Aranyló csillámok

Reggel ismét sírva ébredtem, mint a héten szinte minden nap. Lehet én komplikálom túl a dolgokat, lehet végre visszatért a józanságom. Bár a sírás talán a józanság ellentéte, de lehet hogy az elengedés egy fázisa.

Ismét fordulóponthoz ért az életem, mint az utóbbi időben oly sokszor. S ezek a változások, hol megerősítenek, hol arcul csapnak, s a megfelelő konzekvencia levonása után, csak megerősítenek, mert meg kell erősíteniük. S most, ezt a tanulságot kellene megtalálnom, életem történetében. Mert oly mélyre szálltam, hogy a béka hátsója a Csomulunga csúcsának tűnik. Pedig alapvetően optimista ember vagyok, minden szépre rácsodálkozom, naivitásom nem múlik, minden csoda új és egy virágban is tudok gyönyörködni. A héten már többször tettem fel a kérdést, vajh miért vagyok én ezen a golyóbison, mér nem lesz vége ennek az egésznek, hol az út vége. A szerelmi tanulságomon (kerülve a csalódás szót) kívül még a barátaimnak nevezett emberek is belém rúgtak. Mondván, hogy az én hibám, az, hogy egyedül vagyok és még nem született gyermekem. Holott én jól éreztem magam a bőrömben, végre kinyílt a világ. Viszonylagos egzisztenciát teremtve sokat járva emberek közé- jó igaz aláírom, a nagy szerelem ennek ellenére se ütött be, de elfogadtam, hogy vannak olyan emberek is akik nem szerelmesek. S vannak akik nagyon azok, s próbáltam a görcsös keresés - mivel ez volt az elvárás - helyett egyszerűen jól érezni magam. Ez nem bűn. S a fiatalember, akit a nyáron közel engedtem magamhoz, mondjuk úgy nagyon megszerettem, "lelépett" avagy angolaosan távozott (?), igaz nem ígért semmit, nah jó ez sem igaz. De elfogadtam, ő nehéz szituációban van, elköltözik 400 km-re és döntött, engem nem "visz" azaz fel sem merült. Elfogadtam, bár miután kiderült a tény, vagyis ezt már az első találkozásunkkor is mondta, de folytattuk. Nem bántott, nem ígért, de elment. Négy hete nem láttam, igaz küldött egy sms-t, hogy hamarosan visszajön és keres. S az utolsó élő találkozásunkkor is úgy ment el, hogy utolsó szava az volt, hogy gondolkodhatnánk az esküvőről. Mondtam neki igen gondolkodhatunk..., azóta semmi, semmi és semmi. Egy bátortalan sms-t én is küldtem, de válasz nem jött. A válasz benne van a reakcióban, a válasz hiányában. És most romokban heverek. A szívem még reménykedik, mert csak kérnie kéne és mennék, az agyam viszont tudja a döntése logikus és helyes. S majd felállok ismét ez is egy tanulság, csak még nem ismerem a tanmese végét.

Így ezen a reggelen is pityeregve ültem a kocsiba, elindultam dolgozni, s azon gondolkodtam, vajon miért is vagyok itt, mér kell mindezt átélnem ismét és folyamatosan. Mikor a szél belekapott egy kupac aranyló falevélbe és lágyan felemelte azokat beborítva vele az utat az autókat és buszokat. Olyan szép volt mintha arany táncot járnának. S rácsodálkozva az őszülő Bükkre, arra gondoltam, csak jön a tavasz ismét. S lehet most én is falevél vagyok. Vagy maga a fa, ami tavasszal új erőre kap és kivirágzik ismét.

Hozzászólások



köszönöm

Köszönöm a hozzászólásokat, sokat gondolkodom rajtuk. Igaz mást sem tehetek, mert a belső hang és az eszem, vagy az eszem és a szívem párbeszéde szinte állandósult a fejemben.
Sokat gondolkodom ezen a problémán, vagy kihíváson. Igen Nekem is az a véleményem, hogy ez az esett is egy amolyan-tanuló-pénz.

