Wass Albert: Mindent újra kezdünk - Gazdagság és szegénység

Nem vetted észre? Naponta mindent újra kezdünk. Újra mosdunk, újra borotválkozunk, újra fésülködünk, újra öltözünk. Újra megfőzzük az ételünket. Újra elmegyünk ide vagy oda. Újra dolgozunk, újra vesződünk, újra bosszankodunk, újra örvendünk, újra hazatérünk, újra lefekszünk. És ez így megy folyton, folyton.

Nem is lehet másként. A nap reggel újra felkel és este újra lemegy. Újra jön a szél, újra szállanak a felhők, újra esik az eső, újra kiderül az ég. Újra, mindig újra. A természet örök rendje ez és mi kötve vagyunk a természethez, mint a növények, vagy mint az állatok.

A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?

Minden vagyonodat elvesztetted. A virágok is elvesztették színpompás ékszereiket, csak puszta gyökerük maradt meg a föld alatt. Azért ne hidd, hogy most már többé sohasem fognak virágozni.

Életed, megszokott munkád kerete szertehullott. Itt állasz puszta kézzel, egyetlen szál ruhával és nem tudod, mihez kezdhetnél, mert ilyesmi még nem történt Veled. Nézd a költöző madarakat. Fáradt csapatokban most térnek meg tengeren túlról. Semmijük sincs, igazán semmijük. Csak az a két kis fáradt szárnyuk. Szinte ájultan hullanak alá pihenni a bokrok közé.
De holnap reggel, ha felkélsz a nappal és kijössz ide, hogy megkeressed őket: vidám füttyüket messziről hallhatod már. Fürgén szökdelnek az ágak között, hernyót keresnek és száraz mohát a fészekrakáshoz. Figyelheted, milyen vidáman hordozzák csőrükben a vékony gallyakat s fonnak belőle nótaszó mellett új otthont fiaiknak.

Amiért ember vagy, azért tanulhatsz még sokat a madaraktól.

Wass Albert

Wass Albert: Gazdagság és szegénység

Nincs vagyonod? Nincs házad, telked, értékes tárgyaid? Nincs pénzed? A rigónak sincsen. Mégis ő a legvidámabb teremtés. Igaz, neki nem kell cipő és nem kell ruha. Ételért sem fizet, csak füttyel. Lakásért sem fizet. Fiait ingyen tanítja az erdő. A rigónak könnyű, mondod, és igazad van. A rigónak valóban könnyű. Ő ma is úgy él, ahogy Isten annak idején elindította az első rigót. Mi nem úgy élünk.

Az első ember nem tudta még, mi a vagyon. És hiszem, hogy boldog volt mégis. Pedig az első ember nehezen élt. Gondold csak el. Bunkóval védekezett a vadállatok ellen. Bőrüket maga húzta le, maga készített ruhát és lábbelit belőlük. Barlangban lakott és mohán aludt. Nem volt villanyvilágítása. Semmije sem volt. Mégis, azt hiszem, szerette az életet. Örvendett a szélnek és a napnak. A levegőnek. Annak, hogy egészséges, és ha fáradt volt, annak, hogy lefekhet a mohára pihenni. Örvendett az izmainak és mosolygott, ha pillangó szállt előtte. Ha gyümölcsökkel megrakodva tért haza összkomfort nélküli barlangjába, ha bunkója egy vadat leütött: gazdagnak érezte magát. És mert gazdagnak érezte magát, gazdag is volt.

Erről eszembe jut, hogy ismertem embereket, akik palotában laktak, naponta új ruhát vehettek magukra, azt ettek, ami eszükbe jutott, halomban állt körülöttük a vagyon, gyáraik voltak és bankbetétjeik és mégis folyamatosan töprengtek, törték a fejüket, beleőszültek a gondba, mert mindenáron azt akarták, hogy még többjük legyen. Voltak ugyanis emberek, akiknek még több gyáruk volt és még több bankbetétjük. Szegényeknek érezték magukat azok mellett, és mivel szegényeknek érezték magukat, szegények is voltak.

