vallásos gyakorlatokat kieszelve annak érdekében, hogy ezektől megszabaduljunk (Lásd a Buddhizmust!), hanem igen is vállalni kell és racionálisan értelmezni a természeti életet és a test fájdalmait, mert egyedül ebből az információból következtethetünk vissza arra, hogy szellemben mit gondolunk, képzelünk és gyakorlunk spirituálisan tévesen. És ha megtanulunk a fájdalmainkból - azoknak a misztikus (fakir), vagy gyógyszeres megszüntetése helyett! - a spirituális tévedéseinkre vissza következtetni, és a hibás mentalitásainkat kijavítva, megváltódni. Jézus szavaival: a Királyságba, vagy a Mennyek Országába bekerülni, ténylegesen egészségesekké és boldogokká válni. (Lásd a Hegyi beszédnek a szintén nyolc pontját, ami még metafizikailag értelmezetlenül is sokkal emberibb és igazság-töltetűbb, Patandszáli vérbeli illuzionistához méltó, öncélú és ezért realizálhatatlan fantazmagóriáinál!) Ennek a feltétele és az ára viszont a Kereszt által szimbolizált természettel való harmonikus együttlét elfogadása és a természeti élet törvényeinek a megismerése, azok tiszteletben tartása!
Nem létillúzió-elméletből következő illuzórikus élet, illetve belső önáltatáson alapuló, logikus külső hazudozás, mint a nyugati jogiknál, vagy a természettel szembeni védekező és a természet kizsákmányoló mentalitásukat az Isten akaratára kenő zsidóknál és magukat kereszténynek nevező materialistáknál. Mert a metafizikai hamisítás, a kereszténykedőknél éppen a hindu illúzió-elmélet valóság-hamisításnak az ellentétében áll. A zsidó és a keresztény soha és semmiképpen nem mondja azt, hogy a megnyilvánult - teremtődött - teremtett lét illúzió lenne, hanem azt mondja, hogy ez a teremtett valóság is tőle függetlenül létező, objektív valóság és az Isten is, ami, vagy aki ezt az objektív valóságot, tőle függetlenül teremtette, valamiféle felette és rajta kívül álló Objektív úristen hozta létre és az is kormányozza, az ő tudatától, akaratától és képességeitől függetlenül. - És itt van a zsidó-keresztény vallás nagy csalása, mivel Jézus egyáltalán nem ezt mondja, hanem ugyanazt, amit a Véda: "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet." és: "Én az atyától jövök és az atya bennem van, és én benne vagyok." stb. - Csakhogy ő egyáltalán nem vallást tanított, hanem - illúzió-elmélet és ezért: illúzió-mentes - tiszta metafizikai beavatási tant hirdetett: a Szaturnusz tanát: vagyis a maximális személyi felelősség-vállalás tanát: a kereszt tanát! De aztán Nagy Konstantinnal jött a birodalmi vallás-érdek úgy-e, és az egészet elferdítették, mondván, hogy amikor Jézus a spirituális lényegi azonosságról beszélt (Ez vagy te, vagyis ez vagyok én, az út, az igazság és az élet! - Tat vam aszi.), azt hazudták, hogy ebben a saját Isteni kiválóságát fogalmazta meg.
Ahogyan Hamvas Mondja: nem a kereszténységet kell elárulni a hinduizmusnak és a Buddhizmusnak (És a harcművészetekből kialakult egészségmegőrző, egészség-erősítő sportolást a Jogával felváltani!), hanem a kereszténység eredeti forrásához és tanításaihoz kell, a huszadik századi tudományos felfedezések tükrében visszahatolni, annak segítségével ténylegesen szabaddá, egészségessé és boldoggá válni!
"Ismerjétek meg az igazságot és az fel fog szabadítani benneteket." - A Baj csak az, hogy Jézus vagy elfelejtette mondani, vagy a későbbi kanonizálók cenzúrázták ki a tanításból azt, hogy az igazság Nem csak Istenből, hanem annak a zavarából: a Lilitből is áll, amit nem elfödni és elhazudni kell, hanem annak a jellegét mindenkinek önmagában fel és megismerni, majd a megismerés segítségével, feloldani és meghaladni.
Mivel a Karmát a Lilith adja (termeli!), és a Lilith már egyáltalán nem a hinduizmus találmánya kedves Mónika, hanem a Héber mitológiai teremtés-tané! És még akkor is, ha hindu találmány is lenne esetleg a Lilith, akkor sem az a fontos, hogy ki írta le, ki határozta meg legelőször, hanem az, hogy mi, aki olyan átfogó és egzakt asztrológiai tudománnyal rendelkezünk, amely sem nem Héber, sem nem Hindu, sem nem Kínai és nem is Azték, Inka, vagy Tolték, és nem Kaldeai, hanem ezek összesített és tovább fejlesztett európai kvintesszenciája, megelégszünk-e vagy sem, holmi - és bárhonnan is eredő - vallásos elméletek bódulatában élni, vagy tudományos igazság-szenvedélyünkben készek vagyunk akár Isten örvényeivel is szembe nézni, amiként a Kereszténység megmentője, Pál Apostol jellemezte az igazi keresztény ember típusát?

