A Rák-karmával született személyek tudattalan képzeletvilága összetévesztései

Kozma Szilárd család- és karma-asztrológus: A Rák konstellációra jellemző humánus problémák.

A többnyire negatívan fényszögelt Rák-nappal született, de főként
a Rák Lilithel, vagy Rák Sárkányfarokkal rendelkező személyek
karmikus meghatározódásai és az ezeknek megfelelő betegség- és
balesethajlamai, vagyis a jellegzetes sors- kríziseiknek a kauzális okai.

Az anyai ági karmikus öröklődés következtében Rák karmával született személyek, minden ellenkező látszat ellenére, a legellentmondásosabb és spirituális szempontból a legkiismerhetetlenebb tudattal született személyek. Hiszen pontosan a személyes teremtés és a teremtésről való gondoskodás őselvének az ős-Lilith által megbontott és megrontott állapotát testesítik meg. Ezért, miközben ők a legérzékenyebbek, a leg sebezhetőbbek, a legfélénkebbek és a legragaszkodóbbak az állatöv tizenkét csillagképének a karmikus erőtereit karmikusan megtestesítő személyek közül, ugyanakkor ők – Mivel mindannak az ellentétét hordozzák a spirituális struktúrájuk legmélyén, amit a Rák konstelláció pozitív eredetében megjelenít. - a legönzőbb és leg áldozat-képtelenebb, és ezért, ők a leginkább a család- és gyermekelhagyásra, család és gyermekárulásra kész személyek, annak ellenére, hogy mindig ennek az ellenétét láttatják a felszínen. És persze, mindezek miatt, ők a leg irracionálisabb tettekre kész, partner- és családi árulásra képesebb személyek, annak ellenére, hogy minden látszat ennek az ellenkezőjét mutatja, vagyis azt, hogy náluk senki jobban nem képes szeretni a gyermekeket és a családot. Tehát ők a gyermekeikkel és az élettársaikkal szembeni magas fokú árulásra és azoknak akár a legközönségesebb elhagyására és megcsalására, és nem utolsó sorban azoknak a közösségi életterületeken történő megalázására és igazságtalan megszégyenítésére is képes személyek. Ezért a fokozott éberség a leginkább a velük való családi viszonyokban ajánlott, mert erősen hajlamosak arra, hogy ami a családot és a gyermekeket illeti az egyik végletből a másikba essenek. Nem véletlenül szoktak szenvedni a rák karmával született nők – és férfiak - abban a sok féle, gyermeknemzési (nők külön: gyermek-szülési és gyermektáplálási) szervekkel kapcsolatos, nem egyszer végzetes (rákos) betegségben.
Ők ugyanis, az anyai ági női őseiktől örökölten, veleszületetten (Karmikusan) nem tudják elviselni annak a gondolatát, hogy személyes családalapítókként a családtagjaik iránt felelősséggel tartózó családapák, vagy családanyák legyenek, és általában is ellentétei mindannak, amit a Rák konstelláció eredetileg pozitívan megtestesít. Ezért tudattalanul és önkéntelenül, ellenségei a közvetlen kötödések általi szellemi megtermékenyülésnek, és mélységes ellenségei és elutasítói a teremtéssel járó személyi gyakorlati életfeladatoknak, a partneri felelősségeknek és családi nehézségeknek, illetve ezeknek a közvetlen, testi és lelki szintű megtapasztalásának, aminek következtében, akkor is álhatatlanok maradnak, ha szülővé vállnak, és nagyon nehezen fogadják el azt, hogy helyt kell állniuk, hogy élettársuk felé, és a gyermekeik felé hűségesek és kitartók kell legyenek. Vele születetten, tehát elemien, ellenségei a fájdalom, az áldozat, az odaadás és a helytállás közvetlen gyakorlásának és megtapasztalásának, a testi, lelki és érzelmi kapcsolatok, elemi átélésének és a közvetlen (személyes) jellegű információ-befogadásának. Ők, vagy elemien (zsigerből...) elutasítanak minden utódnemzéssel és utódgondozással – táplálással és neveléssel kapcsolatos tapasztalatot és felelősséget, vagy átesnek a ló túlsó felére és úgy akarnak maguk előtt, azaz környezetük előtt tetszelegni, hogy maximálisan a magukévá teszik és magukhoz kötik a környezetükben élőket azáltal, hogy szüntelenül és feleslegesen is, gondoskodni akarnak azokról.
