A tükrözés művészete

Tükörnek lenni azt jelenti, önállónak lenni. Fényoszlopnak. Szándékunk a fény sugárzására irányulva, létezni, és a semmiből teremteni. Önállónak lenni annyi, mint teremteni, és mások terét nem megsérteni. Nem várni, hogy szeressenek, hiszen minden rendelkezésünkre áll a teremtésben. Nem félni, hanem áramlásban lévő, létezésként élni, mozgásban lévő teremtésként élni. Határainkat rendezni, fényünket kifejezni, biztonságban létezni a teremtő körforgásban egyre magasabbra haladni.

A kapuk érzékelésünk által, önmagunkon belül nyílnak meg. Belső vezetők gondoskodnak bennünk, hogy sugallataik által fokozatosan képesek legyünk egyensúlyozni a rendelkezésünkre álló erőforrásokat. A nem ártás szellemében.
Szolgálni. Annyi mint létezni, és teremteni. A szolgálat nem ingyenmunkát jelent. Nem gyógyítást jelent. Áramlást jelent. Önmagunkat jelenti. Önmagunkat folyamatosan az áramlásba juttatni. Önmagunkban összpontosuló fény-erőket egyensúlyozni. A negatív erőket kioldani, szintén egyensúlyozni. Szolgálatba állítani az Erőt jelenti - a Teremtés szolgálatába.
A Földön minden kiegyenlítésre törekszik. Ez az áramlás a földön.
A tenger hullámait, amik kifutnak a partra, majd visszahúzódnak. A meleg levegőt, amely áramlik a hideg felé. A kilégzés-belégzés ritmusát. Minden él, minden mozog.
Ennél nem több a szolgálat. Mint együtt haladni. Ha nincs kiegyenlítés, kibillenés van, és nagyobb kibillenés, nagyobb kontraerőt fog okozni. Nagyobb lendületű "becsapódást", nagyobb vonzást. És bűntudattal nem lehet fizetni, és nem lehet kiegyenlíteni. Csak szeretettel. Bűntudattal önmagamat kicsinyítem, és ennek az lesz az ára, hogy egyre jobban eltűnök az életből, és egyre jobban összehúzódok.
Figyeljétek a tenger hullámzását, és legyetek egyre békésebbek a mozgásban, légzésben.
Engedjétek el életetek fonalát. Túlzottan kezetekben akartátok tartani a jövőt. A jövő nem létezik. Minden jelen van ebben a pillanatban. Ti döntötök - szeretetet idéztek meg, vagy félelmet. Válasszatok!
Kérjétek a fény jelenlétét. Ennyi az egész, amit tennetek szükséges ahhoz, hogy feloldódjon minden félelem. A terv már készen van. Helyezzétek bizalmatokat a tervbe, a fénybe, a magba, ami a szívetekben van. Érzitek, ugye?

(másolat)

Címkék:

Hozzászólások



katalizátort kérek..

időtlen idők óta...amíg a halál el nem választ, és talán utána is...elektromágnesest:)



Csak egyetlen létezési tudat van

Így bennem nem éledsz, csak magadban tudsz éledni virágom-virágom ha Gyöngyből fakard nem lesz de ásvány zárvány( http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C3%A9m%C3%A1nt#Z.C3.A1rv.C3.A1nyok)még lehet.



Igen..

imádom a szavakat és téged is...a szeretetem olyan, mint a kockák a levegőben, ez sem jó így.



Gyöngyvirágom édes elhajlásai a világnak

Ébredj a szavak varázsában szépen tudsz éledni e világ fájdalmaira, és a magadéra, s közben a lényeget elfeleded....



angyal édes

nem tudsz semmit rólam, no comment (f**ing)...csigaházadban:)------------love peace és egyebek

A Tükör törvényei:
1. Minden, amit én kritizálok a másikban, ami ellen harcolok, bennem van.
2. Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál-, és engem SÉRT, az NINCS FELDOLGOZVA BENNEM.
3. Minden amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni, de ha ez engem NEM SÉRT, akkor az az Ő PROBLÉMÁJUK, FELDOLGOZATLANSÁGUK, tökéletlenségük, melyet kivetítenek rám, mert önmaguk nem tudnak szembenézni vele.
4. Minden amit ÉN a MÁSIKBAN SZERETEK, magamban meg van, magamban szeretem, mert felismerem magam a másik személyében, mivel az EGYLÉNYEGŰSÉGÜNK mutatkozik meg.



Kinek a Hamissága vagy vagy most Moyo:)

Magadé vagy az írásé, mert valamely szinten azonosulsz vele, így tudod nem igazak amiket mondasz életed a bizonyság rá



igaz

:), így igaz..



Szerintem a dolgok maguktól

Szerintem a dolgok maguktól is megtörténnek. A mi dolgunk csak annyi, hogy elfogadjuk.
Aki nem akarja elfogadni az nyugodtan görcsöljön :)



Mi entink..hehe

kérlek ne posztoljál egy törlésre ítélt bejegyzésre..:))



Mi Atyánk ki vagy a mennyekben...

legyen meg a Te akaratod ...

Nagyon vallásos vagyok ~ sajnálom :)



utálom

a mindent látnak, mindent tudnak és mindent teljesítenek dumát. nagyon vallásos. de nem tudom letörölni ezt a bejegyzést, ahhh valaki odafent mondja meg, hogyan kelll...ha látja a görcsömet:)



Szerintem is ...

"Tudja a ti 'mennyei atyátok' mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek."
/Jézus/

Ha Jézus nem beszélt hülyeségeket, akkor mi értelme van a görcsölésnek/teremtetgetésnek?