KisTücsök

Szeretve olvasom mások gondolatait. Legyen az vers, próza, dalszöveg még a közhelyeket is képes vagyok szeretni. Látom benne azt az igazságot ami olyan gyakori az életben, hogy közhellyé vált. Nem volt soha kedvenc költőm, sem íróm. Csak álljak meg a rohanásban egy pillanatra. Legyen olyan ami megállít, mintha hirtelen kicsapná a felismerés szívem-lelkem szorosra zárt ablakát és a megdöbbenés fut rajtam végig mert pont ezt érzem én is, de nem voltak szavaim megfogalmazni. Megtette helyettem más. Hálás vagyok a sok neves vagy névtelen gondolkodónak.
Oké, bevezetőnek vége, jön a lényeg! Egy vers.

Fecske Csaba: Telefonálj majd

Ha egyedül leszel majd,
telefonálj kis tücsök,
eljövök hozzád, ne félj,
piciny székedre ülök:
hallgatom cirpelésed,
míg te csöndem hallgatod,
és örülök, hogy örülsz,
hogy itt vagy, hogy itt vagyok.

A levegő szorult ki a tüdőmből amikor olvastam! Ez a srác(?) belesett az aggodalmaim közé, van rengeteg sok. Lapozgatott benne és kikapta a legnagyobbat ami szinte ráborul az egész lelkemre, szorongatja a gyomrom. Nem olyan régen elköltozött a kislányom. Elköltözős korban van, de attól nem változik semmi! A KISlányom marad örökre.
A múltunk mint másé. Imádattal és a gyűlölet határát súroló összecsapásokkal teli múlt. Két titán ha összecsap, bocs amiért titánná emelem magunkat, de mikrovilágunkban igenis titáni összecsapások voltak ezek. Hihetetlen az a mindent elsöprő szeretet, ragaszkodás, elvesztéstől való félelem ami mögötte erös falként, örök védelmet adva áll. Azt mondom hihetetlen, pedig ezt ketten építettük egész eddigi életünkben! Bátran jelentem ki, mindent mérlegelve, a kilengéseket figyelembe véve, hogy a legmagasabb kategóriát kapná bármilyen sok csillagot osztogató ítészektől.
Tudjuk mindketten, hogy számithatunk egymásra. Ez a "számíthatunk egymásra" milyen piszok nagy közhely lett, pedig ennél tömörebben nem is lehetne kifejezni azt a mindenek feletti elköteleződést amit érzünk a szerettünk iránt.
Na szóval jött ez a vers velem szemben...
Puff! Letaglozott! Egyszerű gondolatok, akkora és olyan puha szeretetbe bugyolálva amit én épp érzek! Így tudnám elmondani én is...
Semmi nem változott! Örökké az ANYA leszek. Hívj bármikor, bárhonnan én ott leszek! Lehet új élet, új társ, új lakás (nem nagyon messze), én nem változom és az sem ami neked voltam. Az érzés örök. Az érzés ami szinte hihetetlenül megoszt engem. Ha hívsz, legyen bármi okból is, a lelkem és a szívem külön válik a testemtől. Nincs az a gyors láb amivel leszaladnék a lépcsőn. Nincs az a gyors jármű ami repíthetne hozzád mert a szívem a lelkemmel mindig előttem száguld és időről időre, toporzékolva vár és integet: gyere már!!! Siess!!! Mert ott akarok ülni abban a pillanatban amikor a gondolat szóvá vagy kimondatlan szóvá formálódik benned... Anya gyere! Most jön ismét a vers, az én kimondatlan érzéseim szépen összerakva...
Ha egyedül leszel majd,
telefonálj kis tücsök,
eljövök hozzád, ne félj,
piciny székedre ülök:
hallgatom cirpelésed,
míg te csöndem hallgatod,
és örülök, hogy örülsz,
hogy itt vagy, hogy itt vagyok.

Mondhatnám, hogy ennyi. Hisz ha ennyi, akkor is csodálatos! Még mindig az érzés hatása alatt vagyok. De tovább futott bennem. Én is leszek KisTücsök egyszer. Az életgombolyag gurul tovább, mindig más színét mutatva. Eljön biztos az a kor vagy állapot amikor ezt a verset újra előveszem, elővesszük. Gondolatban helyet cserélünk és a lányom hangját hallom ahogy símogató szavakkal suttogja nekem. Akkor amikor még csak gondolat a kimondatlan szó... Kicsim, gyere! Biztos vagyok benne, hogy ő is ketté szakad, ő sem találja a leggyorsabb lépteket sem a leggyorsabb járművet, a legrövidebb utat. Neki is türelmetlen dühvel integet a szíve és a lelke, hogy siess!! Gyere már..., hogy mielőbb elmondhassa nekem, nyugtató édes hangján...
Ha egyedül leszel majd,
telefonálj kis tücsök,
eljövök hozzád, ne félj,
piciny székedre ülök:
hallgatom cirpelésed,
míg te csöndem hallgatod,
és örülök, hogy örülsz,
hogy itt vagy, hogy itt vagyok.

Mert ez így lesz.
Hála a szavakba formázott gondolataimért Fecske Csaba.

Hozzászólások



„Megszelídíteni” már nem lehet

Próbáltam 1-2 pasiban megbízni és közöttük volt Ádám is, de nagy hiba volt… szinte óriási, mégis megpróbálkoztam később is a bizalomosztogatás szent gesztusával, de ismét csak ugyanaz lett a vége.
Engemet „megszelídíteni” már nem lehet… és hiába kecsegtet valaki kockacukorral, nyitott tenyérrel és kedves szóval, a cukor után soha többé nem nyúlok.



Az egyetlen férfi...

akiben megbízok: a kisfiam.



Nem szoktam anya-gyerek kapcsolatokról írni

pedig olyan rajongással tudom a fiamat szeretni, mint bárki más!



Telefonálj majd!

- Kisfiam, nem kell velem mindig beszélgetni, éld az életedet, de este nyolc óra körül mindig adj hírt magadról, hívj fel, vagy dobj egy SMS-t, hogy jól vagy! - minden este ezzel búcsúzom el a kisfiamtól, aki persze már egyáltalán nem kicsi, csak így szólítom.

Lelkem egy darabja Ő!

És amíg nem kapok hírt, addig nem is Secretezek, mert tűkön ülök.



Pipacsvirág

☺️



Lájk!

Anyaként olvastam a gondolataidat, úgyhogy a lelkemmel kódoltam mindegyik sorát, illetve azt is, ami a sorok között többletjelentésként még megbújt.

Megbújt, de egy anyai szem mindent lát!