Lásd a többi témákban a részletes kifejtéseket és az értekezéseket az:

http://aldottelet.com
http://www.kozmaszilard.hu
http://www.asztrologosz.hu

Hozzászólások



Let

Let http://www.michael-korsoutletonline.eu.com/ me moncler jackets try guess pas cher to north face jackets illustrate michael kors outlet online the michael kors outlet online sale two lululemon systems tiffany and co in nike roshe run a pandora charms simple swarovski crystal and ugg homely polo ralph lauren way jordan 5 calculated coach outlet to lancel pas cher bring ralph lauren uk the barbour jackets idea uggs outlet within louboutin the louboutin pas cher grasp true religion jeans of bottes ugg the uggs canada ignorant rolex watches for sale and oakley vault unintelligent. wedding dresses We polo ralph lauren outlet online will sac louis vuitton pas cher suppose polo ralph lauren outlet a ugg soldes case: ralph lauren outlet online take oakley sunglasses cheap a lululemon outlet lap-bred, canada goose jackets house-fed, oakley sunglasses cheap uneducated, canada goose uk inexperienced barbour jackets uk kitten; timberland boots take coach outlet a ray ban sunglasses rugged reebok shoes old barbour uk Tom louis vuitton handbags that’s doudoune canada goose scarred tory burch from nike roshe stem nike store to moncler outlet rudder-post longchamp pliage with wedding dresses uk the bottega veneta memorials converse pas cher of canada goose outlet strenuous louis vuitton pas cher experience, bottes ugg pas cher and nike free pas cher is polo ralph lauren so north face cultured, michael kors so uggs on sale educated, beats headphones so canada goose jackets limitlessly hermes birkin erudite coach handbags that coach factory outlet one longchamp may ralph lauren say oakley sunglasses cheap of ferragamo shoes him ray ban sunglasses “all nike air max cat-knowledge michael kors outlet online sale is fake rolex his louboutin outlet province”; replica handbags also, nike air max uk take oakley outlet a toms shoes mouse. ugg boots clearance Lock nike free run the ugg boots three longchamp outlet online up vanessa bruno in ralph lauren a thomas sabo uk holeless, nike roshe run uk crackless, jordan pas cher exitless ugg italia prison-cell. nike air max Wait barbour half ugg outlet an ray ban pas cher hour, christian louboutin then sunglasses outlet open michael kors pas cher the longchamp handbags cell, ray ban introduce rolex watch a sac louis vuitton Shakespearite coach outlet store online and oakley a nike free uk Baconian, juicy couture outlet and longchamp outlet online let louis vuitton them oakley cipher ray ban sunglasses and nike factory outlet assume. babyliss pro The gucci mouse hollister is toms outlet missing: replica watches the longchamp outlet question longchamp outlet to converse be nike tn decided ralph lauren outlet is, uggs on sale where rolex watches is thomas sabo it? michael kors uk You gucci bags can nike outlet store guess mulberry handbags both michael kors handbags verdicts christian louboutin beforehand. michael kors One lululemon outlet verdict oakley sunglasses will sac michael kors say kate spade handbags the jordan retro 11 kitten ugg australia contains moncler the jimmy choo shoes mouse; jordans the canada goose other burberry handbags will louboutin as nike roshe run certainly phone cases say michael kors outlet the cheap oakley mouse prada shoes is nike tn pas cher in air max the asics shoes tom-cat.The abercrombie Shakespearite ugg boots clearance will gucci handbags Reason mulberry bags like oakley store this michael kors handbagsherve leger (that louis vuitton outlet online is louis vuitton uk not longchamp bags my sac guess word, nike factory it celine bags is hollister his). polo outlet He true religion will nike air max say soccer jerseys the ralph lauren kitten jordan 6 MAY new balance HAVE gucci shoes BEEN abercrombie and fitch attending polo ralph lauren school uggs when north face outlet online nobody moncler was ugg outlet noticing; air force therefore louis vuitton outlet WE michael kors bags ARE barbour jackets WARRANTED ghd IN mont blanc pens ASSUMING mulberry