Ennek köszönhetően ők a legtragikusabb drámák hősei és áldozatai is (alanyai). Ugyanis a Rák karmával született személyekben elsődleges a személyes létteremtés – elutasításának a késztetése, miközben ugyanakkora erővel jelen van a gondoskodáson keresztül történő AZONOSULÁSI PRINCIPIUM is. Ezek viszont gyökérben ellentmondanak egymásnak és a más szülöttekben ható autonóm létteremtési törekvéseknek, valamint a személyi függetlenedési (és ezáltal a személyes felelősségvállalási) törekvéseknek is, ami valósággal felsebzi a Rák karmások hamis önképéből eredő, irracionális, de ugyanakkor fokozott és hibás szülői ambíciókból eredő érzékenységét.
Ezért a legelemibb, materiális információ-befogadási és feldolgozási (emésztési), vagy érlelési folyamatokat végző szervek károsodnak meg a Rák karmások esetében. Nők esetében, az utódtáplálási szervek, vagyis a mellek, mivel tudattalanul és önkéntelenül attól szorongnak, hogy nekik el kell tartaniuk önmagukon kívül még más lényeket (gyermekeiket, illetve: az egyetlen gyermeküket – mivel többnyire egykepártiak) - is.
Mindezért, ha egy Rák karmás személy horoszkópjában igen sok a diszharmonikus bolygóállás, az elsősorban magzat- gyermek és család-elutasítási késztetéseket fog eredményezni, valamint emésztési problémákat. Vagy, ritkábban ezeknek a szöges ellentétét. Vagyis, mindenképpen információ-befogadási- és feldolgozási zavarokkal fog küzdeni. Amennyiben a fent leírt ellentmondásos karmikus késztetéseit és azoknak megfelelő "világhelyzetét" nem sikerül tudatosítania magában és a szélsőségesen teremtés-ellenes és utódnemzés és gondozás-ellenes karmikus késztetéseit nem tudja feloldani, vagyis nem alakítja át az önzéséből adódó rendkívüli érzékenyégét és sebezhetőségét spirituális információ-befogadási készséggé és áldozat-hozatali képességgé és készséggé, a szokásostól eltérő, intenzív lelki élete, önemésztési késztetései előbb hajlamossá teszik a gyomorbetegségekre, a nyelési problémákra, gyomorégésre, savhiányra, savtúltengésre és különböző bélműködési zavarokra, majd a gyomor, vagy a hasnyálmirigy-rákra. Nők esetében az utód-teremtési (méh- és petefészek) és utód- táplálási szerveknek az egyre súlyosabb megbetegedésére, azok rákosodására is.
Mivel fél a saját családalapítástól, illetve az általa alapított saját családjának való teljes elköteleződéstől, a szentimentális és egoista félelmeiből fakadó, régi családjáért, szeretteiért való túlzott aggodalmaskodásának, féltésének és féltékenységének következtében, a nyirokmirigy rendszerének (és elsősorban a hasnyálmirigy) működési rendellenességei gyengítik majd a kórokozókkal szembeni ellenálló képességét.
Mivel a kauzális közönyét kompenzálandó, pszichésen túlérzékeny, néha sovánnyá emészti magát sértődöttségében, mikor pedig elhízik a környezetétől való félelmében, az abból kiváltott agressziók elleni védekezése következtében.
- Sértődékeny kicsi énjét (önérzetét) körülveszi egy vastag zsírtömeggel, a rák-
páncéllal és felszínes kedélyeskedéssel próbálja fedezni, palástolni önzéséből eredő szorongásait, feszültségeit. De az is megtörténik egy-egy férfi Rák szülött
esetében, hogy belefáradván sebezhetőségébe, "a legjobb védekezés a támadás"-
- alapon, agresszív, sőt: néha egyenesen kegyetlenkedő magatartási formákhoz
szoktatja magát. De ez, az elején kényelmesnek látszó magatartás fogja okozni
a vesztét is, mert ezzel a pszichológiai páncélzattal elzárván és valósággal
eltorlaszolván önmagát a további ("sértő") információ-behatolásokkal szemben,
menthetetlenül a rákos sejtek túlzott elszaporodását idézi elő fizikai szervezetében, amelyek tulajdonképpen ugyanennek, az egyetemes egységes létezéstölvaló elzáródási késztetésnek, a voluntarizmusnak és a félrevezetésnek a fizikai sejtek szintjén történő megtestesítői. De nem csak agresszív és elutasító, neheztelö magatartással képesek a Rák szülöttekhez hasonló érzékenységgel rendelkező emberek pszichológiai páncélt, védő burkot vonni maguk köré, aminek következménye a Rák nevével fémjelzett betegség, vagyis az emberi szervezetben természetesen tenyésző rákos sejtek túlságos elszaporodása és a burjánzási folyamat elindulása.
