Aki békét akar, az útjában áll a békének.

Ismét elhatalmasodott bennem a zűrzavar és a nyugtalanság. Mintha csoportos felkelések zajlottak volna bennem.
Nem értettem semmit.
És ismét elkezdtem meditálni. Zen meditációt gyakorolni. Mert tudtam, hogy a válaszok nem kint vannak. Vagyis sejtettem. És ha ott nincsenek, akkor hol lehetnek? Két hely létezik a válaszok megtalálására. A kint és a bent.
Ha kenyeret akarok venni és nem tudom hol a legolcsóbb, akkor megnézek pár közértet KINT. De ha nem tudok aludni, mert valami nyugtalanít, akkor megnézek pár közértet BENT.
Ez a zen egyszerűsége. Talán épp ezért szeretem ezt a filozófiát, nézetet. Kitisztítja a tudatot, leegyszerűsíti, hogy megleld a válaszod.
Igaz nem gyakorlom rendszeresen, de ha épp nagy a baj, akkor visszatérek. Most is ezt tettem és gondoltam megosztom frissen szerzett, új tapasztalataimat.

A legfontosabb amit meg kell érteni, hogy akár a nyugalmat, a belső békét vagy a boldogságot nem lehet elérni.
Vagyis nem kell. Mert aki el akarja érni, az az a valaki, aki épp nem engedi, hogy elérhesd. Ettől olyan fura, vagy akár nehéz a meditáció. Körbe érsz vele, amint célod van vele. Egyszerűen csak ülni kell, lélegezni. Lenni. Vagy még azt sem. Mert aki lenni akar, az útjában áll a létezésnek.
Tapasztalataim alapján határozottan állíthatom, hogy az a színész, aki bennünk él és éli a hétköznapjait, nem tud meditálni. Őt kell ott akkor elengedni. Ő az aki értelmez, aki bírál, aki meg akarja mondani mi a jó nekünk. Aki mindenbe be akar avatkozni, aki gyártja a történeteket, és aki nem tudja, hogy épp ezzel távolít el minket a belső nyugalomtól.
Ezt úgy kell elképzelni, mintha ülnénk egy asztalnál, lenne előttünk egy tál eper és torkunk szakadtából üvöltenénk hogy: "Epret akarok enni!!!!" Ahelyett, hogy megennénk.
Amint nem akarsz elérni semmit, máris a tiéd. Tudom ez közhelynek tűnhet. De általában mindig az a közhely, ami igaz is és pofon egyszerű.
Mintha mindig egy lépéssel előrébb lennénk. Túlnézünk azon, ami már ott van előttünk. Meg kell állni, megvárni amíg lecsendesedik minden és akkor meglátjuk azt, amit kerestünk és rájövünk, hogy milyen hülyék voltunk, hogy egyáltalán kerestük.
De hogy tudunk "leválni" erről a színészről, az egónkról? Hogy hagyjon végre minket békén, békében?
Alázat, elfogadás, türelem és ami még nagyon fontos, a figyelem. Ugyanis akit megfigyelnek, az eltűnik.
A megfigyelést folyton gyakorolni kell. Erre a legjobb dolog a meditáció, de bármikor művelhető a hétköznapokban. A gyakorlás a kulcsa. Mint mindennek. Ha jó zongorista akarsz lenni, akkor sokat zongorázol.
Miért hisszük azt, hogy itt ez nem valósítható meg? Ugyanúgy meglesz az eredménye. És idővel élesen meg tudjuk figyelni, hogy mikor azonosulunk a szerepünkkel.
A gép rájön, hogy egy gép. Ez nem az én gondolatom. Egy engem erősen inspiráló személytől hallottam. De minden benne van.
Az egónk nem akar rosszat, csak nem tudja hogy ijedtében mit csináljon. Arra nekünk kell energiát fordítani, hogy megtanítsuk és megzabolázzuk.
Régebben azt gondoltam, nem lehet olyan állapotot elérni, hogy csak úgy üljek és ne figyeljem hogy hogyan ülök.
Vagy bármi mást csináljak. És rá kellett jönnöm, hogy ismét tévedtem. És rá kellett jönnöm, hogy megint a legmélyebb megértés tud csak gyökeresen megváltoztatni bennünk valamit.
Sokszor azt mondjuk, "áááá végre megértettem". De én azt gondolom, 10-20-50 ilyen "áááá végre megértettem" kell ahhoz, hogy végre tényleg megértsünk dolgokat. Úgy velejéig hatolva átérezzük.
És ehhez rengeteget kell szenvednünk. Persze nem mindenkinek egyformán. Van aki előbb megunja és elege lesz. És itt jön képbe a másik kedvenc érzésem, a megelégelés. Egész egyszerűen meg KELL elégelni bizonyos dolgokat, ahhoz, hogy végre tényleg váltsunk. És ehhez szenvedünk picit, mert erre van akkor szükségünk.
És amikor azt hisszük, már eleget szenvedtünk, akkor az azt jelenti, hogy még jó ideig szenvednünk kell még :)

Amikor csak ülök és figyelem ahogyan lélegzem, borzasztó erősen észlelhető, hogy percről-percre el akarok érni valamit. Tűnjön el a görcs a gyomromból, ne fájjon a lábam, a derekam, lélegezzek egyenletesebben. De amint elengedem ezt, megkapom mind. És itt vonható párhuzam a külső vágyainkra is. Szerintem mindannyian tudjuk, hogy hamarabb jönnek azok a dolgot, amikre nem vágyunk erőszakosan. Hanem megengedjük magunknak, hogy legyen. Bennünk, körülöttünk.
Igyekezni kell úgy lenni, mint a fűszál vagy a víz. Laza, de mégis törekvő. Hajlik, ha ellenállást érez, nem száll szembe vele. Már Bruce Lee is megmondta: "Be a water my friend!" :)
Mindig tapadni akarunk odakint valamihez, ahelyett hogy végre önmagunkhoz tapadnánk.
Én nem a színész vagyok. Ő csak játszik. És amikor meditálok, a színész megpihen. Aztán folytatom ismét tovább, de már tudatosan. És ez nem azt jelenti, hogy nem érdekel mi történik velem, hisz csak játszom, épp ellenkezőleg, végre tudom ki vagyok és mi történik körülöttem. A gyeplő a kezemben.
Álmodjuk a világunk és játszunk. És hogy mi álmodunk vagy minket álmodik a világ, az már részlet kérdés.

Kellett, hogy ezt leírjam. Hogy a színész néha elolvassa.