Pedig mondom, palotában laktak. Sokkal több szobában, mint amennyit egyáltalán használni tudtak volna. Villanyvilágításuk volt és fürdőszobájuk, nem is egy. Nem zárták le soha a villanyukat és a fürdőszobában bármikor folyt a meleg víz, csak meg kellett nyitni egy csapot. Télen központi fűtés őrizte az egyforma meleget és nem volt soha szénhiány. Rádiójuk volt és gramofonjuk, rengeteg sok lemezzel. Ebédlőben ettek, finom porcelánon, ezüst evőeszközzel. Cselédek szolgálták ki őket. Nem kellett se fát vágjanak, se vizet hordjanak, se edényt mosogassanak, se főzzenek, se seperjenek, se cipőt takarítsanak: mindezt megcsinálták helyettük mások. Olyan ruhába öltöztek, amilyenbe jólesett. Az utcákon, ahol jártak, tele voltak a boltok kirakatai mindenféle szép holmival és minden eladó volt. Minden boltba bemehettek és mindent megvásárolhattak, ami csak szemüknek megtetszett. Amikor eszükbe jutott, elmehettek a színházakba és a hangversenyekre. Kényelmes autók röpítették őket és utazhattak és nem kellett soha, sehol sorba álljanak.

Mégis szegények voltak. Nem értek rá örvendeni a napfénynek, a víznek, a levegőnek, a virágoknak, az ételnek. Nem értek rá egyszerűen, mert éjjel-nappal gondok között futkostak, hogy miképpen szerezhetnének még több pénzt. Mert ami volt, azt kevésnek érezték. És amit az ember kevésnek érez, az valóban kevés is.

Gazdag akarsz lenni? Gondolj a rigóra és az ősemberre. Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény.

Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik.

Sajnos, embere is van. Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is.

Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz.

Wass Albert

Tisztelettel szeretettel épülésünk bölcsebbé válásunk útja felé Merkaba :))

Címkék:

Hozzászólások



.

Megint a szívembe hasított: SECRET! ❤
Valakik elvették tőlem, ezért szegényebb lettem! Verje meg őket az Isten, veretlenül ne hagyja!