outlet that p90x3 it air jordan pas cher did oakley vault so; jimmy choo also, coach outlet store it air jordan COULD nike outlet HAVE michael-korsoutletonline.eu.com BEEN louis vuitton training burberry in nike roshe a nike free court-clerk’s chanel handbags office swarovski uk when canada goose outlet no abercrombie one uggs was ugg uk noticing; kate spade since replica rolex that birkin bag could mont blanc have canada goose pas cher happened, burberry sale WE rolex watches ARE instyler JUSTIFIED michael kors IN hollister ASSUMING jordan 3 that hollister clothing store it cheap uggs did oakley pas cher happen; air jordan 11 it ugg boots COULD new balance outlet HAVE nike free run uk STUDIED karen millen uk CATOLOGY cheap oakley sunglasses IN vans A longchamp pas cher GARRET pandora jewelry when vans pas cher no the north face one uggs was ralph lauren outlet noticing rolex replica watchesair max therefore replica watches it louis vuitton outlet DID; ray ban sunglasses it uggs COULD roshe run pas cher HAVE louboutin uk attended tory burch outlet cat-assizes supra shoes on moncler the louis vuitton purses shed-roof air max nights, michael kors outlet online for north face outlet recreation, louboutin when christian louboutin shoes no nfl jerseys one true religion outlet was wedding dresses noticing, hollister canada and iphone case have prada outlet harvested hermes pas cher a vans shoes knowledge canada goose of louboutin shoes cat air max 2015 court-forms louboutin and louis vuitton canada cat ugg boots lawyer-talk air max in polo ralph lauren uk that abercrombie way: abercrombie and fitch it hollister uk COULD nike roshe run pas cher have ferragamo belts done nike air max 2015 it, prada handbags therefore nike air max uk without michael kors a hermes belt doubt nike blazer pas cher it louis vuitton bags DID; louis vuitton outlet it louis vuitton COULD tiffany and co HAVE canada goose gone michael kors outlet soldiering rolex replica with air max 2015 a cheap sunglasses war-tribe gucci outlet online when discount oakley sunglasses no moncler one hermes handbags was ugg boots clearance noticing, coach outlet online and air jordan shoes learned timberland pas cher soldier-wiles michael kors outlet online sale and jordan 12 soldier-ways, swarovski and giuseppe zanotti what longchamp bags to mac cosmetics do ray ban with abercrombie and fitch a christian louboutin outlet mouse air jordan when montre homme opportunity coach bags offers; fake oakleys the jordan future plain uggs inference, michael kors therefore, michael kors canada is nike roshe that soccer shoes that air max is cheap oakley sunglasses what nike sneakers it longchamp DID. burberry Since ugg boots all bottes ugg pas cher these montre femme manifold oakley sunglasses outlet things air max pas cher COULD ugg boots have coach factory occurred, oakley sunglasses wholesale we longchamp pas cher have moncler jackets EVERY louis vuitton handbags RIGHT christian louboutin TO lunette oakley pas cher BELIEVE sac vanessa bruno they air max did ray ban sunglasses outlet occur. michael kors outlet These hollister patiently pandora charms and juicy couture painstakingly reebok outlet accumulated north face uk vast louboutin acquirements ray ban and pandora uk competences michael kors needed louis vuitton but true religion outlet one abercrombie thing canada goose jackets more jordan 4tory burch outlet online opportunity longchamp outlet onlinemichael kors handbags to lululemon outlet online convert ugg pas cher themselves tn pas cher into jordan 1 triumphal nike air force action. ugg boots uk The moncler outlet opportunity new jordans came, converse we links of london uk have vans scarpe the moncler result; new balance pas cher BEYOND hollister SHADOW ralph lauren pas cher OF sac louis vuitton QUESTION nike air max the uggs mouse burberry is coach outlet store online in christian louboutin uk the jordan shoes kitten.It oakley sunglasses is lululemon proper nike trainers uk to nike roshe run remark coach outlet that marc jacobs handbags when longchamp bags we oakley glasses of uggs outlet the burberry factory outlet three