Ezt a lelki védő-burkot a legtöbb esetben a tökéletes alkalmazkodási készség és a környezettel való opportunista kiegyezési mentalitás kialakításával szokták kialakítani a nem agresszív Rák szülöttek és a Rákokhoz hasonló túlérzékenységben "szenvedő" emberek.
Ezek a környezet-átverő személyek lesznek az úgynevezett normophánok, a társadalmi normák és konvenciók tökéletes betartói, a legetikusabban viselkedő emberek, e tökéletes "jó ember" szerep segítségével akadályozván meg a többi embertársuk esetleges agresszív fellépését, viszonyulását személyükkel szemben. Ezért az idejekorán elhunyt Rákos személyeket igen megíratja környezete, melegszívű, jóságos emberként elkékezvén reá és a Sors abszurditásának tudja be korai "elvesztésüket", nem sejtvén hogy a jóságos személyt csupán azért tekintik jóságosnak, mert soha nem ellenkezett egyetlen erőszakos és igazságtalan embertársával sem, végtelenségig tűrt, hallgatott és szenvedett, ahelyett, hogy életében legalább egyszer meg merje mondani őszintén azt, amit gondol valójában.
Ezek az emberek állandóan kegyes hazugságok látszólagos védfala mögött, de
valójában egy, az életük kegyetlen végét előkészítő látszat-létezés üvegfalú
labirintusában élnek, miközben igenis támadják gondolataik szintjén, végtelen
belső neheztelések formájában, az egész környezetüket, amelynek "érzéketlen és kíméletlen" viselkedése következtében ők olyan sokat kénytelenek szenvedni...
A sors iróniája (vagyis a hatás-visszahatás törvényének a következménye), hogy életük utolsó heteiben, napjaiban ugyanazt a megtévesztő magatartást kapják a környezetüktől, amivel "etették" azt egész életükben: elhazudja előlük, hogy napjaik megszámláltattak s a védekezés érdekében létrehozott hazugságburkot a szemtelen őszinteséggel és végzetes életkedvvel szaporodó, a szervezet immunitás rendszerét valódi természetük felöl szítén hamis információkkal megtévesztő rákos sejtek szétbontották. így az élet drámáját fel nem vállaló, ezt a jóságosság és az etika eszközeivel kicselezni és megkerülni próbáló embereknek még az a lehetősége sem marad meg, hogy életük utolsó napjaiban legalább őszintén szembe nézhessenek önmagukkal, hogy felkészülhessenek nyíltan és bátran fogadni azt, amitől egész életükben féltek: a fizikai halállal való nyílt szembesülést és azt, hogy ezáltal, ebből a perspektívából látván jóságos cselezéseik, ügyeskedéseik és végül is egész környezetüket megtévesztő magatartásuk hiábavalóságát, belátván saját élettapasztalatuk által az élet törvényére vonatkozó egyedüli igazságot miszerint "Aki meg akarja nyerni életét elveszti azt." Mert az élet drámáját őszintén és nyíltan vállalni kell még a Rák szülöttekre jellemző rendkívüli érzékenységgel "megáldott" embereknek is. Ennek elutasítása, a társadalmi hazugság rendszerek feltétel nélküli elfogadásával és betartásával történő kicselezése épp annyira káros, mint a fölösleges dramatizálás, a dráma tragikus állapotok előidézéséig menő eltúlzása, amire a Rák szülöttek ugyancsak hajlamosak.
