Aszfaltrajz

Eltelt bő egy év, ismét itt a Titkos oldalon a titkos történettel a szívemben.

Blogom nekem, kis blogom a szívemet kiürítem, az élet szépen halad lassú olykor komótos léptekkel, vagy rohanásba csap át. Dinamikusan változik. Tanulni kell, alkalmazkodni a változáshoz, ámde nem sodródni, csupán alkalmazkodni és figyelni türelemmel.

A tanítóm, a kis mester, aki három hónap múlva igazi három éves lesz, igazi kis életre való, "önkényőr". Igen de a gyermeki csodát csak egy gyerek szemén keresztül ismerhetjük meg, ha az már bennünk a feledés homályába vész.

Lehet nem is volt soha, íly önfeledt élet mit most mi megélhetünk a kicsi lányommal. Rengeteget dolgozom, dolgozom a munkahelyen, dolgozom magamon. A türelmet tanulom és az elfogadást. Hogy miképp tanulom, hát tanítok. A tanitványok, hallgatók azok aki miatt formálódom csiszolódom. Tanulok. A lecke adott, csak a megoldást nem ismerem vajon mi lehet az mire rendeltek. Az önállóság? A felelősség? Nézni, tapasztalni, de mégis úgy érzem a kirakat mögül figyelek, nézem az életet, holott majd három éve élek. A bátorság és az hogy a barátság nem létezik immár bizonyos, ad egyfajta páncélt, és rágócsontot ami tovább vissz. Ámde...egy egyedülálló anyuka miért rejt veszélyt? Holott a sérelmek miatt amúgy is nehéz, mégis a piros posztó(k) vagyunk.

Ez a kérdés, aszfalt rajz vagyunk melyet egy igazi tavaszi eső elmos, de ahogy nap kisüt a rajzok is megelevenednek.