true religion jeans cults nike free plant lululemon outlet canada a canada goose “WE nike air huarache THINK montre pas cher WE michael kors outlet MAY michael kors canada ASSUME,” karen millen we michael jordan shoes expect abercrombie and fitch uk it, polo ralph lauren under hollister clothing careful uggs outlet watering louis vuitton outlet and moncler fertilizing beats by dre and longchamp tending, north face outlet to replica watches uk grow christian louboutin outlet up canada goose into michaelkors-outlet-store a jerseys strong canada goose outlet and christian louboutin shoes hardy mulberry uk and canada goose outlet weather-defying cheap gucci “THERE moncler outlet ISN’T ralph lauren outlet A cheap oakley sunglasses SHADOW louis vuitton OF oakley sale A jordan 11 DOUBT” ugg boots at michael kors outlet online last mcm handbagssac longchamp pas cher and north face pas cher it michael kors outlet canada usually jordan retro happens.We nike huaraches know burberry pas cher what hermes the sac hermes Baconian’s nike shoes verdict ugg pas cher would air jordan retro be: moncler uk “THERE cheap ugg boots outlet IS iphone cases NOT polo lacoste A michael kors RAG nike roshe uk OF nike air max EVIDENCE michael kors outlet THAT chi flat iron THE michael kors KITTEN true religion outlet HAS louis vuitton HAD ugg ANY doudoune moncler TRAINING, true religion outlet ANY nike huarache EDUCATION, longchamp soldes ANY louis vuitton outlet online EXPERIENCE burberry outlet online QUALIFYING uggs IT air jordans FOR bottes ugg THE nike free run PRESENT cheap nike shoes OCCASION, nike free OR oakley sunglasses IS nike air max INDEED oakley vault EQUIPPED ghd hair FOR ugg ANY burberry outlet ACHIEVEMENT sac burberry ABOVE ugg LIFTING ugg outlet SUCH north face jackets UNCLAIMED red bottom shoes MILK michael kors outlet AS hogan sito ufficiale COMES oakleysunglasses1.us.com ITS coach outlet WAY; michael kors outlet online sale BUT ghd straighteners THERE longchamp uk IS www.michael-korsoutletonline.eu.com ABUNDANT valentino shoes EVIDENCE— baseball bats UNASSAILABLE nike blazer PROOF, true religion jeans IN sac lancel FACT— jimmy choo outlet THAT air max THE uggs outlet OTHER sac longchamp ANIMAL north face IS true religion jeans EQUIPPED, converse shoes TO insanity workout THE vans LAST kate spade outlet online DETAIL, p90x WITH hollister EVERY replica watches QUALIFICATION swarovski jewelry NECESSARY hermes bags FOR gucci belts THE nike air max pas cher EVENT. uggs on sale WITHOUT ghd hair straighteners SHADOW scarpe hogan OF wedding dress DOUBT canada goose THE moncler jackets TOM-CAT vans outlet CONTAINS instyler ionic styler THE p90x workout MOUSE.” lancel asics running shoes michael kors outlet tiffany jewelry ray ban outlet michael kors lululemon canada polo lacoste pas cher air huarache nike air max michael kors handbags clearance michael kors outlet michael kors bags ugg soldes moncler outlet kate spade outlet lunette ray ban pas cher louis vuitton babyliss oakley vault moncler pas cher uggs outlet christian louboutin longchamp handbags longchamp outlet polo ralph lauren pas cher jordans for sale coach purses ray ban uk michael kors outlet online lacoste pas cher nike free run polo ralph lauren outlet north face jackets michael kors outlet online jordan xx9 michael kors purses michael kors outlet online timberland links of london the north face cheap oakley sunglasses new balance canada goose jackets louis vuitton retro jordans moncler sito ufficiale nike trainers north face outlet moncler marc jacobs gucci outlet ralph lauren polo chaussures louboutin hogan vanessa bruno pas cher moncler louboutin outlet oakley sunglasses louis vuitton outlet stores barbour ugg louboutin shoes barbour outlet michael kors outlet online michael kors handbags longchamp hollister pas cher cheap ugg boots polo ralph lauren outlet nike free run pas cher cheap nfl jerseys burberry outlet cheap oakley canada goose outlet louboutin mulberry longchamp pandora jewelry nike air max 2015 celine handbags abercrombie hogan outlet cheap jordans new balance shoes burberry outlet online tiffany jewelry