Csak még rá kell eszmélnem a tanulságra. Ami talán nem is olyan könnyű. Egy biztos, nagyon megszerettem a fiatalembert. Tehát meg kellett tanulnom szeretnem?? Ez jó dolog, mert a szeretet fontos. Másik tanulság: általában nagyon elfoglalt vagyok, mindenhova rohanok, de a barátaim, rokonaim ismerőseim elfogadnak így, bár az utóbbi időben már lassítottam a tempón, igaz ez rajtam kívül álló okból történt. Ugyanis most nincs "másod állásom" így több az időm, az egyetemnek is vége így még több lett. Egyből arra gondoltam, hogy egy olyan embert kellett megszeretnem, aki hasonlóan elfoglalt mint én egykor..., s csak dolgozik és dolgozik. A harmadik, én úgymond a szülői csapdában, nah nem, de eléggé lefoglalt a szüleim és a testvérem, és a rokonaim istápolása, ügyeinek megoldása. Tanulság???igen igen a fenti fiatalember is ezt teszi...istápolja barátait, nővérét és szüleit, rokonait. Ez lenne a tanulság??? Nem tudom, de nem hiszem. Mindenesetre a szívem zakatol, kósza jelentkezés van, sms-re válasz is. Semmi konkrét, inkább az ígéret szele.

A szívem nyitva, ha akar bejön. Mert igen a visszavonzáson gondolkodtam, mint lehetőségen, a vizualizáció is megy, többször álmodom vele, a leendő családról... de egy kapcsolat két akarat. Egy hiába akarja és az nem is egészséges.

Konklúzió hiányában...kinyitom a szívem és a szemem, hátha a megoldás is meglesz. De már a héten nem sírtam, fáj a szívem és lelkileg még mélyen vagyok, de már pislákol a NAP.



Válasz Lujzicatnak

Szia! SIRNI JÓ!!!!!! Meg könnyebbülsz tőle. Jól ki sirod magadat,és jobb lesz. Ez az ember,szerintem még maga sem döntötte el hogy mit akar,és csúnya dolog hitegetni a másikat. Mér nem mondja meg a frankót,hogy új életet kezdhess.......??? Örülj annak ami van! Örülj a mának,a pillanatnak! Lehet hogy neked ebből tanulnod kell,azért történt most ez veled.......Fel a fejjel! Lehet hogy jelentkezik még.......de netten se,msn-en se beszéltek......??? Ha nem válaszolt az sms-edre,az gáz,kellemetlen,és nyilván elbátortalanodtál. Tanácsot adni nem lehet,csak véleményt mondani................Szép napot neked!



A sírás a megtisztulás jele - szerintem - Sziasztok!

