Túl korán jött ez még

Keresel valakit magad mellé. Szeretnéd azt a varázst érezni, amit látsz másoknál meg a filmekben, persze kiderül, hogy az a varázs nincs is. Vagy ha van is, akkor csak a számodra van.
Itt a lehetőség, hogy végre az a valaki melletted legyen, de mintha éreznéd, hogy nem ő lesz az akire vágysz. De ott a másik oldal is, hogy mi van ha csak félsz attól, hogy a tiéd lehet az amire vágysz. Igazából ez tényleg ijesztő. Nem tudom miért. Talán attól félünk, hogy nem tudjuk majd megtartani.

Én félek attól, hogy ezzel neki és magamnak is fájdalmat tudnék okozni. Félek attól, hogy hibás leszek abban, ha ő olyan emberre pazarolja az idejét és érzéseit, aki nem biztos, hogy viszonozza azokat. Jó, persze mondhatnánk azt, hogy az ő döntése volt, tehát vállalja a felelősséget érte. De még is csak kellettem én is hozzá, hogy megerősítse magában azt, hogy igen ő akarja a dolgot kettőnk között. Azt hiszem semmi különös nem fogott meg benne. Azt hiszem nem is ő fogott meg. Hanem csak az a tudat, hogy van valaki, aki azt mondja, hogy igen vonzódik hozzám. De egyszerűen nincs szívem megmondani neki. Ha bele kezdek is, csak csűröm csavarom a dolgot, és próbálom úgy megfogalmazni, hogy ne legyen egyértelmű mit akarok mondani ( az legrosszabb, hogy mind ezt tudatosan teszem),mire oda lyukadunk ki, hogy valami átmeneti megnyugtató megoldást találunk a dolgokra.
Talán a remény miatt hagyja magát az ember meggyőzni, vagy az önzőség miatt?

Amikor előttem a lehetőség, hogy legyen mellettem valaki, akkor sokszor éreztem azt, hogy nekem erre nincs is szükségem. Persze, ha meg egyedül vagyok, akkor folyton folyvást arra vágyom, hogy ne kelljen egyedül lennem.
Sokat gondolkodtam miért van ez így, és bevillant valami. Lehet a múlt. A múlt csalódásai miatt van. Meg hogy azok, akiket előtte szerettem elhagytak úgy, hogy én még javában benne voltam az érzések forgatagában. Mintha egy kicsit mindig rájuk vágynék, és őket keresném a férfiakban, akik közelednek hozzám. Olyan mintha megcsonkítottak volna érzelmileg. Nem is merek erről beszélni senkinek, nehogy elijesszem őket.
Tudom persze a múltat el kell engedni, és előre nézni, mert különben nem élhetünk a jelenben. De erre meg azt mondanám, hogy akkor tanítsanak meg arra, hogy még is hogyan kell elengedni a múltat. A válasz erre az lenne, hogy magamnak kell rájönnöm.
Azt hittem már rájöttem, hogyan is megy ez. Sok-sok merengős órámba telt, hogy arra jussak: A tetteiért mindenkinek vállalnia kell a felelősséget. Úgy gondolom tényleg van legalább kettő választásai lehetőségünk. Választhatunk melyik útra térünk rá. Ezért bármi történt is velem, azért csak én lehet a hibás. Amikor olyan dolgokba mentem bele, hogy tudtam nagyobb esély van arra, hogy rosszul sül el, én akkor is megtettem. Az én döntésem volt. Ezzel a tudattal sikerült túllépnem mindenen és talán mindenkin...
Ha jöttek hozzám, hogy kiöntsék a lelküket vagy panaszkodni akartak( mert szerintem van közte különbség), akkor mindenkit ezzel a "tanáccsal" engedtem útjára: A te döntésed volt, a te felelősséged, hát vállald a következményeit felemelt fejjel.
Olyan jól ment minden, jól éreztem magam. De aztán jött ez az emberke, aki most talán szeretne kicsit az életem részévé válni, de én úgy érzem még nem vagyok erre felkészülve. És különben is, nem hiszem, hogy bennem megfogta valami is. Mintha csak pótolni akarna velem valamit, ami hiányzik a számára. De akkor meg miért hagyom ?
Felborított mindent. Meg akartam változni testileg lelkileg, és meg akartam erősödni. Most is akarok, de attól tartok, hogy egy csalódás megint csak gyengítene rajtam.
Túl korán jött ez még.