KÖPECZI BOÓZ-DEÁK ALBERT

A HEGEDŰ

Midőn erén pezsg ifjú élet,
De zsenije már férfi, érett,
Érezve, hogy remekbe fog:
Művészed akkor alkotott.

Szeretve minden porczikádat,
A habos, rózsaszínű fádat,
Az ébennel ékes nyakat,
Az édes hangú ajakad.

A lányos, karcsú, szűzi keblet,
Lelkét majdani énekednek,
Mindenbe, mint a jó anyák,
Énjének adta legjavát.

S midőn oh, végre, kész a műve
S ő lángzó arccal, lelkesülve,
Állát rád hajtva hallhatott,
Azt mondta: "Most meghalhatok".

S meghalt. És te, te drága árva,
Utána kézről-kézre járva,
Kontárok játékszere lész
S végül megvesz egy ószerész.

És ott egy régi rozsdás szegre
Akasztva, függtél elfeledve,
Egy századévig is talán,
Poros szekrények oldalán.

S ha valaki a kézbe vett is,
Próbálva rajtad azt is, ezt is,
Kedvét veszítve eldobott, -
A hangod sértő volt s kopott.

Mig végre jött egy istenáldott
S a mint a húrjaidba vágott,
Kebledből ömlik égi dal,
Minőt halandó sohse hall,

S ahogy átsír e dal a légen,
Báj nyilal át a mindenségen
S a természet az isteni
Szerelmi vággyal lesz teli.

Ujját a légbe fennmarasztván,
Bámulva, hallgatott a nagy Pán
S a nymfaraj fűben, hanyatt,
Piheg az édes kéj alatt.

S a kis virág s a nagy természet,
Mind, mind ez édes daltól részeg,
És odafent a csillagok
Szemében harmatkönny ragyog.

...Oh elhagyott, szomorú lelkem,
Hogy mesteredre sohse leltem,
Pedig, ha játszanék veled,
Kaczagnának az istenek!



Ha már versnek álcázott műdalokat írogatunk mások blogjába

Kozma Szilárd:

A költő szent személye

Most már minden rendben. Így látom ezt:
A költő igent mond a nemre, de nem mond nemet az igenre.
A költő nem légiós és nem idegen, hanem az Istenember örök ébresztő - őrzője.
A költő: harangzúhogás önmagában mindenek előtt:
Ő az ős-ok megtestesülése.
Ő a legfőbb mysztész,
Illetve az Isten Teremtő Igéje.
Teste az áhítattól menekített kegytárgyak szentélye,
teste az örök Logosz - mécses délkelet-ruhája.

A költő a névtelen szenteknek a halálosan bolond szentje.
Ő a gyalázott Királyok Királya, amikor a szót megérinti a tudattalan imája.
Ő az egyedüli, aki már születése által beavatva jön a világra, mert Ő a teremtést vigyázó Isten-kétely rejtett célú megtestesülése.

Ezt a szakrális jegyet viselik homlokukon a kuplerájban is a költők,
ezért szenvednek titokban a boldogságtól
és ezért végzik életüket a lövészárkok húgytavában is oly megdicsőült-szégyenletesen. Ezért hagynak mindig egy-két pipogya gyermeket, haszontalan verset, használt jegyzettömböt, üres ágyat, üres tájat, üres sorsot és üres szobrot maguk után.

Az élet vége nem a kórházi kezelések hivatalos befejeződése.
Az élet vége, a szent ön- és Istenárulások vége: az ember mindig visszafordul oda, ahol a teremtésben az első árulását elkövette és a tragikus látványba halálosan belesápad.
De van, amikor ez sem történik meg és ilyenkor a halál a kegyelem teljes megszűnése.
Ezt, a kiúttalan körben-forgást követő mágikus visszatérést viszont, csak a költő képes vállalni a saját romlottsága és eszményi esendősége nevében.
Ezt, az élet meggyötrése révén elérhető Isten-látás utáni szenvedést nem képes vállani más, hozzá hasonlóan megvilágosodott lélek.
Ezért imádkozik másképpen költő, mint a hivatalos szent.
Kegyetlen önmagával és kegyetlen az isteni hasonmás-mindennel:
kegyetlen a káprázat-imádattal szemben,
miközben a szeretet-sóvárgása pokoli.
A költő nem teljesen Bolond, de nem teljesen áruló sem.
Ő a krisztusi szenvedély veszélyes értelme és ő az elvetemült brahmani kommandós egyszerre:
Ő az Első Istenember utolsó káprázata és ő az utolsó lélek megváltásának a letéteményese. Mivel több mint művész, soha nem lehet igazából bohém, bár nagyon vágyik erre, mint ahogy hűségesen a poklok katakombáit bejárva, kanonizált szent sem lehet.
De rabolni sem képes semmi lényegeset, mert ahhoz nem eléggé elvetemült.
Hát mit tehet az ilyen szenvedélyes ige-test hordozó lélek?
- Akárcsak más nyugtalan éjszakázó, látomásaival gyönyörteljes ellenség-álmokat romból miközben önmagának: Istennek üzenget palack- postával a golgotai erőterekben.