Sziasztok!
Sírni muszáj! Szerintem a legszükségesebb dolog, amikor sírnunk kell, akkor tudjunk sírni.
Megkönnyebbülünk, megtisztulhatunk, elfáradhatunk általa, de mégis valami más, valami új kezdődhet el utána....
Két napja olvasom ezeket a bejegyzéseket, és a kettőtök beszélgetése ragadott meg leginkább.
A titokfilmet már régóta majd minden nap meghallgatom, kiolvastam már többször két könyvet is, ami a Titokfilm egy részének a tágabb értelmezése. Nem vagyok képes ilyen szinten gyakorolni, bár mindről tudom, hogy hat.
Több napon át kipróbáltam, és tudom van értelme, van hatása, és tudnám szabályozni az érzéseimet, gondolataimat, ha nap mint nap nem találnám szembe magam olyan dolgokkal, amik lehúznak újra és újra. Nem a mélybe, annál is mélyebbre, a mélyebbnél is mélyebbre.
Ha szerettek valakit úgy isten igazából, azt kérem Tőletek, ne adjátok fel! De soha ne legyetek erőszakosak!
Mindig tekintsétek társnak a kiszemelt parnereteket.
Engem nem tekintettek annak. Csak egy megszerzendő tárgynak, akinek nincsenek érzései, nincs önbecsülése, nincs magánélete, nincs félelme, nincs tiktos vágya, nincs saját gondolata, nincs lazítási lehetősége, csak az állandó valakinek való megfelelsi kényszer és a folyamatos kedvesség, mosolygás, és szüntelen figyelem a megfoghatatlan irányába.
Az erőszakosság révén annyira bántottak és aláztak meg nagyon sokan, ami után már nincs, nem lehet visszaút. Annyi és annyi fájdalom és bántás halmozódott föl ennyi idő alatt, ami után már nagyon kétséges minden normálisnak induló viszony kimenetele.
Én itt nem normális sms-sekről, élő beszélgetésekről, és e-mailekről beszélek! Egy lehetetlen helyzetről, amibe mint naiv, alapból a jót meglátni képes, jóindulatú ( de kissé elfoglalt) emberként kerültem bele.
Mindig van remény, higgyétek el! A jóra, a szépre, és a tiszta érzésekre főleg. De ne vegyítsetek bele semmi ármánykodást, mesterkedést, és semmi, de semmi színészkedést. Az ugyanis nem létezik, legalábbis szerintem, hogy úgyis az enyém leszel, ha akarod, ha nem..... ez egy baromira gusztustalan kijelentés......soha nem működhet normális emberek között.
Miért van az, hogy rengeteg ember képtelen az őszinteségre? Ezen a honlapon olvastam, hogy van aki őszinte, és egyedül van/marad egész életében....és van, akinek vannak barátai. Hát én egész eddigi életemben az elsőhöz tartoztam, így nem nagyon vannak barátaim, de mégsem tartom magam mindezen rosszélmények ellenére sem rossz embernek. Sőt, azt gondolom, akinek nálam rosszab az érzelmi világa, azzal nem szeretnék még megismerkedni sem.....mert nincsen szükségem semmiféle negatív figurára. Miért rossz, ha valaki elvárja mindenkitől, hogy őszinte legyen vele. Ez ellenkezik a vonzás törvényével, vagy a titokfilmben hangsúlyozottakkal?
Szerintem nem. Mikor tudjuk melyik barátunknak, rokonunknak, ismerősünknek, a családtagjainknak mik a hibái, mik a jó tulajdonságai, ennek függvényében mérlegelünk ----így akarjuk őket elfogadni.----vagy nem akarjuk őket. Minden jó és rossz tulajdonságukkal együtt! vagy pedig nem akarunk velük semmiféle kapcsolatot.
Nagyon kezdő vagyok! Minden segítséget szívesen fogadok, bárkitől, legyen az fiatal, idős, tapasztalatlan, vagy több éve itt fórumozó. Köszönöm előre is, azoknak, akik bármilyen jó tanáccsal ellátnak egy kezdőt.
Nem szabad feladni az álmainkat. Ne adjátok fel, de mindig próbáljátok beleképzelni magatokat a másik ember helyzetébe! Ezt én, mint laikus nagyon fontosnak tartom.
Jó egészséget, és minden jót kívánok Mindkettőtöknek, őszinte tisztelettel!



Nálam a 400 km már 4 hónapja

Nálam a 400 km már 4 hónapja megvan, azóta nem láttam. 3 hónapig nagyjából ok volt minden, keresett, biztosított a szerleméről. Aztán egyik napról a másikra semmi. Az utolsó sms-ben arról írt mennyire várja, hogy újra együtt legyünk. Aztán csend, semmi hetekig. Átmentem a gyász minden fázisán. Először nem értettem, aztán fájt, aztán haragudtam, el is küldtem melegebb éghajlatra. Bombáztam az smseimmel, hogy nem értem mi van, legalább értesítsen, ha véget akar vetni az egésznek. Aztán szülinapomkor jelentkezett, hogy biztos benne, hogy még találkozunk, aztán megint semmi. Végül kezdtem beletörődni. De mivel ő az egyetlen ember az életemben aki előtt soha nem játszottam meg magam és akivel mindig őszinte voltam, úgy döntöttem, hogy veszítenivalóm nem lévén, ha úgy érzem közölni akarok vele valamit, akkor megírom neki. Így is tettem. Már nem vontam kérdőre, sőt nem is kérdeztem tőle semmit. Egyszerüen ha úgy éreztem, megírtam, hogy szeretem. Ezek után jelentkezett és elmondta, hogy gondjai vannak és nagyon örül, hogy ezek után is keresem, és a lényeg, azt írta, hogy minket talán Isten is egymásnak teremtett. Most nem gondolok a jövőre, az majd kialakul, egyszerüen élvezem a mindennapokat, hogy mi lesz, az majd kiderül, de azt beismerte, hogy nem tud szabadulni az irántam érzett szerelmétől. Nálam bevált a módszer, hogy nem várok semmit, egyszerüen biztos vagyok benne, hogy minden jól fog alakulni. Ha halgatnék a jótanácsokra vagy simán az eszemre, már rég lemondtam volna Róla, de csak az érzéseimet követem, minden büszkeség és színjáték nélkül. És nagyon jól érzem magam tőle. Kicsit hosszú lett, de azért írtam le, hogy tudd, mindig van remény. :)))))