4wegdsv

20180713xiaoke
coach outlet online
malone souliers
ugg boots clearance
mulberry bags
christian louboutin sale
cheap jordan shoes
michael kors outlet clearance
under armour outlet
oakley sunglasses wholesale
kate spade handbags
freshjive clothing
canada goose uk
cheap oakley sunglasses
coach outlet store online
harden vol 2
fingerlings monkey
air max 2018
michael kors outlet clearance
alexander mcqueen shoes
broncos jerseys
canada goose jackets
christian louboutin
pandora outlet
jordan shoes
air jordan shoes
brequet wathes
canada goose outlet sale
kate spade outlet store
oakley sunglasses wholesale
ugg boots
pandora jewelry
coach outlet store online
ugg boots clearance
coach factory outlet
oakley sunglasses wholesale
coach outlet online
michael kors outlet clearance
canada goose
polo ralph lauren outlet
givenchy handbags
michael kors uk
jordan 32
pandora charms sale clearance
michael kors outlet online
coach factory outlet
jordan shoes
coach factory outlet
fendi handbags
canada goose outlet store
polo ralph lauren factory store
ralph lauren
ugg outlet online
kate spade new york
true religion jeans
pandora outlet
coach outlet store
coach outlet
cheap jordan shoes
michael kors outlet store
ray ban sunglasses outlet
cheap oakley sunglasses
uggs outlet online
michael kors uk
manolo blahnik
tory burch outlet store
kevin durant shoes
jordan shoes
nike outlet
cheap jordan shoes
pandora jewelry
adidas soccer shoes
ugg boots outlet
coach factory outlet
ugg boots clearance
canada goose
uggs canada
cheap ugg boots
michael kors outlet
coach outlet store online
calvin klein jeans
polo ralph lauren outlet online
kd 9
michael kors outlet
air jordan retro
michael kors handbags
pandora jewelry
kate spade handbags
coach outlet store
miu miu outlet
air jordan shoes
christian louboutin
nfl jersey wholesale
moncler
longchamp pas cher
ugg outlet online
coach outlet online
uggs outlet
canada goose outlet store
longchamp outlet online
canada goose jackets for women
michael kors outlet clearance
cheap jordan shoes
longchamp solde
coach factory outlet
barbour jackets outlet
coach factory outlet
christian louboutin sale
coach factory outlet
michael kors outlet clearance
michael kors outlet clearance
ralph lauren polo outlet
ugg outlet online
ray ban sunglasses outlet
canada goose outlet store
ugg boots
huf clothing
coach factory outlet
polo ralph lauren outlet
pandora jewelry
ugg boots clearance
swarovski crystal
coach outlet online coach factory outlet
jerseys wholesale
champion clothing
baltimore ravens jersey
cheap ray ban sunglasses
christian louboutin sale
michael kors outlet clearance
kate spade new york
polo ralph lauren outlet
jordan shoes
coach factory outlet
michael kors outlet clearance
ugg outlet online
ray ban sunglasses sale
kate spade new york
polo ralph lauren shirts
pandora charms sale clearance
denver broncos jersey
ugg boots
kate spade outlet online
polo ralph lauren
jordan shoes
chloe outlet
nike nba jerseys
canada goose outlet store
polo ralph lauren outlet
canada goose
canada goose jackets
nike outlet store
cheap jordans
ray ban sunglasses outlet
ralph lauren polo shirts
ugg boots on sale
burberry outlet stores
furla handbags
coach outlet store online
kate spade purses
canada goose jackets clearance
nike shoes on sale
air jordan shoes
ray ban sunglasses outlet
jordan shoes
fitflops sandals
jordan shoes
canada goose
coach factory outlet online
air max 90
pandora jewelry
lacoste outlet
belstaff jackets
canada goose
balenciaga sandals
adidas outlet store
supreme shirts
jimmy choo shoes
uggs outlet online
uggs outlet online
tory burch outlet store
supreme clothing
coach outlet store online
canada goose outlet store
canada goose outlet online
christian louboutin
harry winston jewelry
cheap jordan shoes
canada goose outlet
ray ban sunglasses outlet
cheap oakley sunglasses
michael kors outlet online
michael kors outlet clearance
ugg boots
polo ralph lauren shirts
off white outlet
coach outlet store
ralph lauren polo
fitflops shoes
cheap jordan shoes
oakley sunglasses sale
michael kors outlet
michael kors outlet clearance
49ers jerseys
michael kors outlet clearance
ugg outlet
cheap jordan shoes
ugg boots clearance
michael kors outlet store
michael kors outlet clearance
air max 1
cheap jordan shoes
gentle monster sunglasses
pandora outlet
ugg outlet
polo pas cher
cheap ray ban sunglasses
canada goose jackets
pandora charms
audemars piguet watches
pandora outlet
air jordan shoes
supreme clothing uk
canada goose outlet store
polo outlet online store
lacoste pas cher
michael kors outlet clearance
chopard jewelry
christian louboutin sale
tory burch outlet online
longchamp pas cher
coach outlet
cheap jordan shoes
dsquared2 jeans
canada goose outlet store
bape clothing
isabel marant outlet
ralph lauren outlet online
michael kors handbags
michael kors outlet clearance
kate spade new york
christian louboutin
coach outlet store online