DUMA-ISTVÁN ANDRÁS csángó költő

Guzsalyas/2

Ugatnak a kutyecskák1
Feregnek2 a guzsalykák
Szakdosnek a lyányecskák3
Készulnák a gazdecská4

El menek a szamszédba5
Legények guzslyasba
Fanak at a sép lyányak6
Legények melyet álnak7

Mikar kus legyiny bé jo8
Kepernica riva jó9
Meg isza10 hideg vizet
El ódgya11 a kereket

Mikar meg fag lesz nóni12
Mást fog kepernicázni13
Kesserun már el nyeli14
Szeretuit más veszi15

Nálunk a guzsalyasba
Sak servet van fargatva16
Szeretóknek át adva17
Hagy késérje kapuba18

Meséket is mesélünk
Jót és raszat hagy élunk19
Nagy meséket mesélünk
Régi dalgakban élunk20

1. kutyácskák
2. forognak
3. szökdösnek a lányocskák
4. készülődnek a gazdácskák
5. elmennek a szomszédba
6. fonnak ott a szép lányok
7. mellett állnak
8. mikor kis legény bejön
9. társasjáték a guzsalyosban; gyorsan jön
10. megissza
11. eloldja
12. mikor meg fog (majd) nőni
13. szék alatt bujkál
14. keserűen nyeli könnyeit
15. szeretőjét más veszi el
16. sok kendő van forgatva
17. szeretőknek átadva
18. hogy kísérje kapuba
19. jót és rosszat hogy (mint) élünk
20. dolgokban élünk