Állandóan hullámzó kedélyállapota, sértődékenysége és túlérzékenysége depresszióba, önsajnálatba, vádaskodásba és önvádaskodásba vagy szenvedélybetegségekbe, például alkoholizmusba sodorhatja. És ez még a legjobb eset, mert ha az előbbiekben felsoroltakhoz még a (megsértett) túlzottan önérzeteskedő hajlama is aktiválódik, az előbb leírtak alapján, egyenesen a Rákos megbetegedések különböző labirintusaiba hajszolja magát.
Nők esetében a mellek és a nemi szervek problémái is gyakoriak. Ilyenek a havi vérzéssel, a terhességgel, a szüléssel, a szoptatással és általában a női megtermékenyülés, vagyis a termékenység princípiumával kapcsolatos zavarok (méh vagy melldaganatok), amelyek a szülöttnek a rosszul megélt anyai szerepkörével kapcsolatos lelkiismereti kérdésekre (az anyai szereptől, vagyis a gyermek szüléstől való hosszas elzárkózás, abortuszok, fogamzásgátló tabletták szedése, vagy más mechanikus "védekezési" módszerek alkalmazása) vezethetők vissza. Ugyanakkor fontos azt is tudni, hogy akárcsak a más konstellációkra jellemző károsodások és megbetegedések esetében, a Rák-princípiumához kötött betegségek nem kimondottan és kizárólagosan a Rák szülöttekre jellemzőek. Humorosan fogalmazva: nem a Rák szülöttek előjoga ilyen betegségben szenvedni, pontosabban ilyen jellegű betegséget gyártani, hanem ezt "elkövethetik", mint ahogy sajnos el is követik a más konstellációk szülöttei is. Azok tehát, akik nem a Rák napjegyében születtek ugyan, de konstellációjuknak köszönhetően erős összhangban (rezonanciában) vannak a Rák konstelláció által megtestesített princípiumokkal, mint például a Víz-háromszög másik két napjegye, a Skorpió és a Halak szülöttei, vagy azok, akiknek több támadott, diszharmonikus bolygója áll a Rákban és általában a Víz-jegyekben.
Mivel a nők elsősorban a Teremtők, a női horoszkópokban az is Rák-problémákat idéz elő többnyire, ha a Rák uralkodó bolygója, a bőség, a termékenység, a tudattalan lelki tevékenység és az asztrális (idegi, érzelmi) érzékenység (amit egyesek lelki érzékenységnek neveznek) princípiumát megtestesítő, támadott Hold áll Víz vagy Tűz-jegyekben, esetleg a négyes vagy az ötös házban.
Kettős jegyének köszönhetően a Rák karmás ember, még kiismerhetetlenebb és bonyolultabb még önmaga számára is, mint például az Ikrek. A gyermek nemzéstől és gyermek szüléstől – gondozástól és neveléstől mikor titokban és rejtetten, mikor nyíltan félő, de másrészről ugyanakkor harmonikus családra és- biztonságos otthonra vágyó Rák karmás személy ugyanis, mindent elkövet, és minden követ megmozdít és addig nem nyugszik amíg a család mindegyik tagját biztonságban és az ő általa elképzelt jó életkörülmények között nem tudhatja, de ha ez a lehetetlen ideális helyzet elő is áll néha-néha (Egy erősen gondoskodó és szintén családcentrikus élettárs révén) és már nincs semmi, amiért aggódni, aggodalmaskodni lehet, akkor a Rák karmás személy nem csak, hogy elvágyódik a kényelmes és nyugodt körülmények langymelegéből valami egzotikusan kalandos és izgalmas helyzetbe, de egyenesen csalni és elárulni kezdi a szeretteit, mivel a családtól és a gyermekektől való megszabadulás árán elérhető, családon kívüli szexuális gyönyör és szerelmi boldogság-szerzési lehetőségéről, nem csak, hogy ábrándozik, de a legtöbb esetben, konkrét lépéseket is tesz, persze, nagy titokban ezek megvalósulási lehetősége érdekében. Persze, a legtöbb esetben nem is szükséges, hogy ezeket a titkos külső-szeretőket provokáló lépéseit megtegye, mert a vonzás és a hangoltság (rezonancia) törvénye alapján, mindig könnyen kerül olyan helyetekbe, ahol ő szerinte „az Úristen által küldött” és ezért általa kikerülhetetlennek és végzetesnek érzett (hazudott!) nagy – nagy szerelmi ígéret várja, amely nagy szerelmi élmény aztán, ha nem is lesz annyira boldogító, mint ahogy várta (rendszerint dupla és párhuzamos viszonyokba kerül), de legalább jó ürügyül tud szolgálni a biztonságos család szétbontására és a gyermekek elhagyására, hányattatására, vagy egyszerű elhanyagolására.