oakley sunglasses wholesale
christian louboutin
canada goose outlet
ugg boots outlet
canada goose outlet
bcbg dresses
brequet wathes
ralph lauren polo
ugg outlet,ugg outlet stores
coach factory outlet
christian louboutin sale
canada goose uk
kate spade
true religion outlet store
ugg boots for women
pandora charms outlet
coach outlet store online
canada goose outlet online
coach factory outlet
kate spade purses
alife clothing
pandora jewelry outlet
ralph lauren
carrera sunglasses
san antonio spurs jersey
polo ralph lauren
canada goose uk
diesel jeans
coach factory outlet
james harden jerseys
ralph lauren outlet
air jordan shoes
coach outlet store online
broncos jersey
pandora charms
light up shoes
nba jerseys wholesale
air max 97
swarovski jewellery
true religion jeans sale
cheap ray ban sunglasses
coach outlet online
canada goose jackets sale
michael kors outlet online
kate spade outlet store
coach factory outlet
polo ralph lauren outlet online
longchamp pliage
nike revolution
coach outlet store
ugg outlet
kate spade outlet online
oakley sunglasses wholesale
coach handbags online outlet
fossil watches
ralph lauren outlet
isabel marant shoes
jordan shoes
ugg boots on sale 70% off
cheap air jordans
ray-ban sunglasses
nike pegasus
polo ralph lauren shirts
tory burch handbags
coach outlet online
oakley sunglasses wholesale
cheap air jordans
uggs outlet online
canada goose outlet online
polo outlet
coach factory outlet online
christian louboutin
kyrie 4
basketball sneakers
kate spade handbags
coach outlet store online
coach factory outlet
cheap air jordans
true religion jeans sale
michael kors outlet
pandora jewelry
jordan shoes
cheap jordans
suicoke sandals
canada goose jackets
guess factory
coach outlet store online
kate spade
michael kors outlet clearance
cheap jordans
ralph lauren shirts
michael kors outlet clearance
moncler outlet
coach factory outlet
nhl jerseys wholesale
coach outlet store online
true religion outlet store
hermes online
gucci outlet online
cheap jordans
chloe sunglassess
michael kors uk
polo ralph lauren outlet online
michael kors online
polo ralph lauren shirts
nfl jerseys
pandora jewelry
nhl jerseys for sale
g-star jeans
air jordan shoes
coach outlet store online
true religion jeans for men
canada goose jackets
uggs outlet
air max 90
ralph lauren
uggs outlet online
ugg outlet store
air jordan shoes
coach outlet online
ralph lauren outlet
michael kors outlet online
cheap jordans
kate spade
michael kors outlet online
bulgari jewelry
michael kors outlet clearance
canada goose outlet store
balmain jeans
prada shoes on sale
kate spade sale
christian louboutin
pandora charms
nike trainers
ugg boots
canada goose outlet online
michael kors bags
ray ban sunglasses outlet
chrome hearts clothing
nike outlet online
cheap uggs
oakley sunglasses wholesale
canada goose jackets outlet
swarovski crystal
canada goose outlet online
canada goose coats
cheap oakley sunglasses
chrome hearts sunglasses
cheap ray bans
michael kors outlet clearance
michael kors outlet clearance
christian louboutin sale
polo ralph lauren outlet
coach factory outlet
pandora outlet
canada goose jackets
coach outlet store online
mbt shoes outlet
kd 10 elite
michael kors factory outlet
coach factory outlet
air jordan shoes
houston texans jersey
moncler coats
ugg boots
coach factory outlet
mac outlet
christian louboutin
adidas outlet store
cheap jordan shoes
canada goose
coach factory outlet
ugg boots on sale
polo ralph lauren
bally shoes
adidas shoes
ralph lauren outlet
ugg boots
jerseys from china
polo ralph lauren outlet online
cheap jordan shoes
michael kors outlet clearance
adidas crazy
adidas shoes
burberry outlet sale online
a bathing ape
kate spade purses
cheap ugg boots
polo ralph lauren outlet
basketball jerseys
kate spade handbags
cheap jordan shoes
michael kors outlet clearance
colts jersey
kevin durant jerseys
nike factory shoes
10 deep clothing
nike shoes on sale
ray ban outlet
air more uptempo
ugg outlet store
michael kors outlet online
pandora jewelry
kate spade handbags
cheap michael kors handbags
cheap oakley sunglasses
karen millen dresses
ugg boots
arcteryx jacket
pandora jewelry
givenchy jewelry
nfl jerseys wholesale
kate spade
coach factory outlet
tory burch sandals
michael kors
cheap ugg boots
uggs outlet
michael kors outlet clearance
armani exchange
cheap jordan shoes
oakley sunglasses wholesale
barbour mens jackets
mlb jerseys wholesale
cheap jordans
coach factory outlet
cheap air jordans
tag heuer watches
cheap air jordans
polo ralph lauren outlet online
moncler coats
jimmy choo sunglasses
canada goose outlet store
stuart weitzman shoes
golden state warriors jersey
coach outlet
uggs on sale
michael kors outlet clearance
kate spade purses
pandora outlet
canada goose outlet online
kate spade handbags
coach outlet canada
polo outlet
louboutin shoes
ray ban sunglasses outlet
cheap jordan shoes
ralph lauren
ralph lauren factory store
air jordan shoes