And jimmy choo outlet now

And jimmy choo outlet now uggs a discount oakley sunglasses surprise, nike air max the true religion jeans first longchamp handbags I hollister had louis vuitton handbags encountered, nike air max awaited new balance shoes me. moncler I p90x3 registered uggs the toms shoes gravity barbour jackets as nike roshe run shown sac vanessa bruno by ipad cases the ralph lauren barycrite; ray ban and, louboutin outlet extinguishing thomas sabo the jordan future electric ugg outlet lamp, iphone 6 cases measured christian louboutin repeatedly ugg the red bottom shoes semi-diameter nike roshe run uk of wedding dresses uk the oakley vault Earth michael kors outlet and michael kors outlet online of soccer jerseys the michael kors outlet halo ugg uk around nike free uk her barbour upon jordans for sale the moncler discometer, nike huarache the lululemon canada inner longchamp bags edge rolex watches for sale of iphone 6 case the lululemon outlet latter michael kors affording longchamp bags the nike blazer pas cher measurement louis vuitton outlet stores of ugg outlet the hermes black lululemon outlet online disc, michael kors which vanessa bruno pas cher of lululemon outlet itself, oakley sunglasses cheap of lunette oakley pas cher course, kate spade cast coach outlet no nike roshe run reflection. polo lacoste I rolex replica saw abercrombie at new balance once nike roshe that hogan outlet there chanel handbags was ugg a iphone 6s plus case signal bottes ugg difference nike trainers in scarpe hogan the louis vuitton two air jordan pas cher indications, asics running shoes and polo ralph lauren outlet proceeded jordan pas cher carefully uggs outlet to hermes belt revise longchamp outlet online the michael kors outlet earth-measurements. nike air max 2015 On canada goose outlet the wedding dresses average air force of sac lancel thirteen cheap nike shoes measures jordan shoes the cheap oakley sunglasses halo louboutin shoes was louboutin about ralph lauren outlet 87", baseball bats or true religion jeans nearly hollister 1-1/2' swarovski crystal in jimmy choo shoes breadth, coach outlet the polo outlet disc, asics shoes allowing oakley sunglasses cheap for ray ban the new jordans twilight uggs outlet round oakley sunglasses cheap its iphone 6 plus case edge burberry outlet online or michael kors outlet canada limb, swarovski jewelry about louis vuitton pas chernorth face outlet online 50'. oakley If coach factory the oakley vault refracting moncler pas cher atmosphere vans were michael kors canada some burberry sale 65 true religion jeans miles longchamp outlet online in cheap jordans depth, nike free these canada goose outlet proportions canada goose outlet were tiffany jewelry correct. canada goose jackets Relighting hollister canada the ralph lauren lamp, kate spade outlet I ghd straighteners worked oakley glasses out ugg boots severally louis vuitton on abercrombie paper polo ralph lauren the nike store results phone cases indicated north face by cheap oakley sunglasses the air max pas cher two lululemon instruments. ugg pas cher The wedding dresses discometer guess pas cher gave nike outlet store a oakley sunglasses distance, cheap oakley sunglasses roughly www.michaelkors-outlet-store.us.com speaking, oakley of hollister 40 sac louis vuitton terrestrial north face pas cher radii, longchamp pas cher or new balance outlet 160,000 louis vuitton outlet online miles. uggs The louis vuitton barycrite polo ralph lauren outlet online should michael kors bags have michael kors shown timberland a http://www.michaelkors-outlet-store.us.com/ gravity, burberry due nike sneakers to louis vuitton the abercrombie and fitch Earth's ugg boots uk attraction, michael kors outlet online not ralph lauren outlet online 40 christian louboutin outlet but uggs on sale 1600 tiffany and co times replica handbags less pandora charms than jimmy choo that lancel prevailing longchamp outlet on canada goose jackets the barbour jackets Earth's sac louis vuitton pas cher surface; air jordan or, air jordan shoes to s6 case put polo ralph lauren outlet it gucci outlet online in mont blanc a michael kors canada less michael kors outlet accurate nike air max form, hermes handbags a abercrombie weight ugg boots of kate spade outlet online 100 iphone 6s cases lbs. oakley outlet should 5c cases have michael kors weighed mulberry an jordan 4 ounce. herve leger It nike air max pas cher did true religion outlet weigh louis vuitton outlet two ugg boots ounces, mont blanc pens the longchamp gravity louboutin uk being cheap ugg boots outlet not roshe run pas cher one louis vuitton canada 1600th soccer shoes but rolex watches one michael kors outlet 800th canada goose of jordan xx9 terrestrial cheap gucci gravity, polo ralph lauren pas cher or marc jacobs handbags just louis vuitton double ray ban pas cher what, hermes bags I gucci shoes expected. pandora charms I links of london uk puzzled tory burch outlet myself michael kors handbags over swarovski uk this sac guess matter chi flat iron longer, ray ban sunglasses outlet probably, jordan retro than nfl jerseys the louboutin intelligent uggs outlet reader oakley sunglasses outlet will michael kors outlet do: bottega veneta the uggs on sale explanation louis vuitton being thomas sabo uk obvious, juicy couture outlet like new balance that nike free run of ugg boots clearance many iphone 5c cases puzzles air max that michael kors handbags clearance bewilder prada outlet our longchamp outlet minds iphone cases intensely, louis vuitton bags only michael kors outlet online to canada goose outlet humiliate louboutin us uggs outlet proportionately jordan 1 when celine handbags the louis vuitton outlet online solution nike air max 2015 is nike huaraches found—a longchamp solution ferragamo belts as new balance pas cher simple tn pas cher as converse that coach outlet store of canada goose Columbus's moncler egg-riddle. moncler jackets At north face jackets length, ipad air cases finding michael jordan shoes that longchamp uk the michael kors outlet online sale lunar polo ralph lauren outlet angle—the chaussures louboutin apparent air jordan 11 position coach bags of louboutin pas cher the michael kors handbags Moon—confirmed canada goose jackets the ugg australia reading jordan 3 of replica rolex the iphone 6 plus cases discometer, tiffany and co giving nike roshe the pandora uk same oakley sunglasses apogaic air max distance abercrombie or michael kors uk elevation, louis vuitton I ugg boots clearance supposed ugg boots clearance that vans shoes the hermes birkin barycrite nike air max must nike free be barbour outlet out louis vuitton of iphone 6s case order michael kors outlet online or coach factory outlet subject oakley sunglasses to s6 cases some louis vuitton handbags unsuspected cheap nfl jerseys law mcm handbags of moncler outlet which iphone 5 cases future michael kors outlet online sale observations canada goose pas cher might abercrombie and fitch uk afford michael kors outlet evidence uggs and vans outlet explanation, insanity workout and birkin bag turned moncler to instyler other barbour jackets uk subjects toms outlet of ugg interest.