Hozzászólások



Kedves Kindax

Bár július elején érkezett a hozzászólásod, és én sajnos nem reagáltam rá, de azért most ezt én pótolnám.

Nos, ha minden igaz, a bejegyzésemben is említettem azt, hogy szerintem ha nem is mindenért, de a legtöbb hibánk és rossz döntésünkért csak is mi vagyunk a felelősek. Meg kell ennünk, amit főztünk magunknak. Elolvasva a történted, azt hiszem erre te is rájöttél. Viszont mintha még mindig egy kicsit bizonytalan lennél azzal kapcsolatban, hogy ez a lány kell e neked. Ez, amiatt a bizonyos vadászösztön miatt lehet? Reméljük.
Bár nem tudom, hogy most hogy álltok éppen és, hogy történt e változás azóta, de azt tanácsolom, hogy továbbra is csak a pozitív dolgokra koncentrálj. Tényleg el kéne engedned őt, mert mintha görcsösen ragaszkodnál hozzá. Tudom milyen ez, pontosan tudom, és elengedni meg még nehezebb. Attól fél az ember, hogy ha egyszer útjára enged valakit, akkor örökre elveszíti. Sajnos ez benne van a pakliban. Mások érzéseit befolyásolni úgy, hogy nem mutatnak hajlandóságot a dologra, az kb lehetetlen. De ha érzékelsz jeleket, akkor az esélyeid jelentősen jobbak :).
És igen a bűntudatoddal is muszáj dűlőre jutnod, mert az sem más, mint csupa negatívum. Rossz döntést hoztál annak idején igen, de vissza forgatni az idő kerekét nem lehet. Megtörtént ennyi, próbálj tiszta lappal kezdeni, nem csak a lánnyal kapcsolatban, hanem saját magaddal is. Előbb magad tedd helyre, utána jöhet minden más :).



Kedves Lujzicat

Elég régen jártam erre felé. Ne haragudj érte, hogy nem beszéltünk az érzéseidről. Érdeklődnék, hogy áll a helyzet most éppen? Történt e változás?



Történet

"Amikor előttem a lehetőség, hogy legyen mellettem valaki, akkor sokszor éreztem azt, hogy nekem erre nincs is szükségem. Persze, ha meg egyedül vagyok, akkor folyton folyvást arra vágyom, hogy ne kelljen egyedül lennem.
Sokat gondolkodtam miért van ez így, és bevillant valami. Lehet a múlt. A múlt csalódásai miatt van. Meg hogy azok, akiket előtte szerettem elhagytak úgy, hogy én még javában benne voltam az érzések forgatagában."

Azt hiszem ezt nem tudtad volna jobban megfogalmazni! Férfi létemre, ugyanebben a cipőben voltam és vagyok.

Volt egy lány másfél évig, aki nagyon szeretett, tiszta szívből. Én viszont úgy viselkedtem vele, ahogy azt nem érdemelte meg. Sokszor megbántottam Őt és a családját is.

Pedig nagyon szerettem, feladtam az akkori agglegény életemet abban a városban ahol dolgoztam csak azért, hogy ott tudjak lenni a közelében. Vállaltam, hogy az ütött-kopott autómmal napi 50 km-t utazok a munkába és ugyanannyit haza. Később ez lett a vesztem. Történt ugyanis, hogy elkezdtem agyalni azalatt az egy óra alatt amíg autóztam.

Voltak a múltamba nők akiket nem tudtam lezárni és a vadászösztönöm is hajtott. Ettől mindig befordultam és amikro megkérdezte mi a baj, nem tudtam magamban tartani. Úgy éreztem, hogy ha nem mondom el neki, miken agyaltam, akkor hazudok neki. Azt hiszem kicsit bepánikoltam, hogy akkor most megtaláltam az igazit és ennyi volt. Nem tudok rá rosszat mondani, annyira szeretett mint soha senki. Én viszont ezt nem tudtam értékelni.

Bunkó voltam és nagyon önző. Szerettem, de sokszor az egóm volt az ami engem irányított. Uralkodtam. Te jó ég, de szörnyű ezeket kimondani.