:)

Köszönöm, Merkaba, hogy megosztottad ezt a csodálatos írást! :) Ez nekem egy válasz is... :) Még egyszer köszönöm.
Legyen szép napod! :)



:)

Köszönöm Merkaba! :)
Nagyon jól estek biztató szavaid..Én is hiszem, h csak az történik, amiért idejöttem , h megtapasztaljam...
Csak néha elfáradok,amikor a hitem kissé halványul és vmi nem úgy történik, ahogy szeretném.. De hát hosszú távon tudom, h ez is a javamat szolgálja.
További szép napot Neked is!



Kedveseim :)))

Ragyogás - Az életem örök, egy nagy körforgás része ! A bölcs gondolatok csak annak bölcsek , akik meg tudják hallani , aki nem annak csak mondatokká állt szavak nem egyéb :))
Neytiri- Ahogyan olvasom örömöd , neked bölcs gondolat :)))))))
Micmuc- Pontosan így van , kedves testvérem :)))))
Gyöngyi- Hogy pontosan melyik nagyszerű írásával kezdj , nos ezt nem tudom megmondani. Ha elmész egy könyvesboltba hagyd , hogy a könyv válasszon ki téged :))))))))Mindegyik remek , de ez az én véleményem :))Remélem mihamarabb kibontod angyal szárnyaid , és igen is fel tudsz állni bármi is volt az ami téged a földhöz cölöpölt , mert minden bizonytalan esemény minden változó eseményben van minden :))) A biztosról tudod hogy várható , de a bizonytalan változó , amit el kell fogadnunk hiszen Wass Albert ezt remekül megfogalmazta , csak a természetet kell meghallani :))) Persze már sokan elfelejtették , de hiszem hogy lelkedben élő szeretet olyan magasra röpít téged , hogy lesz nap mikor nem is akarsz ebből a gyönyörű álomól felébredni és közben ráébredsz , hogy ez nem álom ez ÉLET :))))))))))))))))))))))))
ajándék- Az élet is ajándék , már aki érzi hogy az :))) Nem én hoztam neked vissza , te saját magad és ha lezáratlan a dolog vagy elvesztettél valakit , ne aggódj minden úgy történik ahogyan megálmodod magadnak :)))))))

Mindenkinek egy hatalmas ölelés , kívánom hogy egyszer megoszthassam veletek , azt ami az én szemeimből is kiolvasható, hogy az életünk a lehető legjobb dolog ami történhetett velünk, és ha a szemeitekbe nézek látom azt aki én vagyok neked , nektek , önmagamnak SZERETET :)))))))))))))))))))))) Áldás Merkaba



Koszonom Merkaba !

Írásaiddal felidézel valakit a múltból, valakit akit sosem felejtek el.
Mintha az o bolcs uzenetét adnád át .
Koszonom, hogy vissza hozod ot.
szeretettel ajandek



Kedves Merkaba!

Köszönöm írásod, nagyon tetszett.. :) Jó,ha vki néha figyelmeztet a fontos dolgokra.. Néha a hiú világ magával ragad és beállít a sorba.. De örülök, h itt lehetek Veletek,akik már rájöttek , vagyis emlékeznek a fontos dolgokra.
Most épp úgy vagyok, mint a hosszú utat megtett madár.. El vagyok fáradva..Bár úgy tűnik, h nekem e percben több idő szükségeltetik ahhoz, h felálljak,de már körülnéztem és látok.. Látom fáradt "madártársaim", akik már újra repülnek és ez erőt ad.. Igérem felállok, h újra repülhessek..
Köszönöm még egyszer..
(Lenne még 1 kérdésem. szeretnék most elkezdeni egy Wass Albert könyvet,melyiket ajánlanád,melyikkel kezdjem? köszönöm.)
Szép napot Mindenkinek!
szeretettel: Gyöngyi



Minden elmúlik. A múlandó

Minden elmúlik. A múlandó dolgok változnak és változtathatók.
Csak egy örök, az isten.Lényünk szellemi része halhatatlan.



Köszönöm!

Ez csodálatos írás, nagyon örülök, hogy olvashattam!



Wass Albert nagy bölcs volt. És ma is él. Mert akire gondolunk,

az sose hal meg. Örökké él, mert mindig beszélnek és beszélni fognak róla.

Egy számomra kedves idézetet osztok meg veled:

"Ha a közeledben van akit szeretsz, mintha melegebb lenne a levegő.
A tárgyak mosolyogni kezdenek, a szoba ismerősebb lesz, mintha az illat is megváltozna körülötted, ha a közeledben van, aki számodra kedves. Ez az összetéveszthetetlen jelenlét-érzet, amikor az idegenség hirtelen ismerőssé válik, amikor meghitté varázsolódik a környezeted - az a szeretet biztos jele. "