Valakinek el kell mondanom.

21 éve vagyunk együtt.Már nem is emlékszem mikor és hogy laposodott el érzelmileg.
Én mindig szerettem szeretni...rajongva, őrülten.Eleinte a családom azt mondta-meg fojtod a szereteteddel-
Próbáltam csillapítani az érzést,mert úgy éreztem,nincs szüksége a rajongásra.És csak gyűlt bennem. Volt,hogy másnak adtam ami otthon nem kellett...aztán kiderült.Jött a megbánás a "próbáljuk meg újra" és a többi ígéret. Aztán
elmaradt a változás. Én továbbra is gyengédségre vágytam. Érzelmileg!!! De valahogy,nem is tudom...soha nem kaptam. Úgy éreztem csak a hálószobában kellek.De mivel nem éreztem az érzelmeket, egyre ritkábban volt "kedvem" a dologhoz. Eljött az az idő,mikor már nem figyeltünk egymásra.Én sem rá és úgy éreztem ő sem rám. Próbáltam ismét máshonnan megkapni az érzelmeket. Ismét kiderült. Veszekedtünk. És megtörtént az amire soha nem gondoltam volna. Rengeteg gyógyszert szedett be. Köhögött,így vettem észre. Nem mondta meg mennyit. Ki akartam hívni az ügyeletet de nem akarta engedni.Aztán belenéztem a szemetesbe és azt hittem rosszul látok. Mindent bevett! Nyugtatót 10 levéllel és izomlazítót 3 levéllel. Odarohantam hozzá és üvöltöttem - Mit tettét ??-de már borult a karomba ájultan. Csak arra tudtam gondolni,hogy elvesztem örökre...próbáltam hánytatni,ledugtam az ujjam a torkán. Másik kezemben a telefon és ordítottam az ügyelettel,hogy gyorsan jöjjenek. Sírni sem volt időm. Aztán megérkeztek. Intubálás,gyomormosás,lélegeztetés...aztán elvitték a kórházba. 2 nap múlva hazajött. Sokat beszélgettünk. Azt mondta én vagyok az,aki nélkül nem akart élni. És én nem tudom miért kellett idáig fajuljon a dolog. Én mindig is érzelmekre vágytam,de ő soha nem merte kimutatni.Viszont annyira szeret,hogy meghalna nélkülem. Gondoskodott rólunk ezt én is tudom.De régóta nem volt meg kettőnk közt az a "burok" amibe csak MI vagyunk. Nem a gyerekek,csak mi ketten. Szeretném,ha rendbe jönne a kettőn dolga. De nem hisz még nekem. Nem tudom mit tegyek. Emlékszem újra a régi dolgokra,amikor még nem volt egy harmadik személy kettőnk közt.És próbálom megérteni,hogy miért olyan nehéz kimutatni az érzelmeit..mikor nekem pont arra volna szükségem? Szeretem.Szeretek vele lenni,beszélgetni. Ha csak megsimogatja az arcom,elgyengülök. Akkor hol a hiba? Úgy érzem én tettem tönkre a házasságunk.De akkor eszembe jut,hogy miért??? Miért nem mutatja ki amit érez irántam? Nem meghalni kell!!! Én itt vagyok és eddig is arra vágytam,hogy szeressen!!! Miért egyszerűbb lenyelni 3 marék gyógyszert,mint,hogy azt mondja szeretlek?

Hozzászólások



rosszul vagyunk szocializálva...

Kedves Molna, nem tanuljuk meg, ami az érzelmi élethez kell... Most nagyon kiélezett a helyzet...először adjanak időt egymásnak...Én sok könyvet olvastam össze a párkapcsolati gondokról, mert ebbe mindenki beleszalad, ki így, ki úgy...Ami a "terápiát " illeti, itt is a türelem, a fokozatosság a lényeg... Tudatosan is, egy-egy simogatás, csak úgy, ahogy elmegyünk egymás mellett...Az is tegye meg (mint egy házi feladatot...) aki kissé autista talán, a társ, akinek nem megy a szeretet kimutatása...Ahogy begyakorolunk mindenféle dolgot, kézmosást, lábtörlést a lakás előtt, azt, hogy köszönünk...szóval, addig kell gyakorolni, míg belénk ég...Ami pedig a szexet illeti, jó sokáig nem szabad gólra játszani ezt a meccset...Szóval, gyengédség, úgy elaludni, hogy összedugjuk a talpunkat...Visszatalálni egymáshoz...Kedves Molna, ment valamire azzal, amit írtam? Ha érdeklik a gondolataim, ha szeretné, kifejthetem, amire kíváncsi...Szerintem segíthetünk egymásnak...Ma nekem, holnap neked... Várom a reakciót!



Köszönöm. Várom.

Köszönöm. Várom.