Aztán egyszer megígértettem vele, hogyha már nem tud elviselni, akkor elhagy, mert nem akarom bántani. Fájni fog, de inkább tegye meg, mert nem akarom, hogy idegroncs legyen miattam. Megtörtént a szakítás én pedig összeroppantam.

A mai napig nem álltam talpra. Ő azt állítja, hogy már nem szerelmes és nem hiányzom neki. Ezt nehezen tudom elhinni, olyan érzésem van, hogy ellenem hangolják. Azt mondjuk megértem, hogy nagy tehet alól szabadult fel és csak a negatívumokra koncentrál, hogy könnyebb legyen engem elfelejteni.

Én időközben viszont olyan változásokon megyek keresztül, ami engem is meglep és ha ezek megtörténtek volna hamarabb, akkor nem jutunk ide. Képes voltam belátni az összes hibámat amit ellene elkövettem. Képes voltam bocsánatot kérni Tőle és a családjától. A szakítás óta az önuralmam nagyobb, a dühöngéseim elmaradtak és a csúnya szavakat sem nagyon használom már. Olyan szituációkban, amikor egy hétvégi vezető miatt anno az ükapjáig elszidtam a felmenőit, ma ülök csöndesen az autóban és csóválom a fejem.

Viszont megmaradt valami: a lány hiánya.

Nagyon szeretném jóvátenni a bűneimet és folytatni a kapcsolatunkat. Bár bennem van, hogy mi van akkor, ha a "csoda" csak addig tartana, amíg vissza nem szerzem és ettől az érzéstől nagyon félek, de vállalnám ezt, mert nagyon fontos nekem. Szeretném ha az Ég adna nekünk még egy esélyt.

Ma például azt álmodtam, hogy este amikor a takarót megemeltem, hogy befeküdjek mellé, akkor egy pár kis cipő várt az ágyban és csillogó szemekkel mondta, hogy babánk lesz. Pokoli érzés volt felébredni...

Szoktam interneten angyalkártyákat húzni és most két egymást követő nap is az jött ki, hogy ideje tovább lépni. De mivel kapcsolatban? Engedjem el, hogy visszataláljon? Engedjem el a bűntudatom a viselkedésemmel kapcsolatban? Jó lenne, ha időnként az angyalok több segítséget adnának, mert az én korlátozott emberi értelmem nem tud mindent felfogni...



igaz

Hasonló cipőben járok én is, elmondtam őszintén az érzéseim ő is az övéit és gondolkodási időt kért, igaz azt mondta nem tudja mennyi idő kell. Nem tudta megmondani, csak azt, hogy át kell gondolnia a dolgokat. Én meg színt vallottam kiöntöttem minden érzésem. Persze nem tudhatjuk mit hoz a jövő, de az érzések sajnos nem mindig kölcsönösek. De a kommunikáció fontos...most már nem azért sírok mert nem működik, hanem azért mert őszinte voltam és vállaltam az érzéseimet. Nagyon hiányzik és remélem idővel még barátok is lehetünk. De tovább kell lépnem, fogalmam sincs hogy hogy, erre azt hiszem nincs recept. De ez egy tégla az úton, hogy elmondtam mit érzek, aminek persze következményei is vannak. S a reményem felé majd halványodik, csak azt szeretném, ha nem lenne már ez az érzés.



Kedves Lisa

Mond meg neki, mert biztosan érzi is. Talán az az egyszerűbb út.



Lisa

Jó érzés számomra, hogy nem vagyok egyedül, az már kevésbé jó érzés, hogy maga az amiről írtam az nem éppen mondható kellemes érzésnek, tehát tudom, hogy mikkel küzdenek mások. Én sem tudom mi a megoldás. Azt hiszem az nem jó, ha mindentől elfordulunk, ami bánt minket és elfolytjuk. De ez sem biztos.



Igazán nincs mit ! Szép estét

Igazán nincs mit !

Szép estét kívánok



Óóó...

Mintha rólam írtál volna....én meg azt hittem egyedül vagyok ezzel a dologgal, és más ilyet nem érezhet. Minden egyes szó igaz rám.
Csak megoldást nem találtam....pedig már testi tünetek is jelentkeznek, és nem tudom mitévő legyek.



Kedves Maat!

Köszönöm, hogy külső pontom voltál.
Üdv.
Riti