A rejtett nyugtalansága, az a bizonyos misztikus elégedetlensége jelzi azt, hogy számára akkor nincs éppen rendben valami, ha végre minden a legnagyobb rendben kellene, hogy legyen.
De nem csak e rejtett, és teljes mértékben csak a mély tudattalan szféráiban működő kettősség miatt szenvednek a Rákok olyan tehetségesen, hogy a körülöttük álló családtagoknak is bőven kijut a szenvedésből még akkor is, ha nem csapja be, nem árulja el és nem hagyja el őket, hanem, mint a más konstellációkra jellemző tulajdonságok öncélú túlpergetése esetében is, a Rák konstellációra jellemző anyai, apai, szülői, család -és gyermekirányítói, gyámkodói szerepük öncélú túljátszásának következtében is. A Rákok ugyanis nehezen tudnak azonosulni más szerepkörökkel és a határtalan önzésük miatti lelkiismeret furdalásból eredő, fölösen gyámkodó szerepköreik fontosságának túlhangsúlyozása következtében, a felnőtté vált gyermekek és gyámolítottak által fárasztónak és terhesnek ítélt és ezért sokszor kegyetlenül visszautasított szeretet- nyilvánításaik és gyámkodó-jóakarásaik érzelmi következményei miatt, mindenkinek akad bőven szenvednivaló a környezetükben. A legtöbbször persze maguknak a kompenzáló Rák-mamáknak és a Rák-papáknak (vagy más, támadott Holddal és más, víz-jegyű bolygókkal rendelkező mamáknak -papáknak), akik kifosztottnak, haszontalannak és megalázottnak érezvén magukat amiért a huszonéves gyermekeiket nem nevelhetik tovább és nem irányíthatják azok lépteit az általuk elképzelt egyetlen jó irány és a boldogság felé, sérelmükben ügyesen "beidéznek" maguknak valamilyen Rák-betegséget, hogy legalább ezáltal tölthessenek fontos szerepkört a szeretett gyermekeik, családtagjaik életében.
És ha elvesztett irányítói helyzetüket és gyám-tekintélyüket a "veszélyes" betegségükkel sem nyerhetik vissza, az önemésztés útján egész a halálig is elmennek, hiszen számukra a szülői, gyámkodói, családirányítói szerepkör elvesztésével, amely minden látszólagos humanista magatartás mellett, álcázottan a rejtett uralkodási mániájukat szolgálja, a Rák szülöttek képzeletében értelmét veszíti az élet.
Amennyiben képessé teszik magukat elsősorban a saját magukkal szembeni őszinte tisztességességre és a jellegzetes érzékenységükkel kompenzált határtalan önzésüknek a feloldására és az áldozathozási és helytállási képesség kialakítására, valamint az érzékenykedésüknek a termékenyítő szellemi információnak a befogadási-készséggé való átalakítására és a nagy nehezen elért szülői státuszban is képessé teszik magukat az életfogytiglaninak képzelt gyámkodói-irányítói szerepükről való lemondásra, a felnőtté váló gyermekek elengedésére, szabadon bocsátására (megértvén azt, hogy a legfőbb jó, amit a marurizálódó gyermekeikkel tehetnek az a felettük való fölösleges gyámkodás megszüntetése, mert az igazi szeretet az mindent felszabadít, elenged és semmit nem tart meg magának), nem csak a jellegzetes Rák betegségeket és sors – csődöket kerülhetik el és haladhatják meg, hanem az értelmi világossággal (szellemi valóság-ismerettel) átitatott szeretetnek, valamint az odaadás és áldozatkészség gyakorlásának a legmagasabb fokára is eljuthatnak.

Lásd a szintetikus kifejtéseket és értelmezéseket a:

www.aldottelet.com
www.asztrologosz.com
www.kozmaszilard.com
www.kozmaszilard.hu c. honlapjainkon, honlapjaimon.