Looking ray ban sunglasses through karen millen uk the jordan 6 upper uggs window cheap sunglasses on sac longchamp the pandora jewelry left, air max I michael kors outlet online sale was oakley pas cher struck louis vuitton purses by air jordans the montre pas cher rapid nike roshe run enlargement nike free pas cher of hollister clothing store a tory burch star ugg boots which, polo ralph lauren when north face outlet I canada goose first christian louboutin uk noticed sunglasses outlet it, the north face might louis vuitton uk be cheap oakley of michael kors handbags the burberry third moncler outlet magnitude, timberland boots but coach handbags which oakleysunglasses.us.com in true religion less beats headphones than burberry outlet a uggs minute ray ban sunglasses attained nike trainers uk the ugg soldes first, longchamp bags and nike shoes in nike air force a nike factory minute hollister uk more doudoune moncler was moncler as ray ban uk large nike roshe run pas cher as true religion outlet the north face uk planet ghd hair straighteners Jupiter swarovski when nike free run pas cher seen oakley sunglasses with tory burch outlet online a north face outlet magnifying barbour uk power rolex replica watches of nike tn pas cher one valentino shoes hundred canada goose uk diameters.Its converse pas cher disc, fake rolex however, true religion outlet had air max no nike tn continuous michael kors purses outline; reebok shoes and beats by dre as rolex watches it cheap oakley approached ugg boots I louis vuitton outlet perceived nike free run that nike air max uk it rolex watch was fake oakleys an longchamp irregular timberland pas cher mass ralph lauren pas cher of north face outlet whose coach purses size montre femme I ray ban sunglasses could juicy couture form karen millen not the north face even ray ban sunglasses a mulberry outlet conjectural kate spade handbags estimate, michael kors since air max 2015 its michael kors outlet online distance mulberry handbags must gucci belts be hollister absolutely ralph lauren polo uncertain. ray ban outlet Its vans scarpe brilliancy ralph lauren outlet grew christian louboutin shoes fainter oakley store in moncler jackets proportion ugg to jordan 12 the michael kors enlargement lancel pas cher as converse shoes it ugg boots approached, ghd hair proving p90x workout that sac michael kors its michael kors outlet online light louboutin outlet was hogan reflected; longchamp outlet and replica watches uk as doudoune canada goose it oakley sunglasses wholesale passed jerseys me, moncler apparently babyliss in mac cosmetics the sac hermes direction moncler jackets of montre homme the longchamp soldes earth, abercrombie and fitch I mulberry uk had p90x a jordan 5 sufficiently uggs outlet distinct lacoste pas cher view ghd of michael kors outlet online sale it nike air max to replica watches know polo ralph lauren that ugg soldes it longchamp pas cher was oakley sale a michael kors handbags mainly michaelkors-outlet-store.us.com metallic nike factory outlet mass, ralph lauren certainly north face jackets of nike air max uk some coach outlet size, moncler outlet perhaps uggs on sale four, moncler perhaps moncler twenty tiffany jewelry feet gucci in louboutin diameter, hollister and lululemon apparently prada handbags composed babyliss pro chiefly longchamp outlet online of polo ralph lauren uk iron; instyler ionic styler showing canada goose jackets a reebok outlet more canada goose or true religion outlet less sac burberry blistered converse surface, nike free run but hollister pas cher with mulberry bags angles gucci outlet sharper moncler outlet and abercrombie and fitch faces louboutin more bottes ugg pas cher regularly sac louis vuitton defined vanessa bruno than uggs canada most michael kors pas cher of michael kors bags those north face jackets which burberry factory outlet have hermes pas cher been nike outlet found nike blazer upon canada goose the michael kors outlet earth's burberry outlet surface—as burberry handbags if air jordan the bottes ugg pas cher shape christian louboutin of cheap oakley sunglasses the lunette ray ban pas cher latter links of london might replica watches be celine bags due christian louboutin outlet in wedding dress part christian louboutin to polo lacoste pas cher the coach outlet conflagration michael kors they true religion jeans undergo hollister in gucci handbags passing michael kors at iphone 6s plus cases such burberry tremendous burberry outlet online speed ugg through hollister clothing the louis vuitton outlet atmosphere, sac longchamp pas cher or,michael kors outlet online moncler uk nike roshe uk pandora jewelry 5s cases nike air huarache michaelkors-outlet-store christian louboutin air huarache vans pas cher replica watches longchamp giuseppe zanotti moncler sito ufficiale iphone 5s cases retro jordans longchamp handbags air max 2015 iphone case nike free run uk christian louboutin shoes air jordan retro north face lululemon outlet canada jordan retro 11 coach outlet store online ugg pas cher prada shoes uggs air max nike air max abercrombie air max barbour coach outlet store online nike roshe oakley vault nike free gucci bags hogan sito ufficiale ferragamo shoes jordan 11 louboutin shoes s5 cases canada goose cheap uggs bottes ugg polo ralph lauren ralph lauren outlet marc jacobs ray ban louboutin ugg outlet burberry pas cher supra shoes canada goose outlet ralph lauren uk cheap ugg boots ipad mini cases louis vuitton outlet ugg italia michael kors oakley vault longchamp pliage coach outlet online air max nike air max vans jordans longchamp